Jól eltelt egy hét a "nyaralásunk" óta, mondjuk olyan, mintha ezer éve lettünk volna a hegyekben, azért leírom, hogy nemcsak a téli Tátrával találkoztunk, hanem a szép őszivel is. Lentebb, a környező hegyek, domboldalak ragyogó színpompásak voltak.
Az előző napi havas-vizes kirándulásunk után talán nem csoda, hogy másnap nemigen vágytunk a magas hegyekbe, inkább csak a környéken szerettünk volna menni egy kört, kellemes napsütésben.
Találtam is egy közeli hegycsúcsot a térképen, amit elvileg a mi falunkból is megközelíthetőnek írt, oda 4 km, vissza is ennyi, és csodás panorámát ígért. Ennél nekünk nem is kellett több, arrafelé vettük az irányt.
A reggeli kilátás a fiúk szobájából.
Miután mindenki talált magára száraz ruhát, el is indultunk, és még örültünk is, hogy a mi utcánk végéből egyszerűen csak fel kell kanyarodni, aztán jobbra tartani a szomszéd faluig, ott átvágni, és balra tartani, sima liba.
Igenám, de rögtön a falu szélén az addig "jó kis út"-nak gondolt murvás út véget ért, és gyakorlatilag nem ment át sem földútba, sem ösvénybe, semmibe, egyedül egy alig észrevehető kis csapás haladt fel a hegyoldalra, hát arra tértünk rá mi is.
Nyilván már a második lépésnek megint vizes volt mindenünk 10 centiig a talaj fölött, hiszen előző nap még este is esett. De mentünk előre bőszen, mígnem nagyon úgy tűnt, hogy a csapás az egy birka és /vagy tehénlegelőn vezet keresztül. Állatok mondjuk pont nem voltak ott, csak a nyomaik, a végtermékük, és igazából egy madzaggal le is volt kerítve később. Mivel más lehetséges utat nem látunk, a térkép szerint pedig jó irányban voltunk, szedtük inkább a lábunkat, és és két birkalegelőn átgázolva meg is érkeztünk a faluba.
A napfényes részen igen vidáman bandukoltunk, mígnem elvileg le kellett térnünk be az erdőbe, egy igazi hegyi útra, amin aztán egyszercsak nyakig ért a sár. De ekkor még kitartóan kerestük a széleken a füves járhatóbb részeket, mígnem a sártenger közepén hatalmas medvetappancs nyomoat véltünk felfedezni. Sorra. Szép kisgyerekfejnyi nagyságban, és bárhogy is néztük az bizony medvenyom volt!
Kicsit morcos voltam, leginkább a világra, hogy szinte már a célban voltunk, és a kereszthez mégsem tudunk kimenni, mikor egy ház mellett egy jó kis utat véltem felfedezni, ami látszólag pont jó irányba haladt a hegytető felé, így rátértünk erre. A fiúk persze sopánkodtak egy sort, hogy miért kell még egy emelkedőt megmászni, de abszolút indokolatlan volt a nyafogásuk, mert vagy 100 méterrel előttünk rongyoltak fel az emelkedőn.
És végre ott volt a tisztás közepén a kereszt.
Itt kicsit megpihentünk, meguzsonnáztunk, és gyönyörködtünk a tájban, ami egyik irányban a magas, havas hegyeket, a másik irányba pedig egy alföldiesebb, őszi színekben játszó tájat jelentett.
Ez már a mi településünk széle. Itt is szépen bele tudnak ám építeni egy szép magas házat a panorámába.
Bár csak 8 kilométernyit mentünk, de a sok dagonyázás miatt elég fárasztó lett a végére.
Otthon megpihentünk, és megettük a tegnapról maradt pizzaszeleteket. Délutánra azt terveztük, hogy bemegyünk majd Zakopánéba.














Nagyon szép helyeken jártatok!
VálaszTörlés