Ekkor még nem volt kuponunk, és nem is voltam biztos benne, hogy hogy lehet szerezni, mert csak félinformációim voltak egy nyaralós fórumról.
Aztán másnap találtunk kupont is, gyakorlatilag még a közért pénztárában is lehetett szerezni. Nekünk a péntekre szóló volt az optimális, így a fiúk már nagyon várták a péntek estét.
Persze a dodzsem volt a favorit. Még szerencse, hogy először csak felderíteni mentünk, mert így péntekig volt idő átbeszélni Marcival, hogy neki most a dodzsemet ki kell hagynia, de biztos, hogy találunk majd valami más nekivalót. Persze megértette, meg tudta, hogy nem lenne jó, de persze mégis volt azért ebből egy hatalmas könnypotyogtatás két nap múlva.
Milán mesélte az egyik esti sétánk alkalmával, hogy úgy sajnálta Marcikát, amikor még a vidámpark előtt arról beszélgettek, hogy majd ki mire fog felülni és Marci is olyan kis lelkes volt a dodzsem miatt, aztán eszébe, jutott, hogy be van gipszelve a keze, és lehajtott fejjel csak annyit mondott, hogy " ja, de az nekem most jó a kezem miatt." Hát majdnem elsírtam magam, pedig akkor már rég túl voltunk a vidámparkozáson.
Szóval pénteken kellően felspanolt hangulatban érkeztünk a Luna Park kapujához. Milán ilyenkor teljesen bizizzen, tánclépésekben jön végig, meg percenként hajtogatja, hogy már mennyire izgatott, és hogy várja. Nem lehet lecsillapítani, pedig ilyenkor túl nagy a veszély, hogy a nagy lelkesedésnek és izgalomnak sírás lesz a vége. ( mint ahogy az is lett. )
Megegyeztünk már előre, hogy bárki választ bármit, persze a neki való játékok közül, de mindenki ugyanannyiszor ülhet fel vmire, mert így az igazságos, szóval alaposan gondolják meg, hogy mit szeretnének.
A kukacvasutat még az egykor volt budapesti vidámparkból ismertük, és tudtuk, hogy nem egy vérmes jószág, de azért mégiscsak van már benne egy kis kaland, úgyhogy ezt Marcival is be lehet vállalni.
Marci, a fő félős a családban, aki fél a sötétben, fél az egyedülléttől, és fél attól, hogy beragad az ajtó, ha bezárjuk, na pont ő azt találta ki, hogy ő majd a szellemházba akar bemenni. Mondtuk jó.
Aztán mikor ott álltunk a ház előtt, akkor persze már visszakozott, hogy inkább mégsem, ami persze érthető volt, de addigra Milán kattant rá teljesen, így én mentem be Milánnal a horrorház sötétjébe sikítozni.
A dodzsemnél persze volt sírás. Hiába, erre nem lehet előre készülni.
De dodzsem helyett Marci kapott motorvezetést. Ezt Ferivel együtt is csinálhatta, így nem zavarta a hiányzó keze, és nagyon cukibogyó volt.
Aztán még volt ez-az, hintázóhajó, meg mittudomén... végül én még fel akartam ülni Mátéval egy hullámvasútszerűségre. Már korábban mondtam, hogy én arra szívesen felülnék, és Máté mondta, hogy jönne velem, ami akkor igazságosnak is tűnt, mert Milánnal is voltam külön a horrorházban. de mikor oda jutottunk, hogy na akkor még megyünk egyet Mátéval Milán teljesen bekattant, hogy ő is jönni akar. De egyrészt hárman nem tudtunk volna egymás mellett ülni, egyedül egyiket sem ültettem volna jó szívvel, másrészt, akkor Milán valóban sokkal többször lett volna valamin, mint a többiek, ( így is eggyel több mindenre ült fel), harmadrészt, Marci akkor megint jogosan sírt volna, hogy megint ő marad csak ki, még akkor is, ha az a vasút nem lett volna neki való egyébként sem. Szóval Milán hisztije keresztbe tett a hullámvasutazásnak, mert mondtam, hogy akkor senki nem ül fel rá, és kész, menjünk akkor haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése