Reggelek

Ha finoman akarok fogalmazni, akkor a reggeleinket nem mondanám zökkenőmentesnek. Ha erősebben fogalmazok, akkor félig az őrület határán lavírozok úgy reggel 3/4 7 és negyed 8 között. Milánék reggel háromnegyed 8-kor mennek reggelizni, eddigre be kell érnie. Eddigre egyébként is is illik odaérni, és egész eddig nem is volt ezzel semmi fennakadás. Ha olykor meg is csúsztunk pár percet, nem volt ebből para, mikor Mátéék ettek ugyanekkor, akkor ő simán fölment, lepakolt, és a többiek után ment. Vagy nem, ha nem volt kedve, ki tudja. Milánéknál viszont azt találta mondani Orsinéni még év elején, hogy aki késik, az nem mehet utánuk. Engem már ez is felháborított, mert mi az, hogy nem mehet le 50-kor megenni egy fél zsömlét, amit kifizettünk??? De ezen novemberre már nagyjából túllendültünk, és bár Milán minden reggel ráparázik, hogy ójajelfogkésni, Mátésiessmár, olyanvagymintegycsiga, azért mindig oda szoktak érni. Sokszor már 30kor ott vannak szerintem. Nem mintha Milánnak 3 mp-nél tovább tartana ledobálni magáról a kabátját. 

Ha egyedül vagyok itthon velük, mint ma is, pl., akkor azt nagyon nem szeretem. Egyrészt, mert ilyenkor este nekem kell órát húzni, és nincs rosszabb szerintem, mint óracsörgésre ébredni. Ilyenkor ráadásul fél éjszaka nem alszom, mert mindig azon parázok, hogy el fogunk aludni, mert nem jól húztam fel az órát, vagy mert lemerült éjszaka a telóm, vagy akármi. A másik, hogy nekem kell kávét főzni, ami általában bűnrossz szokott lenni, de anélkül képtelen vagyok lelket verni magamba. És ilyenkor nem elég, hogy az iskolások összekészülnek, uzsonnástól, teástól, edzőcuccostól, hangszerestől, akármistül, hanem még Marcinak és nekem is el kell készülnünk. 

Mondhatom, hogy azért az évek nem múltak el hasztalanul, és van már bennünk egyfajta rutin ezeknek a reggeleknek a kezelésére, a gyerekekben is, de nincs reggel, ami elmúlna kiabálás és őrültek háza nélkül. 

Na erre az alap idegbajra jött rá ma reggel az az infó, vagyis már tegnap este mondta Milán, és már tegnap este ment emiatt a cirkusz, hogy ma reggel nagyon korán ott kell lenni iskolában, mert lesz valami fogápolási vetélkedő valamikor, amire talán 3 fős csapat mehet az osztályból, de vannak vagy 10-en akik jelentkeztek, hogy mennének, és Orsi néni azt találta ki (nagyokosan), hogy aki reggel megérkezik és mondja, hogy menne, az első 3 megy a versenyre. Szóval érkezési sorrendben!!!! Ezt még azóta sem tudtam megemészteni. Egyszerűen nem is értem, hogy miért engem versenyeztet azért, mert a gyerek versenyre akar menni. Felfoghatatlan. 

Hirtelen felindultságomban még este elkezdtem Orsinéninek egy levelet írni, hogy ezt hogy képzeli. Az első hiszti után, miután mondtam Milánnak, hogy nem ígérhetem meg, hogy kapunyitásra ott leszünk, mert van még másik két gyerekem, akiknek tökfölösleges hajnalban az iskola/óvodakapun belül lenni. Bármilyen versenyeztetést elfogadok, és támogatok is akár, de ha ki kell választani 3 embert a tízből, akkor ne az legyen már a szempont, hogy én, mint szülő mennyire vagyok béna, vagy ügyes, hogy irreálisan korán bevigyem a gyereket iskolába. Reggel, amikor minden perc számít.... 

Végül kitöröltem a levelet és nem küldtem el. Még végül azért nem választják be Milánt, mert szóvá mertem tenni. Tudom, hogy ez meg erősen megalkuvás, de Milán nagyon szeretett volna menni. 

Hogy bekerült-e a top 3-ba, nem tudom. De már 32 körül ott voltunk az iskola előtt. 

De ha kiderül az eredmény, akkor biztos szóvá fogom tenni, hogy hanyagoljuk már ezt a reggeli ki ér be hamarabb dolgot, mert ez nem fair.