Strasbourg

Franciaországi tartózkodásunk első nagy kirándulása Strasbourgba vezetett. Izgatottan vártam ezt az utat, mert az egész heti falusi semmittevés után már nagyon hiányzott a városi nyüzsgés és az emberek. Aztán amikor a hét közepe felé a VogézTv-ben mutatták egy kis részletét a városnak, akkor még nagyobb lett a kíváncsiságom, mert a riporter háta mögött feltűnő pici részlet is olyan szépnek tűnt, olyan másnak, mint az összes eddigi város, amit eddig láttam. És valóban egész más is volt.

Strasbourg Elzász kulturális és kereskedelmi központja. Elzász évtizedekig hol Németország (ill. Poroszország), hol Franciaország része volt, majd a II. világháború után a német-francia megbékélés hatására Strasbourg az európai egység szimbóluma lett, 1949 óta az Európai Tanács székhelye, és itt ülésezik az Európai Parlament. 

Az út elég vadregényesre sikeredett, a Vogézeken keresztül kanyargó hegyi utakról gyönyörködhettünk volna a panorámában, a völgyekben lapuló falvakban, a hatalmas erdőkben. Azért csak VOLNA, mert Máté egész végig nyafogott,hol ezért hol azért, végül azért hogy hányingere van, de mivel mindig van valami baja mostanában, ezért nem vettük komolyan és pont mire sík területre érkeztünk kidobta a taccsot. Úgyhogy gyors kimosakodás, és átöltözés után ebben a remek hangulatban érkeztünk meg a városba, bár a kedélyek addigra némileg lecsitultak, akkor már csak nevetni tudtunk az egészen.

Felirat hozzáadása

Egy városközponthoz közeli parkolóházban álltunk meg, mert az óvárosba nem lehet autóval behajtani,  (egymást érik az ilyen parkolóházak, és elég olcsón lehet ott parkolni.) és innen gyalog keltünk útra.

Strasbourg óvárosa a Grande Ile (Nagy Sziget) igazi turistaparadicsom.  A sziget egyik negyede, a Petite France, telistele van kis sikátorokkal, szűk utcácskákkal, és csodaszép jellegzetes favázas házakkal, muskátlikkal. Igazi elzászi hangulatot áraszt. Imádom az ilyen helyeket.  A szuvenírboltok kirakataiból számtalan méretű és formájú gólya köszön ránk, ami Elzász jelképe. A folyón átívelő hidakról pedig remek a panoráma. A sziget a Világörökség része.

A város legnagyobb nevezetessége a gótikus Katedrális. Tornya 142 méter magas, és 1284-ben kezdték el építeni, de csak 1439-ben készült el. A toronyba 330 lépcsőfokon lehet felmenni, de most nem mentem fel, valahogy kiment a fejemből, elvarázsolt a Katedrálist körülölelő tér szépsége, Feri pedig nem jutatta eszembe. SebajL Másik tornyot is terveztek rá akkoriban, de az sosem készült el.

Mivel éppen elkezdett cseperegni az eső, (mert ha mi megyünk valahová, akkor mindig esik természetesenJ ) ezért bemenekültünk a templomba, ami szabadon, és ingyen látogatható. A Milánói dómmal ellentétben itt nincsenek biztonsági őrök, akik belekukkantanak a táskádba, és fémdetektorral sem világítanak át. A templom maga hatalmas, mind hosszra, mind magasságra. A festett üvegablakok 12-14-századiak, és van egy szép 14. századi orgonaszekrény is, mint fő látványosság. A templom túlsó végében egy kis beugróban helyezkedik el a csillagászati óra, ami minden nap 12.30.-kor a figurák játékával jelzi a csillagászati delet. Erről ugyan lemaradtunk, de az óra fantasztikus látványt nyújt, harangjáték nélkül is.

A katedrális mögötti rész az úgynevezett Porosz-negyed, hatalmas, masszív kőépületeivel éles ellentéte a pici favázas elzászias Strasbourgnak.

Az Európai Unió épületei a város szélén kaptak helyet, ezeket már csak autóból néztük meg hazafelé menet, de gyalogosan sem igen lehetett volna többet látni belőlük. Pláne hogy hosszú percekig álltunk a piros lámpáknál, mert a villamosnak elsőbbsége van, és ha jön egy, akkor minden lámpa pirosra vált. Mindhárom intézmény látogatható, de az Európai Parlament épületébe, és az Emberi Jogok Palotájába szept.11-óta csak az ülésszakok idején lehet bemenni, és az üléseken is részt lehet venni. Az Európa-palotában pedig hétköznaponként van vezetett séta.

Végül amilyen rosszul indult a nap, olyan jól végződött. Bár igaz, hogy a végére egész szép esőt kaptunk a nyakunkba, de a napunkat ez sem rontotta el, remekül éreztük magunkat, Matyika egész nap rendületlenül taposta a motort, végigénekelte Strasbourg utcáit, bambulta a vizet meg a hajókat, (jó, néha hisztizett is, de ez már nem hír) Milán pedig szinte egy hang nélkül tűrte, hogy toljuk a városon át, és a huncut mosoly csak estére tűnt el az arcáról, amikor hazafelé megálltunk még a Coránál, hogy bevásároljunk, és utána már érthető módon nem nagy kedve volt visszaülni az autóba. De azért sikerült épen-egészségesen, minden attrocitás nélkül hazaérnünk :-)