Rendkívüli felállás

Máté hétvégén lebetegedett. Nem komoly, vagyis nem komolyabb, mint máskor szokott lenni, de mivel mielőbb meg kell gyógyulnia mert szombaton elutazunk, így vasárnap elmentünk az ügyeletre, hogy minél korábban elkezdhessük a gyógyszerszedést. Sosem voltunk még ügyeleten egész eddig, kopp-kopp, és ha nem lenne ilyen kiélezett a helyzet, akkor most is kivártam volna hétfőt. Az ügyelet amúgy jobb volt, mint amire számítottam, nem volt tömegnyomor, nem voltak ordító gyerekek, talán egy fokkal jobb is volt, mint betegségszezonban a saját doktornőnk várótermében ücsörögni. Ott aztán olyan millióan vannak. 

Persze a taj-kártya mellé nem vittem lakcímkártyát, pedig kellett volna. Ebből látszik, hogy rutintalan vagyok ügyeletügyben. Szerencsére a Marcié nálam volt, és szántam-bántam, de elfogadták, jó volt nekik az is.

Röpke 1 óra alatt végeztünk, kezünkben a gyógyulást hozó receptekkel távoztunk.

Így történt, hogy fennállásunk óta most először voltunk itthon délelőtt Máté, Marci és én összetételben, mert Milán ment oviba, Máté pedig itthon lábadozik. Furcsa is volt, hogy ugyanúgy négyen megyünk, de nem Mátét hagyom ott, hanem Milántól veszek búcsút, és Mátéval ballagok haza.

A délelőtt jól telt, társasoztunk, rajzoltunk, és Máté külön kérésére galuskás levest főztünk, mert az oviban az volt a mai menü. ( a másodiknak adott kelkáposzta főzelékről nagylelkűen lemondott. )

Holnap még ugyanígy toljuk, de remélem szerdára már összeszedi magát annyira Máté, hogy el tud menni az oviba, mert jó lenne, ha a csak miattunk mostszerdára rakott tűzoltóság látogatásról nem maradna le. Meg hát egyébként is biztos nagy élmény lesz.

Almatorta

A múlt csütörtökön Mátéék almaszüreten voltak az oviból. Szedtek egy csomó almát, amiből haza is jutott valamennyi. Már aznap délután azzal nyaggatott, hogy süssünk az almából süteményt, én meg csak ígérgettem, ígérgettem, míg végül szombaton került sor a sütisütésre. 

Először almáspitében gondolkodtunk, de bármilyen receptet néztem, mindegyik legalább két kiló almával számolt, nekünk meg nem volt itthon annyink. Végül nagy nehezen találtam egy olyan receptet, ami csak 1 kilónyit igényelt, igaz, nem pite, de almás, egy fordított francia almatorta.Pont így csináltam mindent, ahogy le van írva. Talán egy kicsit kevesebb cukrot is lehetne bele tenni, de ez akár almafüggő is lehet.

Alapvetően nem volt nehéz, egyedül a karamellizáláskor bizonytalanodtam el, hogy vajon mikor is lesz jó, mert se nem sűrűsödni, se nem sötétedni nem akart a a fránya cukros-almás lötty. aztán egyszer csak eluntam, és levettem a tűzről. voltak fenntartásaim a végeredménnyel kapcsolatban, mert ez a szósz elég folyós volt, de végül sütés után egész jó lett. Másnap pedig még jobb. 

A sikerhez bizonyára hozzájárult Máté saját kezűleg szedett almája, no meg az, hogy a skacok mind egy szálig segítettek összerakni :)

Kifordítás előtt:

Után:

Szerintem így jó, ahogy van, nem igényel plussz tejszínhabot. De persze ízlések és pofonok.

 

:)

Milán szerint:

-Ha nem fújjuk ki rendesen az orrunkat, akkor felgyullad az orrunk! (vagyis begyullad a fülünk, de lényegében mindegy is.)

Kivettünk tegnap a könyvtárból egy gladiátoros könyvet. Milán választotta, rögtön az után, hogy magához vett egy Bogyó és Babócát. Este ezt hozta, hogy ő ezt kéri esti mesének. Hát... nem egy klasszikus álombaringató történet, de hát nem volt mit tenni, beszélgettünk kicsit a gladiátorokról. De csak miután jól kimulattuk magunkat azon, hogy egyikük sem tudta kimondani rendesen a gladiátor szót.

Máté aligátornak mondta, Milán pedig radiátornak. :-D 

Egy majdnem 6 éves és egy majdnem 4 éves szemszögéből nézve ezeknek van értelme:)

Illusztráció

Van egy rajzpályázat az oviban Weöres Sándor születésének 100. évfordulójának kapcsán, mégpedig, hogy a középsős- és nagycsoportosok rajzolják le a kedvenc WS versüket.

Szeptember eleje óta ki van téve a plakát, és még az első héten mondta is Máté, hogy van ilyen, mire én biztattam, hogy nosza akkor rajta, üljünk le, válasszunk egy verset, és akkor rajzolja le ügyesen. Nem mintha azt gondolnám, hogy bármi esélyünk is lenne akármilyen díj elhozatalára, neeeeemmmm, ennyire azért vagyok realista, de jó móka lett volna. Napokig próbáltam meggyőzni, hogy ez milyen klassz dolog, de Máté persze határozottan elzárkózott előle, és esze ágában sem volt részt venni a pályázaton. 

Holnap van a határidő. Erre tegnap este  azt mondta, hogy mégiscsak rajzolna ő valamit. Mondtam neki, hogy oké, de akkor össze kell kapnia magát, mert péntek a határidő, és akkor jó lenne még ma nekiállni, meg úgy egyáltalán van-e már valami elképzelése hogy melyik verset szeretné lerajzolni, vagy még azt is most kezdjük el keresni. 

Erre előkeresi az egyik napokban készült házas-autós rajzát,  és javasolja, hogy akkor itt van egy kész rajz, jó lesz ez is, adjuk le azt. 

- Oké. De melyik verset rajzoltad le? 

- Hát a Juli néni, Kati néni, letyepetyelepetyét. 

- Aha... akkor kéne a képre egy Julinéni meg egy Katinéni, nem?

- Ott vannak, csak nem látszódnak. Bent beszélgetnek a házban. Tudoooood, Juli néni, Kati néni, letyepetyelepety, üldögélnek a sarokban.... a sarok meg a házban van. 

-Végülis.... -gondoltam magamban. Kérdés, hogy a bírálóknak mennyire van humorérzékük:)

- És az autó? az nincs a versben. 

- Az a Kati néni autója, mert azzal jött Juli néni házába beszélgetni. 

- Értem. Oké.

Hogy mi lesz ennek a vége, még nem tudni. Lehet, hogy ma még összedob egy másik rajzot, de lehet, hogy nem, mert én szülőire megyek, és nem lesz időm ezzel foglalkozni. Akkor viszont ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor muszáj lesz a házas-autósat leadni, legfeljebb írok mellé egy kis magyarázatot. Vagy keresek egy másik verset, amire jobban ráhúzható. 

De azért vicces, szerintem, és kíváncsi lennék, mit szólnának az elméletéhez:)

Rajzok

Vannak időszakok, amikor rákapnak a rajzolásra. Ez a mostani is egy ilyen. Reggel, ébredés után, ovi előtt, még összedobnak egy rajzot. Este, vacsora után, fürdés előtt ugyancsak. Milán is egyre inkább ráérez, és napról-napra ügyesebben rajzol embert, házat, fát. Olykor virágot is, és űrhajót, meg repülőt. Ezeket Mátétól lesi el, mert mifelénk nem madarak repülnek a levegőben, hanem repülők meg űrhajók. (Mondjuk van is benne egy kis igazság:)

De mutatom az elmúlt heti alkotásokat.

Ez Milán egyik első emberábrázolása. Egyébként Apát rajzolta le. Szerintem szuper. Minden rajta van, aminek ott kell lennie, van szeme (de még milyen:)), szája, haja, füle, és még keze is. 

Aztán rajzolt egy családi képet is. Kicsit összevissza, mert először házat kezdett el rajzolni, amit el is kezdett színezni barnára-pirosra, majd meggondolta magát, fordított a papíron és inkább minket rajzolt le. Az ufószemű család :) Végül még este visszatért a rajzhoz, és befejezte a ház színezését, de azt már nem fényképeztem le, szép piros lett. Milán egyébként simán egymás tetejére is rajzol, ha félúton meggondolja magát, ahogy látható is, aztán csak legyen, aki kibogarássza, hogy mi mi akar lenni:)

Máté horgászós-tevés-sünös rajza:

Az örök sláger ház-autó-repülőgép. És a sarkába odaírta, hogy MÁTÉ.

Ez pedig egy módosított verzió,  virágokkal, és feldíszített autóval.Imádom, amikor ilyen szépen kiszínezi a rajzait.

Szeptemberi összevissza

Akárhonnan is nézem, nem ebben a hónapban fogom megdönteni az egyéni írásrekordomat. 

Lassan eltelik a szeptember, és hiába töröm a fejem, hogy azon kívül, hogy mi történik az oviban, vagy éppen mi nem, nem igazán tudok semmi említésreméltót felhozni. 

Aztán eszembe jut, hogy végül is írhatnék egy hosszú-hosszú okfejtő posztot arról, hogy miért nem alszik Marci már hetek óta, sem éjjel, és érdemben  nappal sem. A nem alvást is szó szerint NEMALVÁS-nak értem, nem csak amolyan alszik ugyan 2-3 órát, de aztán felkel, aztán visszaalszik, és megint tol 2-t. Nem, nem erről a fajta nemalvásról beszélek, hanem arról, amikor alszik este 9-től fél 11-ig, és amikor már éppen párnát fognék, na akkor felébred, és nem alszik többet, csak forgolódik, nyűglődik, kínlódik, néha sír, jobban, kevésbé, mikor hogy, és ha szerencsém van, akkor hajnal 5 tájban elnyomja valami fáradságszerű, és akkor tudok egy kicsit aludni. max. 7-ig. 

Jön egy foga, a tizedik. Vagy kettő? Ki tudja. Amekkora parádét csap, lehet, hogy az egész fogsora egyszerre jön. 

De nem akarok ennek egy hosszabb lélegzetű posztot szánni, mert még mindig optimista vagyok, és még mindig azt gondolom, hogy ahogy jött ez a nemalvás, úgy el is múlik, és ma már aludni fogunk. 10 órát egyben. Vagy holnap. Addig meg már féllábon is, ugyebár.

Ilyenkor persze automatikusan felmerül a kérdés, hogy hogy bírom. Hát sehogy, kéremszépen. Hullafáradt vagyok, és minden egyes reggel fizikai fájdalom a felkelés, aztán a napot valahogy végig küzdöm  nagyjából a lakás és az ovi között cirkálva oda-vissza.

Máténak még mindig megvan a mozgó foga. Egyre jobban mozog, és már a mellette lévő is, úgyhogy minden nap várjuk, hogy mikor jön el a napja. Őt nem zavarja, én meg már olyan fáradt vagyok, hogy sokszor eszembe sem jut megkérdezni tőle, mi újság fog-fronton.

Milánnal minden a régi az oviban. Nincs nyafogás, nincs sírás. Kacérkodik az ottalvással, azaz mindig végig kell néznünk, ahogy kipakolják az ágyakat, de egyelőre határozottan elzárkózik tőle, én meg nem erőltetem. Egyelőre.

Amikor pedig Marci épp nem sír, akkor nagyon édibédi tündérbogyó, aki ha kedve van, akkor 4-5 lépést is megtesz egyedül fülig érő szájjal. Vagy betársul a nagyokhoz, és együtt bunkereznek.

Vagy együtt fürdenek.

vagy esti mesét néznek:

 

A Nagyok pedig, ha csak lehet bicikliznek.

És névnapot is ünnepeltünk:

Így telnek a napjaink. Közben tervezgetünk, ( ;-)) és reméljük, hogy szép napsütéses októbert kapunk odafentről. 

Jaaaaaa, és elkezdtem futni. Már egy hete futok :) és addig négyszer voltam. 2km-2km-3.2km-és eső miatt csak 1.6km az eddigi távjaim, de egyre jobb részidőkkel.  Imádom. 

fuÉs ha a futásról van szó, mindig az a Willy Fog-os jelenet ugrik be, amikor futnak a kutyarendőrök talán a vonat után, és mondja az egyik, hogy "fuss, Bulli!!!!, mire Bulli kilométerekkel lemarava lógó nyelvvel:- Futok, futok!" Hát valahogy így... vagy egy kicsit talán kevésbé nyelvlógatósan, de én is futok-futok :)

A harmadik hétben járva

Semmiképp sem szeretném elkiabálni, de nagyon remélem, hogy túl vagyunk Milánnal az ovis mélyponton, egyelőre. Szerda után csütörtökön is nagyon sírt, de amikor nagy nehezen becsalogatták, akkor az ajtó mögött ácsorogtam még egy kicsit, és néhány hüppögés után néma csönd volt az egész csoportszobában.

Pénteken megint összcsaládilag vonultunk az oviba, volt nyakbaborulás, meg nyafogás, meg kapaszkodás, de közel sem volt olyan drámai az előadás, mint az előző két napon. 

Közben az is kiderült sokadik faggatásra, hogy miért kell ez a nagy műsor reggelente, hanyag vállrándítással közölte, hogy hát mert haza akarok jönni. Na bummm.... 

Az óvónénik aztán minden délben azzal fogadtak, hogy Milán milyen ügyes volt, hogy nincs vele semmi gond, mutatják, hogy milyen szép házat, hajót, garázst, akármit épített duplóból, hogy milyen kis dalospacsirta, hogy az udvaron kosárra dobáltak és Milán nagyon ügyesen beletalált, vagy hogy karikába ugráltak, stb, stb., ... minden napra van valami. 

Hétfőn újult erővel vágtunk neki a hétnek. Sírás nem volt, nyafogás sem igazán, volt egy kis kapaszkodás, de hát annyi meg csak kell. Igaz, a reggelire kapott tej+csokigolyó elég nagy motiváció volt. 

Megszületett az első ovis rajz, ami ki is került a faliújságra:

Ez kérem egy almafa. (jobbra), és Milán szerint egy létra. Feri szerint egy koordináta-rendszerbe rajzolt almafa. Mérnök lesz ebből a gyerekből, meglássátok :)

 

Ma pedig már talán már minden a régi. Nem volt semmilyen malőr. Puszi, puszi, ölelés, és mér bent is volt hang nélkül. 

Remélem, hogy ezzel túl is vagyunk a nehezén.

Mátééknál is lassan beindul az élet, már ők is rajzoltak nyári élményt, ezt elfelejtettem lefotózni. (upsz). Máté a Balatonról rajzolt valamit, amire ő azt mondta, hogy horgászunk. Mondtam neki, hogy de hát mi nem is horgásztunk a Balatonon. Erre Ő:

- De horgászhattunk volna! 

Ez mondjuk igaz. Csak azt hittem , hogy valós élményt kell lerajzolni, nem valami képzeletbelit. Mindegy végülis, a lényeg, hogy rajzolt. 

Ma megy hozzájuk a logopédus felmérni őket. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani. Kicsit sajnálom, hogy majd jól kineveli Mátéból a kis nyelvnyújtós "r" betűit. Az olyan egyedi volt. 

Csütörtökön almaszüretre mennek. Reméljük, addigra kicsit jobb időnk lesz, mert ha nem akkor ráfagynak az almafára. 

Telnek a napok. Ez  már a harmadik ovis hét.

Körtés koszorú

Nem nagyon szoktam blogra vetni az általam sütötteket-főzötteket, mert általában nem készül róluk fotó, meg nem is vagyok gasztoblogger, konyhatündér pedig végképp nem. Mondjuk gondoltam már rá, hogy kéne egy "ezt esszük mi" cimke, ami alá szépen összegyűjteném a kedvenceinket,  mert azért van néhány étel/süti, ami jól sikerül, és nem csak ízileg kitűnő, de külalakilag is vállalható.

Az egyik ilyen a tegnap sütött körtés koszorúm. 

A kertünkben van két darab nyeszlett körtefa, (amiből az egyik most dőlt ki, mert már olyan öreg volt), és annyi körténk van, hogy nem győzzük enni. 

A receptet egy korábbi sütéskor a sütőporos zacskó hátulján találtam. 

Ami kell bele:

200 g vaj/margarin

200 g cukor

1 tasak vaniliáscukor

3 tojás

4 ek. rum. (ezt én nem tettem bele)

1 csipet só( ezt sem, mert elfelejtettem)

400 g liszt

1 tasak sütőpor

100 ml tej

A recept 500g kompótkörtét ír, én sima körtét használtam, olyan 6-8-at.

5 csapott ek. kakaópor

3 csapott ek. cukor

3 ek. tej

A vajat, a cukrot, a vaníliáscukrot, és a tojásokat összekeverjük. (plusz a rumot is ide kell, papír szerint). Hozzáadjuk a tejet, és a sütőporos lisztet. A tészta 2/3-t kivajazott koszorúformába töltjük. Rátesszük a körtéket. Én annyit raktam, hogy jól ellepje a tésztát. Utólag rakhattam volna többet is, nekem kicsit kevés lett benne a körte, a fiúknak meg sok, úgyhogy átlagban végül is jó lett a mennyiség.:)

A maradék tésztához hozzákeverjük a kakaóport, a 3 ek. cukrot, és a 3 ek. tejet, és a körtékre öntjük. 

Légkeveréssel előmelegített sütőben 160 fokon 45 percig sütöttem. Kihűlve szeleteljük. 

Lekvárral is nagyon finom.
A tészta szerintem bármilyen házi tuningolást elbír, csokidarabokat, diót, mandulát, csakúgy mint egy sima kuglóf.
Finom.

 

Nem kerek, de évforduló

Minden napra van valami, tegnap ugye szeptember 11., holnap péntek 13., mi pedig  egész pontosan ma  14 éve játszunk egy darabban. De az is lehet, hogy ez már egy másik darab, mert a szereplőgárda eléggé kibővült :)

Első sírás

Várható volt, hogy annak ellenére, vagy éppen azért, mert Milán az első napokat relatív könnyen vette, jön majd egy kis lejtmenet. Titkon azért reménykedtem benne, hogy hátha nem... de végül  ma, az ovis életének nyolcadik napján  eltörött a mécses. Volt már korábban is hogy kicsit toporgott az ajtóban, majd mikor bement, akkor láttam, hogy picit lefelé görbül a szája, de nem volt sírás, és gyorsan el is terelték a figyelmét valamivel, de ma olyan igazi nyakbaborulós-szorítós sírást kaptam. 

Igazából szerintem ott rontottuk el, hogy változtattunk a már megszokott menetrenden, mellesleg Milán kérésére, és ma nem Mátét raktuk le először, hanem Milánnal mentünk fel a Csillag csoporthoz. Mégpedig azért, mert Milán meg szerette volna mutatni Máténak, hogy a csoportjával szemben van egy tűzcsap, és külön ő kérte, hogy most had legyen ő az első. Nekem aztán édesmindegy, gondoltam, legyen úgy, ahogy ők akarják. 

Innen viszont már csak lefelé csúszott a dolog, mert Milán elkámpicsorodott, és jó lett volna még kicsit ölelni, vigasztalni, de Máté szegény, meg csak ott toporgott, és ment volna már. Hiába próbálta ő is valamiképp vigasztalni az öccsét, nem nagyon ment, se neki, se nekem. Végül csak bement, igaz sírva, és Szilvi néni ölbe vette. 

Mátéval gyorsan átszaladtunk az ő csoportjába, vele nem volt semmi gubanc.

Visszafelé visszamentem a Csillag csoport elé, hogy meglessem mi a helyzet, pláne, hogy a mosdó ablaka alatt járva pont hallottam, hogy valaki nagyon sír, és csak remélni mertem, hogy az nem Milán, nem ismertem meg ilyen távolságból a hangját. Felmentem, és a ped. asszisztens pont jött ki a csoportból, és megkérdeztem mi újság, és megnyugtatott, hogy minden rendben van, már nem sír Milán. 

Délután azt mondta az óvónéni, hogy utána már nem volt semmi nyafi, egész nap játszott és dalolászott, ahogy szokott, majd bőségesen belakmározott bolognai spagettiből. 

Vidáman fogadott, és amikor arról kérdeztem, hogy mi volt reggel a gond, csak huncutul vigyorgott az arcomba. 

Hát így estünk át a tűzkeresztségen. Remélem most már nem lesz több ilyen sírásrívás, mert azt nagyon nehezen viselem. Holnap mindenesetre a megszokott rend szerint megyünk az oviba, hogy legyen idő Milán lelkét ápolgatni.

Mozog

Máté ma reggel azzal ébredt, hogy mozog a foga. Olyan régóta várja már, hogy mozogjon neki, hogy volt már hogy beképzelte magának. Én most is azt gondoltam, hogy csak szeretné, hogy mozogjon. 

De nem! Igaziból MOZOG a jobb alsó egyese!!!!

Ő nagyon büszke, az oviba érkezve az első dolga volt az óvónéninek megmutatni a mozgó fogát. Én pedig majdnem ott a csoportszoba ajtajában kezdtem el sírni, és ebben  a könnyvisszatartó állapotomban  Zita néni még mosolyogva megjegyezte, hogy "készül ez a fiú az iskolába, anya, nagyon készül! ". Hát ő készül... ezzel a részével nincs is semmi baj... de én????

Tudom, hogy a fogcserélődés normális folyamat, és hogy nem élheti le tejfogakkal az életét, én mégis úgy sajnálom a kis gyöngyfogacskáit, amik olyan szépek, amikre úúúúúgy vigyáztunk, és amikkel annyit szenvedtünk.Még csak most nőttek ki!!!! Ilyen hamar ki is akarnak hullani??? Nem igazságos!

Milánfestmény

Tegnap délután Máté szülinapi zsúron vett részt, és már oviból rögtön oda ment, és csak este jött haza. Milán kicsit búsult, hogy ő nem ment buliba, de aztán itthon csaptunk egy jó nagy bulit, beraktuk a Maszkabált, és Milán koncertet tartott. Marci meg én voltunk a közönség.

Aztán egyszer csak kitalálta, hogy festeni szeretne. Elővettük hát a festéket, ecsetet, papírt, és hagytuk alkotni a mestert.

Íme a kész mű, a kép címe: Milán a Balatonnál

Nekem tetszik :) Hohóóóó, nagyon is.
Ki is tettük a falra:)

Ovis napok

Telnek-telnek az ovis napok. Ma már a negyediket tapossuk.

Azzal kezdem, hogy én hulla fáradt vagyok. Ott kezdődik, hogy Marci nem igazán alszik éjjel, vagy ha alszik is, akkor sem jól, és már megszámolni sem tudom, hogy hányszor ébredek a nyuszogása miatt. Aztán reggel sincs  kis nyáriszünetes lustálkodás, készülődés van, reggeli, ovibafutás, egyik gyerek, másik gyerek, majd a héten eddig minden nap volt valami délelőtti elintéznivaló miután Milánt otthagytam. Aztán ez a déli hazajövés is elég macera, mert Marci fáradt, de Milánt nem szerettem volna rögtön egésznapossá tenni, pláne, hogy itthon ő még cumival alszik, oviban pedig elvileg nem lehet cumit vinni. Emiatt is van bennem egy nagy adag ellenállás, hogy nem akarom, hogy ott sírjon a cumija miatt, mikor lényegében semmiből nem tart őt hazahozni, ( jó, kicsit macera) és itthon úgy alszik ahogy neki jó. Persze Milán jófej, mert mondja ugyan, hogy persze, persze, az oviban cumi nélkül alszik, de a gyakorlatban szerintem nem menne ez olyan könnyen. Hát majd meglátjuk, hogy lesz a későbbiekben. Igazából az macera, hogy ha már ott vagyok, akkor Mátét is elhozom, hogy ne kelljen már kétszer mennem, meg hogy kicsit Máténak is jó legyen, pedig az elsődleges terv az az, hogy Máté ottalvós, és akkor majd Milán is maga akar majd ottaludni. 

Milán hihetetlen nagyfiúsan kezeli a dolgokat, így pár nap után még mindig nagy lelkesedéssel indul az oviba, még ő sürgeti Mátét, hogy készüljön, nehogy elkéssünk. Tegnap mondjuk kicsit megszeppenve ült a reggelizőasztalnál, és nem értette, hogy ez most miért kell, (először értünk oda reggelire) , de végül csak megette a kiflijét, megitta a teáját, és nem volt végül semmi gond. Bent eljátszogat, tegnap egy csodaszép házikót épített duplókockából, Kati néni mesélte. A többi gyerekkel nemigen barátkozik, bár ha úgy hozza a helyzet, akkor szól hozzájuk, de nem keresi a társaságukat. Ez egyébként minden gyerekről elmondható, mindenki elvan a maga kis világában. Minden nap gyakorolják a neveket-jeleket, mond is most már néhányat Milán is, tegnap már azt is tudta ki volt a párja amikor mentek  az udvarra. Nekem zavaró, hogy nevek majdnem fedésbe vannak a Máté csoportjával, legalábbis a fiú nevek, de úgy szoktuk itthon emlegetni őket, hogy a "csillag csoportos Kristóf" .

Nagy kár, hogy Adriánnal nem kerültek egy csoportba, mert vele jól ellenne, és az udvaron mindig együtt játszanak, keresik egymást. Olyan aranyosak. Remélem idővel azért csoporton belül is talál majd magának egy kis barátot. 

Mátéék egyelőre csak tengenek-lengenek az oviban, nem is igazán értem, hogy miért nem lehet őket már szeptembertől foglalkoztatni. Minden kötelező "óra" és fejlesztés csak októberben indul majd el, addig gyakorlatilag nem csinálnak semmit, semmi irányított foglalkozás nincsen, lényegében kint vannak egész nap az udvaron, és homokoznak, esetleg fociznak. 

Tegnap már mindkettőjüknek folyt az orra. 

Így telik az első hét, aztán majd csak belerázódik mindenki a napi rutinba.

Marci ma délutáni mérlege

1 fél pár csatornába dobott vadiúj cipő. Kivehetetlen.
1 fél pár szétrágott papucs. Az enyém. Javíthatatlan.
1 db kirámolt szemeteskuka.
1 tekercs 80%-ig letekert és apró csíkokra szaggatott papírtörlő. Egy része menthető.
1 negyed flakon konyhában kiborított padlómosó folyadék. Azért csak negyed flakon, mert csak annyi volt benne.
1 darab szétszakított annapeti. Megragasztva.

Azt hiszem ennyi.
Szegény kisfiúnak tesók nélkül kellett itthon lennie kemény másfél órát.

1 napos Kiscsillag és egy büszke nagycsoportos

A tanévkezdés szerintem nem csak a gyerekeknek nagy fordulópont, hanem nekünk felnőtteknek is. Ilyenkor szeptember elején kiugróan gyakrabban jut eszembe, hogy bizony nőnek ezek a fránya gyerekek, és míg ők többé-kevésbé lelkesen készülnek a nagy napra, addig én belülről nyalogatom a sebeimet, hogy óóóóó jajjj, mindjárt kirepülnek!

Nálunk nagy izgalomban telt a készülődés, mindenki nagyon várta az ovit, Máté nagyon büszke, hogy már nagycsoportos, (mindjárt iskolás), és Milán is nagyon lelkesen készült a Csillag csoportba. 

Én pedig... hát... még szerencse, hogy van még egy Marcikám, így majdcsak feldolgozom valahogy.

Idén, gondoltam, hogy gondos anya leszek, nem csak reggel kutyafuttában szedem össze a kellékeket, ahogy szoktam, hanem már este szépen összepakoltam a két zsákot, Máténak párnástul, Milánnak egyelőre anélkül. Aztán még este, úgy 1 órával később eszembe jutott, hogy Máténak nem raktam el a benti cipőjét. Elraktam. Aztán az is eszembe jutott, hogy biztos ami biztos, inkább két cseregatyát teszek Milánnak, hátha nem mer szólni ha pisilnie kell, vagy későn szól, vagy akármi. Eltettem. Aztán éjszaka eszembe jutott, hogy oké, hogy tartalék nadrágot tettem el nekik, de benti nadrágot, amit holnap vesznek fel, azt nem. Ezt már csak reggel tettem el. Ennyit a gondosságomról. Akár reggel is pakolhattam volna, és akkor biztos nem hagytam volna ki semmit. 

Reggel végül egész korrekt időben sikerült mindannyiunknak elkészülni, és  fél kilenc előtt a fiúk már a kapuban ácsorogtak, és várták, hogy fényképezzem már végre le őket, és induljunk, és különben is mi ez a nagy cécó, hiszen csak ide megyünk a sarokra az oviba, nem egy világvégi egyetemre készülnek épp elmenni. Még jó.

Az oviba családilag érkeztünk, és az egyszerűség kedvéért Mátét raktuk le először a Csiribiriben, gondoltuk, ez sima ügy lesz, aztán megyünk Milánnal a Csillag csoportba. Sima is lett volna, ha Milcsi nem fakad sírva, hogy ő is óvodába akar menni, és kicsit nehezen volt meggyőzhető, hogy ő is megy, csak ő majd a másik csoportba. Igazából akkor nyugodott meg, amikor a főépületbe beléptünk, és a Csillag csoport felé vettük az irányt. 

Szépen bepakoltunk a kisszekrényébe, átöltöztünk, elment kezet mosni, majd pisilt, majd megint kezet mosott. Édes volt nagyon:) 

A küszöbön állva kicsit alábbhagyott a bátorsága, és csak ölelt, és ölelt, majd apát is, majd megint engem, és sokadjára megbeszéltük, hogy most már nem megyek be vele, de egy kicsit még ott maradok a folyosón, és hogy majd jövök érte ebéd után. Nem sírt, nem hisztizett, csak bújt, és bújt. 

Majd Kati néni nagyon kedvesen beinvitálta, hogy kirakózzanak együtt, és Milán hang nélkül vele tartott. Jó darabig kirakózott Kati nénivel, később más gyerekek is szegődtek melléjük. 

Aztán én kint papírt töltögettem, Marcika szunyókált, én beszélgettem, és ha lehetőség adódott be-belestem, hogy mi újság. Milánt egyszer a babakonyhánál láttam, majd épített valamit, aztán mintha boltosat játszottak volna 2-3 másik kisfiúval. Néha a hangját is hallottam, hogy beszélget valakivel, valamit. Jól elvolt. Aztán minden gyereket egy kupacba söpörtek, és akinek az óvónéni odadobta a labdát, annak meg kellett mondania a nevét, és hogy mi a jele. 

Lesifotók. Kati nénivel kirakóznak.

 Épített, és éppen felállt, mikor sikerült elcsípnem:

Ez után nem sokkal én eljöttem, mert Marcika felébredt, és mert egyébként is mentek ki az udvarra. Az udvaron találkozott Adriánnal, és együtt játszottak. 

Ebéd után mentem érte, még nem volt fél 1, már ott voltam. Fülig vigyorral ugrott a nyakamba :) Olyan jó volt megölelni a kis testét!

Mindkét óvónéni nagyon megdicsérte. Azt mondták nagyon ügyes volt, (sőt Kati néni azt mondta ő volt az egyik legügyesebb) nem volt vele semmi probléma, egyszer volt egy kicsike elkeseredés, hogy mikor jövök érte, de hamar megvigasztalódott, bevonták valami játékba. Olyan jó volt ezt hallani:) Remélem, hogy a későbbiekben is ügyesen fogja venni az akadályokat! 

Nagyon pozitívan zártuk a napot. Az én véleményem is továbbra is csupajó az óvónőket tekintve. Kívülről belesve is azt láttam, amit eddig szemből-szemben is tapasztaltam, hogy nagyon gyerekközpontúak. Az pl. hogy nem volt torkaszakadtából ordító, ajtót dörömbölő kisgyerek a  csoportban, pedig 20 friss kiscsoportosról beszélünk, akiknek egy része még sosem járt közösségben, tehát érthető és elfogadható lenne a sírás, ( a szomszédosban sem egyébként), az nálam nagy pirospont. Volt néhány pityergés, sirdogálás, de azt láttam, hogy ilyenkor abban a percben ketten toppantak mellé, és az egyik zsebkendőt hozott, a másik ölbe vette, vígasztalta, és a sírásnak pillanatok alatt vége lett. ( a dadusok is nagyon be vannak fogva a gyerekek körüli teendőkben, és van még egy pedagógus asszisztens is, tehát ma gondolom az első napra való tekintettel 4-en lesték a kicsillagok minden rezdülését.) Nem volt egyedül a sarokban kuporgó kisgyerek, mindenkit bevontak valamilyen tevékenységbe.Remélem ez is így marad majd továbbra is. 

Bár Mátéval abban maradtunk, hogy ő ott alszik, ebéd után meglepetésként őt is hazahoztam. Hullafáradtak voltak mind a ketten, Milán már a Csiribiri előtt is majdnem elaludt, itthon mégis nehezen ment az elalvás. Túl sok élmény volt ez a ma délelőtt. 

És most várjuk a holnapot:)