A legnagyobb nyári hűűhaaa-élmény - Meteorák

Visszaugrok most kicsit az időben, a nyárba, mert most van időm, mert a fiúk elmentek papához, én pedig nem tudtam most velük menni, mert nálam van a céges riasztótelefon, szóval msot van időm egy kicsit pötyögni. 

A görög nyaralásunk számomra legnagyobb élménye, és amit a leglegjobban vártam, az a Meteorák voltak. 

Mikor néhány héttel a nyaralás előtt Feri bedobta, hogy hazafelé jöjjünk Albánia felé, akkor én vérszemet kaptam, hogy oké, de akkor félúton aludjunk egyet a Meteoráknál, mert az majdnem útba esik, csak egy kis kitérő. Ő meg azt mondta, hogy jó. 

Viszonylag jó szállást is találtunk, Kalambakában, a Meteorák alatti faluban, az egyik sziklatömb közvetlen lábánál. Az ajtóba kiállva előttünk magasodott a hatalmas kőszikla. félelmetesen gyönyörűséges volt. 

Na de ne szaladjunk ennyire előre :-) 

Nea Skioniban szépen összepakoltunk, és elhagytuk a bázist. Felhős volt ugyan az idő, nem tűnt katasztrofálisnak, az utolsó pár napban már ilyen felhősödések voltak, mondhatni megszoktuk. Itthon akkor volt, illetve előtte pár nappal,  az a nagy augusztusi esőzés. 

De ahogy haladtunk Thesszaloniki felé úgy kezdett egyre jobban beborulni, majd esni, majd zuhogni. 

Volt, hogy olyan zuhogó esőben haladtunk, hogy alig láttunk ki az ablakon. Én persze elkeseredtem, hogy az ilyen mértékű eső már pont az, amiben nem fogunk tudni semmit sem csinálni, megnézni, mert ki se lehet menni, hiába van esőkabátunk, nem ér semmit. 

Persze ekkor azért még messze voltunk a céltól, Feri nyugtatott is, hogy mire odaérünk, higgyem el, hogy nem fog esni, ha meg igen, akkor másnap délelőtt még mindig fel tudunk menni a hegyekre, hiszen a következő tranzitszállásunk, már Albániában, nincs olyan messze, rá tudjuk szánni a délelőttöt a kolostorokra. 

De én azért szomorú voltam. Kicsit azt is sajnáltam, hogy emiatt az eső meg borulás miatt alig lehetett a tájból látni valamit is. 

Aztán persze neki lett igaza, mert tényleg elállt az eső, mire odaértünk. :-) Fújt a szél, de már nem esett. És mire megpillantottuk az előttünk magasodó sziklatömböket már inkább az bosszantott, hogy pont ilyenkor van előttünk egy méretes tartálykocsi, ami takarja a rálátást :-) Ez egy ilyen bosszankodós nap volt, no :-) 

Hát én már ekkor is csak hűűűűháááázni tudtam. Meg úristenezni. Meg aztázni :-) 

Miután a szűk utcában bevarázsoltuk az autót a ház elé, kicsit szusszantunk, de épp csak annyit, hogy a gyerekek bepötyögték a wifijelszót ( a legfontosabb), leosztották az ágyakat, meg ittuk egy kávét ( az is nagyon fontos) , és gyorsan kikerestük, hogy mely kolostor van még esetleg nyitva. Az eredeti 24 ortodox kolostorból már csak 6 van, ami látogatható, de ezek sem mindegyike minden nap, adott napokon csak adott kolostorok vannak nyitva, és többnyire 3.ig, 4-ig, mi pedig már bőven 3 óra után jártunk. Szóval muszáj volt kideríteni, hogy melyik az az 1, amit még nyitva találhatunk. 

Végül a Szent István kolostort találtuk, ami 17.30ig nyitva volt, úgyhogy ezt céloztuk meg. 

Ez egy kisebb kolostor, és az egyik legkönnyebben megközelíthető, mert még lépcsőt sem kell mászni hogy bejussunk. Autóval a kolostorok között nagyon könnyen és gyorsan lehet közlekedni, csak vigyázni kell, mert az út széli kis beugrókban általában parkolnak autók, mert mindenhonnan zseniális a kilátás a sziklatömbökre. 

Elképesztően sok fotót lőttünk mi is mindenféle szögből, többször is megállva, kisétáltunk az úgynevezett Photopointokra, és csak ámuldoztunk, hogy mekkora csoda ez a hely! Már maguk a homkő sziklatömbök is ámulatba ejtőek, de a tetejükre felépített kolostor komplexumok teljesen elbűvöltek. Hogy mennyi munka lehetett ezt felépíteni! Meg hogy hogy! meg úristen! 

Aztán meg azon nevetgéltünk, hogy nekünk is jó lenne a kert végébe egy ilyen kolostor, ahová el lehet vonulni :-)

Aztán visszamentünk a Nagy Szentháromság kolostorhoz, ami ugyan már zárva volt, de mellőle is remek fotókat lehetett lőni, és fotózás közben észrevettük, hogy az oldalsó lépcsősoron fel lehet menni nyitvatartási időn kívül is. Csak bemenni nem lehet. 

Miután kellőképpen kiámuldozuk magunkat, főleg én, visszamentünk a faluba, és már gyalogosan besétáltunk a központba és ettünk egy gyrost. Úgymond ezzel búcsúzva Görögországtól. :-) 

Futóhétvége

 A múlt hétvégén szombaton és vasárnap is a spar maratonfesztiválon töltöttük, nagyobb részt. 

Szombaton Feri indult 5 kilométeres távon, céges szervezésben. Az aznapi szinte nyárias meleg öröm volt kint lenni, szurkolni, és lődörögni a bemutatósárak között. Marci nagyon érezte a rendezvényt, sátorról sátorra ment, és mindenhol pörgetett, ahol csak lehetett, megkóstolt, kitöltött, itt egy riska kakaó, ott egy puding, jajdejó müzliszeletet pörgettem, kóstolok egy sajtot, eszem egy salatát, és így tovább. Aztán kezdte előlről :-) 

Aztán Feri rajthoz állt, mi meg vártuk őt a befutónál, és remek idővel, jó futással teljesítette is a távot. 

Aztán Marci persze rávetette magát a befutócsomagjában lévő sportszeletre, nápolyira, pombar csipszre, mindenre. Mintha nem evett volna már össze egész addig is mindent, amit talált. 

Aztán másnap Mátén és rajtam volt a sor. 

Kellemesen kellemetlen időre ébredtünk, tudtuk, hogy nem lesz már nyári meleg, meg hogy esőt is mondanak, de azért hittem is meg nem is, és kora reggel a villamoson zötykölődve már kicsit bántam, hogy nem készültem hosszú ujjú futófelsővel, mert nem tűnt olyan barátságosnak az idő. 

9-kor volt a rajt, és enyém volt az maraton első fele. Fél 9-kor egész rendesen elkezdett esni az eső, ami hideg széllel is párosult. De gondoltam, legalább nem kell sokat frissíteni, és tudok majd haladni. 

A rajhoz állva már nem esett az eső, csak rettentő hideg volt, de a vonalhoz közeledve már nem fáztam, vagy nem éreztem, már csak futni akartam. A rajt előtti pillanatok mindig nagyon felspanolóak, ha másért nem, ezért tényleg érdemes legalább 1 versenyen elindulni. Brahms Magyar táncok-jára indulni nagyon-nagyon adrenalinnövelő. 

Aztán elindultunk. Az eleje nekem nagyon lötyögős volt, mert eléggé hátulról rajtoltam, de aztán 3 km körül már kicsit több lett a hely, utána pedig már szépen el is oszlott a tömeg, és lehetett jól haladni. Közben Mátéék átvillamosoztak a váltópontra, ami jó 3 km-re volt az Elte campustól. 

Jó időt akartam menni, egyrészt, mert tudtam, hogy tudok jó időt menni, másrészt pedig ha már nem a teljes maratont futom, csak a felét, akkor legalább fáradjak el jól. A vár mögé kanyarodva kezdtem igazán ráérezni a ritmusomra, majd az alagúton és a Lánchídon át, Deák tér, Bajcsi, Andrássy, Oktogon, itt nagyon jól esett a futás, pedig itt még az eső  is esett hol jobban, hol kevésbé.  Nem hiába, ez az 5-12 km közötti szakasz az én komfortzónám. A Bálnánál nem esett jól a macskaköves emelkedő, de a Szabadság-hídon visszafutni Budára mindig élmény, aztán újra elfutottunk a célegyenesben, itt volt a 14.km Itt még átvitt a lendület, meg a szurkolók, meg a zene. Az új Mol-toronyház felé futva a jeges szembeszél viszont nagyon esett jól, de ekkor már csak az járt a fejemben, hogy innen már lefutunk a rakpartra megint, és már mindjárt ott lesz a váltópont. ( 20 km-nél) A rákóczi-híd alatt rá is kanyarodtunk a rakpartra, és ugynolyan szél és hideg volt, mint fentebb, és hiába néztem, nem volt sehol a Lánchíd!!!! Ó bakker, gondoltam magamban ( ennél sokkal csúnyábban), rohadt messze van még az a Lánchíd, sose fogy ki alólam ez a nyüves rakpart. 

Duzzogtam egy kicsit magamban, 16-17 km-ig, de aztán összeszedtem magam, hiszen már tényleg nem volt messze Máté. 

A váltóponton gyorsan rácsatoltam a rajtszámot, és már ott sem volt. Én akkor csak zsebkendőt és meleg ruhát akartam semmi egyebet, jótanácsokkal sem tudtam ellátni. De nem is volt rá szükség, mert ment mint a golyó. 

Mi visszavillamosoztunk Feri munkahelyére, az Infóparkba, ahol a cuccunkat hagytuk, közben követtük Mátét online, és láttuk, hgoy jól halad. Ekkor még úgy tűnt, hogy várakozáson felül, ha minden összejön, akkor akár még 4 óra alá is behúzhatjuk az időt. Az nagy menőség lenne! 

Én az irodában átöltöztem, száraz és meleg ruhát vettem magamra, Marcival felzabáltuk a befutócsomag nagy részét :-) Majd visszamentünk a campusra, Marci még pörgetett itt-ott, aztán már csak vártuk Mátét, hogy érkezzen, közben már folymatosan néztük, hogy hol tart. Gondoltam, ha már ráfordul a Szabihídra, onnan már sinen van, onnan már buli az élet, a Sterbinszky-sátornál majd kap egy kis ritmust a végére, onnan meg már a szurkolók bekiabálnak mindenkit.

Már nagyon vártuk, hogy felbukkanjon a célegyenes végén a piros baseballsapkájában! 

És akkor egyszer csak jött, elsuhant, és remek idővel, nagy hajrával futott be a célba! Én meg olyan büszke voltam rá, hogy majdnem még meg is könnyeztem :-) Az én kisfiam lefutott egy félmaratont!!! Hát ez azért nem semmi!!! 

4:03:28 perc alatt hasítottunk keresztül a városon Mátéval, ami elképesztően jó teljesítmény szerintem. A 4 órából épp csak egy  kicsit csúsztunk ki :-) Pont annyira, hogy legyen egy cél, hogy legközelebb majd behúzzuk 4 alá :-DDD Bár Máté azt mondta ő aztán soha többet! :-D Én meg azt mondtam, hogy jövőre most már tényleg lefutom egyben ezt a fránya maratont. 

Szóval remek hétvége volt :-) És végül még az időjárás is amennyire lehetett kegyes volt, nem zuhant ránk az ég, Máténak pedig már egészen jó futóidőjárás jutott. :-) 

Apróhírek

 Hát valahogy sosme jutok el az íráshoz, pedig aztán minden napra juthatna egy mese :-)  Ráadásul ettől az évtől a heti 2szer a közelben edzenek a fiúk, és csak egyszer kell Marcit távolabbi helyre vinni, és a közeli edzésre is hétfőn Milánnal együtt jönnek-mennek, szóval még csak az sem lehet mentségem, hogy sok velük a tennivaló. Egyre kevesebb, ha úgy vesszük, de ha máshogy, akkor meg pont nem, a járulékos dolgaikkal még mindig sok az intéznivaló. 

Csak néhány példa, amikkel akár egy fél délelőtt is el tudok tefonálgatni és emailozni:

- Marci ebédbefizetésével már a sokadik kört futom a helyi gazdaságis nővel, mert csak nem sikerül úgy beállítania a rendszert, ahogy azt én kérem, és nehezen jutunk egyről a kettőre. Év eleje óta Máté iskolalátogatási igazolásán lovagol, emiatt nem állította be szeptemberre a kedvezményes fizetést, stb., stb, ... emaitt havonta futjuk a felesleges köröket, ahelyett, hogy interneten pillanatok alatt megrendelnénk és szevasz. 

- Milán múlt pénteken megint elhagyta a diákigazolványát. Kiesett a zsebéből a trolin. Ez azért szívás, mert egyrészt azon van a sulis csipogója, amivel be tud menni a kapun, másrészt ezzel kéne igazolnia a bkv-n, hogy neki még jár az ingyenes utazás. Tavasszal már elhagyott egyet, kabátostól, lakáskulcsostól, most akkor ősszel még egyet. 

DE. Kedden reggel a portás szólt az ofőnek, hogy telefonáltak a suliba, hogy le van adva a végállomás az igazolvány. Milán du ment is, megkérdezte, nem volt ott. Beszéltem az ofővel, hogy Milán biztos jól értette-e , hogy azon a végállomáson van, nem e a másikon. Azon volt, de mint kiderült, onnan már pénteken, az elhagyás napján telefonáltak, de az üzenet csak kedd reggelre jutott el Milánhoz, délutánra meg már valószínű továbbküldték az iratot. Kaptam telefonszámot, hogy érdeklődjek ott. Telefonáltam, átkapcsoltak, elmondtam a bajomat, keresték, nem találták, valószínű már ők is továbbküldték az Akácfa utcába. Na klassz. Őket is próbáltam hívni, 10 perc géphang után közölték, hogy átmeneteileg a telefonvonal szünetel a talált tárgyak osztályán, írjak emailt. Ezt ugyan már pénteken megtettem, de arra még nem érkezett reakció, úgyhogy most várjuk a csodát, hogy majdcsak egyszer valamilyen rendszerből előkerül majd a diák. 

- A héten 2 darab rendkívüli szülőin jártam, és még alig 6 hete van iskola. Hol van még a tanév vége.... 

Az egyik MArciéknál volt, ahol az iskolában/osztályban lévő problémás gyerekekről volt szó, mindenféle eredmény nélkül. Ez volt hétfőn. Erre csütörtökön verekedés tört ki a focimeccs után a műfüvön, amibe Marci is belekeveredett. Úgy volt, hogy ma mindenki megy az igazgatóhoz, amiből aztán nem lett semmi, és most nem tudom, hogy csak nagyobb a füstje, mint a lángja a sztorinak, vagy most mi van, de Marci szerint nincs semmi, és ne akarjak én beszélni senki tanárral. Hát jó. 

- Milánék sulijában drogprevenciós előadás volt, annak kapcsán, hogy állítólag a tavalyi elfbaros botrány után, most a snüsszözés a legújabb trend, és ez állítólag az iskollában is jelen van, és állítólag az osztályba is begyűrűzött. Az előadást a rendőrkapitányság egyik munkatársa tartotta, és alapvetően nagyon tanulságos és figyelemfelkeltő volt, kifejezetten szülők részére, hogy hogyan próbáljunk meg vigyázni a gyerekeinkre, és mik is tulajdonképpen a drogozás valós veszélyei. Nekem hasznos volt, annak ellenére, hogy alapvetően a tanácsok, javallatok nem voltak újak, de drogtémában azért nem vagyok annyira otthon. Egész eddig!

Hogy az oszályban valóban van-e aki snüsszözik pl, az nem derült ki sokadik szülői levelezésből sem, holott többen is jeleztük, hogy ennek a ködösítésnek igazán nincs értelme, és ha van, akkor beszéljünk róla nyíltan, hiszen egy célért vagyunk itt, egyrészt nyilván mindenki a saját gyerekét szeretné védeni, de a másiké bajban van, szerintem arról is tudnunk kellene. Milán persz nem tud semmit. De azért sokadjára átbeszéltük, hogy bármi gyanúsat lát, akkor mindenképpen szóljon. Vagy tanárnak, vagy nekem, de nagy baj is lehet belőle, ha tiltott cuccok vannak egy gyereknél. 

NA hát ennyire vidám napokat élünk, miközben még mindig tart a napsütéses ősz, és amíg csak tudom, minden szabadidőmet a futásnak szentelem. Ezért is jut kevesebb időm a gép előtt pötyörészsére. 

A hétvégén mindkét nap futóversenyezünk, Feri holnap cégesfut a Spar-on, 5 km-t, mi Mátéval pedig elfelezzük maratont vasárnap párban. Én szívesen futottam volna egy egybemaeratont, de Máté rábeszélt, hogy fussunk együtt, és hát ki tudna egy kamaszfiúnak ellenállni, hát nem :-) Maratont jövőre is futhatok :-) 

Állatkerti séta

 Régen, amikor a fiúk még kicsik voltak, nagyon sokat jártunk az állatkertbe. Voltak évek, amikor bérletünk is volt, mert hozzánk nagyon közel van, és egy jó kis délelőtti progi volt. Aztán ahogy a gyerekek intézményesedtek már nem jártunk olyan sűrűn, mentek az oviból/iskolából évente egyszer-kétszer, és ez tulajdonképpen elég is volt. 

Úgyhog a budapesti állatkertben én már jó pár éve nem voltam. 

Most vasárnap tartották viszont a nevelőszülők találkozóját, ahová Marci is hivatalos volt, hiszen a születésnapjára örökbefogadott egy ázsiai vadkutyát, úgyhogy neki jelenése volt. Mi pedig mentünk vele. 

Maga a rendezvény 9.30-kor kezdődött, a szülői 10-kor, de mi szerencsére már 9-kor nyitásra ott voltunk, és jól tettük, mert ekkor még zavartalanul meg tudtunk nézni jónéhány állatot, nem volt tömeg,  és Marci is be tudott gyűjteni néhány pecsétet a pecsétgyűjtős játékban. 

Aztán a megnyitóbeszédek után elrongyoltunk az oroszlánkifutóhoz, ahol a szülői volt. Ott a gondozó először az oroszlánokról mesélt, onnan mentünk át a vadkutyákhoz, és ott is mondott néhány dolgot a kutyákról, a tartásukról, a természetükről, aztán nyakunkba vettük az állatkertet, hogy begyűjtsük Marci pecsétjeit, közben pedig megnéztünk minden utunkba kerülő állatot. 

Félidőben benyomtunk egy lángost is. 

Jajjjj, a madársziklán ez a madár csak úgy sétálgatott fel-le a lépcsőn. Szerintem rettentő félelmetes volt. Bár nekem erős madárfóbiám van. A pintynél nagyobb madarakat nemigen szívlelem. 

Marci kívánságára mindenképp meg kellett nézni a kígyókat. Nekem ez a másik brrr... 

Marci és egy alvó cápa :-)

13 óra körül éreztük azt, hogy most, hogy minden pecsétet összegyűjtöttünk, bármi is maradt ki az állat közül, ( azért volt sok, amit nem néztünk meg) nekünk ez már elég volt. Egyre nagyobb lett mindenhol a tömeg, amit már nehezen viseltünk, fáradtak is voltunk, a derekunk is fájt, meg Marcinak egyébként is meghívása volt egy barátjához, délutánra, és még el kellett vinni a Nyugatihoz. Szóval az ajándék filctollkészlet átvétele után a kijárat felé kanyarodtunk, és Marcinak sem volt ellenvetése.

Egyébként meg nagyon jó délelőtt volt, jól éreztük magunkat, érdekes dolgokat láttunk, hallottunk, olvastunk, és még az időjárás is a kedvünkre való volt, úgyhogy szuper volt minden. Örültünk, hogy elkísérhettük Marcit :-)