Matyimondások

Milán alszik, majd felébred.

Matyi: Egyedül ébresztettem fel Milánt!

Azt akarta mondani, hogy Milán egyedül ébredt, nem ő költötte fel.

"Most már nem fáj Apa lába, mehetünk céges autóval Klári mamához!"

Mosogatógépet szerelünk, szét van szedve a konyha, minden van mindenhol, ami alapvetően nem zavarja Matyit egészen estig, amikor kétségbeesve megáll az ajtóban, és kérdezi:

- Anya, hogy lesz így nekem vacsorám?

Lett neki.

Ül a földön, és Apa szandálját próbálja felvenni.

Én:- A saját papucsodat vedd fel inkább Matyika!

Ő:- Ez szandál Anya!

Apa: Gyere Matyi, skájpolunk Papával!

Matyi:- Nem kell, én már beszéltem vele telefonon! (A játéktelefonján valóban beszélt a délután Papával, többször is:)

Beszélgetünk, hogy amikor ő is olyan kicsi volt, mint most Milán, akkor ő sem tudott még beszélni.Majd levonja a konklúziót:

- Mikor kicsi voltam Milán voltam!

Nézi a teliholdat. Nagyon tetszik neki.

M:- Mi az ott?

A:- Hold.

M:- És mit csinál Hold?

A:- Világít.

M:- És ki kapcsolta fel villanyt?

Másik kérdés: -És honnan esik az eső?

Később amikor elállt. -Elfogyott eső felhőből.

Milán nyafog. Odahajol elé és azt mondja:

-Milán, jó lenne most már csendben lenni!

Nyírja a szőnyegen a füvet a papírlyukasztóval. Aztán egyszer csak nem találja, kérdezi tőlem, hol van, de én sem tudom. Mondom neki:

- Ott egy mérőszalag, nyírd addig azzal a füvet!

Matyi:- Mérőszalaggal nem lehet füvet nyírni!

Ja! Bocs! Papírlyukasztóval lehet:)

Nyolcadik

A nyolcadik hónap egyikünknek sem volt zökkenőmentes, ezt azt hiszem nyugodt szívvel állíthatom.

Fogak: még mindig 2, alul. De már 3 hete, amikor végig gennyes-dagadt volt az ínye, majd 2 hete amikor szimplán csak hólyagos volt, már akkor azt gondoltam, hogy ebből holnapra fogak lesznek. Nem lettek... azóta sem. Szenved tőle... és én is szenvedek.

Alvás: hát erről igazán egy kisregényt tudnék írni, hogy alszik is meg nem is, ami még nem lenne baj, de akkor alszik, amikor nem lenne muszáj, és akkor nem, amikor viszont jó lenne ha aludna. De nem, az istennek sem. Újabban most már a nappali alvással is gondjai vannak, csak szenved, nyűglődik, vagy durván hisztizik vörösödő fejjel, de aludni, na azt már nem... De alap helyzetben még kétszer alszik nap közben, dél tájban, és a délutáni séta során, amikor tolva van a fara a kocsiban. Az éjszakákról meg már nem írok... már megtettem korábban, és azóta semmi nem változott, csakaz erőnlétem csökkent a minimum szint alá.

Mozgás: Bárhol és bármikor feláll, kanapé mellett, szekrény mellett, az ajtó mellett, éjjel és nappal, és közben rugózgat. Ha van valami nagyon érdekes karnyújtásnyinál kicsit távolabb, akkor erősen koncentrálva az ágy mellett tesz két bátortalan lépést.

Hasonkúszásban verhetetlen, iszonyat tempót diktál, majd gondol egyet, néhykézlábra húzza magát, és kutyázgat. Irtó büszke magára.

Akadálymentessé vált  a lakás előtte, a harmonikaajtókat gond nélkül tépi fel, majd két kézzel belecsimpaszkodik, és veszettül rángatja. Egyelőre bírja. Matyi már megedzette annak idején.

Játék: kedvencei Matyi autói, főleg azok, amelyeknek a kereke zörög. Felfordítja, és pörgeti a kerekét. Ha Matyi hagyja akkor hosszan elszintetizátorozgat, tetszik neki, hogy a keze alatt megszólal a ketyere. Nagy kedvenc a labda, kergeti körbe a lakásban, csak akkor van baj, ha begurul valahová, mert akkor ő is megy utána, így ragadt már be (nem úgy igaziból, csak ő nem tud kijönni) az ágy alá, asztal alá, a fotel és a fal közé...

