Üdítős-ebédes

Milán 

 Néhány napja:

- Kérek öblítőt! Lila szívószállal!

Üdítőre gondolt:) És még szerencse, hogy néhány hónapja beszereztem az ikeában egy gigapakkos szívószálat, aminek kb. a harmada lila színű, így első szóra prezentálni tudtam őméltósága elé a kívánt színt, és így mind a ketten baromi elégedettek voltunk.

Ma:
- Kaphatok abból a piros italból? (ugyanaz az üdítő, mint a múltkori, de most nem kockáztat)
- Ha megetted az ebédet, akkor utána kaphatsz.
-Jó! -és szélsebesen lapátolja be az ebédjét.
Utána persze megkapja az üdítőjét. Lila szívószállal. (a változatosság gyönyörködtet :-))
Látom, hogy somolyog az orra alatt, miközben iszik. Kérdem tőle, mi a helyzet?
- Húúú ez szúrós!!! (értsd: szénsavas)
- Igen az, de a múltkor is az volt, akkor nem volt baj?
- Nem baj, nem baj!- ingatja a fejét 
- Biztos azért szúrós, mert SZÚR van benne!- teszi hozzá
- Igen, biztos. - végülis logikus.

És egy nem üdítős, de ebédes, csak hogy ezt a gasztrovonalat megtartsam.
Ebédelünk tegnap. Már a felénél járhat nagyjából, mikor rákérdez:
- Anya, ez mi? 
- Rizses hús- vágom rá kicsit sértődötten, mert oké, hogy nem vagyok egy nagy szakács, de ennyire azért nem főzök rosszul sem, hogy ne lenne felismerhető, amit az asztalra teszek.
- Mi???? Pizza???
- Neeeeem, rizses hús!
- Pizza, igen?
- Ri-zses-húúúús!!!!!!- artikulálom erősen- Hallod, Rizseshús!!!!!!
- Persze hogy pizza!- hümmögi két falat között.
- Jó, legyen pizza, csak egyél!- mondom beletörődve.
Majd tisztára nyalja a tányérját.
- Anya, én nagyon szeretem a pizzát!
- Ennek igazán örülök! kár, hogy ez rizses hús volt! - de ezt már meg sem hallja, rég bent van a szobában.

Orsinéninél

Vagyis hivatalos nevén Pici Mókus Tornán, ami amolyan zenebölcsiféle. Kezdődik egy kis énekléssel-mondókázással, aztán kis sétálgatós éneklés-mondókázás, majd megint ülve éneklés, és a végén van egy kis akadálypálya. Nagyjából 1 éve járunk ide Milánnal péntekenként, ha csak tehetjük. És Milán nagyon szereti, élvezi, és rengeteget tanult itt, verset, dalt, miegymást. Néha, amikor Máténak nincs ovija, akkor ő is jön, és bár lassan már Milán is kiöregszik, de még Máté is nagyon élvezi. Bezzeg, amikor ő kicsi volt és próbáltam vele valami hasonló hepöningre járni, akkor még máshová, akkor bezzeg bojkottálta az egészet, és képes volt végigsírni. Milán meg nagyon szereti, amikor Máté is ott van, és ilyenkor mindent együtt csinálnak, azaz, amikor ölbeülés van, akkor nem az én ölembe ül, hanem Mátééba, amikor menetelés van, akkor is Máté kezét fogja, stb... nagyon aranyosak:) 

Milán és a túrórudigép

Van az uszodában pontosan a bejárat mellett egy jól észrevehető helyen egy túrórudi-automata. Persze, hogy a gyerekek már a legeslegelső ottjártunkkor kiszúrták, és mert szép bociszemekkel néztek, és mert jófejanya vagyok, és mert olyan bulis dolog automatából túrórudit venni, hát kaptak egyet, és ezzel el is indítottam egy megállíthatatlan lavinát, mert azóta nem tudunk úgy elmenni mellette, hogy Milán ne emlékeztessen rá, hogy kifelé jövet el ne felejtsek túrórudit kérni. Persze nem kapnak  mindig, de olykor-olykor igen. 

A múlt héten pl. egyik alkalommal sem vettünk mert nem volt apróm. Tényleg nem. 

Mondtam is Milánnak, hogy most nem veszünk, mert nincs nálam olyan pénz, amit elfogad a gép. Azt mondta jó, és beletörődött gyakorlatilag szó nélkül, igaz, kapott a hátizsákból egy dörmimackót. Imádom egyébként, amikor  ilyen okos, és megérti, elfogadja, ha valamire azt mondom, hogy most nem. Kár, hogy nem mindig ilyen, előfordul, hogy kemény harcokat vívunk egymással. 

Kedden megint mentünk az uszodába. Útban a troli felé Milán rángatja a bal kezemet, és erősen érdeklődik, hogy van-e nálam pénz.

- Anya, van pénzed? 

(ekkor már sejtettem mire megy ki a játék, de kicsit játszottam a hülyét)

- Miért kérdezed?

- Anya, van aprópénz a pénztárcádban?

- Van. -mondtam neki mosolyogva.

- Hurráááááá! Akkor fog  nekem túrórudit dobni a gép!!!!!

