Hát persze hogy négyesmetrózós

A hétvége kapcsán mi másról is írhatnék, mint a négyesmetróról. Ez tartotta lázban a várost, mindenki erről beszélt, mindenki ment vele egy darabon, vagy végig, aki csak akart. Igen, mi is :) 

Mi vasárnap délelőtt csapódtunk be a tömegbe. Rengetegen voltak, egy jó kis hétköznapi csúcsnak is elment volna az embertömeg. De nem volt egy szavunk se, hiszen mi is ott voltunk, mi is növeltünk a bámészkodó tömeget. 

Hogy ne csak a céltalan metrózás legyen a programunk, nem is az volt, egyszerűencsak  olyan lehetőségeket kerestünk, hogy mehessünk négyesmetróval. Így találkoztam szembe a 2. belvárosi sajtfesztivállal, vagy valami hasonló néven futott, a Bálnánál. Mivel még a Bálnát sem láttuk belülről mióta sikerült átadni, remek programnak bizonyult. És az is lett. 

Elnégyesmetróztunk a Fővám térre, a ragyogó napsütésben végigsétáltunk a közgáz előtt a Duna parton, bámultuk a vizet, a hajókat, a hidakat. Jajjjj, annyira szép z a város! És a tavaszi napsütés nagyon jól áll neki. 

A Keleti

A fiúk Négyeseznek

Marci átaludta

A Bálnánál végigsétáltunk a kirakodóvásáron, ettünk egy lángost. Közben Milán balhézott, hogy felülhessen egy bébikörhintára. Nem ült fel, bár eléggé duzzogott. Szerencsére sikerült egy limonádéval kiengesztelni. 

Ilyen fain kis sajtpultok is voltak többek között.

A Bálna belseje

Mivel fagyit ígértünk a skacoknak, (kard és pajzs helyett :)), és mivel otthelyben nem volt fagyis, de még csak a közelben sem, ezért elmentünk egészen a Kálvin térig, ahol végül a Ráday utcában sikerült egy jó kis kézműves fagyikimérést találnunk, ahol nem csak isteni finom, de egy egész tisztességes adag fagylaltot kaptunk a kezünkbe. 

 

Fagyi után pedig újra Négyesre pattantunk. 

Szerintem nagyon futurisztikus

És hogy az óraállításról se feledkezzek meg, számunkra nagyon üdvös volt ez a csúsztatás, mert végre nem kell fél 6-kor ébredni :) Sőt, Marci vasárnap reggel fél 8-ig durmolt, ami szerintem még sosem fordult elő a fennállása óta.

 

Hétvégi Milánsziporkák

Milán mostanában úton-útfélen elejt valami vicceset. Biztos máskor is így van ez, csak akkor kevésbé vagyok rá nyitott és nem veszem észre. A hétvégén is megörvendeztetett néhány aranyköpéssel, amit gyorsan le is írok, nehogy aztán elfelejtsem. 

A kocsibeállón bringázott lefelé, és persze elesett. Beütötte a könyökét. Halálos sérülés volt. (még csak le sem horzsolódott). Beragasztottuk, és a nap további részében folyton téma volt, hogy mi van az ő könyökével. 

Sopánkodik:

- Se kinyújtani, se benyújtani nem tudom!!!!

Megsértődik, mert nem ülhet fel egy mini körhintára egy fél vagyonért. 

Fenyeget:

- Ha nem ülhetek fel a körhintára, akkor nem fogok fagyit enni!

Induláskor szandált akar venni. Nem hagyom.

- Jó, akkor nem vagy az anyukám!- mondja nagy duzzogva

Bevásárláskor nem kapnak a pékségrészlegről semmit. Bevallom, elfelejtettem, de egyébként sem volt indokolt, mert éppen vacsora előtt voltunk, meg aznap már volt fagyi is, meg süti is. De ez csak a pénztárnál derült ki. Mármint, hogy nem vettem nekik semmit. 

Milán balhézik. Még a kocsinál is fújja, hogy ez így nem ér, mert mindig szoktunk venni, és ez így nem igazságos. ( Marci kapott egy kiflit, de neki az volt a vacsorája.) 

Újabb fenyegetés:

- Akkor majd legközelebb nem jövök veletek a boltba!

Majd kicsit továbbgondolta:

- Jó, akkor majd máskor egyedül jövök bevásárolni, és akkor majd azt veszek magamnak, amit akarok!

Ma reggel. Ingben akar menni oviba, és ragaszkodik ahhoz, hogy ő egyedül gombolja be. Nem hagyja, hogy segítsek, pedig időre-időre felajánlom neki a segítségemet, mert látom, hogy nemigen boldogul. 

- Nem kell segíteni, már fárad a gomb!

Este lefekvéskor simogatni kell a hátát, pocakját, buksiját, mikor hol. Mikor megáll a kezem, rám szól:

- Simogass már! Azért van a kezed, hogy simogasd vele a hátamat!

Milán szeretetbonbonjai

Milán a hízelgések nagymestere. Egy-egy összeveszés, vagy leszidás után pillanatokon belül odasündörög, odabújik, megölel, és elejt néhány szívetmelengető vallomást. Máskor egészen spontán és váratlanul kitör belőle, hogy ő mennyire szeret. 

Jamie Olivért nézünk a tévében. Milán kedvenc műsora:)
- Imádom anyukámmal nézni a kedvenc műsoromat!

- Nagyon szeretlek anyukám!
- Köszönöm a vacsorát Anyukám!

- Anyukámat szeretem a legjobban a világon!

Mátéval beszélgetnek:
- Én anyával vagyok, mert nekünk egyforma a hajunk!  ( az egyforma jelen esetben annyit tesz, hogy nem szőke)

- Te vagy a legjobb anyukám a világon!

Apának:
- Úgy szeretlek, mint az egész világ!

Amikor viszont haragszik, akkor újabban azt vágja a fejemhez, hogy:
- Jó, akkor nem vagyok többet az anyukád! (vagyis gondolom, nem vagyok többet az anyukája:))
(Remélem azért a születésnapjára még elmehetek:-) )

Bográcsozás

Tavaly óta van egy halom elégetendő fánk, gallyunk, meg miegymásunk a kert végében, ami csak arra vár, hogy végre süssön a nap, és meggyújtsuk. Szombaton jött el a szezonnyitó bográcsozás ideje. Amíg a fiúk aludtak, addig én felaprítottam a hozzávalókat. Aztán amíg én futottam, addig a fiúk tüzet gyújtottak és odakészítették a gulyást. Valahol a harmadik kilométerem felé járva aztán eszembe jutott, hogy mindent felaprítottam és előkészítettem, kivéve a hagymát. De azért megoldották nélkülem is. :)

Mire a futásból visszaértem, már javában rotyogott a leves, sőt... hamarosan készen is lett. Nekem már majdhogynem csak enni kellett. 

Az esemény Milánka ábrázolásában: 

A nagy narancssárga a tűz, fölötte a kicsi piros, az a bogrács. Mellette jobbra Apa, balra Marcika motorozik. Utólag még egy csigát is odabiggyesztett a sarokba.

Reggeli motiváció

Nagy bajok nem szoktak lenni a reggelekkel. Marcinak hála, sosem alszunk el, és az ovisok is újabban előttünk ébrednek. Persze hiába kelünk borzasztó korán a készülődéssel, a reggelizéssel, az indulással mindig elmegy az idő, mindig van nyafogás, hogy ők még fáradtak, hogy nem ezt, hanem azt akarják felvenni, vagy egyszerűen csak ülnek és nem csinálnak semmit. Ettől tudok a legjobban a falramászni.

De ma reggel kivételes nap volt. 

7.13-kor már mindketten az ajtóban álltak indulásra készen! Igaz, Feri még akkoriban vonult be a fürdőszobába, szóval állhattak ott a az ajtóban egy darabig, de nem bánták. 

És hogy hogy történhetett ez?

Hát úgy, hogy tegnap Máté kapott egy új cipőt. Tavaszit. Egy magasszárú, kék cipőfűzős tornacipőt, amit ő maga választott. Már egy ideje ilyenre vágyott. És ooooolyan nagyfiús lett most már, a kék nadrágjában, a deszkás cipőjében, hátrafordított basketballsapiban, ahogy ott vonult az üzlet folyosóján.... mint egy kis kamasz. Nagyon vagány volt :)

Egész tegnap délután a cipőjében gyönyörködött, forgatta jobbról-balra, balról-jobbra, és kábé 2 percenként elmondta hogy milyen klassz cipője van. 

- Anya, ez a cipő annyira gyönyörű, hogy rá sem merek nézni!

- És képzeld, az orrán még fényvisszaverő is van!

- Mondtam már hogy van rajta fényvisszaverő?

- Holnap az új cipőmben megyek oviba! meg a kék nadrágomban. 

Legalább százszor hallottuk  a fentieket a délután folyamán:) Olyan aranyos volt, ahogy odavolt az új cipőjéért. Végül már adtuk is alá a lovat, és ha éppen nem újságolt az új cipőjével kapcsolatban valamit, akkor megkérdeztem tőle, hogy van-e rajta fényvisszaverő, ő meg hatalmas teli mosollyal mondta, hogy VAAAAAN. 

Reggel már ott ült az előszobában a cipője mellett, és alig várta, hogy felvehesse :- D

Milán pedig miután kicsit kiakadt, hogy ő nem kapott cipőt, mert neki még jó az őszi, meg van egy másik is, kapott helyette egy zöld nadrágot. Pár hete, amikor Máté kapott egy kéket, akkor nem volt az ő méretében színes nadrág. Most találtam neki egy zöldet. Borzasztóan örült neki! A pláza folyosóján egy padon át is kellett cserélni, mert hát Máté is az új cipőjében jön haza. Itthon szépen behajtotta a szekrényébe, nehogy Marci összekoszolja. Ő ma abban ment oviba. Nagyon jól állt neki. 

Hát így történt, hogy ma reggel már idejekorán teljes harci díszben várták, hogy Apa is elkészüljön. Ő nem kapott se új cipőt, se új nadrágot, nem volt ami motiválja :) Hacsak nem az új háttértártokja, vagy mi, amit vett.

Ókori szombat

Egészen véletlenül találkoztam pénteken egy szombati programlehetőséggel, mégpedig, hogy egy kis ókori hangulat költözik a belváros szívébe, és lesz ott mindenféle érdekes dolog, katonák, gladiátorok, fegyverek és egyéb felszerelések, csata, miegymás. Rögtön az jutott az eszembe, hogy a fiúknak biztos tetszene. Nem annyira katona- és harcfüggők egyébként, itthon pl. egy darab kardunk meg sisakunk sincs, és nem is lesz reményeim szerint, de mégiscsak vonzza őket, érdekes nekik, és a könyvtárból már számtalanszor kivettük az idevágó könyveket, gladiátorokról, lovagokról.  Nem feltétlenül olvasásra hozzuk ezeket haza, sokszor csak nézegetjük, beszélgetünk róla.

Szombaton ragyogó napsütésre ébredtünk, így hát nem is volt kérdés, hogy reggeli után összeszedjük magunkat, és bebuszozunk a belvárosba. A 10-kor kezdődő felvonulásról persze lemaradtunk, mikor odaértünk alig lézengett ott pár ember, a sátraknál épp hogy csak elkezdtek kipakolni. Aztán mikor visszaért a felvonuló sereg, akkor hirtelen nagy lett a nyüzsgés, mindenhol emberek és katonák lettek, és a fiúk is nagyon fellelkesültek, és megnéztek minden kirakott sisakot, pajzsot, kardot, amit csak találtak. Egész addig, amíg az egyik gladiátor magához nem hívta őket, és a kezükbe nem adta a kardját, csak távolról szemlélték a római katonaruhás embereket. Na de eztán viszont elemükbe kerültek, és sorra próbáltak fel mindent, ami csak az útjukba került. A srácok pedig nagyon kedvesek voltak, segítettek nekik felvenni a sisakokat, mutogatták nekik a fegyvereket, szóval nagyon kedvesek voltak. 

Milán fogságba esett 

Épp mire nagyjából mindent alaposan megnéztünk és  felpróbáltunk, akkor kezdődött a Csata! 3 csapat volt, a germánok harcoltak a római katonák ellen, a gladiátorok pedig egymás ellen vívtak. Igazi csata volt ám, nemcsak amolyan játékból odacsapunk, jóóóó meghalni csak játékból haltak meg, de igazi sebeket szereztek a harcosok. Milán a csata felétől már csak a lábam  mögül nézte a műsort, ki-kikukucskált, kicsit félt, de azért tapsolt lelkesen egy-egy ütközet után. 

A harcok után bezzeg előjött Milán bátorsága, és alaposan szóval tartotta az egyik gladiátorsrácot :) Megint felvettek egy-egy sisakot, meg kipróbálták a kardot, meg a lándzsát, még a fémberakásos kesztyűt is felvették. 

Jóóóó nehéz volt ez a sisak, szegény Milán alig bírta tartani benne a fejét, kicsit rá is segített neki a fiú, nehogy elhúzza :)

A program egészen délutánig tartott, lehetett volna még valamit kézműveskedni, meg korhűjátszani, meg beszélgetni az ókorról, meg biztos még egy csomó mindent, de mi nem maradtunk tovább, hanem kicsit sétáltunk a Duna parton, megnéztük a várat, ahol a múlt héten jártunk, és elnyaltuk a szezonnyitó fagyinkat is. 

Jól elfáradtunk, de nagyon jól éreztük magunkat. 

Ha tudtuk volna, hogy az Andrássy úton meg zenés-táncos felvonulás van éppen akkor, akkor lehet, hogy még abba is belepillantunk. De nem tudtuk... csak este láttuk a híradóban. Na sebaj, majd legközelebb.

Tavasz

Osvát Erzsébet : Új tavasz lesz

Eljött az időm, útra kelek.

Repítsetek ti fürge szelek.

Kerek egy éve jártam erre

.

Gondom lesz

most is zöld füvekre.

Rügyeket bontok,

Ébresztek virágot.

Fecskének, gólyának telefonálok.

Sok napot rendelek, nyílnak az

ablakok.

És én észrevétlen rajtuk besurranok.

 

 (Máté tanulta az oviban)