A történet néhány héttel ezelőttre
nyúlik vissza, amikor is Feri gázcsöveket festett, és Matyi vérszemet
kapott. Mindenáron festeni akart, jobban mondva ecsetezni, de
erre a hirtelen jött rajongásra nem voltunk felkészülve, így se festék,
se ecset nem volt itthon neki való, és az meg már mégse lett volna jó,
ha zománcfestékkel kezdi el a festőpályafutását.
Így aztán beszereztünk egy paletta
vízfestéket, de rám jellemző módon az ecsetet elfelejtettem. További két
napba tellett, amíg eljutottunk a papírboltba, ecsetet venni, de akkor
Máté szinte már a festékével feküdt és kelt, és teljesen bezsongott,
hogy megyünk veszünk ecsetet. Jobban mondva vett magának... mert ahogy
beléptünk, és kérdezte a néni, hogy mit kérünk, Máté rögtön rávágta,
hogy
- Ecsetet Máténak!
Majd egészen a játszótérig szorongatta a
kezében, és csak hosszas győzködés árán sikerült rábeszélnem, hogy
tegyük el, mert ecsettel nem lehet homokozni. Időnként azért meg kellett
mutatnom, hogy ott van a táskámban, nem vitte el senki.
Azóta megállás nélkül fest. Nagyon
élvezi, és egyre ügyesebb. Bár nem tudom van-e annyi papír a világon,
amennyit Matyi nem tudna megfesteni. Úgyhogy lassan át kell gondolnom
azt a tervemet, hogy a gyerekek minden alkotását elteszem... szóval
erősen szelektálnom kell:)
Aztán emlékeztem arra, amit más blogon
láttam, hogy befestjük a gyerek kezét, és azzal csinálunk képeket. Így
kipróbáltuk mi is, és majd rá is fogok kattanni a neten, és gyűjtök
ötleteket, mert természetesen a kézrefestés még nagyon buli:)
Most hogy ilyen esős vacak idő van, még
jól is jött ez a határtalan festési vágy, mert hosszú perceket
elfesteget... nem hang nélkül, mert közben énekel, hol ezt, hol azt, de
az már egy másik bejegyzés lesz majd egyszer:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése