Egyből-kettő

Nagy izgalommal készültünk a kora estére, mindnyájan. Matyi délután egy 3 és fél órás megszokottnak épp nem nevezhető alvást produkált, melynek az lett a következménye, hogy olyannyira feltöltődött energiával, hogy fél 5 kor már kötéllel sem lehetett volna a lakásban tartani. Mondjuk engem sem. Én is be voltam sózva. Nem is annyira amiatt, hogy kiderül-e a neme, hanem inkább amiatt, hogy milyen lesz Őt látni, majdhogynem igaziban, életszerűen.

Jó korán megérkeztünk, de gondoltuk benézünk addig a boltba, hogy mi a felhozatal Matyiágy ügyben, (nem volt nagy választék, mindössze 1 db) , és mivel Matyi mindenképpen bele akart mászni egy járókába, ill. minden járókába, majd ki akart próbálni minden járgányt, jobbnak láttuk, ha elhagyjuk a terepet, és a folyosón kialakított amolyan játszósarokban ütjük el az időt. Matyi itt magáévá is tett egy régi ismerős Flinstonos járgányt, és jól elvolt. Nem is nagyon füllött a foga ahhoz, hogy bejöjjön a uh-szobába, és bambuljon egy képernyőt, ahol valami furcsa Kistestvérnek nevezett lény lubickolt. Részéről kb. 3 percig tartott a lelkesedés, ami alatt ledodózta (értsd: labda) a Kistestvére fejét, majd az én testi épségemért kezdett el aggódni, nagy hanggal.

Az ultrahang maga, nagy élmény volt, nekem. Legelőször a szokásos összekupordott pózban találtuk, mindkét kezével az arca előtt, fedezékben volt. Aztán valahogy mégiscsak meggondolta magát, és kicsit kifelé fordította az arcát, és megpillantottuk... És olyan nagyon szép volt, és teljesen olyan volt mint Matyika. A szája, az orra, mintha oda lett volna másolva a két évvel ezelőtti felvételről. Megdöbbentő volt a hasonlóság.

Aztán rátértünk a lényegre... és szerencsére most nem volt annyira zárkózott, még épp el tudtunk csípni egy lábzárás előtti utolsó pillanatot.... Így fény derült a titokra.... ami Nekem nem is volt olyan Titok... hisz valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy a pocakomat ezúttal is egy NÉVTELEN KISHERCEG béreli. Azért névtelen, mert fiúnevünk még egyáltalán nincs, (Matyinál sem volt, egészen a legvégéig), így egyelőre KisMatyinak, vagy II. Mátyásnak hívjuk.

Semmi kétség, kb. 4 hónap múlva 2 vadóc kisfiú anyukája leszek:)))))

Hála a rászánt időnek, kicsit jobban összebarátkozhattunk. A hölgy nagyon türelmes és kedves volt, többször is próbálta rávenni, hogy kifelé fordítsa gyönyörű pofikáját, és ne fúrja már bele magát annyira a méhlepénybe. Ezt kis időre meg is tette, ekkor még a hölgy is elismerte, hogy megdöbbentő a hasonlóság a már meglévő és a még bentlakó fiúegyedeink között.

Kisebbik Mátyás eztán vidáman integetett a lábfejével, édes volt, majd ásított egy hatalmasat, és elvonult a világ elől, jelezve, hogy legyen elég mára ennyi.

Persze le lett mérve az összes fontos paramétere, és minden teljesen korrekt, a korának éppen megfelelő. Szervei teljesen jól működnek, végtagjai épek, és jelenleg fejvégű fekvésben van.

Matyi ez idő alatt szaladgált körbe-körbe, majd ki akart menni, majd odatelepedett mellém az asztal sarkára, és végül készségesen kidobált minden szemetet a kukába. És végül örömmel távozott a tett színhelyéről, és mire kimentem, újra a lábbalhajtós csodajárgányban találtam.

ÉS amilyen elképzelhetetlen volt néhány évvel ezelőtt, hogy fiam legyen, akár egy is, kifelé menet már láttam magam előtt a két egyforma BuksiManót, ahogy tepernek egymás mellett.

