Üdv Csehországból

Húúúú, nagyon húzós napokon vagyunk túl, és hol van még a vége... 

Pénteken jöttünk. Több okból is jó volt a pénteki indulás, például így még vissza tudtunk vinni pár könyvet a könyvtárba csütörtökön. Igaz, hogy már szerdán délután letudtuk a könyvtárat, mert még belefért az estébe, de az előzetes tervben a csütörtök volt. Aztán ugyancsak csütörtökön még, sikerült megvennünk szinte az összes papír-írószert az iskolásoknak. Egy-két apróság maradt csak ki, ceruzavastagító, ami nem volt rajta a Milán listáján, de én szeretnék neki, mert Máténak is volt, és bejött, derékszögű vonalzó, ami viszont rajta volt a listán, de az mégis kimaradt. Sebaj. Döbbenet egyébként, hogy a harmadikos listán már ilyenek szerepelnek, hogy körző... én nem emlékszem, hogy alsóban tudtam volna bármit is a körzőről, de lehet, hogy igen, csak már olyan rég volt. 

Szóval... pénteken indultunk. Nem korán. Reggel még kényelmesen elsétáltam friss kifliért, összedobtam 18 kolbászos szendvicset az útra, összecsomagoltuk még ami kimaradt előző este, és már indultunk is. Aztán a benzinkútról visszafordultunk, mert Feri akkor találta megkérdezni, hogy a kávéfőzőt ugye kikapcsoltad? Mire én persze rávágtam, hogy persze, hogy ki, miért ne kapcsoltam volna, de azért elbizonytalanodtam. Próbáltam felidézni azt a rutinmozdulatot, ahogy odanyúlok oldalra, ki kinyomom, de nem emlékeztem rá. Visszamentünk. Megnéztem. Persze kikapcsoltam. Már hogyne kapcsoltam volna ki! :)

Most már tényleg indulunk. Az út nagyjából eseménytelenül telik. A városból szokás szerint nehezen jutunk ki. Péntek délben már dugó van. az M7-s már áll, mi szerencsére nem arra megyünk. A fiúk is alszanak valamennyit, Mosonmagyaróvárig, amíg meg nem állunk. Utána már éberek, és először negyed óránként, majd 10 percenként, végül 5 percenként kérdezgetik, hogy mikor érünk már oda Csehországba.  

Út közben úgy határozunk, hogy kivételesen nem úgy csináljuk, ahogy szoktuk, hogy elmegyünk Meziriciig, kipakolunk, és csinálunk valamit, hanem megállunk út közben, megnézünk valamit, és úgy megyünk Meziricibe, ahol már csak ki kell pakolni, és boltba kell menni. 

Így Brno után letértünk az autópályáról, ami meglepően jól járható volt most, nem volt fennakadás, dugó, talán jelentős felújítás sem, szóval haladtunk rendesen. De azért jó volt letérni róla, mert szép tájakon mentünk. Nagyon szeretünk a cseh vidéken autózni. Hamarosan el is értük az úticélunkat. De erről majd máskor mesélek.

Egyelőre hulla vagyok.