Emlékszem még, amikor fiatal voltam, olyan 10 év körüli, milyen nagynak
láttam a felnőtteket. Felnéztem rájuk, és én is felnőtt akartam lenni,
mint minden 10 éves gyerek. Emlékszem arra is, hogy már gimnazista
voltam, de a 30 éveseket még akkor is öregnek találtam. Sőt..., volt egy
ismerősöm, akinek a bátyja egyetemre járt, és én még őrá is úgy
gondoltam, hogy húúúúú.... egyetemista. Aztán mikor én is egyetemista
lettem, a világ legtermészetesebb dolga lett. Semmi furcsát nem találtam
benne. De a 30 évesek még mindig olyan fura lények voltak nekem. Úgy
gondoltam akkor, mint sokan mások, hogy ez a kor valamiféle vízválasztó
az ember életében, és aki ezen átlép, nincs mentség...., elindul az
öregedés útján. Ma már kicsit másképp gondolom. Ma már nem gondolom Őket
olyan fura szerzetnek, pláne nem öregnek. Talán azért mert mától én is
közéjük tartozom, a harmincasokhoz. És egyáltalán nem érzem rosszabbul magam, mint tegnap, amikor még huszonévesnek
mondhattam magamat. Sőt... Lehet, hogy ma még kicsit jobban is vagyok.
Hisz süt a nap, tettünk egy hatalmas sétát Matyival, az arcomat a
napfény felé fordítottam, és arra gondoltam jó ez így! Azt mondják,
mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.... Hát én ma pont 30-nak
érzem magamat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése