Biciklis, koncertes

Még a múlt hétvégén, vasárnap volt, amikor okosan kivártuk, hogy a szombati remek kirándulóidő tova tűnjön, és szötymörgő esős időben indultunk el biciklizni. Marci már a múltkor is bicajjal akart menni a Margitszigetre, de akkor nem lett volna praktikus, meg annyira gyűlölöm azon a retek felüljárón feltolni a bicikliket, le meg még jobban, mert mindig parázok, hogy előrefelé leesek biciklivel együtt. Rákosrendező felé kerülni meg megint csak gáz.. egyrészt bicikligyilkos, másrészt, ha simán belecsúszhatunk egy 30-40 perces sorompólehúzásba is akár. Igen, ki van írva, hogy egyes esetekben akár ennyi ideig is lehúzva tarthatják a sorompókat. Annyira felüljáróért kiált ez az átjáró már évtizedek óta, de valamiért ez a senki földje... még egy tisztességes aszfaltozást sem kap...

Na szóval vasárnap. Marci már szombaton is mondta, hogy menjünk biciklizni. Én mondtam, hogy jó. De mindenki csak dőlt jobbra-balra, mígnem csak eltelt a napos délután, és nem mentünk sehová. Majd holnap. Holnap persze nem tudtunk időben indulni, mert esett az eső. Mire elindultunk, addigra volt már vagy 11 óra. Én először a Naplás-tavat javasoltam, az új kilátó egy jó lehetőséget nyújt, hogy eltekerjünk odaáig. De mivel nem volt épp jó idő, meg Marci félúton inkább fáradt  volt, mint nem, így a szomszédos kerületig mentünk csak el, a Reformátorok terei kilátóhoz. Ide is jó ideje készültem már egyébként, csak valami mindig közbejön, vagy átalakul. 

A 16. kerület nekem egyébként is szívem csücske. Olyan szép rendezett, olyan zöld, az utcák olyan barátságosak, a házak szépek. A villanegyede különösen gyönyörű. 

A Reformátorok tere a reformáció 500. évfordulójára jött létre, azaz nem olyan régi még. Kilátó, szoborcsoport, kávézó, és kicsit lejjebb egy klassz játszótér alkotja a teret. Ritkán szoktunk már játszóterezni, de ez a hely nagyon bejött a fiúknak. Máté nem jött velünk, mert valamit hablatyolt, hogy van valami baja a bicójának, de szerintem csak itthon akart maradni, Milánnak meg MArcinak meg még pont jó volt a játszótér, mert egyrészt rajtunk kívül nem volt senki, ( hiszen vagy esett, vagy lógott az eső lába), és a hosszú csúszdákon, meg a trambulinon ők jól elvoltak. 

A kilátó nagyjából egymagasban van a szemközti Várheggyel, úgyhogy a tetejéről jól végig lehet nézni a Budai-hegyeken. Feltéve ha nem esős, borús időben megyünk :-) De azért így is elég jó volt. 

Miután kibámészkodtuk magunkat, és a fiúk végigtörölték a nadrágjukkal az összes csúszdát, és elnyammogtak egy kakaóscsigát, hazatekertünk. 

Este pedig Mátéval mentünk a Müpába, hangversenyre. Máté hegedűtanára tagja a filharmónikus zenekarnak, és rendre tájékoztat arról, hogy hol és mikor lépnek fel. Ez a vasárnapi alkalom abból a szempontból különleges volt, hogy ez volt a pandémia utáni első nyilvános koncertje a zenekarnak, tavasszal csak onlineban voltak hallgathatóak. Plusz névváltozást is ünnepeltek, meg karmester születésnapot, szóval eléggé összejött :-) És mivel épp ráértünk, hát elmentünk. Nem szoktunk minden ilyen koncertre elmenni, de olykor-olykor azért megmutatjuk magunkat. 

Mit is mondhatnék. A koncert első fele emészthetőbb volt, Wagner Trisztán és Izoldájából voltak részletek, na de aztán a második rész! Huhh... na az aztán már egy igazi keményvonalas komolyzene volt a javából. Máté mondjuk meglepően jól bírta, egyszer sem kérdezte, mikor lesz vége :-) Még a karmester is azzal köszönt el a végén, miután megköszönte a tapsot, a részvételt és a köszöntést, hogy reméli ez a másfél órás Bruckner "szörnyeteg" nem riasztott el senkit attól, hogy legközelebb is jöjjön :-) Én egyelőre emésztem még az élményt.