Bibionei nyaralás 1.rész-indulás-érkezés

Lesz majd még egy balatonos-tihanyos bejegyzésem, még Marcikéztörés előttről, de most előreveszem az idei nagy nyaralásunkat inkább. Még mielőtt be nem darálnak megint a napok. 

Múlt szerdán indultunk. A korábbi terv az volt, hogy mivel még sosem csináltunk olyan igazi láblógatós, tengerpartos nyaralást, amikor csak fekszünk a parton, és nem csinálunk semmit, most ilyet akartunk. Úgy gondoltuk, már a fiúk is elég nagyok ahhoz, hogy értékelni tudják, hogy érdemes legyen elcipelni őket a "világ végére", és hogy megmutassuk nekik a tengert. 

Aztán a semmittevős terveknek gyorsan annyi lett, amikor Marci 1 héttel az indulás előtt eltörte a kezét. Mint ahogy annak is, hogy majd ott lesz majdnem 1 hét, amikor fel tudok készülni az utazásra, utánanézni dolgoknak, pakolászni, rendezgetni, tervezgetni.... mivel Marci burokban tartása felemésztette az összes energiámat, és az erre fordítandó szabadidőmet, így eléggé hézagos információkkal voltam csupán felvértezve. :-( Az sem volt számomra biztos, hogy érdemes-e  elindulni egyáltalán. Aztán 1 hét alatt 3szor voltunk orvosnál, Veszprém után pénteken és még kedden is voltunk a Bethesdában. Mindkétszer azt mondta az orvos, amikor kérdeztem őket a nyaralásról, a külföldről, és a tengerpartról, hogy persze menjünk nyugodtan, majd utazás után jöjjünk vissza. A keddi orvos már-már szinte legyintett is, hogy "ó, hát ez csak egy kéztörés", legalábbis olyan hitetlenkedés volt az arcán, meg a hangjában, hogy minek maradnánk itthon. Kedves volt amúgy, nem rosszindulatú. Csak gondolom, amikor ő ezer ilyet meg még ilyenebb eseteket lát hetente, akkor egy ilyen "kis " kéztörés neki tényleg nem probléma. 

Nekem mondjuk eléggé para volt. Nehezen tudtam elengedni azt az érzést, hogy mi van, ha szétcsúszik a keze, vagy ha bármi egyéb baja lesz, mert Marci mondanom sem kell, egyáltalán nem tud kímélő üzemmódban huzamosabb ideig működni, még akkor sem, ha egyébként szépen figyel rá, hogy meg legyen támasztva a keze, meg hogy ne érje víz, de ha kiszabadul, akkor egyszerűen nem érti, hogy miért kapok agybajt, ha egyedül, kapaszkodás nélkül akar lemenni a lépcsőn, vagy hogy mi van akkor, ha ő a járdaszegélyen egyensúlyozgat, félkézzel. 

Na szóval ilyen állapotban vágtunk neki az útnak, nagyjából olyan lesz ami lesz érzéssel...

Még kedden délelőtt sikerült beszereznünk egy gipszvédőt, amit Dius ajánlott, hogy azért legyen, hogy Marci is tudjon kicsit lubickolni. 

Nem indultunk annyira nagyon korán, olyan fél7 körül reggel, az elsődleges célunk az volt, hogy legalább Budapestről jussunk ki a reggeli csúcs előtt, aztán majd lesz valahogy.   Két rövid pihenőt terveztünk, egyet még Magyarországon Letenyénél, itt tankoltunk is, és még beugrottam a helyi sparba, feltölteni a kóla és rágcsálnivaló készletünket. 

Aztán Szlovénián majdnem végig autópályán mentünk, a vége felé valamiért levitt minket a pályáról, lehet, hogy azért mert  egy másik benzinkutat írtunk be a keresőbe, de nem volt gáz, mert így legalább sokkal közelebb kerültünk ahhoz a nagy hegyhez, amit mindig megcsodálok, amikor erre járunk. ( nem fordul elő túl gyakran )

Lendva vára, a határ túloldalán

A fiúk nagyon élvezték ezt a szlovén részt az alagutak miatt.

Max is jött velünk. :-) 

A hegy

 Aztán mikor végre Olaszországba értünk, akkor már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk.

Nagyon meleg volt. De még mielőtt bármit is csináltunk volna, mindenképp el akartunk menni bevásárolni egy nagyobb boltba, hogy legyünk túl a kötelező dolgokon, aztán már csak annyi dolgunk legyen, hogy élvezzük a nyaralást.  Végül két boltban is voltunk, mert au egyik nem tetszett annyira, vagyis a választék és az árak nem tetszettek leginkább, és egy közeli Lidlben pótoltuk, amit az előző helyen nem találtunk.
Mire azonban a boltból kijöttünk, olyan heves szél támadt fel, és nem volt az sem egyértelmű, hogy fog-e esni, vagy sem, így aznap már nem merészkedtünk vízbe, csak lementünk a partra, megnéztük a tengert, beleszaladtunk, a fiúk rohangáltak a parton.

Én tiszta ideg voltam, hogy Marci elesik, megüti magát, beleborul a vízbe, vagy mit tudom én... közben meg úgy sajnáltam, hogy nem lehet olyan kerge kiscsikó, mint amilyen lenne, ha nem lenne gipszben....

Aztán felderítettük a városban a terepet, vettünk egy hatalmas, sőt... két hatalmas csalási pizzát vacsorára, amit a teraszunkon ettünk meg.

Hát megérkeztünk! Végre nyaralunk!