Csütörtökön pedig már jó előre figyelmeztetett, hogy kérjek Apától pénzt, hogy tudjunk venni túrórudit:)

Hétvégi kirándulás Annapeti után szabadon

Hétvégén, egyrészt hogy kihasználjuk a jó időt, másrészt hogy kifuttassuk a fiúkból azt a rengeteg energiát amit ebben a koránsötétedős időszakban felhalmoznak, elmentünk a Normafához. Persze rögtön eszükbe jutott, hogy Annapetiék is jártak itt a sötétkék könyvben, csak ők fogaskerekűvel mentek, mi meg autóval, de jól megcsodáltuk az autóból a fogaskerekűt. 

Igazából csak egy szokásos kis délelőtti sétát tettünk, közben csodáltuk az őszi tájat, sajnos a panorámát eléggé lecsökkentette a köd, de a fák ezerszínben pompáztak, imádom ilyenkor az őszt, az erdőt, szerintem sosem ilyen szép, mint ekkor.  A fiúk pedig a lehullott leveleket rugdosták arrébb, meg dombról szaladtak lefelé, meg kutyától el, és persze játszótereztek is egy kicsit, mert hát Annaperiék is játszótereztek.  Meg hát éppen belebotlottunk a játszótérbe, úgyhogy nem is lett volna menekvés. Milán vonatozni is szeretett volna, de ezt most nem terveztük be, úgyhogy ezt kihagytuk, de megelégedett azzal, hogy felelevenítettük a nem annyira nagyon távoli múltat, amikor mi is mentünk a gyerekvasúttal. Cserébe minden fára fel akart mászni, és minden padra le akart ülni. 

Persze nem maradhatott ki a rétesezés sem, mert ha itt járunk, akkor mindig eszünk rétest, meg hát Annapetiék is ettek. Máté diósat evett, Milán epres-túrósat, Feri sima túrósat, én pedig meggyeset, és még mindig nagyon finomra csinálják :)

Máté mondta

Autóval megyünk egy Budapest táblán túli bevásárló központba. Egyszer csak Máté észre vesz egy sárga buszt. Olyan helyközi-járatosat. 
- Anya, nézd, ott egy sárga busz!- mondja lelkesen
- Igen, látom.
- Akkor megérkeztünk Klári mamához!!!!! 
- ????
- Hát Klári mamánál vannak sárga buszok, tudod!

Amikor hozza a formáját, avagy egy tipikus beszélgetésünk rövidítve:
Kérdezem tőle, hogy mostanában nem rajzoltak-e valamit az oviban, mert már több napja nem került ki semmi új a faliújságra.
- Micsoda????
- Hogy nem rajzoltatok-e valamit?
- De rajzoltunk. (és nagyjából elmondja, hogy mit csináltak)
- És ezt mikor csináltátok, mert nincs kint a faliújságon.
-Miiiii?????
- Mikor csináltátok, mert nincs kint a faliújságon?
-Hooool?????
- A faliújságon.
- A PALI újságon?
- Nem, a faliújságon. 
- Nem hallom, a paliújságon?????- kérdez vissza megint
Néhányszor eljátsszuk még ezt a kört, aztán feladom, és témát váltok.

Könyvtárban voltunk a minap, és én is meg a fiúk is jó nagy adag könyvvel távoztunk. Milán sebtiben a hóna alá csapott egy Annapetit és egy Boribont, de Máté megítélésem szerint kicsit túlvállalta magát, és azt gyanítottam, hogy már túl is léptük a limitet, így hosszan győzködtem, hogyha mindenképpen ragaszkodik a Thomasos könyvhöz, akkor az egyik Franklint tegyük vissza. (pláne, hogy a Franklinesből már mind a kettőt olvastuk, a Thomasos meg Mátét nem is igazán érdekli, nem is értettem miért ragaszkodik hozzá annyira). Nagy nehezen visszatette az egyik könyvet.
A babakocsi alja így is tele lett a könyvekkel, és jó nehéz is volt. 
Kérdezem Mátétól viccesen:
- Ki fogja ezt a rengeteg könyvet fölvinni?
Mire szemrehányóan odaveti:
- Én visszaraktam egy könyvet, úgyhogy én biztos hogy nem.

Mindig, amikor én megkérdezem tőle, hogy mi volt az ebéd az oviban, akkor ő is megkérdezi, hogy mi mit ebédeltünk.
A múltkor krumplistészta volt. 
- Dejó!!!!! A krumplistészta a kedvencem!!!!
És be is lapátolt belőle 2 tisztességes tányérral vacsorára. Közben legalább háromszor elmondta, hogy:
- Én nem is szeretem a krumplistésztát, hanem imádom!

Tegnap sütőtökleves volt.
- Húúú, azt szeretem! (tudom egyébként, hogy szereti)
Mikor hazaértünk az uszodából, és meglátta a levesgyöngyöt a konyhapulton megint eszébe jutott, hogy sütőtökleves volt az ebéd.
- Anya, te már megint a kedvencemet főzted!!!!


Meséli tegnap, hogy már Mikulásos dalt tanultak. Biztatom, hogy rajta, akkor énekelje el.
- Én nem tanultam, csak a többiek.
- Miért, te mit csináltál?
- Én építettem a szőnyegen egy parkolóházat, olyat aminek teteje is van.
- Aha. És ha nem tanulod meg a mikulásos dalt, akkor mit fogsz énekelni a Mikulásnak, ha jön?
- Hát a tavalyit, azt hogy "Nóóóótáááás Mikulááááás, jön a sok jóóóóóval, hegedűűűűszóval".- zendít rá telitorokból.- látod, még emlékszem rá.

Milán mondta

Mostanában Milán magatartásában nem nehéz kivetnivalót találni. Sokszor elviselhetetlenül ordibálósan hisztis, máskor mézesmázosan aranyosan bújós, és ezt a két énjét remekül tudja váltogatni pillanatokon belül. Éppen ezért  elég rendszeresen beszélünk most már a Télapóról, meg ajándékokról. 

Egyszer egy balhé után, mikor már mind a ketten visszanyertük a lelki békénket, kérdeztem Milántól, hogy hogy látja, fog-e neki hozni a Mikulás ajándékot.

- Igen, hoz! - vágja rá gondolkodás nélkül

- Igen???? Mert jó voltál, úgy gondolod?

- Igen, kicsit jó voltam. - bólogat hozzá lelkesen

- Hmmm....

- Majd Máté nagy csomagot kap, én meg kicsi csomagot!!! És majd beleteszi a csizmámba! 

- Ahaaa.

- Hééééékás, Anya!!!!! Van nekem csizmám??????? Igen??? Van?????

- Igen, van!

- Akkor jó- bólint elégedetten, és már megy is a dolgára.

Micimackós könyvet olvasunk, és a barátságról van benne szó. 

Én:- Milán, neked van barátod?

M:- Igen, van!

-És ki a barátod?

- Hát Apa!

- És még?

- Meg Te is ! -mondja nekem. 

- És még?

- Meg Máté is, meg Marcika is!

- Ühümmmm. És olyan barátod van, aki nem lakik velünk?

Gondolkodik egy kicist.

- Igen!!!! Ábel!!!! Igen, Ábel is a barátom!

Orvososat játszunk. Én vagyok a beteg, Milán az orvos. 

- Jajjjj doktorúr, nagyon fáj a fejem! És köhögök is!

- Jó, hozom az orvosi táskámat, megvizsgállak.

Fut egy kört a szobában, majd jön. Meghallgatja a hasamat.(!)Hümmög.

- Húha!!!!! Ez egy nagyon csúnya sérülés!

- De nem a hasam fáj, hanem a fejem!

Figyelemre sem méltat. Hozza a szikét. Gondosan felvágja a hasam, majd megkopácsolja, és végül bead egy adag nurofent. 

Végül ír egy receptet is.

- Készen is van, most már meggyógyultál. -mondja. 

Ezután a  receptet egész másnap húztuk magunkkal, vagyis Milán mindig hozta a kezében, és mindenhol ahol megfordultunk odaadta a pénztárosnak, hogy akkor még ezek is lesznek. És egyszer majdnem el is veszítettük, de aztán mégsem, és amikor megtaláltuk a kocsi aljában a szórólapok között, akkor volt csak igazán nagy az öröm, hogy mégis megvan:)

Megütötte  a lábát valahol, valamiben. Sopánkodik.

- Jaaaajjjjj! Lerobbant a lábam!!!! Most mi lesz?

Sétálunk. Egyszer csak a távolban felfedez egy játszóteret.

- Te jóságos ég!!!!!  (ilyenkor a Miki egér játszóteréből idézget) Véletlenül találtam egy játszóteret!

Boltba készülődünk, és már századjára szólok neki, hogy öltözzön, vegye a nadrágját, cipőjét, satöbbi, mert mindjárt indulunk.

- Hová megyünk?

- Boltba.

- Strandra?

- Nem. Boltba. 

- Hurrááááá! Strandra megyünk!!!!

Máskor. 

- Mikor megyünk strandra?

- Majd ha jó idő lesz.

- Mikor lesz jó idő?

- Majd a nyáron.

- Jó.

Kicsit később. 

- Jó idő van! Menjünk strandra!

Ezzel a stranddal egyébként az agyamra tud ám menni, nincs nap, hogy ne kerülne elő a téma, hogy mikor megyünk, és hogy de hát megígértem, hogy megyünk, sallalalalala. Úgyhogy a hétvégén TÉNYLEG  megígértük neki, hogy a születésnapján elmegyünk a strandra. Csak lesz valamelyik fedett fürdőben valami óévbúcsúztató parti :-)

Ma reggel is szóba került, mert megtalálta a karúszót. 

- Anyaaaa, mikor megyünk strandra?

- Majd a születésnapodon.

- Jó. - kis szünet, majd a két tenyere közé fogja az arcomat, és kérdi- és akkor hogy fogom kibontani a csomagokat?

- Milyen csomagokat?

- Az ajándékcsomagokat. 

- Jaaaaa! Azokat majd itthon.

- A strand előtt?

- Majd meglátjuk. Vagy előtte, vagy utána.

- Jó, akkor előtte majd kibontom.

Labirintusos

Máté egy ideje rákapott a feladatlapozásra. Így aztán újra előkerültek az ilyen-olyan foglalkoztató füzetek, és azokból válogatja ki azokat a feladatokat amiket szeret. Szereti például a különbségkeresőseket, a vonalvezetősöket, meg a jobbra-balra-kisebb-nagyobb jellegű feladatokat, no meg a számolósakat. 

De a legeslegjobban a labirintusokat szereti. Ezért kerestem neki egy csomót az interneten, és azokkal ügyködik, amikor csak eszébe jut. Lehet ez akár korán reggel, még reggeli előtt, pizsamában :) Oviba indulás előtt még bemelegít egy-két labirintussal. 

Természetesen az egyszerűbbekkel kezdtünk, de most már az egész bonyolultakkal is elboldogul. Általában csak úgy leül az asztalhoz, megcsinál kettőt-hármat, és hozza hogy nézzem meg, szóval abszolút rá van bízva, hogy melyiket csinálja.
Egyelőre innen és innen nyomtattam nekik labirintusokat.

Mátérajzok

Máté sokáig nem rajzolt. Semmit. De még csak firka szintjén sem. De mindig szeretett pl. vízfestékkel festeni. Persze időnként rá-rákérdeztem, hogy nem akar-e esetleg rajzolni valamit, vagy színezni, de mindig zsigerből elutasító volt, én meg nem erőltettem. Hogy is tehettem volna? Odakötöm az asztalhoz meg a ceruzához? Ugyanmár. Gondoltam, (reméltem), hogy egyszer el fog jönni majd a rajzolásnak is az ideje, csak ki kell várni. A kivárásban egyébként is jók vagyunk, és eddig mindig pozitívan jöttünk ki belőle, hogy csak az együttalvás-különalvás-különszoba témát említsem. Szóval hiszem, hogy mindennek el jön a maga ideje. Máté nem volt nagy rajzolós, de szívesen csinált mást, pl. épített, vagy szerepjátékozott, vagy a kettőt egyszerre. 

Az áttörés az idei ovis tanévben kezdődött. Azt már mondtam, hogy most végre két stabil óvónénink van, és ez meg is látszik a gyerekeken is fejlődés szempontjából. Rengeteg dalt, verset, mondókát tanulnak, sokat mesélnek, és még többet alkotnak. Rajzolnak, festenek, vágnak, ragasztanak, és feladatlapoznak is. Szóval törődnek velük, foglalkoztatják őket, de emellett persze játszanak is, mert a középsősöknek még mindig nem kötelező gyakorlatilag semmi, de én azt látom, hogy néhány nap elcsúszással minden gyerek megalkotja azt amit kell, csak lehet hogy épp nem hétfőn ül mellé, hanem kedden. 

Szóval idéntől kezdett Máté is egyre inkább az évek óta az asztalon tologatott ceruzák és papír felé kacsintgatni. Szép fokozatosan most már ott tartunk, hogy ő maga mondja, hogy rajzolni szeretne. Ilyenkor leül, és legtöbbször házat rajzol valamilyen emberformával. A ház mindig sokemeletesnek tűnő, de elmondása alapján azok nem emeletek, hanem az egyes szobák külön-külön megrajzolva, és rendszerint van lépcsőház is. Sokszor a pince és a padlás is szerepel a rajzon.

A rajzokon szereplő emberek azok pedig vagy apát ábrázolják, vagy rablót. ( ezt a rabló témának még mindig nem sikerült pontot tenni a végére)

 Itt épp Apa jön haza a munkából. Máté szerint mi is rajta vagyunk a képen, csak mi nem látszódunk, mert bent vagyunk a házban.

 Ez egy rabló meg egy rendőrautó hátulról, és a rablónak hátra van kötve a keze. 

Aztán megkértem, hogy rajzoljon egy olyan képet, amin mindenki rajta van, és nagy gonddal le is rajzolta a családunkat. 

Hogy Ő maga Apa mellé kerül, az nem volt kétséges egy percig sem, és jobb oldalról magasodnak ők ketten fölénk.  Simikét meg Milánt viszont csak utólag tudta eldönteni, hogy ki melyik is, mert először fordítva rajzolta őket, úgy rajzolta át őket a másikká a végén, ezért lett ott arctájékon egy kis kavarodás :)
Na meg hogy hová kerüljön a ház, mert az fontos. 
Én pedig balszélről ölelem Simikét, és érdekes, hogy csak én kaptam kezeket. A hajamat pedig fölborzolta szél, Máté szerint.
Szépek vagyunk, nem?
Én pedig úúúúgy örülök, hogy végre rajzol:) Mert rajzolni jó!

Máté az uszodában

Még csak másfél hónapja járunk, de szemmel láthatóan egyre ügyesebb és bátrabb. Eleinte nem nagyon tetszett neki, ha le kellett tennie a fejét a víz alá, de már kezdi megszokni, és egyre tovább tud lent lenni. Én nem nagyon értek sem az úszáshoz, sem az úszásoktatáshoz, de nekem úgy tűnik, hogy itt elég nagy hangsúlyt fektetnek a légzésre, és nagyon sokat gyakorolják azt, hogy levegő-le a fej-x másodpercig lent,-fel a fej-levegő. Azt hiszem a következő szintre lépésnek egyik feltétele, hogy 10 mp-ig lent tudjanak maradni. Máté most olyan 5 mp-ig biztonsággal lent van, de amennyit hallok az edzők szavaiból fent a lelátón nem is kérnek egyelőre többet tőle.

Természetesen a háton úszás a kedvence, gondolom javarészt azért mert ott nem kell az arcát a vízbe tenni :) De látszik is, hogy amikor a hátukon húzzák őket, akkor nagyon élvezi, és nagyon szépen tartja magát.

Aztán szoktak még olyat csinálni, hogy át kell menniük a két edző lába alatt. Na ez az egyik leginkább nemszeretem gyakorlat. Meg is értem. Én biztos nem csinálnám, de Máténak már egész jól megy, kívülről én úgy látom, hogy most már nem nyel közben vizet, legalábbis nem akar a végén megfulladni, de saját elmondása szerint sem olyan rossz már ezt csinálni, mint eleinte volt. 

Aztán amit még csinálnak, hogy kívülről ugranak bele a medencébe, egy karikába, és a karikából ki kell úszni, vagy felül, vagy alul, ahogy mondják. 

Tegnap próbáltam videózni, amennyire lehetett, és amennyire Milán is engedte.

Milánnal egyébként most már nincs semmi gond, szépen elkekszezget, vagy a folyosón elszaladgál oda-vissza, vagy nézi ő is Mátét. Persze ehhez az is kell, hogy ha valami gondja van, akkor én is tudjak rugalmas lenni, és vele menni, vele csinálni, de már nem olyan nagy gond se nekem, se Máténak az, hogy nem csüngök folyamatosan a korláton.

Marci pedig vagy alszik, vagy nézelődik, igaz ilyenkor tologatni kell a farát, de ez még belefér.
Úgyhogy egyelőre nem bántuk meg. Hogy decemberben fogunk-e járni, azt még nem tudom. Először úgy gondoltam, hogy azt a hónapot kihagyjuk, úgyis csak egy fél hónap, meg tele van ünnepekkel, de aztán majd meglátjuk még addig.

Villamoson

Ma délután, amikor úszásra mentünk Mátéval, kicsit késésben voltunk, így nem trolival mentünk, amit én jobban szeretek mert rendesen felférek rá a babakocsival, hanem sebtiben felpattantunk az éppen a megállóba gördülő villamosra. Milán persze már előre nyafogott mikor meglátta, hogy elég sokan vannak, még mindig érzékeny arra, hogy vajon ő hol fog ülni, csak most már az is fontos, hogy az ülőhely ablak melletti legyen, és hogy Máté legalább vele szemben üljön, hacsak nem mellette, ami még jobb lenne.

Szóval felszálltunk, és Milán sopánkodott, mert Máté meg Ábel leült egy ülésre, de se mellette, se szemben nem volt üres hely, csak a másik sorban. De az nem volt jó neki, pedig ablak melletti volt, csak sopánkodott, sopánkodott, mondhatnám úgy is hogy hisztizett, mert idegenek ez már biztos úgy tűnt, de nálam még nem ütötte meg az igazi hiszti szintjét. 

És ekkor!!!! Milán kapott egy ülőhelyet egyenesen Barátokközt Vilibácsitól :-DDDD

Milán mondjuk nem volt túl hálás, hosszas variálás és helycserék után találta meg a neki tetsző ülőhelyet, ami pontosan az volt, ahol már eleve ült, csak végül Máté került vele szembe és így már jó volt. Kár hogy mire sikerült az ülőhelymizériát megoldani, addigra már csak 1 megálló volt vissza. De azt legalább csendben és békességben tehettük meg. Csak szegény Vilibácsinak kellett néhány megállót állva utaznia.

Derék dolog

Hetek óta fáj a derekam. Több hete.... sok hete. Először csak úgy fájdogált, néha-néha, aztán egyre rendszeresebben és egyre gyakrabban fájdogált, majd határozottan fájt, mígnem végül annyira fájt, hogy már sírtam a fájdalomtól.

Az első fázisban nem tűnt olyan vészesnek a dolog, máskor is volt már olyan, hogy fájdogált a derekam, de akkor mindig elég volt egy kellemes éjszakai pihenés, és nyoma sem volt semminek. Aztán mikor már tudtam, hogy ez már nem az a jellegű dolog, ami egy kis pihenéstől majd elmúlik, akkor már érlelődött az orvos gondolata, csak akkor még nem volt lehetőségem felkeresni, mert a hétköznapokat egyedül vittem a gyerekekkel. 

Persze ha az ember lánya szoptat akkor eléggé meg van kötve a keze minden téren. Mert az első gondolat persze hogy az, hogy be kéne kenni valamivel. Csakhogy a csodakenőcsök legnagyobb részét nem lehet szoptatás mellett használni. Az a gyógynövényes cucc, amit meg végül vettünk, háááát.... nem igazán használt. 

Végül a múlt héten sikerült elmennem a háziorvoshoz, hogy nézzen rá. Ránézett, és elküldött ortopédiára, merthogy szerinte akár még csigolyaeltolódás is lehet. Na kössz. Szép kilátások, mondhatom!

Az ortopédián kaptam egy finom december 13-i időpontot!!!!! Azaz 5 héttel későbbre!!!!! Röhej! Vagy, csütörtök délután odamehettem volna, és kivárom, amíg az időpontosok közé egyszer majdcsak beférek. Na neeemmm!!!!

Így kerültem el hétfőn egy ortopédushoz, aki ott helyben röntgent is csinált, majd meghajlított jobbról-balra, balról-jobbra, föl meg le, és kihozta a diagnózist: Lumbágó. 

Én azt hittem, hogy ez amolyan öregbetegség, de nem... vagy az is lehet hogy már én is öreg vagyok?

A doki szerint ez tök jó, (a lehetőségekhez képest), mert nincs semmiféle elváltozás a csontokban, nincs kopás, csúszás, semmi, egyszerűen csak izomgörcs, ami valószínűleg azért lett, mert túl lett terhelve és ami kisugárzik, de nyugi majd elmúlik magától. CSAK pihenjek sokat, lehetőleg kemény felületen fekve, jó lehetne még az úszás, különösen háton (hehehehe), és majd ha elmúlik a fájdalom, akkor lehet majd gerincet erősíteni, hogy ha csak lehet, akkor ne forduljon elő többet, aminek azért megvan az esélye sajnos. 

Kaptam még derékövet is, de azt csak akkor  tehetem fel, ha  nagyon fáj, nehogy elrenyhüljenek az izmaim.

Szóval most pihengetek:) Üres perceimben a földön fekszem úgy hogy a lábamat egy székre támasztom, hogy a combcsontom és a gerincem derékszögben legyenek. És várom a csodát, hogy egyszer majd tünetmentesen ébredek. 

Addig meg keresgélek, hogy hová járjak majd gerinceterősíteni. Szerencsére több lehetőség is van a környéken, úgyhogy talán megoldható lesz, hogy valahová eljárjak. 

Egyébként pedig bizakodom, hogy hamar elmúlik. Tegnap pl. egészen jól voltam.

Háromhónapos

Repül az idő... néhány napja már a MiMarcink is betöltötte a harmadik hónapját. Hogy milyen paraméterekkel rendelkezik, az majd holnap fog kiderülni, de szerintem 7 kiló körül van, és 62-68-as ruhákat hord.
Update: 6950g (azaz mint az várható is volt, már jóval lassabb ütemben hízik, szerencsére. A múlt hónap óta "csak" 500g-ot szedett magára:) és kb. 61 cm, ami 3 cm-rel több, mint a múltkor. Nő, mint a répa.

És ami még eszembe jut Őkelméről:

- utál öltözködni. Rendszerint sírásba torkollik.

- az ő lába is taszítja a zoknit, csakúgy mint a Mátéé és a Miláné is hasonló korban. 

- imád viszont fürdeni, a lábával pancsolja a vizet.

- ha jó kedve van, akkor nagyon hosszan elbámészkodik, vagy elbeszélget valami plüssállattal.

- ha rossz kedve van, akkor semmi sem jó.

- frontérzékeny. Se a hideget, se a meleget nem szereti. Meg a szelet sem.

- szereti ha Máté hintáztatja és közben énekel neki.

- a tesói odavannak érte.

- mi is. 

- volt már, hogy hasról hátra fordult, de sokszor még a véletlenfaktor is közrejátszik benne.

- hason fekve hihetetlen peckesen tartja a fejét. 

- nem fél a porszívótól, sőt... csodálattal nézi és hallgatja.

- egyelőre az orrszívó-porszívózást is többnyire némán tűri.

- lábával teper mint a szél, szerintem kilométereket is leszalad a levegőben.

- gőgicsél, gagyog, óóóó-zik, hegőzik, ebu-zik.

- gödröcskésen mosolyog

- szeret az ölemben elaludni. Én is szeretem. 

- ha tiszta trikót veszek, biztos hogy 2 percen belül lebüfizi.

- tulajdonképpen már nem hasfájós. Sosem volt szerencsére vészesen az. A kakival viszont néha még minidg küzd.

- babakocsiban jól elvan. Már nem feltétlenül alszik végig egy-egy sétát, de nem is ordít, hogy szabadítsam ki. 

- nappal elvileg 2 szer alszik, egyszer még rögtön reggeli után, és akkor kb. 10 körül ébred fel, és egyszer délután. De rendszeresen kihagyja valamelyiket, sőt van amikor mind a kettőt is, és ilyenkor csak ölben jó, sehol máshol. 

- Éjjel általában egyszer ébred 3 körül (plussz-minusz), de volt már 2szer, 3szor is, hogy este 8-fél9 után már csak hajnal fél6-6kor ébredt. 

- nagyon komolyan tud nézni.

- ilyenkor olyan férfias:)

- tejszagú és puhabőrű pufifánk. 

- még van haja, de hátul már kopófélben van, és enyhén vöröses árnyalatú.

- barátságos, mosolygós, jókedélyű, kiegyensúlyozott kisbaba. Szerintem. 

- IMÁDJUK!!!

Igazolványos

Mivel mi ritkán tudunk megülni a hátsónkon huzamosabb ideig, és mert egyébként is mindenkinek van személyigazolványa a családban, így aztán Marci is kapott egyet. Néhány hete, természetesen szakadó esőben, voltunk az okmányirodában igényelni, és már ott, akkor teljesen odavoltam, hogy mennyire jó fej, hogy hagyja magát fotózni, és szerencsére nem aludt, nem kellett ébreszteni, és még csak nem is sírt, hanem hang nélkül tűrte, hogy ki-be pakoljam a babakocsiból, és hogy vadidegenek fényképezzék, és még jópofát is vágott hozzá:) És olyan kis szépség lett  a képen, hogy azóta sem tudok vele betelni.  Annyira tetszik:)  Egyszerűen elolvadok tőle. 

Nekem meg  még mindig olyan fura, hogy már csecsemő korban lehet az embernek személyije, de nyilván ez a furaságérzés már mindig itt lesz bennem.  Emlékszem még, milyen nagy esemény volt régen, amikor 14 korunkban megkaptuk az elsőt, és milyen büszke voltam rá. De hát most már más szelek fújnak.

A betegség jegyében

Az előző hosszú hétvégét a pihenés jegyében töltöttük... a mostanit a betegségében. De hát november van, ekkortájt már minden évben rendszeresen elkezd valakinek folyni orra, majd köhög, és ha szerencsénk van, akkor kihúzzuk ezekkel tavaszig. 

Máténak 2 hete már volt egy kisebb torokgyuszija, amire be is szedett egy rend gyógyszert, és látszólag abból kilábalt. De csütörtökön már újra elkezdett köhécselni, nem sűrűn, de akkor nagyon, és más tünete nem is volt mellé, így aztán gyógyszerekkel a hóna alatt el is ment péntek délután Papáékhoz Szentesre, Milánnal és Ferivel együtt, pedig mi édeskettesben maradtunk itthon MorciMArcival. Aki akkor még nem volt MorciMarci, csak szombaton lett az. Így ahelyett, hogy havajdídzsé lett volna a hétvégén, meg házimunkabehozás, meg relax, ehelyett órákat töltöttem el a székben ringatózva Marciúrfival, akinek csak így volt jó sehogy máshogy, különben éktelenül ordított, és még ennyi gyerekkel a hátam mögött sem bírom elviselni a gyereksírást, így hát ringatóztunk. Ettől a ringatózástól pedig brutálmegfájdult a már egyébként is fájós derekam, de most már konkrétan egy nyári csillagfényes égboltot láttam a szemem előtt minden egyes mozdulatra. Nem volt jó. (Még most sem az.)

De hogy újra és újra beigazolódjon az, amit már réges-régen tudok, hogy a lentebbnél is van méglentebb, a szombat éjszakának csaknem a felét a retyón töltöttem, és hol így hol úgy fordultam felé. A vasárnapom így aztán végképp taccsra volt vágva, mert bár vécés ügyem már nem volt, se így se úgy, de erőm sem, a közérzetem pedig a padlót nyalta, és ezt még megtoldotta Marcus egy szombatihoz hasonló sírós hangulattal. Nyilván nem javított az ő hangulatán sem, hogy napok óta dugul/folyik az orra, és emiatt enni sem tud rendesen, mert gondolom nem kap levegőt, és volt olyan éjjel, amikor kétszer is szívtam az orrát porszívóval. Tök jó volt :(

A vasárnap reggel aztán az is kiderült, hogy Máté is hozzám hasonlóan a vécén töltötte az éjszakát. Nem hiába no, szoros kapocs van még mindig köztünk. 

Még szerencse, hogy az ország két végén ért el bennünket ugyanaz a kórság, különben itthon nagy bajban lettünk volna az 1 darab vécénkkel:)

Máténak vasárnap délelőtt még láza is volt, de estére már csak hőemelkedése volt, bár még rosszul nézett ki, ma reggelre pedig szinte kutya baja sem volt. 

Ellenben Milán, aki egész eddig tünetmentes volt elkezdett köhögni, és repedtfazék hangon kérte a reggeli kakaóját. Én csak a hálóból hallottam, de onnan muris volt, elég star wars-os:)

Szóval ezek után dacolva az időjárással, (ami végül nem is lett annyira rossz, mire kimentünk), alvásidőben (mert akkor rendelt)  elcipeltem az összes kiskorút a doktornőhöz, hogy most aztán nézzen mindegyikre rá, és mondjon á-t vagy b-t, de vessünk véget most már a köhécseléseknek, és a porszívót is szívesen elpakolnám már néhány napra. 

Mindenki szép sorban végignézett, és kivételesen mindegyikük szuperül vette a dolgot, pedig tényleg mindenre fel voltam készülve, mert ugye alvásidő meg egyebek, meg Milán mindig sírni szokott, de most még ő sem, sőt Marci sem, akit pedig a fél óra alatt 3szor kellett felköltenem. 

És hogy mi a bajuk?

A doktornéni szerint semmi komoly, szerencsére. Persze látja, hogy váladékos az orruk, meg pici eresedés van a mandulán, de szerencsére minden baj nyakon felül maradt, és nem ment a tüdőre. De azért felírt egy-két cuccot, hogy mit adjak nekik, amit mi gondosan be is szereztünk a gyógyszertárból, és otthagytunk egy laza 10-est.  (na jó, ebben már a popsikrém meg a fürdető is benne volt, de az a párszáz forint  nem tétel) És még csak komoly bajuk sincsen. kopp-kopp-kopp

Árnyék

Kerekpofijú-hosszúszempillájú:)

Azért az nem igazság, hogy 4 pasival élek egy fedél alatt, és nekem a legrövidebb a szempillám :-(

Ők mondták

Milán

- köhögött a farom!  azaz pukizott

Bár legtöbbször helyesen beszél, néha-néha becsúszik egy-két ragozási probléma. pl. 

Papáékkal szkájpol. Arról mesélnek, hogy tortát sütöttünk.

- Kinek sütöttétek azt a tortát?

- Nekünknek!

Igazából Apának, születésnapjára.

vagy

Pelust cserélünk. Közben Máté ugrálni kezd az ágyon, pedig jól tudja, hogy az tiltólistás. Milán gyorsan figyelmeztet is:

- Anyaaaa, Máté ugrálik az ágyon! (nem mintha ő nem tenné sokkal többször mint Máté, de ez most mindegy is)

Még Szoboszlón történt, hogy amikor a recepciónál ácsorogtunk és mindenféle információt kértünk, addig Marcikát a masszőrnéni vette kezelésbe. Na nem masszírozta meg, pedig nagyon kis gyúrnivaló teste van, hanem csak ölbe vette, dédelgette, szórakoztatta, és közben a nagyokkal is beszélgetett erről-arról. 

Egyszer csak mondja nekik, hogy mi lenne ha MArcikát most p hazavinni, vagyunk épp elegen, fel sem fog tűnni, hogy egyel kevesebb gyerek van körülöttünk. Mire Milán:-

 - Hékás!!!! Ő a mi babánk! Nem viszed haza! Marcika a mi babánk!

A múltkori ominózus eset óta nem történt érdemi változás szobatisztaság terén. Most ott tart, hogy bugyit kér, amit hosszasan válogat, aztán a kiválasztott példányt felhúzzuk a pelusra (!). Ilyenkor mindig megbeszéljük, hogy szól, ha jönni akar valami. Valahogy így:

- Mindenképpen szóljál majd, amikor úgy érzed, hogy pisilned kell!

- Jóóóóó, szólok!

- De előtte szóljál, ne utána! ( mert szokott szólni, de szerintem akkor, amikor éppen csorog, vagy már túl van rajta. De már ez is haladás:)) És ha szólsz, akkor tudunk menni vécére, és nem lesz pisis a bugyid!

- Nem megyek vécére!!!!!-tiltakozik hevesen

- Miért nem???? Máté is a vécébe pisil, meg Apa is, Én is, Te is olyan ügyes vagy!- győzködöm.

- Neeeem, nem megyek vécére!!!! Majd akkor megyek vécére, ha versenyautós bugyim lesz, addig nem!

Hát jó! Ma vettünk neki egy rend versenyautós (értsd: verdás) gatyát. Most két napra vidékre utaztak Papáékhoz, de jövő héten meglátjuk mi lesz a sorsa ezeknek a verdás bugyiknak:)

Máté

Londonos képeket nézegettem tegnap csak úgy. Nem jártunk még ott, de nagyon szeretnénk. Mondom is Ferinek, hogy csak jó lenne elmenni Londonba. Mire Ő helyesel, hogy persze, majd elmegyünk, hiszen nem is volt ez kérdés sosem. 

Máté:- Én is megyek!

Én:- Nem, te nem jössz, csak mi megyünk majd apával ketten. 

M:- Neeeem, én is megyek!

Én:- Nem, ti nem jöttök, ti majd itthon maradtok mamával.

M:- Neeemmm, neeemmm!

Aztán kicsit elgondolkodik.

M:- De Londonban lakik Szörnyella!!!!!! Akkor én nem is megyek oda!

:))) Már csak a másik két gyerekünket kell meggyőzni róla, hogy akarjanak velünk tartani:)

Hupikék Törpikék megy reggel a tévében. 

Máté mondja:- Kókuszpók

Én: -Az  nem kókuszpók, hanem hókuszpók, hó-kusz-pók, szótagolom neki, hogy jobban megértse.

M:- Nem, Kókuszpók!!!!

És ki is tart emellett a meggyőződése mellett.

Becézgeti Simikét.

- Picurkám:)

- Picurka Simuka:)

- PiciSimi:)

- MarcikaSimike:)

És gondoskodik róla:

- Gyere Picurkám, majd én elringatlak! -és miközben hintáztatja a nyugifotelben a "szervusz kedves barátom" kezdetű nótát dalolja neki fennhangon. Siminek tetszik, nem sír tovább, megnyugszik. Volt már hogy tényleg el is aludt:)

- Picurkám, nem sírj, itt vagyok, vigyázok rád!

- Marcika, én vagyok a nagy, okos bátyád!

Milánnal összekapnak. 

- Milááááááán!- harsogja bele a nagyvilágba- na jó!!!! Te most már biztos hogy nem jössz majd a szülinapomra!!!!

Viccesebb az, amikor nekem is ugyanezt elmondja, amikor rám mérges:)

A kisszobából jelentem

Ahogy telik az idő, észrevétlenül belopózik az életünkbe a Mikulás, a Karácsony, no és a szülinapok. A szülinapokról szoktunk beszélni egész évben hogy kinek mikor van/lesz, de a Mikulás és a Karácsony nem szokott téma lenni, valahogy októberben még nem érzem igazán aktualitását. Aztán tegnap ebéd közben Milán a semmiből egyszer csak nekem szegezi a kérdést, hogy mikor jön a Mikulás. Megbeszéltük, átrágtuk, alaposan kitérve a jógyerek részére a dolognak. 

Ebéd után elküldtem őket aludni, és szépen vonultak is be a kisszobába, mint a vadlibák. Még Milán sem ellenkezett, hogy nem akar ott aludni, ahogy szokott, Mátéval megy szépen gyakorlatilag szó nélkül. 

Egyszer csak ezt a párbeszédet hallom kiszűrődni:

Milán: - Mátéka!!!! ( imádom, amikor lemátékázza Mátét:))Ugye, hogy mire felébredünk, akkor jön a Mikulás!

Máté:- Nem, Milán, a Mikulás decemberben jön!- mondja kicsit unott hangon

Milán némi töprengés után:- És hoz Nekem ajándékot!

Máté:- Csak akkor hoz Milán ha alszol! (hogy ezt kitől hallhatta???? :-P)

Jót mosolyogtam a bajszom alatt odakint. 

Kicsit később , amikor már csend volt, akkor bekukkantottam, és ezt láttam:

Egymás mellé feküdtek, és úgy aludtak el. Imádom őket:)

 (a kép mai, nem tegnapi, mert tegnap nem mertem őket lefényképezni,nehogy felébredjenek,  de szerencsére  ma is így aludtak el, így ma le lesifotóztam őket:))