Ezek jutnak eszembe

Marci itthon van betegszabin. Köhög, mint a kutya. Tegnap ránézett a doktornő, azt mondja nem fertőz, csak egy izmos náthája van, de azért ha tud, maradjon itthon a héten.
Mielőtt a betegrendelésre beestünk volna ránézett a védőnő. Még az 5 éves státuszát pótoltuk most, november végén. Bár sok értelmét nem látom ennek az évenkénti státusznak, nem véletlenül vagyunk elcsúszva vele örökké, de annyi haszna volt, hogy ráébredtem, hogy nemcsak úgy látom, hogy Marci olyan sokat nőtt az elmúlt időszakban, hanem ez a valóság. Tavaly óta 10 centit dobott magára!!!
Mire átértünk a betegrendelésre, addigra 12-en várakoztak előttünk! Óóóó mikor megláttam, menten ki akartam fordulni, és jobban is tettem volna, mert így viszont ott dekkoltunk 2 óra hosszát, és már-már ott tartottunk, hogy ha nem kerülünk be most azonnal, akkor vagy éppen akkor kell hazaindulnunk, amikor mi jönnénk, vagy végső esetben Máté el fog késni hegedűről, ami nem lett volna nagyon pozitív, minthogy tegnap zongorás próbája volt.
Végül csak bekerültünk, igaz, szaladtunk hazáig, mert a hegedű itthon volt, ki gondolta délután 1-kor, hogy vinni kéne magunkkal, ha fél 5-re a suliban akarunk lenni....
Mindegy. Odaértünk mindenhová. Túléltük. Legalább az eső nem esett úgy mint ma. Ez is valami, nem? Csakhogy meglássuk a dolgokban a pozitívumot is. :-)

Marci második napja van itthon, azóta kétszer néztük meg a Kis kedvencek titkos életét, ( még mindig nem unja, mondjuk tényleg jó), és kétszer a verdák 3.-t. Édes pofa.

Valamelyik este fekszünk a kanapén, Marci még Ferit szórakoztatja alvás előtt, dörzsölgeti Feri szakállas állát.
- Neked olyan az állad, mint a kókuszgolyó!- mondja rácsodálkozva.
Ezen akkorát nevettünk! Majdnem akkorát, mint azon, amikor elképzeltük, hogy hogyan vinnénk fel egy elefántot a padlásra. Elég sok padlásrafelvivős élményünk van mostanában, ami hol jobban, hol kevésbé jól sikerül, mint pl. a nagy kerek asztal, ami végképp nem akarta az igazságot, de meggyőztük. :-) Na ebből lett az elefánt. De mindegy is. Csak ha eszembe jut, mindig nevetnem kell.

Kedden, amikor még volt Marci oviban, sütőtökös kukoricafőzelék volt az ebéd. Hogy hogy jutott ez eszükbe, és kinek, na azzal szívesen elbeszélgetnék. Miből gondolták, hogy bárki, aki 6 éven aluli, az ezt meg fogja enni? Mellesleg az óvónéni is azt mondta, hogy ő sem kóstolta, mert gusztustalanul nézett ki. Éljen az egészséges közétkeztetés! Az én gyerekeim konkrétan egy tányér daragaluska levessel vészelték át a napot, mint meleg étel. 
Aznapi párbeszédünk Marcival.
- Mi volt az ebéd Marci?
- Ma tyúkeledel volt, azt én nem ettem meg! 

Vasárnap este moziban voltunk a barátnőmmel. A múltkori filmünkkel nagyon ráfaragtunk, nem tudom volt-e erről szó, borzasztó rossz volt, így most nem kockáztattunk nagyot, és az Orient expresst néztük meg, gondolván, hogy Poirot-ban és Agatha Cristie-ben márcsak nem csalódunk! Nem is csalódtunk, jó volt. Olyan, amilyennek vártuk. Leszámítva azt a 2 darab akciójelentet, amit Poirot véghezvitt :-) hát az eléggé életidegen volt, de azt gyorsan elfelejtettük.
Ellenben rá kellett jönnünk, hogy lehet, hogy mégiscsak öregszünk, (bár nem látszik), de csak így lehet, ha már az olyan filmeken érezzük jól magunkat, ahol  a moziterem átlagéletkora kb. 60.
Mögöttünk átlósan egy 80+-os néni ült, mellette szerintem az egész család, gyerekek, unokák, és a néni el is szundított olyan 8 óra magasságában. Amikor nagyon horkolni kezdett, akkor oldalról megbökdösték a rokonok. Szóval jó volt. Már ki is néztük, mit nézünk legközelebb.

Múlt hétvégén kaptak a srácok téli cipőt. Milyen pengén kiszámoltuk, hogy erre a hétre már kelleni fog, nem :-)
Mátéra lépten-nyomon rácsodálkozom, milyen nagyfiús lett. Pláne most, a dockyard stílusú bakancsában, ( persze nem az, csak kinézte a plakáton, hogy olyat szeretne, és megvettük a deichmannban akciósan ötezerért.)  szűk farmer, szőke haj, ( tegnap ingben-hegedűvel) hogy csak nézem, mikor lett ekkora. Aztán eszembe jut az is, hogy 2 hét múlva a 10-et tölti!!! A 10-et! Döbbenetes!

Azt hiszem itt kell most abbahagynom, mielőtt átmegyek érzelgősbe. :-)

Novemberi Tengerszem

Csak hogy semmiképp ne merüljön feledésbe, folytatom a novemberi pihenésünk krónikáját. :-)
Már említettem, hogy nem voltunk túlságosan felkészülve az útra, sem lélekben nem sikerült ráhangolódnunk, mert a legnagyobb pörgésből szakadtunk ki két napra, ami egyik oldalról nagyon is jó, másik oldalról viszont folyton csak az itthoni teendőkön járt az agyunk.
Mivel pénteken este és szombaton reggel is esett az eső, nem mertünk nagy hegyi kirándulást tervezni, így Sárospatak felé indultunk, hogy ott majdcsak el tudjuk ütni az időt akkor is, ha nagyon zuhogna.
Péntek este, szinte derült égből villámcsapásként esett le, ahogy a szobába készített kirándulástippeket olvasgattam, hogy jaaaa, hát itt van ám nem messze a Megyer-hegyi tengerszem, amiről az elmúlt időben olyan sokszor és sok helyen olvastam, így belevettük ezt is az útitervbe, remélve, hogy nem lesz annyira megerőltető a túra. Pláne, hogy szombat reggel is esett. Pedig azt mondta az időjárásjelentés, hogy nem fog. Irgumburgum.
Hát így indultunk el.
Áthaladtunk Széphalmon, ahol utoljára talán ötödikes koromban jártam, de most nem álltunk meg, majd Sátoraljaújhelyen, és mielőtt elértük volna Sárospatakot egy tábla mutatta, hogy jobbra van a Tengerszem, és le is kanyarodtunk.

Mentünk egy darabon, de amikor már kellően göröngyösnek ítéltük az utat, akkor leálltunk az út szélén.
Éppen jött visszafelé egy társaság, és mondták, hogy ha a tengerszemhez akarunk menni, akkor óvatosan menjünk, mert ők beleütköztek nem messze onnan egy sorompóba és egy behajtani tilos táblába, és nem mertek továbbmenni. Mi elindultunk, és valóban alig pár percnyi sétányira ott volt a sorompó, viszont az irányjelző tábla határozottan a sorompón túli az utat mutatta, a szőlőföldek között. Csak egy percig tanakodtunk, és már neki is vágtunk, hisz mi bajunk lehetne. Mellesleg se közel, se távol nem volt egy lélek sem.

Nem volt épp kirándulóidő, esett az eső, hol jobban, hol csak szemerkélt, a köves út pedig hol sárosabb volt, hogy vizesebb, de azért boldogultunk, és viszonylag tiszta cipővel meg is úsztuk a fölfelé vezető utat.

Elég hosszú volt ez a kaptató, de mikor felértünk, akkor nagyon szép volt körbenézni. Megérte eddig feljönni, és akkor még nem is voltunk ott a célunknál.

Volt ilyen része is az útnak, de alapvetően azért járható volt.

Fönt aztán találtunk végre táblát, hogy merre tovább, és ráakadtunk egy tanösvényre is, ami a tengerszemhez vezetett, és az információs pontokon rengeteg mindent olvashatunk a malomkő bányászatról, a folyamatáról, a nehézségekről, és a környék élővilágáról. 

A 303 m magas Megyer-hegy vulkáni eredetű, kemény kőzete kiválóan alkalmas malomkőgyártásra, már a XV. században is működő kőbánya volt a területen. A malomkövek fejtését évszázadokon át kézi erővel végezték. A felgyülemlett víz elvezetésére a bánya egyik sarkába egy vágatot ástak, melyet folyamatosan bővítettek, mélyítettek, de teljes sikert nem hozott. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet később Tengerszemnek neveztek. A tó legnagyobb mélysége 6,5 m, a tavat körülvevő sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé.
A tanösvény körbevezet a bánya falának tetején. Félelmetes látvány az a hatalmas meredek falú mélység, ami alattunk elterül. És bár a természet már nem a legszebb őszi arcát mutatta, mégis szép volt. :-)

A vízelvezető vájat.

Egészen a víz széléig be lehet itt sétálni. most sok víz volt, így nem jutottunk messzire.

Visszafelé menet már szedtük a lábunkat, addigra már eléggé fáztam. 
Fölfelé találkoztunk 3 férfival, akik szemben jöttek a szőlőtőkék között, úgyhogy kicsit megnyugodtunk, hogy nem csak mi gondoltuk úgy, hogy ez a jó út. 
Fönt, az egyik táblán, volt egy kerülőút jelölve, ami elvezetett a szerintünk a szőlőföld mellett, de odalent ez az út egyáltalán nem volt jelölve, csak a sorompós. 
mindegy, ép bőrrel megúsztuk. :-) 
Irány Sárospatak!

Elkezdődött

Hittük is meg nem is, inkább csak reméltük, hogy egyszer eljön majd ez a nap, amikor belekezdhetünk a bővítésbe! Persze az utóbbi hetekben már nagyon közeledett, szinte már karnyújtásnyira volt, de úgy voltunk vele, hogy hiszem, ha látom, akkor kezdődik majd el, amikor itt lesznek a munkások. 

Ez a nap pedig ma jött el. 

Tegnap még fogtunk mindent a lakásból, aminek nem lett az elmúlt hetekben új gazdája és vagy felcipeltük a padlásra, vagy lecipeltük a mosókonyhába, vagy a lecipeltük a pincébe, és még a nappalin falát is végigraktuk könyvekkel. Ezek közül a padlásracipelés a lecefetebb meló, én legalábbis azt utálom a legjobban. Meg úgy egyébként a padlást is. Meg a cipekedést is. Így együtt meg különösen nemszeretem munka. 

A szemét a szemétbe került, a veszélyes hulladékok kupacban várják a garázs mellett, hogy a helyükre kerüljenek. Szerencsére a szomszéd kerületben épp most van lomtalanítás, így néhány dolgot és a veszélyes hulladékokat oda tudjuk vinni. 

Így ma reggel egy majdnem üres lakásban várhattuk a melósokat, akik jöttek is. Tulajdonképpen nem voltak túlszerszámozva, ha jól láttam 1-2 fogó és egy méretes spajszer volt náluk, de nem is volt ma másra szükség. 

Ilyen volt ma reggel. 

És ilyen lett délután 3-ra.

Padló felszedve. Radiátorok leszerelve. Redőnyök leszedve. A törmelékek bezsákolva. Jönnek még a csempéket leverni, a "járólapot" felverni, ami még van belőle, ajtókat-ablakokat kiszedni, falat bontani....

Motoszkál bennem az az érzés, hogy nem lesznek unalmas óráink az elkövetkező időszakban...

Mindenmentes hétvége Kőkapun

Az úgy volt, hogy még tavaly karácsonyra kaptam Feritől 2 utazós kupont. Az egyiket beváltottuk nyáron, amikor Galyatetőn voltunk, a másikat viszont nem tudtuk a nyáron, mert nyárra nem volt érvényes, az őszt meg Milán műtétjével és gipszével kezdtük, októberben meg mire összeszedtük magunkat, akkor már nem fogadtak minket, így maradt november.
Nem volt pont ideális ez a hétvége sem "nyaralgatni", mert a közelgő felújítás miatt ezer meg millió dolgunk van/volt/lesz, de hát nem volt mit tenni, mennünk kellett, hogy ne vesszen oda a kupon.

A Zemplén hegyei között megbújó Kőkapu Vadászkastélyba mentünk, Sátoraljaújhely és Sárospatak közelébe. Tudtuk, hogy a szép színes őszről már le fogunk csúszni, és hogy rövidek a nappalok, meg egyáltalán, mégis nagyon megdöbbentő volt, hogy amikor fél 5 tájban megérkeztünk, ( miután leraktuk a srácokat Ózdon) ott az erdő közepén már vaksötét volt.
Az erdő mélyén, a legközelebbi falutól még 5 km-re, a semmi közepén állt a hotel komplexum, de ezt leszámítva tényleg semmi, csak a csönd és a sötétség. Így is hirdetik magukat, hogy "ahol a csend kezdődik". És valóban. :-) Se térerő, se internet, a tévén is csak 3 csatorna jött. Először fura volt, jó lett volna rácsörögni a fiúkra, hogy mi újság, vagy ránézni az internetre, hogy eladtunk-e valamit, de azért túléltük.

Mivel nagyjából az egész napot az autóban ülve töltöttük, így sötét és az eső ellenére csak jártunk egy kört a környéken, és próbáltuk a sötétben kibogarászni, hogy mi merre. Végül az étterembe menekültünk az eső elöl, és bár még nem volt vacsora, de jó volt ott ücsörögni.

Másnap világosban is láthattuk azt, amit este nem, hogy pofás kis hegyek magasodnak körülöttünk. De a lelkesedésünket hamar letörte a csepergő eső. Gondoltuk is, hogy ebből nagy hegymászás nemigen lesz ma.

A hotel körül mindenfelé egy talán helyi művész fafaragványai vannak. Ez a szarvas éppen szembe nézett velünk, amikor kinéztünk az ablakon.

A hotelépület. A kastélyépület mintájára épült.

A hét vezér.

A kastély mellett van egy kis tó, amin lehet csónakázni. Ezt mi most kihagytuk. Mint ahogy a biciklizést és a szánkózást is.
A kastélyt svájci vadászkastélyok mintájára építtette gróf Károlyi László a XIX. és XX. századok fordulóján, és egykor magas rangú állami vezetők pihenő- és vadászhelye volt ez a világtól eldugott hely. 
A kastélyban be is van rendezve egy ilyen korabeli szalon, a falon körös-körül mindenféle kitömött állatok, amik elég félelmetesek voltak, szerintem. De a bútorok, különösen a hatalmas, faragott étkezőasztal, és az egész úri miliő nagyon-nagyon szép volt!

A teraszról pedig a tóra látni. A teraszt a szállóvendégek is használhatják, és klassz is lehet ott üldögélni, élvezni a napsütést, nézni a tájat, de ez a november közepi hétvége pont nem a kint ücsörgésre volt való. :-)

Mivel nem volt túl sok időnk, így reggeli után autóba is vágtuk magunkat, és Sárospatak felé indultunk, gondolván, hogy ki tudja mennyire lesz esős az idő, ha nagy gáz van, akkor Patakon majdcsak elütjük az időt.

Győztesek

Fogok majd írni mindenfélékről, nyílt órákról, hétvégi pihenésről kettesben, meg ilyesmi, de mindennél előbbre valóbb most az, hogy tegnap délután volt a Bolyai verseny eredményhirdetése, amin szépen meg is jelentünk csapatostul, Angéla nénistül, szülőstől.
Bár már a 6 közé jutás is igen-igen szép eredménynek számított, nagy volt az izgalom és a számolgatás, hogy vajon a megszerzett 180 pont mire lesz elég. Angéla néni a regisztrációs kódjával látta a feladatsort, meg a pontszámokat, de csak a sajátunkat. 2 hibájuk volt a gyerekeknek, hogy ez mennyi pontlevonást ért, azt nem tudom, hasonlóan megy a pontozás, mint a Zrínyi matekon, hogy a rossz válasz is levonás, meg a be nem jelölt jó válasz is, némelyik feladat pedig még súlyozva is volt.
Szóval számolgattunk, latolgattunk, és mivel a 7-dik helyeztettek rendre 165 körüli pontszámokkal álltak, okunk volt reménykedni legalább egy dobogós helyezésben.
Aztán jöttek sorra az eredmények és a pontszámok, és amikor ott tartott a felsorolás, hogy
- 2. helyezett 175 ponttal....
akkor már lehetett örülni, hiszen ELSŐK lettek!!!! Így ők mehetnek a dec. 9-i országos döntőre.

Volt nagy öröm, meg egymás nyakába ugrálás, Angéla néni is nagyon örült. Még szép :-)

Itt még nagy az izgalom. 

Színpadon állva

Angéla néni is kapott oklevelet

 A csapat :-)

Hazafelé a kocsiban Angéla néni már át is váltott ünneplő üzemmódból feladattudatosra, és már forgatta a fogaskerekeket, hogy akkor mától újult erővel és energiával vessék bele magukat a folytatásba. Szorít az idő, alig pár hét van a döntőig, szóval húzós lesz a következő időszak (is). Nem mintha decemberben annyira unatkozni szoktunk volna :-D

Friss

Most kaptuk hírt, hogy gyerekek bent vannak a legjobb 6-ban, tehát mindenképpen díjazott helyezést értek el!
Hogy pontosan hányadikok lettek, az majd hétfőn, az  ünnepélyes díjátadó keretén belül derül ki.
Hűűűű, és aztaaaa!!!
Nem is találok szavakat!

Hogy fog ennek Máté örülni, ha hazaér a fociról!!! 😊

A nap híre!!!!

Múlt pénteken voltak Mátéék a Bolyai Anyanyelvi versenyen, ahol 3 osztálytársával alkotva csapatot, benne vannak az első 10-ben!!!! 109 csapat indult abban a tankerületben, ahová mi tartozunk.
Azt mondja, szerdán derül ki, hogy pontosan hányadik helyen végeztek,  de bárhányadikok is, mindenképpen nagyon büszkék vagyunk Rájuk!!!!

Heti összes

A múlt hétnek is bye-bye-t intettünk, sőt a hétvégének is, pedig egyik sem volt se unalmas, se eseménymentes.
A múlt héten Feri nem volt itthon egész héten. Ez már önmagában is nagyon fárasztó szokott lenni, mert ilyenkor a reggeli téboly még csak tovább fokozódik, mert mindenkinek adott időre készen kell lenni, sőt Máténak elvileg 3/4-re, mert akkor mennek reggelizni. A reggeli kelés egyébként is nagy para, amikor egyedül vagyok, félek, hogy nem kelünk föl, emiatt fél éjszaka az órát pislogom, hogy nem aludtunk-e még el. Plusz minden lakással kapcsolatos dolog az én nyakamba szakadt, úgymint pakolás, rendszerezés, még több pakolás, hirdetések és eladások. De nem volt eredménytelen a hét, mert megszabadultunk néhány igencsak útban lévő bútordarabtól, szóval ürül a lakás. De még mindig van, pedig a hétvégén is fullra pakoltunk, amit tudtunk fölvittünk a padlásra, amit tudtunk kidobáltunk. Szóval majdcsak lesz ez valahogy.
Szerda volt a múlt hét csúcspontja, amikor 3/4 4-kor megjelent a kapuban a nő, aki a vitrines szekrényért jött, holott arról volt szó, hogy még egyeztetünk. Mondtam neki, hogy nem pont jó az időpont, mert nekem fél órán belül indulnom kell. De ha már itt van, jöjjenek, és rakják fel a kocsira, amit tudnak így hirtelen. Látszott, hogy jópár kört kell menniük, mert személyautóval voltak, így eltartott volna egy darabig. De akárhogy osztottunk-szoroztunk nem volt másik nap, amikor jönni tudtak volna még, így mondtam nekik, hogy pakoljuk akkor ki gyorsan a kapu elé az összeset, rászánok akkor még 10 percet az életemből, és max. rohanunk majd megint a gyerekekkel, de legyünk ezen túl. Kipakoltuk. A vitrines nőnek nem volt annyira őszinte a mosolya, de úgy érzem, én minden tőlem telhetőt megtettem, ráadásul olcsóért kapott egy tökjó szekrénysort.
Még ugyanaznap estére meg volt beszélve egy pasival, hogy jön az ágyakért, de hogy majd csak fél 7 után, inkább 7 körül, mert addigra érünk haza hegedűről. Erre hív a csóka 18.09-kor, hogy " ne ijedjen meg Beáta, ( Beáta!!!!), mi már itt vagyunk, de magának nem kell sietnie, megvárjuk! Csak hogy jó helyen járunk-e? " Persze ez után már siettünk. :-) Végül persze megvártak, és jófejek is voltak. 
Szegény gyerekeket kicsit sajnálom, mert már a második hétvégéjüket tolják úgy végig, hogy délelőtt azt mondjuk nekik, hogy a szomszédban pakolunk, oda jöjjenek, ha van valami.  Nincs program, nincs kirándulás, örülhetnek, hogy ebédet kapnak :-) Gyanítom, hogy lesz ez még így egy párszor, de mivel odaát se villany, se fűtés nincs egyelőre, jobban járnak, ha elfoglalják magukat, és nem sertepertélnek körülöttünk. Tegnap már annyira fáztam, hogy még fürdés után is éreztem, hogy a csontomig fázom. Pedig, hogy utálok fázni! Szerencsére volt a kamrában egy kis sütőtökös bailey's, ilyen ínséges időkre pont jól jön :-)

Hát így vagyunk nagyjából. Még a szokásosnál is jobban rohanunk, jobban szét vagyunk esve, de majdcsak vége lesz ennek az időszaknak is, amit meg egyébként már olyan régóta vártunk!

( még délelőtti bejegyzés, amit félbe kellett hagynom... azt sem tudom, mit hablatyoltam itt össze...., bocs.)

Eredményes nap

Az  eredményes nap mostanság úgy néz, hogy
- eladok 8 könyvet
- eladok egy szekrénysort
- félig eladok 2 heverőt
- eladok egy pulóvert
- és összeraktam újabb 3 zacskó szemetet.
A hab már csak az a tortán, hogy Milán "csak" 5-st kapott versmondásra. Hogy CSAK, azt ő mondja. Szerinte csillagos ötöst kellett volna kapnia. ( Mintha nem lenne baromira mindegy, OMG)

Őszi szünet, hol vagy???

Az utóbbi időben eléggé le vagyok lapulva blogilag. Vagy nincs miről írnom, vagy mikor. Vagy a kettő együtt. Az őszi szünet is huss, eltűnt, és a ma reggeli eszeveszett kapkodás már el is feledtette, hogy volt egyáltalán szünet. Igaz, hogy nem sok pihenésben volt részünk, mert azért vannak ám történések.

Hosszas hercehurca és rengeteg bonyodalom után végre hozzá jutottunk a szomszédos lakáshoz, és így végre elkezdődhetnek a munkálatok. 

Régóta vártunk már erre, régóta terveztük, hogy hogy is legyen, mint is legyen. Még amikor Máté kezdte az iskolát, akkor kezdtünk azon gondolkodni, hogy valamit lépnünk kell, mert ebben a lakásban nem fogunk hosszú távon elférni. Már most is elég szűkösen vagyunk, szó mi szó. Akkor még a költözés is szóba került, de aztán arra jutottunk, hogy mégiscsak az lenne a legkifizetődőbb anyagilag is, és kényelmileg is, ha kivárnánk, hogy a szomszéd lakást megvehessük és birtokba vehessük, mert a környékről nem szívesen mentünk volna el, itt viszont nagyobb házat, ( és egyáltalán házat) venni hát az enyhén szólva is borsos. Szóval vállaltunk még pár év kényelmetlenséget, hogy végre aztán most kitisztuljon a kép, miénk lehessen a szomszéd lakás, amit össze tudunk nyitni a miénkkel, és elkezdődhessen a munka. Hogy mitől volt olyan bonyolult, fárasztó és hosszadalmas, arra itt nem térnék ki, több kötetes folytatásos tragikomédiát lehetne belőle írni, amire most nincs időm, és nem is tartozik ide. Majd egyszer fellépünk a sztorival valami standup comedyben, ott is megállná a helyét. :-) 

Szóval... a nyáron már beszéltünk néhány mesteremberrel, hogy ki mit mond. Leginkább fűtésszerelőkkel, mert az a szűk keresztmetszet, munkában is, és anyagilag is egy nagyobb tétel. De meglepő módon nem nagyon ugráltak, hogy ők jönnének dolgozni, az egyik passzolt a másiknak, a másik szájhúzva kijött, a harmadikon látszott, hogy a munka könnyebbik végét igyekszik megfogni, csak nehogy kettővel több csövet kelljen megemelnie. Végül ajánlottak egy szakit, akinek komplett gárdája van, és ők mindent megcsinálnak. Elvileg. Aztán majd akkor lesz ez igaz, amikor majd birtokba vehetjük a lakást. 

A munkások pár héten belül már kezdenek is, egyelőre a bontással. Fölszedik a parkettát, a burkolatokat, kiszedik az ablakokat, és lesz némi falbontás is majd. A dolog szépséghibája egyelőre annyi, hogy nekünk kell kiüríteni addigra a lakást. 

Hát ezen dolgozunk most már jó ideje. 

Nyár elején, amikor az egész még nagyon friss volt, akkor egy jó nagy adag holmit már kiraktunk a lomtalanításba, de akkor nem volt időnk és lehetőségünk az egész kóceráj felszámolására. Most viszont cselekednünk kell, mert szorít az idő. Így minden szabadidőnkben odaát vagyunk, ( ahol nincs se fűtés, se villany), és pakolunk, dobozolunk, szortírozunk, padlásra cipelünk, garázsba cipelünk, gyűlnek a szemeteszsákok és a kupacok, kommunális szemét, szelektív szemét, veszélyes hulladékok, lomtalanítós szemét, stb... szemét, szemét, és szemét mindenhol, mert betegségükből adódóan gyűjtögetők voltak a korábbi lakók. Szóval tényleg még a szemét is el volt rakva szépen bezacskózva a szekrény mélyén. Ja, és a zacskóhegyek! Én még ennyi nejlonzacskót a világon nem láttam! De legalább van most mibe gyűjteni a szemetet :-) És por és kosz, mert évek óta nem jártak a lakásban, és mindent vastagon befed a fekete centis por. Szóval van külön pakolós ruhánk, amit átveszünk, ha átmegyünk, majd mikor visszajövünk, akkor levesszük, kimosakszunk, és kezdődik megint elölről. 

Amit tudunk próbálunk eladni, minimál áron, minél előbb, csak vigye, akinek kell, és szabaduljon a hely.  Lefotóztunk mindent ami, ami látszólag ér valamit, azt is ami felkerült a padlásra, hogy ha esetleg jönne érte még valaki. Nyilvántartásba vesszük a könyveket, ( rengeteg), fotóval-szöveggel, szóval rengeteg mindent. 

Látszólag haladunk, de még sok a dolgunk. Vittek már el bútorokat,  és vannak is még érdeklődők, szóval pörög a buli. 

Bónuszként Feri ezen a héten megint nincs itthon. 

Eddig sem unatkoztunk, és ez után sem fogunk igazán, meglehetősen izgalmas és fárasztó időszak elé nézünk, de ha minden jól megy, akkor tavasszal már készen leszünk. ÉS akkor kezdhetjük majd azt az oldalt is felújítani, amiben most lakunk :-)