Telnek a napok. Lassan visszafelé
számolunk, és tervezzük a hazautat. Mindig így van ez, mire már
megszokjuk a falusi életet, a csendet, a nyugalmat, a világtólelzártságot,
az internetnélküliséget, addigra hazamegyünk. Eleinte nagyon lassan
telt egy napunk, aztán valahogy belerázódtunk, és kialakult egy itteni
rend, és így már nem olyan vészes.
Reggel relatív sokáig alszunk,
legalábbis tovább, mint otthon, igaz később is fekszünk. Elbúcsúztatjuk
Apát a teraszról, ez fontos része a napnak, egyszer úgy ment el Apa,
hogy Máté még aludt, és egész délelőtt azon nyafogott, hogy nem köszönt
el, és jöjjön vissza, hogy tudjon integetni. Aztán reggeli, és játék az
udvaron, labdázunk, vagy a fiúk lapátolnak valamit. Aztán ebéd, és
alvás. Kb. 2 órát szoktak aludni, de van, amikor 3-at is. Alvás után
pedig lemegyünk a faluba, veszünk bagettet. (Két hét után találtunk a
falu szélén egy IGAZI szupermarketet is: -)))
Milán névnapjára Máté választott egy
süteményt, és azóta azt gondolja minden napra jár süti. Persze ez nem
így van, de azért szoktunk azt is venni olykor-olykor. A kedvencünk egy
golyó formájú süti, ami nem tésztából van, hanem olyan habcsókszerű
anyagból, és meg van kenve trüffeles krémmel, és jól meg is van forgatva
benne. Nyami-nyami. Bár nekem nem sok szokott maradni belőle, épp csak
ami lemorzsálódik, mert a fiúk sittysutty bepuszilják mihelyst hazaérünk
vele, még a kalapjukat sem veszik le, ülnek rögtön az asztalhoz: -)
Persze jól ki is kenik vele magukat: -) A pékség után szoktunk benézni a
turista irodába, és amíg én gyorsan rápislantok a netre, addig a fiúk
elrágcsálnak egy kis bagettet, összeszedik az összes prospektust és
újságot, ami még nincs itthon, és „beszélgetnek” a nénikkel. Aztán
játszóterezünk, sétálunk, kacsákat nézünk, attól függ, hogy Matyinak
mihez van kedve.
Hazaérve a teraszon joghurtozunk, ez egy sarkalatos pontja a napnak,
mert evés közben a fiúk már felfelé kacsingatnak, hogy itthon vannak-e a
kislányok, és mehetnek-e hozzájuk játszani. Vagy a kislányok
kacsingatnak lefelé. És estig játszanak egymással, vagy egymás mellett.
Máté megosztja velük a kekszét, és fura módon nem a hozzá korban
legközelebb állóval van a legjobb kapcsolatban, hanem a legidősebb
kislánnyal, aki, mivel két kisebb tesója van, olyan türelemmel és
érdeklődéssel van Máté iránt, hogy öröm nézni őket. Máténak először
furcsa volt, hogy nem érti, mit beszélnek a lányok, de ez nem
akadályozta meg abban, hogy ő maga is ossza nekik az észt, és
magyarázzon nekik, hogy mit hogy csináljanak. Meg is kérdezte egyszer
tőlem, hogy a kislányok miért halandzsáznak? Mondtam neki, hogy
franciául beszélnek. Azóta amikor halandzsázik, akkor azt mondja, hogy ő
most franciául beszél: -)
Az első néhány napban mikor köszöntünk a szomszédoknak, vagy bárkinek,
mert a faluban mindenki köszön mindenkinek, csakúgy mint otthon, még
nekünk is, Matyi mindig bondzsornó-t mondott. aztán egyszer csak ő is
elkezdett bonzsúr-ozni. Fűnek-fának bonzsúrozik: -) Nagyon aranyos. És
olyan nagyfiú már. Ez alatt a két hét alatt amióta itt vagyunk olyan
igazán kisfiús lett. Olyan laza, olyan vagány.
Éppen mintegy (majdnem)3
és fél éves: -)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése