Könyvjelző

Mikor Máté született, a kórházban adtak valami ajándékcsomagot, amiben volt egy liberós kártya. Ez a kártya lett az ott olvasott könyvem könyvjelzője, és még sok azt követőnek, mert ha ránéztem, akkor mindig eszembe jutottak azok az első napok. Egészen addig volt hű társam ez az egyszerű kártya, amíg Máté egyszer sallangosra nem nyálazta. Hogy pontosan mi követte, azt nem tudom, de azóta jelöltem már könyvet nápolyi hajójeggyel, belépőkkel, most épp egy milánói metrójegy a társam. Szóval mindig valami olyan, amihez emlékek kötődnek, és egész addig vannak velem, amíg teljesen tönkre nem mennek. (A fiúk mindig kilopkodják a könyvemből, és előbb utóbb darabokra tépik, gyűrik őket.)

A minap, míg én reggeliztem, addig Milcsike a szembeszéken ácsorgott és mesekönyvet lapozgatott, közben néha kért egy-egy darab felvágottat, amit elmajszolt. Este megint kézbe került a könyv, és meglepetten halásztam ki a lapok közül egy hosszúkás sonkadarabot, mire Feri megjegyezte:

- Milcsikének sonka a könyvjelzője: -)
Hát igen. Ő is olyan valamit választott, amiről szép emlékek jutnak az eszébe: -) Egy sonkadarabot.