Zebegény fölött

 A múlt hétvégén is elindultunk a hegyek felé. Hét közepe felé jött szembe egy körtúra a Zebegény fölötti hegyekben, érintve a Remetebarlangot és a Julianus- kilátót. Rövidebb volt, mint a múltkori börzsönyi kirándulás, legalábbis kilométerben, úgyhogy kicsit bátrabban vágtunk neki. Mármint a gyerekek. 

Azt gondoltuk, hogy ezen az úton azért biztos lesznek még rajtunk kívül, nem lesz olyan kihalt, mint a hegy túloldalán, ezért próbáltunk időben indulni, ami részben sikerült is. Korábban indultunk itthonról, mint szoktunk, de már így is voltak azért, akik még nálunk is fittebbek voltak. 

Zebegényben a vasúti híd lábánál parkoltunk le, és innen indultunk el a sárga kereszten. Egy darabig a vasút és a főút mentén haladtunk, és a falu végén kanyarodtunk be az erdőbe. Ezen a szakaszon nem voltak sokan, egy-egy túrázó társasággal találkoztunk csupán, 2-3-4 fő együtt. 

A fölső útról  megcsodálhatjuk a Dőry-kastélyt, ami most magántulajdonban van. A duna felől is állítólag nagyon impozáns, hátha egyszer majd onnan is megcsodáljuk... De elölről is nagyon szép, és szép rendezett park öleli körbe. 

Út közben több kilátóteraszon meg lehetett pihenni, és megcsodálhattuk az alattunk kanyargó Dunát. Hát az valami elképesztően gyönyörű volt. 

Bár szombaton nagyon vacak idő volt, vasárnap nem volt olyan vészes, sütött a nap, és kellemes kirándulóidő volt. Már csak hazafelé menet támadt fel jobban a szél, de egész addig igazán nem panaszkodhattunk. 

A barlanghoz a kék barlang jel mentén kellett lemenni. Azt már itthon olvastam, hogy ez a szakasz igencsak technikás. Hát szó mi szó, jobb jelzőt én sem tudnék erre a részre mondani. A hegy oldalán kellett leereszkedni egy morzsás, kapaszkodó nélküli ösvénynek nem nevezhető 30 fokos dőlésszögű csapáson. Hát én úgy féltem, hogy valamelyik gyerek lepartizánkodja magát a hegyoldalon... Szerencsére nem történt semmi, de azért leizzadtam rendesen, mire a barlanghoz értünk. 

Ezen a részen jól fel is dúsultak a kirándulók. Mivel Nagymaros felől is el lehet jutni a barlangoz, így itt a két irányból jövők összeértek. De azért tudtunk távolságot tartani. 

Rengeteg fekete hunyor virágzott, annyira nagyon szépek voltak :-) 

Életkép :-)

Ugyanezen a morzsalékos úton kellett visszakapaszkodnunk a sárgára, de visszafelé sokkal könnyebben tudtunk haladni, mint lefelé. 

Nagyjából a sárga keresztre való visszatéréskor kezdett elszakadni a fiúkban a cérna, és kezdtek nyafogni, hogy mikor érünk már vissza az autóhoz. Ezzel elvoltak egy darabig, főleg Milán. Marci egész hamar regenerálódott, de Milánban tüske maradt. 

A sárgán egészen a Julianus-kilátóig mentünk. Na itt már annyi ember ember volt, hogy huh....

De azért gyorsan kinéztünk a kilátó tetejéről, és pucoltunk is tovább. 

Mesebelien kék volt a délutáni napsütésben a Duna. Semmiféle szűrő nincs rajta. Ilyen volt. 

Hazafelé fentről jól ráláttunk a hídra. 

A falu felett egy másik kis kilátót találtunk, a Kós Károly- kilátót. De egy ekkora látvanygazdag kirándulás után már nem tudott újat mutatni. 

Sajnos a faluban már nem tudtunk sétálni, pedig az is megérne egy alapos körbesétát, de a fiúknál nagyon elrúgtuk volna a pöttyöst, ha még tovább keringünk. Így ez máskorra maradt. 

Börzsöny kirándulás

 Itt volt ugyebár ez a 3 napos hétvége... és ha már ünnepelni nem lehetett menni, mindenképp szerettünk volna valamit csinálni. Mivel vasárnapra-hétfőre nem mondtak túl jó időt, így szombatra időzítettük a kirándulós napot. 

Nagy dilemma, nem csak most, úgy általában is, de most meg kifejezetten az, hogy merre induljunk, hogy ne kelljen annyira messzire sem menni, 1 óránál többet nem szívesen autóznánk, mert ahhoz már időben el kell indulni, abban meg nem vagyunk annyira jók. És a másik sarkalatos pont, hogy ne legyenek túl sokan. Ezt most a legnehezebb belőni. Mert egy kevésbé felkapott hely is lehet hipphopp a tömegturizmus központja, nem kell hozzá sok, csak egy hangzatos cikk vagy egy jó fotó az interneten, vagy egy facebookcsoportban. 

A Budai - hegyek és a Pilis ilyen szempontból teljesen ki van lőve, hiába van még sok olyan szeglete, ahová jó lenne elmenni. Ezek egyelőre parkolópályásak. 

Végül az lett, hogy elmentünk Nógrádra, ott megnéztük a falu közepén lévő várromot. Itt azért voltak emberek, még ha tömeg épp nem is volt. 

Sajnos a várból nem sok maradt, és ami maradt, az is igen romos. Ettől függetlenül nagyon jó kiindulópont egy jó kiránduláshoz, mert a várdomb tetejéről már kapunk egy kis ízelítőt a környező hegyekből. 

A várban is el lehet lófrálni, középen a várudvaron lehet mondjuk szaladgálni, piknikezni, volt , aki sárkányt jött eregetni. Mi pedig miután jól körbejártuk, elindultunk, hogy rátérjünk az utunk fő céljára a túraútvonalra. 

Nógrádból jelzett turistaösvényen a hegyeken keresztül át lehet gyalogolni Szokolyára. Ez a távolság kb. 20 km lenne. Nekünk az ilyen oneway útvonalak nem megoldhatóak, mivel autóval jutunk el a kiindulás ponthoz. Annyira nem vagyunk (még) vagányak, hogy vonattal intézzük a kirándulást, az kicsit több szervezést igényelne. Szóval mi körtúrákban gondolkodunk. De kiindulási alapnak jó volt, hogy merre induljunk, csak aztán nem mentünk teljesen végig, hanem átvágtunk a hegyen, és úgy kanyarodtunk vissza. 

A + jelzésen indultunk a vasútállomás mellől. Egy darabig betonúton haladtunk, ami kicsit veszélyes volt, mert azért jártak autók is, de aztán mikor  rátértünk az erdei útra, akkor már szinte csak egyedül voltunk az egész erdőben. És ez így is maradt szinte végig. Alig találkoztunk emberrel, 2-3 néhány főd társaság jött csak velünk szembe. Emberek helyett viszont társunk volt az éledező természet, a csiripelő madarak... és Marci hisztije. 

A piros kereszten haladtunk a Róka-hegy felé. 

A hegyről leérve, gondolom a Vasbánya-völgybe érkeztünk, legalábbis a korábbi táblán ez volt kiírva, és a kilométer is stimmelt. Itt találkoztunk a Morgó-patakkal és a vasúttal. A nagy réten pedig találtunk egy magaslest, itt fogyasztottuk el az uzsonnánkat. 

Itt kerültünk döntéshelyzetbe, hogy vagy itt térünk rá a kékre, és elindulunk visszafelé, vagy bevállunk még egy (nem annyira) kis  hurkot. Ferivel önkényesen mi a hurokra szavaztunk, a kiskorúakat pedig nem szavaztattuk meg. ( Ha őket kérdezzük, akkor el sem indultunk volna otthonról. ) szóval nekivágtunk a hosszabb távnak, mert a fiúk, bár óbégattak, meg kínlódtak, de láthatóan volt még bennük szusz, és ezideáig egyáltalán nem volt semmi megerőltető a túrában, sőt... laza kis séta volt csupán. 

Szóval továbbmentünk. 

És milyen jól tettük! MErt így találkoztunk igazi szurdokokkal, az érintetlen természettel, kidőlt, mohával vastagon benőtt fákkal, keltünk át patakon híd nélkül, sártengeren, majd nekiveselkedtünk a Nagy Kő-hegy olddalának, ami már tartogatott kihívásokat. 

Ekkorra tetőzött nagyjából Marci elképesztő nyafogása is... baromi fárasztó és idegesítő volt. 

A hegytetőre érve hatalmas szél fogadott bennünket. Cserébe viszont mesés panorámát kaptunk. Végig láttuk magunk előtt a Börzsöny vonulatát, visszafordulva pedig egészen Visegrádig elláttunk, láttuk a kanyargós  Dunát, a vár sziluettjét, és egy picit meresztve a szemünket még a Zsitvay-kilátót is ki lehetett venni, ahol szánkózni szoktunk. 

Kidőltek. 

Az egész túra során rengetegsok vaddisznó nyomot láttunk. Szerencsére állattal nem találkoztunk, de egy idő után, mikor már vagy százat is felfedeztünk kezdett kicsit aggasztó lenni. 

Lefelé jövet még egy kicsit lódítani kellett a fiúkon ( a két kisebben) ... de aztán átbillentek a holtponton, és dalolva caplattak le a hegyoldalról. 

A Kék-sávon tértünk vissza a faluba. 

Alaposan elfáradtunk. 

Hazafelé még megálltunk vásárolni, meg a fiúknak mekis burgert ígértünk, úgyhogy még ott is. Teljesen este lett, mire hazaértünk. Már csak vacsorázni, és tévét nézni volt erőnk.