Unokatesós napok 4.- Fradimeccsen

Talán a legjobban várt program szerdán érkezett el, ugyanis este Fradimeccsre mentünk.
Amikor a múlt hát vége felé, talán csütörtökön?  kiderült, hogy szerdán este lesz a Fradi-Valletta Bl-selejtező meccs, akkor hirtelen nagyon ráizgultunk, hogy milyen jó lenne kimenni, mert mikor ha nem most, mert itt lesznek Csongorék is, és nekik talán még nagyobb élmény lenne, mint nekünk, vagy a mi gyerekeinknek, meg hát pont ráérünk, nincs iskola, nem baj, ha sokáig tart.
Csakhogy se Marcinak, és értelemszerűen Csongoréknak sem volt szurkolói kártyájuk, így a netes jegyvétel nem jöhetett szóba, mert ahhoz is kell a kártya. Mondtuk, hogy jó, akkor szombaton, amikor jönnek, majd ott találkozunk, és elintézzük. Csakhogy a jegyek villámgyorsan fogytak. Legalábbis a családi szektorba, ahová mi szoktunk ülni, és amit megfeleztek eme meccs alkalmából, ott pikkpakk betelt a helyet jó háromnegyede, és sanszos volt, hogy szombat délig már nem lesz hová jegyet venni.
Úgyhogy nem vártuk ki a szombatot, hanem még pénteken elbumszliztunk a fiúkkal a Groupamához, mondván, hogy Marcinak úgyis kell kártya, mert a tavasszal is azért nem tudtunk elmenni egy meccsre, mert nem volt kártyája, odamenni meg iskolaidőben nem nagyon van lehetőség, szóval hogy odamegyek, Marci kártyáját legalább letudjuk, és személyesen hátha tudok valamit boltolni az ottlevőkkel, foglalni esetleg, vagy mit tudom én...
Végül sikerült minden gyereknek kártyát csináltatni, mert 16 év alatt nem kötelező a vénaszkener, így már csak még egy sorbaállásnyi idő választott el attól, hogy legyen jegyünk. És végül lett, igaz, jó hátul, de lett. És ez volt a lényeg, hogy kapun belülre juthassunk, aztán majd lesz valahogy, ha nem látunk, max. a lépcsőre helyezkedünk, csak legyünk ott.

Szerdán délben még Marcival el kellett mennünk a Bethesdába. A doktorbácsi az előző héten nagyon belengette, hogy majd leveszi a gipszet, így amikor azt mondta, hogy nyugodtabb lenne, ha még egy hétig rögzítenénk, akkor Marci eléggé elkámpicsorodott. De nem körgipszet kapott már, hanem csak egy rögzítősínt, de hát akkor is...

Így vágtunk neki az éjszakának szerda délután.
Nagyon vicces volt, mert ahogy vonultunk a járdán, meg álltunk a villamosmegállóban 7-en zöld-fehérben, egy csomó autóból dudáltak meg integettek, meg kikiabáltak a kocsiból, hogy hajráFradi!!!

Én mindig nagyon izgulok, amikor meccsre megyünk. Leginkább amiatt, hogy nyerjen a Fradi, mert ha kikapunk, akkor borítékolható a sírás. Így, hogy 2 vendéggyerekkel felszerelkezve mentünk pláne nagyon féltem, hogy ha esetleg kikapnánk, akkor tuti, hogy 5ből legalább 2, ha nem 3 biztos sírva jön haza, meg csapkodva, meg félig idegbetegen. Na ahhoz nagyon nem volt kedvem, úgyhogy muszáj volt győzni!!! :-)))
Szerencsére győzött is a Fradi, 3-1-re. Igaz, nekem nagyon hiányzik mindig a visszajátszás, meg a kommentátor, mert egyrészt sosem vagyok elég szemfüles, másrészt sosem látom, (értem), hogy épp miért van a fütyülés, fujjogás. Ettől függetlenül persze élvezem a meccset :-) Csak most épp Milánt kellett kérdezgetnem, hogy mi van már megint.
amúgy meg jó volt a hangulat, és nekem mindig nagy adrenalinbomba ennyi embert egy helyen látni, egy célért ott lenni, egy szívvel dobogni. Olyan ez, mint egy futóverseny :-) Ott is mindig ilyen sokan vagyunk, és az is annyira magával visz.

Hazafelé mondjuk belcsúsztunk egy nagyobb káromkodáscunamiba a villamoson, de szerencsére hamar leszálltak... Mi pedig jól elfáradtunk, de mindenképp megérte, szerintem.