Hegyre fel!

Mivel csütörtök-pénteken elég esős idő volt, és nem nagyon tudtunk kimozdulni, így szombaton újabb kirándulós napot iktattunk be a hegyekbe. Egyrészt, hogy Matyit kicsit megmozgassuk, másrészt, mert a magasban úgyis hűvös van, úgyhogy ha egyébként is rossz az idő, akkor már inkább ott legyen rossz. A Ballon D’Alsace után most a Vogézek legmagasabb pontjára a Grand Ballonra mentünk fel, ami 1424 méter magas. Persze ezt nem gyalog tettük meg, hanem jó darabon, majdnem végig autóval mentünk, és csak az utolsó pár száz métert kellett gyalogolnunk, ami még Matyinak is könnyen ment a szép kavicsos ösvényen. Szerencsére a hírhedt orkán erejű szél most elmaradt, meg a jégeső is, Matyi nagy bánatára, így kellemesen elsétálgattunk a magasban, jól körbenéztünk a hegy tetején lévő kilátóból (ami egyben meteorológiai és radarállomás is). Ha nem lett volna olyan felhős az ég, mint amilyen volt, akkor egész az Alpokig el lehet látni, így csak halvány körvonalakat láttunk belőle, de a panoráma így is nagyon szép volt.

Ezután a gps javasolt egy várromot, amit gondoltunk megnézünk, de mire odaértünk, addigra a fiúk édesdeden aludtak, és nem volt szívünk felébreszteni őket, csak azért hogy megnézzünk néhány egymásra rakott kődarabot, így csak az útról néztünk fel a hegyre és a romra, ami egy igazi rom volt, és nyilván tetszett volna Matyinak, de alvó oroszlánt nem keltünk fel. Itthon kicsit pihentünk, aztán pedig nekivágtunk a falunk felett lévő szoborhoz (Notre Dame de la Paix), ami egy 729 méter magas hegy tetején áll, az ablakunkból is látszik, és már az első naptól kezdve készülünk oda. Ez viszont igazi túra volt, a hegyet teljes egészében gyalog tettük meg, hol szélesebb, hol keskenyebb ösvényen, hol lankásabban, hol meredekebben. Máté egészen végig nagyon ügyesen jött, igaz, neki könnyű dolga volt, mert végig autóval jött, mert végig azt játszotta, hogy autót vezet. Emiatt nem is tudta fogni a kezemet, így én néha azért paráztam, hogy levezeti azt az autót a szakadékba, de nem tette, szerencsére. Volt néhány szakasz, ahol kötelek voltak kifeszítve, hogy tudjunk kapaszkodni. Ilyenkor mindig figyelmezettem, hogy figyeljen oda, mert ez egy nagyon veszélyes rész. Hát ez nagyon tetszett neki, és ilyenkor nagyon büszke volt magára: -) Fentről kicsit bámészkodtunk, néztük a falunkat, aztán mi lesétálunk, Matyi pedig levezetett.

A túra eredményeképpen pedig ezúttal csak én lettem gazdagabb egy kullanccsal, de szerencsére sikeresen el lett távolítva, úgyhogy talán megmaradok.