Az utóbbi napokban nem nagyon van kedvem írni, igaz, nem is nagyon van
miről. A hír az, hogy nincs hír, és már ennek is örülni kell. Máté pár
napja angyal üzemmódba kapcsolt, de ezt csak suttogva és lábujjhegyen
jegyzem ide le, mert amikor ezt kiejtem a számon utána rendszerint
napokig tartó nyűglődés következik. Szóval telnek a napjaink, Máté
nagyon aktív lett, ezért is nem írok, szinte minden "szabadidőmet"
leköti, mindenhová bemászik, benyúl, mindenhol feláll, megkapaszkodik,
szóval örökké szemmel kell tartani, hogy éppen milyen rosszaságban töri a
fejét. De nagyon aranyos, és sokat nevetünk együtt. A kedvenc játéka
most a versenykutyázás, ami annyit tesz, hogy nekem is le kell
süllyednem hozzá a padlóra és körbe-körbe négykézlábazunk a szobában.
Néha megállunk pihenni, összeölelkezünk, építünk egy tornyot, amit Máté
vagy összedönt, vagy óvatosan nyalogatja, hogy ne boruljon el, és ha
elborult, nagyot nevet, én pedig vele nevetek. A délelőtti hosszabb
alvását szoktam kihasználni, hogy valahová jussak háztartásügyileg is,
de leginkább csak egy helyben topogok, és csak gyűlik a vasalatlan, és a
fürdőre is ráférne már egy kis rendrakás, de általában csak addig
jutok, hogy elkészítem a Máté ebédjét, esetleg a magamét is, felmosok a
konyhában, (bár ez szinte felesleges, mert Máté nagyon szép fényesre
tudja dörzsölni a ruhájával), és amikor éppen vasalni kezdenék már
hallom is a hívó szavakat. Az időjárás nagyon kedvez nekünk, már nincs
az a nagy hőség, ami egész napra a szoba hűvösébe száműz bennünket, ebéd
után már tudunk a kertben-teraszon ejtőzni. Most jó! Csak hát jövő
héttől újra itt a valóság, F. utazik Milánóba, mi pedig megyünk a
szentesi nagyszülőkhöz. Jó volt az a két hét, amit együtt töltöttünk,
nagyon jó, és olyan rossz, hogy nem lehet mindig így, az esti 1-2 együtt
töltött óra olyan rövid, és leginkább csak vacsorával, fürdetéssel és
altatással telik. De nem panaszkodom, ez az élet rendje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése