Még egy kis Karlovy Vary

Az utolsó most már, ígérem.

Amikor kimerészkedtünk a siklóváróból, akkor már nem esett egy csöppet sem, és az utcák megint tele lettek turistákkal. Valahová csak sikerült mindenkinek bebújnia valahová:) Egyébként nem volt az a vészes nagy turista dömping, szerintem. Legalábbis egyáltalán nem voltak zavaróan sokan. Arra is fel voltam készülve, hogy húúú majd mennyi orosz lesz, mert több fórumon és hozzászólásban is ezt olvastam, és hogy már annyian vannak a városban, hogy sok helyen már csak oroszul vannak kiírva a dolgok, de számomra ez sem volt feltűnő. Lehet, hogy azért mert annyira elnyelt a város, annyira próbáltam magamévá tenni minden részletét, meg persze ott voltak a fiú, akikkel mindig volt valami, nem volt lehetőségünk arra koncentrálni, hogy kik is vesznek körül minket. Az orosz kiírások pedig inkább jó kis memóriagyakorlatok voltak, hogy előhozzuk a jó mélyre bújt valamicske orosztudásunkat. :) 

szóval... A sikló éppen a város híres luxus szállodája mellől indul, a Grandhotel Pupp mellől, így mivel odafelé nem álltunk meg megnézni, most arrafelé indultunk. A szálloda előtt még kint voltak az előző heti filmfesztiválról ott maradt vörös szőnyegek. De az is lehet, hogy ez mindig kint van, ki tudja? A fiúk futottak is rajta egy kört. Azért csak egyet, mert ücsörgött ott egy biztonsági őrnek kinéző bácsi, aki valószínű nem a szőnyegre vigyázott, hanem csak az elektronikai cuccokra, voltak ott hangfalak, meg mindenféle kábelek, mindenesetre igen-igen szúrósan nézett ránk, úgyhogy jobbnak láttuk leterelni a skacokat. 

Máté bevonul. Egyedileg összeállított kollekcióban (cipő-deichmann, nadrág-tesco- esőkabát-háda, basballsapka-H&M. )

 A szálloda arról is híres, hogy itt forgatták a Casino Royal James Bond-filmet, igaz, a filmben Montenegróban van.  Bevallom, bár láttam már a filmet, nem emlékszem a helyszínekre. Muszáj lesz újranézni valamikor a közeljövőben, pláne, hogy másnap a film egy másik forgatási helyszínén is jártunk.

A szálloda, onnan nézve ahol parkoltunk, a város legeslegeslegvégén volt, így nem is terveztünk már semmi egyebet, csak hogy szépen lassan visszajussunk az autóhoz. A fiúk eddigre alaposan meg is éheztek, és voltam olyan balga, hogy megemlítettem, hogy az egyik útbaigazító nyílon, valahol út közben láttam egy mekis emblémát. De hiába mentünk elvileg jó irányba, a meki csak nem akart szembe jönni. Már le is tettünk róla, hogy van, mert Feri megnézte a telefonjában, de az csak egy város szélit jelzett, városon belülit nem. Beletörődtünk, hogy nyilván rosszul láttam. Így csak mentünk, mentünk, és elmentünk alulról a Jeleni Skok-os kilátó alatt. Később láttunk el felvezető utat is, de már nem mentünk fel, mert már késő volt.

Aztán megálltuk egy termál szökőkútnál, amiből tört föl és fröcskölt szét a fincsi meleg víz. Fura volt, hogy meleg. Mellette a szovjet idők újabb mementója Vridelni Kolonnád, ami pont olyan, mint egy kisvárosi művház. (1975-ben készült) Benne viszont több forrás vizét is meg lehet kóstolni, kiállítás is van benne, mögötte pedig egy termálpatak csörgedezik.

Gőzben

Hogy ne ugyanazon az úton menjünk vissza, amerre jöttünk, egy szép lépcsősoron fölfelé kanyarodtunk, hogy megnézzük még a Szt. Péter és Pál ortodox templomot, aminek a tetejét a kilátóból már láttuk. A templomnak az az érdekessége, hogy az itt nyaraló, élő, gyógyuló milliomos oroszok dobták rá össze a pénzt, és építették meg a templomot. 

Jó sokat mentünk fölfelé. Már el is bizonytalanodtam, hogy jó felé megyünk-e. Nálunk többnyire én vagyok a térképkezelő, Feri csak akkor száll be, ha nagy gáz van, és végképp nem tudjuk, hogy merre tovább. Most nem volt ekkora gáz, igaz csak egy út vezetett fölfelé, eltévedni nemigen lehetett, viszont csak mentünk, és templom ugyan nem jött, viszont elhaladtunk számtalan luxushotel mellett. Egyik szebb volt mint a másik, és nagyobb is. És az egyik előtt egy Rolls Roys parkolt. 

Íme. Elég messze van, de  mertem nagyon zoomolgatni, nehogy szembe találjam magam az orosz maffiával, hogy mit fényképezgetek itt. 

Aztán csak meglett a templom is. Csilivili. Maga nemében biztos szép. Egy moszkvai templom mintájára építették. De ebben a letisztult környezetben nekem nem igazán passzolt oda a domboldalra az aranyozott hagymakupoláival.

Ha Moszkvában a Vörös téren látnék egy ilyet, akkor biztos azt mondanám, hogy mennyire fantasztikusan szép, és el lennék ájulva. De itt nem jött át, inkább visszatetsző volt, olyan hivalkodó. De hát gondolom nem is azért építették.

Mátékám

Távolabb a sétálóutcától hallgatjuk a csendet :)

Marci aranyhalakat talál egy kis kerti tóban

Végül a mekit is megtaláltuk, egy szökőkútba dobott meki pohár újra felcsillantotta a reményt, hogy itt lehet a közelben, és ott is volt gyakorlatilag, ahonnan indultunk. Csak amikor a múzeumból elindultunk, akkor nem tűnt fel. Bedobtunk egy vacsi előtti hambit, ami nem volt olyan jó, mint az itthoni, mert egyszerre csípős, és egyszerre édes ketchup volt benne. De azért elfogyott.

Marci a mekiben bohóckodik. 

Jajjj, nagyon klassz napunk volt! Voltak benne nehezebb pillanatok, amikor a fiúk nem bírtak magukkal, de aztán átlendültek ezen, és a kilátó már nagyon jó volt, és utána is.
Csaknem 10 kilométert gyalogoltunk oda-vissza. Ki is dőlt mindenki este, mint a huzat. Szerencsére a második este már nem volt olyan hideg a szoba.

Hazafelé

Kilátás az ablakunkból