Evés: nagyjából mindent eszik, amit ilyen idős korban ildomos. Most hogy már husi is kerül a tányérba így azért minden jobban csúszik, és Mátéval ellentétben, aki fullnatúr táplálásban részesült, azaz teljesen fűszermentesen kapott mindent, Milánunk ilyen formában nem hajlandó bevenni semmit a szájába, így ő kap az ebédjébe még ezt-azt hogy jobban csússzon.

Amúgy meg ha jó kedve van, akkor csupamosoly, hintázás közben gurgulázva nevet, szereti ha focizunk, és ő közben ölben van,  nagy szemeivel bámul bele a világba, és okosan néz, leharapja az orrunkat, megsimogatja az arcunkat, nagyokat kurjongat, szereti az üvegmatricát az ablakon, együtt integet Matyival a kukásbácsiknak, anyaszíveket hódít a játszótéren, nagyot pancsol fürdés közben, megpróbálja megfogni a folyó vizet, és még mindig a Nyuszikával alszik, és bébimozartot hallgat:)

Játszóterezünk ezerrel

Kertvárosban lakni azért (is) jó, mert valahol, valakik biztos hogy felújítanak, ami nyilván zajjal jár. A házunktól jobbra is és balra is generálfelújítást tartanak, nagyjából tavaly óta, így a légkalapálás, csiszolás, fúrás, faragás szinte már mindennapos zajok errefelé. És amikor ideköltöztünk én bolond még a repülőkre panaszkodtam... most már észre sem veszem, ha egy-egy elhúz a fejünk felett. De ha épp nincs semmilyen zajos munka se közel se távol, akkor jönnek a fűnyírók... juhé!!!

Nagyjából ezen okokból, és persze azért is, mert lassan-lassan vége a jó időnek, meg korábban is fog sötétedni, igyekszünk minél többet távol lenni az otthontól, és az elmúlt hetek alatt törzsgárda tagok lettünk a játszótéren. Rengeteg időt töltünk ott. Annak ellenére, hogy Matyi teljes felszabadultsággal veti bele magát a közösségi életbe, valahogy én továbbra sem találom a helyem, valahogy nem érzem magamat közülükvalónak. Pedig sokat javultam én is, mert már 2 anyuka is van, akikkel jóban vagyok, úgy ahogy. De valahogy nem megy nekem ez a játszótéri udvariaskodás azzal anyukával, akinek a gyereke épp az imént szórta tele az én gyerekem fejét homokkal, vagy lökte félre a csúszdánál nemkedvesen. És a mennyi idős, mit tud? jellegű párbeszédeket sem tartom magamra nézve kikapcsolónak.

Na de a történet nem is rólam kell hogy szóljon, hanem Matyiról. Ő meg szeret járni. Egyre jobban magára talál, és másokra akikhez egy darabig odacsapódik. És olyan is előfordul, hogyha egy darabig nem vele foglalkozom, akkor úgy belevegyül a gyerekseregbe, hogy keresnem kell őt. Jó látni, hogy élvezi, hogy nevet, ugrál, barátkozik. Szíve szerint a nagyobb fiúkkal bandázna, de nekik nem pálya egy kétésféléves, gond nélkül lepattintják, ilyenkor úgy sajnálom:((( de nem hiszem, hogy nagyon a lelkére venné, mert hamar talál valami vagy valaki mást.

Ahogy nézem, azt látom, hogy már nagyfiú... nála sokkal kisebbek is nyomulnak már a téren... tavaly még Matyi is a kisebbek közé tartozott... idén már nem, már nagy, vagány, betyár.

A fiatalabb generációt a családunkból Milán képviseli, aki ha épp nem alszik (mert többnyire ezt teszi), akkor gurgulázva-kacagva hintázik, hintaláncot és korlátot szopogat, padon ácsorog, és rágcsál, vagy egyszerűen csak az ölemből kémleli a nagyok világát, és menne, menne ő is, de még nem tud, hasonkúszva meg már mégsem...

Sajnos csak telefonos képeim vannak... nem olyan jók...

Hát így telnek el a napjaink szépen sorban, egymás után...

Alvás

Tulajdonképpen mondhatom azt, hogy Milán átaludta az éjszakát, mert miután este fél9-kor elaludt, legközelebb csak hajnal negyed5-kor ébredt, (leszámítva hogy fél 12-kor kicsit meg kellett simiznem a hátát) igaz, akkor már végleg, vagyis fél7körül visszaaludt, de akkor nekem már minden mindegy volt.

Szóval haladunk... egyszer majdcsak sikerül nekem is kipihennem magamat:)

És akkor talán egy igazi bejegyzést is sikerül majd írnom... talán...

MetálMatyi

Gyakran előfordul, hogy amikor valami oknál fogva muszáj bent lennünk, akkor beteszünk valami zenét és táncolunk a szoba közepén. Legtöbbször Matyi választ, ilyenkor jönnek a youtube-os kedvencek az "itt van a gumimaci"-val bezárólag. Aztán van amikor én választok, ilyenkor aztán bármi lehet, mikor épp milyen kedvem van, és olyan is van, amikor egyszerűen csak rádiót kapcsolunk, és sodortatjuk magunkat a ritmussal. Így aztán Matyi elég széles palettáját ismeri a zeneiparnak, mondhatnám alfától omegáig vannak kedvencei.

Tánc terén neki tulajdonképpen mindegy mi szól, a koreográfiájában egyelőre csak a páros lábbal ugrálás és az indiánszökellés váltja egymást, sikítással fűszerezve. Éppen ezért a legjobban azt szeretjük, amikor valami zúzósat hallgatunk, és arra tombolunk gőzerővel mind a hárman, az alsó szomszéd nagy örömére, gondolom.

Ezzel párhuzamosan, de egymástól teljesen függetlenül Apa megtanította metálvillát mutatni, és közben azt kiabálni, hogy "Akela", de Matyi valamiért azt kiabálja, hogy "Pekelás". De nem is vagyunk akelások, úgyhogy ez minket egyáltalán nem zavar.

Így aztán amikor a legutóbbi turkálós túránk alkalmával belebotlottam egy menő AC/DC-s pólóba, nem hagyhattam ott. (Bár Matyi csak bimbamos pójó-nak hívja:)

A videón kissé visszafogott, mert hát vezényszóra kellett pekelásoznia, az meg úgy nem az igazi, meg hát a háttérben Milán bébimozartja szól ezerrel, és ez nyilván zavaró egy ilyen rokkernek, de ha spontán csinálja nagyon durván tudja tolni:)

Nem gondolom, hogy rongyosra fogom hordatni vele ezt a trikót, de majd ha buliba megy, akkor legalább lesz mit felvennie:)

Hajnali vidámkodás Milánmódra

Bárhogy is kérem, olykor már szinte könyörgök neki, Milánbébi kitartóan a tyúkokkal kel, de még az is lehet, hogy ő ébreszti még a tyúkokat is, mert olykor olyan is előfordul, hogy már 3 órakor támasztja a franciaágy háttámláját, vidáman, boldogan...de leginkább az az általános, hogy fél 6 körül jön a lábába a bugi. Bár az időpont nekem még mindig fájdalmasa korai, de hősünk nagyon élvezi, hogy ebben a hajnali órában övé a világ... jobban mondva a nappali. Ez az ő free-time-ja, amikor bármivel játszhat bármeddig, bárhová cirkálhat kedvére, nincs zavaró tényező, nincs Matyi aki elveszi tőle a kincseit, és igazából én is csak látszatlétezem mellette.

Szóval Milánunk ebben a korai órában rém boldogan feszít a kanapé mellett, és két lépéssel be is veszi a kanapé 90 fokát. Elemében van, és irtó büszke magára. Majd egy bő óra ácsorgás, játszadozás, padlócirkálás után újra nyugovóra tér, átadván a terepet a Nagytesónak:)

Aktuális kedvenc

Egyszerűen nem tudok betelni vele... egész nap csak nézném... mert olyan szép:)

Álldogálva

Nem hiába a kitartó lábfeszítés és ülninemakarás, a kemény munka meghozta az eredményt Milánnak, hétfőn ugyanis teljesen váratlanul állásba húzta fel magát a dvd játszó előtt. Én csak hátulról néztem, ahogy megközelíti a szekrényt, és még gondoltam is magamban, hogy na ez is olyan mint a bátyja, hogy csak a műszaki cuccok érdeklik, és egyszer csak hopp, talpra szökkent. Én meglepetésemben meg sem tudtam szólalni, Matyi bezzeg fél napig azt harsogta, hogy Miján felállt!

Aztán tegnap már a kanapé mellett is felállt, úgyhogy este, mikor Apa hazaért gyorsan lencsevégre kaptuk a kis bizonytalanlábon állónkat, mielőtt még túl nagy rutint szerezne benne, és a remegő kis térdei nem maradnának meg az utókornak. A felvétel persze nem lett tökéletes, mert ott, ahol jól lehet állni, ott nem akart, csak a kanapé karfájánál, ahol azért nem annyira látványos.

Sokkal inkább áll azon a képen, ami készült mikor épp a függönyt próbálja leszakítani karnisostól. A kép egyedüli szépséghibája, hogy hősünk csak hátulról látható, így a kis örömmámoros pofiját csak én láthattam, aki oldalról bepislantott a színfalak mögé.

Aztán most eszembe jutott, hogy minő véletlen, hogy Matyi első felállásainak egyikét is éppen ebben a ruhadarabban sikerült megörökíteni. Lehet, hogy a ruha teszi?

Tegnapi friss

Matyi füvet nyír a kertben. Nem hülye, hogy a műanyag fűnyíróval történő fűnyírásnak látszatja is legyen, így két menet között  kézzel tépkedi ki a füvet gyökerestől a talicskájába. Majd valamilyen indíttatásból a földet is elkezdi kitúrni kézzel, és ás egy jó 10X10-es gödröt a hinta mellett.
Én:-Máté! ne kapard már ki a földet, Apa mérges lesz, meglátod!
Matyi pillanatra felfüggeszti a földtúrást, és belegondol a hallottakba, majd nemes egyszerűséggel:
- Majd bocsánatot kérek tőle!
Ezzel el volt intézve, és folytatta a földtúrást

Matyi mondta mostanában

Mindig együtt csinálunk reggelit. Mióta Milán is gyümölcsevő lett, Máté ragaszkodik ahhoz, hogy Milán reggelijét ő készítse el. Van saját kiskése, villája, reszelője, és rengeteg lelkesedése.

Milán rendszerint a művelet végére már az éhhalál szélére kerül. Szerinte. Szerintem még bírná, de a lényeg, hogy sír.

Matyi:- Ne sírjál, mindjárt reggelizünk! (jeddejizünk) Én csináltam reggelidet!

Fekszenek a szőnyegen, mindegyik teszi a maga dolgát. Egyszer csak Matyi:
- Anya, Milán bekakilt, szerintem.

Mindennapos beszélgetés nálunk, hogy mikor hová megyünk, és mivel, gyalog, motorral, biciklivel, autóval, stb... A múltkor amikor a nagyszülőkhöz mentünk, mondja Matyi:

-Autóval megyünk Papához, Apa autójával.

Majd kis idő múlva:

- Céges autóval menjünk inkább!

Mikor beteg volt nem nagyon akart enni. Sőt nem evett szinte semmit 2 napig, inni is csak nagyon nehezen akart. A 3-dik napon már kezdtem kicsit aggódni, hogy nem lesz ez így jó, hogy szedi a gyógyszereket, és nem eszik rá semmit, de mikor kérdeztem tőle kér-e reggelit, határozott NEM volt a válasz.

Aztán mellé telepedtem az ágyra két darab sonkás kenyérrel, és elkezdtem enni őket. És bevált, mert Matyi felült az ágyban, és azt mondta:

-Én is eszek sonkás kenyeret!

Majd repetát is kért. Én pedig megnyugodtam, hogy rálépett a gyógyulás útjára.

Máté újabban elég dacos, de ha még közönsége is van, (pl. nagyszülők), akkor dupla fordulatszámra kapcsol, és már csakazértse csinálja azt amit kell. Így volt ez, amikor az ebédnél csak handabandázott, turkált, és csak azt szajkózta, Nem ebédejek!, nem kéjek tökfőzejéket! Sőt még az is elhangzott a szájából, hogy szereti a főzeléket, ami nem igaz, mert mindegyiket megeszi, csak hát...

Persze a nagyszülők bevették a nemszeretem dumát, és kérdezi a Mami, hogy főzzön akkor neki, amit szeret.

Matyi:- Penótot! (spenót)

Másnap spenót volt. 2 tányérral elpuszított.

(De ma pl. tökfőzelék volt itthon, és abból is kétszer kért, szóval hisziapiszi a nemszejetem tökfőzejéket:))

Játszanak Papával a kertben. Nyitogatják a csapot, locsolnak, természetesen. Mikor Papa megelégeli a vizezést leszedi a csap tekerőjét és zsebre teszi. Matyi csak a mozdulatot látja, hogy a zsebébe tesz valamit.

M:- Mi van Papa zsebében?

P:- Titok.

Matyi felágaskodik, és kutat a zsebben. Közben folyamatosan kérdezgeti, hogy mi van itt, mi van itt, Papa pedig mondja  neki, hogy titok.

Egyszer csak felragyog az arca, és előhúzza Papa zsebéből a csap tekerőjét:

- Megtaláltam titokot!

Ugyancsak Papáéknál, Papa minden reggel megkérdezte Matyikától, hogy na hogy aludtál Matyika?Egy reggel mennek ki az udvarra, a kutya ott fekszik az ajtóban.

Matyi: -Na hogy aludtál Lütyőke? (Lütyő a kutya neve)

Amúgy meg a sírba tud vinni hogy kb. millómegegyszer hangzik el egy fél délelőttön az

Ez mi volt? Ez mi? Mit csinál bácsi? Ez kinek autója, macskája, akármije? És amikor mondom neki, hogy mi az, akkor rávágja, hogy NEM, és csóválja a fejét hozzá.

A nagy kedvencünk: - Itt mit csinálunk itt Anya konyhájába, Papánál, Papa konyhájába, Mamánál, az utcán, stb...? (megfelelő rész aláhúzandó)

Most már végképp nem pempi a paradicsom, de emlékszik rá mert néha még nevetve bemondja paradicsomszedés közben, a palacsinta is palacsinta nem pancsinta, viszont a cukkini az cukinéni, a tűzoltóautó pedig tűzőautó.

Mindent el tud mondani, és rendszeresen használja azt hogy szerintem, meg inkább,  meg hogy biztos, és ilyenkor olyan kis okos buksija van:)

Már csak azt nem értem, hogy hogy nem szárad ki a torka, mikor megállás nélkül beszél felkeléstől elalvásig???

Milán padlócirkál

Milán hipphopp belejött a kúszásba, 1-2 nap alatt olyan tempót diktál, hogy csak kapkodom a fejem, fél pillanat alatt képes a szoba egyik végéből a másikba eljutni, hiába teszem le a túlsó sarokban egy szempillantás alatt újr a tiltott zónában ( az asztal alatt a kábeleknél-elosztónál) van. Aztán vannak a jól bevált Miláncsalogatók, a nagy piros autó, természetesen a távirányító, amiért bármikor bármit képes megtenni, és újabban kiszúrja a fényképezőt is a kezemben és arra is villámsebességgel rástartol.

Ahogy nézem hamarosan igazi négykézlábazós lesz... hihetetlen... ha becsukom a szemem, még mindig látom ahogy Matyi négykézlábazik, hallom a kis kezeinek csattogását a padlón... olyan sajátos technikával tette mindezt, hogy kicsit sajnáltam is, amikor kétlábonjáró lett, mert úgy szerettem a négykézlábazását. És tessék! Most már Milán is lassan nekiindul a világnak!Hová rohan az idő??? Hová???

Hetes

A mi héthónaposunk  jelenleg kétfogú, kúszómászó, ágy mellett egyedül felállni akaró, és mindenhol állni akaró, csupamosoly, néhasíró, melegben nagyon izzadó, hintázni még mindig imádó, éjszaka egyszerkelő, a napot fél 5-kor indító, gyümölcsből bármennyit megevő, zöldségpürére újabban fintorgó, fecsegő, brümmögő, sikítózó, szeparációs szorongó, nyuszikájával alvó.

De imádjuk, így is, úgy is:)))

Elmaradt képek

Borzasztó elmaradásban vagyok, de most lassan elkezdem majd magamat utolérni...

Matyi szerencsére kilábalt a betegségből, második nap reggel még elég ramatyul nézett ki, de délutánra már tudtam, hogy rálépett a javulás útjára, és estére már olyan zajos volt mint régen. Milki szerencsésen megúszta az egész betegségesdit, hála az anyatejnek:)

Végre lett usb-m is, és így végre feltölthettem a képeket a gépre...

Először is még a Hunoréknál tett látogatásunk képei jönnek, mert az már kimaradt, aztán van még néhány dolog a tarsolyomban... mint pl. Milki 7 hónapos bejegyzése fogfényképpel illusztrálva, amire rém büszke vagyok, mert Matyinak egyik fogát sem sikerült lencsevégre kapnom:)

No de szóval, íme, ennyire jól érezték magukat a fiúk-lányok: