Őszi szünetes Hárs-hegyi minikirándulás

Bár nagyon vártuk az őszi szünetet, mégis úgy söpör el mellettünk, hogy szinte fel sem eszmélünk és már megint menni kell iskolába. Az utolsó iskolai hét elég húzós volt, Milánék írtak vagy 5 dogát, úgy, hogy pénteken nem is volt rendes tanítás, mert a nap nagyobbik részében a Corvin moziban voltak, és valmai 56-os filmet néztek. 

Szombaton MArci szülinapi buliba volt hivatalos, a városligeti bérelhető műfüves focipályára. Nagyon felkapott lett ez a pálya, már nem először megyünk oda szülinapi bulifocira. Leszámítva, hogy a fiút, aki meghívta, én nemigen szívlelem, ( a szülei sem jönnek nagyon át, lehet, hogy azért, mert generációs különbségek vannak köztünk :-D ) Marcinak sem nagy haverja egyébként, de szeretett volna elmenni, úgyhogy mentünk. Az nagyon jó ebben a pályában, hogy amíg a fiúk bent fociznak és simán tudok körözgetni a futókörön, és nem kell a pálya szélén bájcsevegnem senkivel, akivel nem akarok. Igazából senkivel sem akarok. Szóval így eltelt a szombat. 

Vasárnap Marcinak Bozsik tornája volt ( grrr) azzal el is ment a vasárnap. 

Úgyhogy hétfőn már nagyon a lábamban volt a bugi :-) És mivel Feri homeofficolt ( vagyis szeretett volna) így kapóra jött, hogyha máőr úgyis el kell távolítani a fiúkat itthonról, akkor menjünk fel a hegyre. Máté egész eddig minden délelőtt evezni ment. Ő nem jött velünk. Ez az utolsó hét, amikor még vízre mennek, őszi szünet után már téli menetrend szerint fognak edzeni, azaz heti egyszer úszni mennek a Duna Arénába, kétszer pedig kardio edzés lesz, evezőpad, futás, konditerem, stb... Úgyhogy most még kihasználta a szabad napjait, és minden délelőtt ott volt. Mára már eléggé el is fáradt, de holnap úgyis vidékre utazunk, úgyhogy most már pihenhet. 

Szóval fogtam a két " Kicsit", és hétfőn délelőtt átbuszoztunk a városon. Meglepően jól vették, amikor azt mondtam nekik, hogy öltözzenek, mert megyünk kirándulni, igaz, megnyugtattam őket, hogy csak kis kirándulás lesz, inkább csak séta. Az is igaz, hogy belengettem nekik egy lángosozást is, ha szépen jönnek. 

A Hárs-hegyi két kilátót néztem ki nekik, a Nagy-Hárs hegyi Kaán Károlyt, és a Kis-Hárs hegyi Makovecz Imre kilátót. Ezek igazán könnyen megközelíthetőek és tényleg nem egy nagy távolság. Persze ha nem megyünk el ütközésig a bkv-val, hanem korábban lekapcsolódunk, akkor persze szép méretes túrát is lehet ebből kerekíteni, de most nem ez volt igazából a cél, hanem csak az őszi erdő. 

Úgyhogy a Szépjuhásznétól indultunk, és felmentünk először a Nagy-Hársra. Milán egy idő után kérdezgette, hogy mikor érünk már fel, mire én mondtam neki, hogy kezdje el szavalni a Walesi bárdokat, amit a szünet végére kell tudni, és mire végigmondja, addigra biztosan felérünk. És így is lett :-) 

Az őszi erdőnél kevés szebb dolog van a világon. 

Innen szó szerint átszaladtunk a Kis-Hárs hegyre, mert szuperül lejtett az ösvény, és a fiúk nagyon élvezték, hogy előreszaladnak, és megpróbálnak elbújni, hogy megijeszthessenek. 

Nagyon jó volt, mert alig találkoztunk emberrel, egyáltalán nem volt tömeg. 

A Makovecz-kilátó egy icipici kilátó, amin dns-spirálhoz hasonlóan tekeredik fel majd le a lépcsősor, és fent gyakorlatilag nincsen teraszrész, csak épp egy kis talpalattnyi hely, ahol a két lépcsőspirál összeér. Hát a fiúk nagyon be voltak rezelve. :-) De azért ücsörögtünk ott egy picikét a lépcső tetején. 

Aztán innen már visszasétáltunk a Szépjuhásznéhoz, remélve, hogy nyitva lesz a lángosos bódé. Addig a fiúk minden elemózsiájukat felélték már. De a bódé nem volt nyitva. Úgyhogy gyorsan újraterveztünk, és mivel éppen jött egy kisvonat a Normafa irányába, hát felpattantunk, és átvonatoztunk oda, mert abban biztos voltam, hogy a Normafán nyitva lesz a lángosozó. 

Na a Normafánál már voltak emberek bőven. És kicsit kóboroltunk is, mert úgy körbeépítették ott mindenfélével a környéket, mióta nem jártunk arra, hogy először kicsit gondolkodni kellett, hogy merre is van az arra. 

A lángosozó szerencsére nyitva volt, le is tolták a fiúk a fokhagymás és a sajtos-tejfölös lángosukat. 

Már csak a hazafelé jövő busz megállóját kellett megkeresni, mert az sem ott van, ahol régen volt. Ilyenkor annyira királyság, hogy van mobilinternet és bkk applikáció a telefonon, mert így sokkal könnyebb volt belőni, hogy merre is kell keresni. 

Nem volt igazából megerőltető a túra, mégis jól elfáradtunk, a jó levegő, a napsütés ősz eléggé kiszívta az energiáinkat. Marcinak és nekem ki is pirult az arcunk a naptól. De nagyon cukik voltak végig, úgyhogy ez igazán klassz napra sikeredett. 

Biciklis, koncertes

Még a múlt hétvégén, vasárnap volt, amikor okosan kivártuk, hogy a szombati remek kirándulóidő tova tűnjön, és szötymörgő esős időben indultunk el biciklizni. Marci már a múltkor is bicajjal akart menni a Margitszigetre, de akkor nem lett volna praktikus, meg annyira gyűlölöm azon a retek felüljárón feltolni a bicikliket, le meg még jobban, mert mindig parázok, hogy előrefelé leesek biciklivel együtt. Rákosrendező felé kerülni meg megint csak gáz.. egyrészt bicikligyilkos, másrészt, ha simán belecsúszhatunk egy 30-40 perces sorompólehúzásba is akár. Igen, ki van írva, hogy egyes esetekben akár ennyi ideig is lehúzva tarthatják a sorompókat. Annyira felüljáróért kiált ez az átjáró már évtizedek óta, de valamiért ez a senki földje... még egy tisztességes aszfaltozást sem kap...

Na szóval vasárnap. Marci már szombaton is mondta, hogy menjünk biciklizni. Én mondtam, hogy jó. De mindenki csak dőlt jobbra-balra, mígnem csak eltelt a napos délután, és nem mentünk sehová. Majd holnap. Holnap persze nem tudtunk időben indulni, mert esett az eső. Mire elindultunk, addigra volt már vagy 11 óra. Én először a Naplás-tavat javasoltam, az új kilátó egy jó lehetőséget nyújt, hogy eltekerjünk odaáig. De mivel nem volt épp jó idő, meg Marci félúton inkább fáradt  volt, mint nem, így a szomszédos kerületig mentünk csak el, a Reformátorok terei kilátóhoz. Ide is jó ideje készültem már egyébként, csak valami mindig közbejön, vagy átalakul. 

A 16. kerület nekem egyébként is szívem csücske. Olyan szép rendezett, olyan zöld, az utcák olyan barátságosak, a házak szépek. A villanegyede különösen gyönyörű. 

A Reformátorok tere a reformáció 500. évfordulójára jött létre, azaz nem olyan régi még. Kilátó, szoborcsoport, kávézó, és kicsit lejjebb egy klassz játszótér alkotja a teret. Ritkán szoktunk már játszóterezni, de ez a hely nagyon bejött a fiúknak. Máté nem jött velünk, mert valamit hablatyolt, hogy van valami baja a bicójának, de szerintem csak itthon akart maradni, Milánnak meg MArcinak meg még pont jó volt a játszótér, mert egyrészt rajtunk kívül nem volt senki, ( hiszen vagy esett, vagy lógott az eső lába), és a hosszú csúszdákon, meg a trambulinon ők jól elvoltak. 

A kilátó nagyjából egymagasban van a szemközti Várheggyel, úgyhogy a tetejéről jól végig lehet nézni a Budai-hegyeken. Feltéve ha nem esős, borús időben megyünk :-) De azért így is elég jó volt. 

Miután kibámészkodtuk magunkat, és a fiúk végigtörölték a nadrágjukkal az összes csúszdát, és elnyammogtak egy kakaóscsigát, hazatekertünk. 

Este pedig Mátéval mentünk a Müpába, hangversenyre. Máté hegedűtanára tagja a filharmónikus zenekarnak, és rendre tájékoztat arról, hogy hol és mikor lépnek fel. Ez a vasárnapi alkalom abból a szempontból különleges volt, hogy ez volt a pandémia utáni első nyilvános koncertje a zenekarnak, tavasszal csak onlineban voltak hallgathatóak. Plusz névváltozást is ünnepeltek, meg karmester születésnapot, szóval eléggé összejött :-) És mivel épp ráértünk, hát elmentünk. Nem szoktunk minden ilyen koncertre elmenni, de olykor-olykor azért megmutatjuk magunkat. 

Mit is mondhatnék. A koncert első fele emészthetőbb volt, Wagner Trisztán és Izoldájából voltak részletek, na de aztán a második rész! Huhh... na az aztán már egy igazi keményvonalas komolyzene volt a javából. Máté mondjuk meglepően jól bírta, egyszer sem kérdezte, mikor lesz vége :-) Még a karmester is azzal köszönt el a végén, miután megköszönte a tapsot, a részvételt és a köszöntést, hogy reméli ez a másfél órás Bruckner "szörnyeteg" nem riasztott el senkit attól, hogy legközelebb is jöjjön :-) Én egyelőre emésztem még az élményt. 

Csak egy hétvége

 Eléggé belefáradtunk ebbe a hétvégébe mindannyian. :-) 

Ott kezdem, hogy Milán csütörtökön természettudományi táborba ment Visegrádra, 3 napra. Én nemigen zaklattam, de ő esténként aranyosan hívott, hogy minden rendben van, és jól érzik magukat. Azóta fényképek is kerültek fel, és valóban eléggé izgalmas és sűrű programjuk volt, mindhárom nap voltak kirándulni, megnézték a várat, a festőnyövényekről meg az erdei gyógynövényekről hallgattak előadást, ezeket gyűjtöttek is, meg festegettek is vele valamit, meg volt vízbiológia foglalkozásuk, ahol ebihalakat meg békákat fogtak ki és tanulmányozták, emellett volt még bobzás, meg solymászás, szóval tényleg nagyon tartalmas 3 napot töltöttek el együtt a jó levegőn. 

A tanárnőtől megtudtam, hogy valószínű nem sok alvás volt a fiúknál, mert abban a házba, ahol ők voltak, pont nem jutott felügyelő tanár, és ő amikor 10 után még benézett hozzájuk, még elég aktívak voltak. Mondjuk látszott is Milánon, hogy csak hálni jár belé a lélek, aludt is délutántól estig vagy 3 óra hosszát. 

Szombaton Máté Szolnokra ment evezni, Feri vitte, én meg Marcival itthon maradtam, mert aznap jött haza Milán, Marci pedig meghívatta magát a haverjához bográcsozni, úgyhogy ő meg oda ment aznap délután. 

De hogy ne vesszen kárba a gyönyörű napos szombat délelőtt, Marcival kimentünk a Margitszigetre sétálni. Gondoltam, kimegyünk, sétálunk egy nagyot, aztán hazafelé összeszedjük Milánt. Végül jó nagy séta lett belőle, de Marcinak egy hangja sem volt, igaz, minden figyelmem most csak rá szegeződött, nem volt miért nyafogni. Pont oda mentünk, és azt néztük meg ami csak eszébe jutott, és szedtünk egy szekérderéknyi gesztenyét is. 

Mikor mentünk, még javában délelőtt, akkor még nagyon barátságos volt a sziget, nem voltak sokan, mire már elfelé jöttünk, azért már jól megtelt. 

Hogy egy kis újdonságot is csempésszünk a szokásos éves margitszigetelésünkbe, most először mentünk fel a Víztoronyba, és néztünk onnan körbe. Igaz, még nagy a fák lombja, és többnyire még inkább zöldes, így a lombok fölött most kevésbé volt látványos maga a panoráma, de mindenképpen élmény volt feltekeregni a csigalépcsőn, és kicsit körbekémlelni. 

Persze a kis vadasparkba is bementünk. 

És a zenélő szökőkútnál is elidőztünk egy kcisit. Épp elcsíptük a déli zenélést. 

Aztán Marci pocakja már nagyon üres volt, így leültünk lángosozni. 

Nagy hepaj volt, mert bajor mintára Oktoberfestet tartanak azon a helyen, ahol lángosoztunk, körbe körülöttünk egy nagy németül beszélő férfitársaság volt, voltak vagy 50-en. Nem igazán értettem, hogy a  németek miért itt oktobertest-eznek, de ezek már délben nem az első literes korsó paulanerüket tolták, mellé tálcástól hordták a deci unikumokat kísérőnek, szóval jól elnevetgéltek egymással. Koccintás, kurjongatás, ivás, kurjongatás, és kezdődött minden elölről. A szomszéd asztalhoz egy alvó kisbabával érkezett egy fiatal pár, hát nem tudom meddig aludt az a baba... 

Máté közben ügyesen evezett, igaz, hatodik lett a futamában, de azt mondta Feri, hogy nagy harc volt az előtte lévővel, és sokkal összeszedettebben mint legutóbb az Öböl-kupán. Szóval meglesz itt a kitartó munka eredménye előbb-utóbb. 

Másnap vasárnap, Milánnak meccse volt, úgyhogy a déli- kora délutáni órákat nem ám a gyöngyöző húsleves mellett töltöttük, hanem ültünk Marcival a focipálya szélén valahol Újpesten. De jól elbeszélgettünk a pikniktakarón a csajokkal, míg az ellenfél idegesebb lelkesebb apukái a hátunk mögött ordibáltak. :-) 

Délután befutottak Mátéék, mert ők Szolnok után Szentesre mentek Papához. 

Este pedig végre eljutottunk a Pál utcai fiúkra a Vígbe !!! Csupán egy bő 1 évet kellett tologatnunk a polcon a megváltott jegyeinket :-) De megvan, kivártuk, megnéztük, láttuk, és jó volt ez, még ha azt a hatalmas ovációt, ami körülöleli az egészet nem is igazán a darab, hanem a szereplőgárda váltotta is ki, de jó azért. Egyszer mindenképpen jó megnézni. És minden olyan jó volt, hogy teltházas volt az előadás, hogy vastaps volt a végén, még a sikítozó lányok sem zavartak (engem legalábbis).  

Múlt héten a barátnőmmel voltunk színházban, az mondjuk kis színház volt ( a Belvárosi), de ott is teltház volt, és az is olyan jóleső volt. Olyan békebeli. Mint covid előtt. 

Bár jól elfáradtunk a végére, mert a korábbi jegyekeinket csak a 19 órásra tudták beváltani, de már nem akartunk még ezen is variálni, nehogy aztán meg ezen csússzon el megint, szóval eléggé belecsúsztunk az éjszakába, mire a fiúk még 2-szer 3-szor elénekelték a grundot a végén, de hát az meg annyira jó nóta, hogy azt nem lehet elégszer hallgatni, ugyebár. 

Csendélet a hazaútról. :-)

Úgyhogy ma reggel nem voltunk épp frissek. Volt is némi nyafogás, hogy miért kell felkelni és iskolába menni :-) De majd hétközben kipihenjük a fárasztó hétvégét.