Újra együtt

Vasárnapig voltak a fiúk táborban. Délutánra kellett értük menni, 16 órára volt meghirdetve a bábelőadás, amivel készültek.
Mi előtte még kirándulgattunk egy kicsit a környéken. tényleg csak kicsit, mert bár két helyen is voltunk, de mindkét célponthoz csupán párszázméter hegyi ösvényen kellett felmenni. De abban a melegben, meg Marcival, aki nem szeret kirándulni pont elég volt, és így is úgy elszaladt az idő, hogy már megint késve indultunk el Cservölgypuszta felé.

Mindig elfelejtjük, vagy ha nem is felejtjük el, nem vesszük számításba a tervezésnél, hogy mennyire nem lehet praktikusan, könnyen, gyorsan közlekedni Nógrád megyében. Mert hiába nézzük, hogy húú ez nincs messze, mert amikor ott vagyunk, na akkor menjünk egyik helyről a másikra, akkor rájövünk, hogy ha nem akarunk megint a hegyek közötti kétes földutakon lavírozni, akkor bizony a fél megyét körbe kell kerülni. (kis túlzással.)

Itthonról Buják felé indultunk. De még el sem indultunk, már döntéshelyzet előtt álltunk, hogy megkockáztatjuk-e a forma1 miatt bedugult M3-t, amit az útvonaltervező javasolt, vagy megyünk a 2-esen, amerre szoktunk, de ott is felújítás van. végül a 2-esen mentünk, és egész jó volt.
Először a frissen felújított Sasbérci-kilátóhoz mentünk fel.
Majdhogynem a kilátó lábáig lehet autóval menni, mi is addig mentünk. Tábla jelzi, hogy merre tovább, és rövid sétával már ott is voltunk a kilátónál.

A kilátót tavaly újították fel, és idén tavasszal adták át. Az egész felső részt teljesen újra kellett építeni. Tényleg nagyon szép lett. Először körbejártuk, és már-már azt hittük, hogy nem is tudunk bemenni, mert amit találtunk rácsos ajtót, az be volt zárva.

És már majdnem el is mentünk, amikor begurult egy fiatal társaság dzsippel, és leparkolt egy már ott álló autó mellett, amiből kiszállt egy bácsi, aki mondta, hogy persze, persze, föl lehet menni, és mutatta is az ajtót. Hogy egész addig miért nem bukkant elő, mikor ott kolbászoltunk már percek óta, ki tudja. Lehet, hogy szunyókált a kocsijában?
A lényeg, hogy végül fel tudunk menni a kilátóba.

Szanda várromja a távolból

Mivel itt pikkpakk végeztünk, gondoltuk, átautózunk a várromhoz. Nem számítottunk nagy látványosságra, sajnos a várnak, már ami maradt még belőle nincs gazdája, és évszázadok óta csak omlik. Halál komoly! Az 1600-as évek végétől kezdve nem történt semmiféle állagmegóvás, ami azért elég szomorú. :-( Látszik is rajta sajnos... néhány kőkupac, néhány faldarab, amit ilyenkor nyáron a növényzet teljesen benő, és alig látszik belőle valamicske.  Volt ugyan terv arra, hogy bekerül a várprogramba, de végül kikerült onnan, és a közeli Hollókő várát újították fel/építették újra, Bujáknak pedig nem maradt semmi. De hátha lesz még belőle valami. Feri azt mondja, hogy gyerekkorában a Szigligeti vár is hasonlóan lepusztult volt, aztán milyen klassz hely lett belőle az elmúlt pár évvel ezelőtt.

Innen aztán Cservölgypusztára kellett mennünk, hogy összeszedjük a fiúkat, de a rövidebbik út, ami negyed óra lett volna pont ott vezetett, ahol beragadtunk tavalyelőtt a sárba, és egyébként sem volt túl biztató az a köves útféleség amivel kezdődött a bekötőút, úgyhogy inkább nem kockáztattunk megint, hanem körbekerültünk. Így viszont késésben voltunk. Ágota néni instrukcióját megfogadva a földút végén hagytuk az autót. Innen még 2-3 km-t kellett befelé menni a hegyek közé a tanyára. Szerencsénkre épp akkor kanyarodott rá a földútra egy srác terepjáróval, amikor mi kiszálltunk a kocsinkból. Kérdeztem, hogy arrafelé van-e Cservölgypuszta, jó helyen vagyunk-e, és ha már arra megy, nem vinne-e be minket is. Legalább egy darabon. Bevitt, így nem kellett a dögmelegben begyalogolnunk, és még a bábelőadásról sem maradtunk le.

A fiúk nagyon aranyosak voltak, igaz, mivel már ment a műsor, mikor megérkeztünk, nem volt nagy összeborulás, de azt láttam, hogy Máténak végig le van zúzva az orra. Később kiderült, hogy leesett a gyűrűről, kábé 10 perccel az érkezésünk előtt. Nem nézett ki jól.
Milánnak kevesebb szerepe, volt, mint Máténak, így ő, amikor végzett, akkor Marcit ölelgette, puszilgatta, körbemutatta neki a portát, nagyon cuki volt.

Végül menekülőre kellett fognunk, mert nagyon elkezdett beborulni az ég, és dörgött is. Úgyhogy bepakoltuk a csomagjainkat egy baráti autóba, azokat legalább nem kellett kicipelni a mi kocsinkhoz, és szedtük a lábunkat. Végül akkora nagy eső nem lett, de lehetett volna :-)

Édesek voltak a gyerekek, mert úgy ölelgették egymást Az autóban  meg felváltva mesélték, hogy kivel mi történt. Persze az idill csak átmeneti volt :-) Azóta túl vagyunk már néhány összeveszésen, vitán, kiabáláson, miegymáson. Hol van már a múlt heti csend????