Jó lesz!!!! Már várom:)))

Az izgalom tetőfokán

Az úgy volt, hogy elkezdtünk keresgélni a neten, hogy hová is menjünk majd 4D-re ha hazajöttünk. Gondoltam, hogy jobb ha már most lefixálunk egy időpontot, ki tudja mekkora a tumultus az ilyen helyeken, mert Mátéval nem kellett külön elmennünk, ahová vele jártam, ott volt helyben 4D is. Elsősorban közeli helyet kerestünk, aztán hogy legyen egészségpénztári elfogadás. Aztán ráakadtam, hogy a Minimanóban is van már ilyen uh, és juhééé, itt interneten is lehet foglalni, és még egy juhééé, van mára szabad időpontuk. Így hirtelen felindultságból  be is jelentkeztünk ma estére. 

Mert hát az mégsem járja, hogy a több hetes divat fővárosában való tartózkodásunk alatt gátat kelljen szabnunk a kislányruha vásárlási lázunknak. 

Meg különben is!Tudni akarjuk, és kész!És azt is hogy jól érzi-e magát odabent, hogy nagylábú-e mint a bátyja, hogy ugyanúgy csücsörít-e mint Ő annak idején, hogy tud-e fityiszt mutatni, és hogy tényleg az arcunkba mosolyog-e, ahogy én mindig látom. 

Úgyhogy ma estig teljes izgalomban leszek. Ilyenkor a percek is csigalassúsággal telnek! 

Lélekben pedig újra és újra elbizonytalanodom. Korábban annyira fiúnak gondoltam. Már csak azért is mert maga a terhesség is olyan hasonlóan zajlik, mint Matyival. Nem voltak hányingereim, volt viszont fáradtság, és van megint gyomorsavasodás. Persze ez nem jelent semmit, hisz mindenfélét hallottam már, azt is hogy más volt a terhesség, és azt is hogy ugyanolyan, pedig ellenkező neműek voltak a gyerekek. Mocorgást is nagyjából akkor kezdtem érezni odabent, mint Matyival anno. De valami mégis más.... Az, hogy ilyen zárkózott, magát megmutatni nem akaró, ez nekem olyan új, Matyi sokkal nyitottabb volt, vele sosem volt kérdés, hogy mit rejteget a lába között, rögtön megmutatta. Az is csak mostanában vert szöget a fejembe, hogy a Kisebbikünk, mintha sokkal nyugodtabb lenne. Bár pontosan arra már nem emlékszem, hogy Matyi ilyen korban mennyire volt aktív, de mintha a mozdulatai sokkal határozottabbak lettek volna, míg a Kisebbik még most is olyan kis lágy, selymes simogatásokkal jelzi jelenlétét, és inkább csak este, amikor már lenyugodtak a kedélyek. Szóval valami mégis más... de valahol mégis ugyanolyan. 

Majd jövök a hírekkel:)))

Szilvásgombóc

A történet ott kezdődik, hogy idén remek  volt a gyümölcstermés. Kezdődött a meggyel, amit lefagyasztottunk, befőztünk, megettünk. Aztán jött a barack, a nagy kedvenc, ennek csak az evés része maradt ránk, a melósabb befőzést Matyinagyi csinálta. Barack még mindig van, de azt szeretjük, az fogy. Itt van viszont a szilva, amiből ugyancsak kaptunk egy jó nagy adagot, és a napi pár szem Matyifogyasztás mellett nem nagyon apad. Ha szilva, akkor elsőre a lekvár ugrik be. De nálam a lekvárfőzés, különösen a szilvalekvár főzés olyan nagymamás dolog, és én nem érzem még magam eléggé nagymamának ahhoz, hogy nekiálljak szilvalekvárt főzni. 

Aztán Feri kitalálta a gombócot, amihez elsőre ugyancsak nem sok kedvem volt, sosem csináltam még, macerásnak gondoltam, majd pár nap alatt megemésztettem a gondolatot, és mára már kedvem is lett hozzá. Így fogtuk magunkat Matyival és nekiálltunk a feladatnak. Matyi nagyon élvezte, hogy kedvére pacsmagolhat, szórhatja a lisztet, ami nem mindig oda került, ahová kellett volna, de sebaj, jó móka volt. És nem is volt olyan nagy ördöngősség:)

 

Hogy a munka végeztével még a plafon is lisztes volt, azt szerintem mondanom sem kell. Majd az egy adag zsemlemorzsa a kukában végezte, mert odaégett, amíg Matyival közelharcot vívtunk a seprőért. De ez legyen a legnagyobb baj. A gombóc elkészült, és most várjuk haza Apát, hogy együtt tudjunk gombócozni.

Főzés közben pedig ezt énekeltünk:

Köszöni szépen, de nem!

Tegnap délután voltam hivatalos a szokásos havi orvoslátogatásra. Az elmúlt hetek alatt semmivé  degradálódott izgalom az indulás előtti fél órában újra a tetőfokára hágott, hirtelen megint érdekes lett hogy fiú vagy lány lakozik a pocakomban. De hát itt volt egy újabb lehetőség, egy újabb reménysugár. A doktorbácsihoz  a 3 emelet után enyhén lihgve érkeztem, de még így sem sikerült 120-as vérnyomást elérnem. Majd amikor a szívhanghallgatásra került a sor, óvatosan jeleztem, hogy nem lehetne-e esetleg rápislantani, hogy hátha most kitárulkozóbb kedvében van Kisebbik gyermekünk. Doktorbácsi készséggel benne volt, és majdhogynem egy alaposabb vizsgálatot kaptam mint a 18.hetes genetikai. Tetőtől a talpáig megvizsgáltuk Őkelmét, megnéztük a szívét, a máját, a veséjét, majd láttuk ahogy éppen ürít, szóval ezen a téren is minden rendben van. 

De célt nem értünk, Kisebbikünk továbbra is titokzatoskodik. Szeritnem direkt csinálja, hisz az már mégsem lehet véletlen, hogy az  összes kezét-lábát arra az egy helyre csoportosítsa, és éppen akkor amikor oda közelítünk. Arcán komisz vigyor ült, majd búcsúzáskor megdöngette a falakat, és lehet, hogy még fityiszt is mutatott:)

De nem szúr ki velünk, mert így is szeretjük.

A képen az arca látható, szemgödrökkel, orrocskával, állkapoccsal, szájüreggel, és egy picike a vállából. 

 

 

És ha már úgyis bekukkantottunk lemértük pár paraméterét is: 

BPD(koponya haránt átmérője): 49.6mm

OFD(koponya hosszanti átmérője): 63mm

HC(buksikerület):178.1mm

(A többi mérete lemaradt a képről amit kaptam.)

Becsült súlya: 350gramm

 

Szóval szépen növöget, nincs vele semmi gond. 

 

És hogy miért lenne már jó tudni, hogy fiú-e vagy lány? Két oka van. Egyrészt fiúnevünk egyelőre nincs, és hamégis fiú, azért jó lenne még idejében rágyúrni a témára, nehogy aztán a szülőszobában esetleg valami olyan nevet ejtsek ki a számon, amit még legrosszabbmerészebb álmaimban sem adnék a gyerekemnek. A másik ok, hogyha lány, abban az esetben végre-végre nyugodt szívvel szerelmesedhetnék bele, és vásárolhatnék meg szebbnél szebb rózsaszín habos-babos, fideres-fodros kislányruhácskákat a jövő héten soron következő ímáron jódarabig uccsó milánói utazásunk alkalmával. 

Matyi és az állatok, a fagyi, és a zenélő kutya

Eltelt a hosszú hétvége, amit mi a vidéki nagyszülőknél töltöttünk.Matyi imád itt lenni, imádja a nyüzsgést maga körül, hogy mindenki lesi a kívánságait. bár sok igénye nincsen, csak annyi, hogy valaki nonstop kint legyen vele az udvaron, vagy a veteményesben, vagy pancsoljon valaki vele a kerti csapnál, vagy kutyázzanak. Mi pedig örülünk, hogy mindezt megtapasztalhatja, és szereti. Bár a kakastól elsőre kicsit megijedt, az udvar végig szaladt sírva, de aztán megbarátkozott vele, és felemelt mutatóujjal intette csendre.

Itt a fővárosban max. kutyával és macskával találkozik. Az első kedvenc a kutya volt, mióta tudja mondani, hogy cica (tita) azóta a macskákat is nagy lelkesedéssel nézi. A múltkor legalább egy órát álltunk a kapuban, és néztük ahogy a szomszéd macskája sétálgat az utcában fel-le.

A pár héttel ezelőtti szilvásváradi kirándulásunk alkalmával ismerkedett meg közelebbről a lovakkal. Nagyfiús bátorsággal, és örömmel az arcán simogatta egy kisebb példány sörényét. Ezután minden reggel tátott szájjal nézte a Tenkes kapitányát, és képernyőn keresztül is meg szerette volna simogatni a lovakat. Olyan édesen tartotta simire a kezét, hogy néha teljesen megsajnáltam. Így nagyon megörültünk, amikor a 20-ai programban felfedeztünk egy lovas rendezvényt, sétakocsikázással, fogathajtó versennyel, és a számunkra legfontosabb lósimogatással.

Matyi ahogy megérkeztünk rögtön transzba esett, és egymás után simogatta meg a szebbnél szebb lovakat, mindegy volt, hogy kicsi vagy nagy, szürke , fehér vagy fekete. Feri szavaival élve, több lovat simogatott meg, mint amennyit ő egész addig látott. 

Aztán volt fagyizás, és Matyi meglepő módon úgy nyalja a fagyit, mint a nagyok. Annyi szépséghibája van csak a dolognak, hogy első dolga, hogy kiharapja a tölcsér csücskét, és aztán egy nyalás után mindig egy harapás következik. Persze a mi fagyinkból lakmározik, saját külön adagot még nem kapott, és nem is fog még egy darabig, legalábbis az idén biztos hogy nem.

Aztán volt baráti találkozó, amit Matyi a kávézó elé kihelyezett 100 ft-ossal működő versenyautóban töltött el javarészt. Egész eddig semmiféle érdeklődést nem mutatott az efajta járgányok iránt, most viszont az első útja oda vezetett, belepattant, és vezetett. Úgy ahogy azt apától látja. Gondoltuk, majd megunja, nem dobtunk bele pénzt. Nem unta meg, és már kicsit kezdtem cikisnek érezni, hogy bedobott pénz nélkül használjuk a csodagépet. Aztán egyszer csak Matyi érdeklődése a autóról a mellette álló nagykutyára esett, és bár azt hittük, hogy nem tud rá fölmászni úgyse, mert magas, ő fel tudott, és ott feszített a kutya tetején, mintha már vagy századjára ülne hasonlón, pedig tényleg ez volt az első alkalom. Naivan azt gondoltuk, hogy ha elindítjuk neki ezt a hatalmas kutyát, akkor az majd nem fog neki annyira tetszeni, esetleg meg is ijed picit, és nem akar a közelébe menni többet, esetleg visszatér az asztalunkhoz is. 100-as bedob, kutya elindul, billeg előre-hátra, közben valami buta vásári zenét játszik. Matyi elsőre csak nézett, hogy most mi van, vártuk, hgoy lekéri magát, aztán megszokta a helyzetet, és egyre jobban belejött a kutyarodeóba, úgyhogy nem hogy lekérte volna magát, hanem hangosan hangot adott az örömének, majd a bánatának, amikor közöltük vele, hogy nincs több kutyagolás, egyrészt, mert nincs több 100-asunk, meg egyébként sem.

Most kíváncsi vagyok, hogy ha legközelebb meglát valami hasonló szerkezetet valami plázában, észre fogja-e venni, és mi lesz a reakciója. Nem bánnám ha ez a kellemes emlék feledésbe merülne.

Blogsablon update

Régen volt már, amikor elkezdetem blogot írni, teljesen amatőr és analfabéta módon. Inkább a kíváncsiság vezérelt, milyen lehet, menne-e ez nekem, naplóírásban sosem voltam sem túl jó, sem túl kitartó. Bejegyézeseim kevés lelkesedéssel, de annál nagyobb kihagyásokkal születettek, web-es hozzáértésem pedig alulról sem közelítette a nullát. De az enyém volt, rólam szólt. 

Aztán a blog szép lassan belelendült, jobban mondva én az írásba. Nagy lökés volt persze Matyi, akiről minidg van mit írni, életünk vele egy percig sem eseménytelen. Az itthonlétem alatt én is egyre inkább része lettem a blogvilágnak, elkezdtem másokat olvasni, és engem is elkezdtek mások is olvasni. A blog ma már nem csak rólam szól.  Szép lassan igazi babás-blog lett.

Egy ideje már érlelődik bennem, hogy egy olyan sablont szeretnék, ami már első ránézésre is utal a blog milyenségére, kicsit babás, kicsit gyagyás, de mégis legyek benne én is. Keresgéltem, keresgéltem, míg egyszer csak nagyon megtetszett Csillagbaba sablonja, és onnan már egyenes út vezetett  @gi-hoz, ahol szebbnél szebb sablonokat találtam, míg végül ennél kötöttem ki. Innen is köszönöm Neki.

Remélem, Nektek is tetszik:) Nekem nagyon:)

20-20

Matyi szombaton töltötte be életének 20-dik hónapját. A pocakban lakó Kisebbik pedig ma lett éppen 20 hetes. Róla tudok jelen pillanatban kevesebbet írni, így vele kezdem. Ő most olyan 22 cm körüli hosszúsággal büszkélkedhet, az irodalom szerint. Egyelőre még bőven van helye lubickolni, eme kedvtelésének még mindig leginkább este hódol, napközben csak akkor, ha elégedetlenkedik, amiért nem kap időben tápanyag utánpótlást, vagy többet és gyorsabban szeretnék menni, mint az neki jólesik. Ilyenkor, egyelőre még lágyan, figyelmeztet. Ilyentájban elkezdődhet nála a csuklás. Matyi nagy pocakbancsukló volt, sokat nevettünk rajta, volt hogy a terhesség vége felé az nst-t is bojkottálta, mert ő éppen akkor csuklott, én meg másodpercenként nyomogattam a gombot. Szóval kíváncsi vagyok, hogy most Ő is csuklós lesz-e. Az idegrendszere ebben a stádiumban kezd kinyílni a világ felé, érzékeli a körülötte történő eseményeket, a magzatvizet, a külső hangokat. Állítólag ilyenkor kezdi el növeszti hatalmas hajkoronáját is. Testét finom magzatmáz borítja. 

Birodalmát kifelé is bővíti, már igazi kismamipocakkal rendelkezem, ha utaznék tömegközlekedésen, akkor már esélyem lenne arra, hogy átadják a helyet. 

A gyomorsav néhány napja újra társam lett a mindennapokban, ez is leginkább este. De ez már Matyival is kínzott, sajnos nem újdonság. A vérnyomásom néha a béka segge alatt van, a hangulatom pedig hol indokolatlanul jó, hol megmagyarázhatatlanul rossz. 

Telnek a napok. Eddig is nagyon gyorsan teltek, hisz a felén már túl vagyok. De tudom, hogy innentől végképp felgyorsulnak majd az események, és szempillantás alatt eltelik a második félidő, és év végére négyen leszünk. Még mindig hihetetlen!

Matyi a 20-dik hónapját balatoni csobbanással ünnepelte. Borzasztó nagy csibész, egyre ravaszabb, ügyesebb, nagyobb, kisfiúsabb. Mindene az autó, képes lenne órákat a kapuban, vagy az ablakban állni és nézni őket. A miénkben imád ülni, a vezetőoldalon. 

Az elmúlt hónapban két fontosabb dolog történt egy jó, és egy kevésbé jó. A kevésbé jó, az az, hogy mestere lett a hisztizésnek. Ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő elképzeli baromi balhét tud csapni. Ilyen pl. amikor nem megyünk ki vele este 9kor az udvarra, amikor nem nyomkodhatja a számítógépet, vagy sétánál nem vesszük ölbe. Bár néha rémisztő mértékig bele tudja magát lovalni a hisztibe, eddig azt hiszem megúsztuk nagyobb attrocitások nélkül, nem volt jelentősebb nyilvános balhé, és egy idő után vagy megunja, vagy a figyelemelterelés még működik. Jó lenne ha megúsznánk ennyivel, de nem reménykedem. 

A másik, ami viszont örömteli és aranyos, hogy fecseg. Utánoz, próbálja mondani a szavakat. Van, hogy kérdő szemmel áll mellettem és mutat valamire, hogy az mi. Már egész Matyiszókinccsel rendelkezik. Megpróbálom összeszedni az általa használt szavakat.

Amit tisztán és szabályosan mond: apa, anya, mama, papa, bibi,pipi, cici, baba

Aztán: 

Kutya: még mindig leginkább Vau, de néha kuta névvel is illeti mostanság. 

Kacsa és minden egyéb madár az (h)ápi. 

Cica-szisz(a)

béka- bétta

róka- vukka ( a Vuk és a róka ötvözete)

kuka-kukka

gomb- bomba, mamba

paradicsom-pempi

barack-ba

alma-a(l)mma

bácsi-bao

néni-nunu

virág-bla

fa- pa, fa

párna-pampa

lámpa-ez is pampa

szappan-pappam

szia-ia

hapci-apszi

papucs-papu

víz- visz

egyéb innivaló-búúú

kakaó-kokka(ó)

hús-huf

labda-dodó

ajtó-attó

autó-au(tó)

motor-brrr

gyógyul-gyugyu

ennivaló-ammm 

eldőlt- e(l)dű

becsukni- tukka

Nálam a best of: ugribugri- jukuli

A zárójeles betűket nem mindig használja. 

Aztán biztos van még egy csomó, ami most nem jut eszembe.

Olvasni még mindig szeret, még mindig csak egyedül, de azt hangosan. a közös olvasásunk ezideáig két oldal volt, aztán nem érdekli, és lapoz. De ha csak nézegetjük a könyvet, és kérdezgetem, hogy mi hol van, azt szereti. 

Újabban rákapott a rajzolásra, megenni már nem eszi meg a filcet, viszont tetőtől talpig kifesti saját magát is. 

Ja, és újra megnőtt a haja, hátul göndörödik, esedékes egy újabb vágás. 

És amit a legjobban szeretek, hogy puszit ad. Édesen csücsöríti a száját. A cuppanást még nekünk kell mellészinkronizálni. Volt már rá példa, hogy kérés nélkül is kaptunk puszit. Gondolom, amikor kiérdemeltük. 

És biztos van még ezer dolog, amit leírhatnék, de nem jut eszembe. Nem is tudom, mi lesz velem, ha Kistesó is ittlesz velünk, hogy fogom bírni a sok dokumentációt. Mikor már most is sokszor csak kapkodom a fejemet, és örök elmaradásban vagyok. 

Balatoni hétvége

Minden évben akad augusztusban ilyentájt egy hétvége, amit barátainkkal a Balatonnál töltünk. Ez a hétvége mostanra esett, és bár sok éve járunk ide, rendszerint augusztus vége felé, vagy szeptember elején sikerült egy mindenkinek jó hétvégét találni, és akkor már sosem volt igazi nyár, igazi strandszezon, így most furcsa, de jó volt a nyárias meleg, az ezzel együtt járó embermennyiség már kevésbé. Így viszont a több órás autózás után lelkiismeretfurdalás nélkül mehettünk strandolni, ahol Matyi teljesen bezsongott a víztől. Ami várható volt. A lépcsőn persze nem mert bemenni a vízbe, hiába csalogatta mindenki, ő csak állt, nézte a lépcső lyukain keresztül a vizet, belógatta a lábujját, és csüngött a korláton.

Aztán észrevettem, hogy kicsit arrébb van már olyan rész, ahol nem lépcső van, hanem homokos part, gondoltam tegyünk ott egy próbát. És igen, ott már be mert menni bátran, sőt... túl bátran is. Csak úgy trappolt befelé, nem érdekelte, hogy a hűvös víz csapkodja a pocakját, nem érdekelte semmi csak a végeláthatatlan víz. Aranyos volt, ugrált, pancsolt, fröcsköltük egymásra a vizet, élvezte. Mikor nagy nehezen kitessékeltem a vízből, akkor meg kavicsot dobáltunk a vízbe, majd Matyi őrült sarazásba kezdett. Úgy nézett ki mint egy kismalac.

Este is aktív részese volt a grillezős partinak, jött-ment, próbálta magát hasznossá tenni, (pl. letekerni az unicumos üveg kupakját, hogy a fiúk tudjanak inni belőle) majd a gitáros éneklésnél még egy kicsit besegített, majd elvonult Álomföldre. (majd nemsokkal később utánaeredtem).

Másnap már nem mentünk le a strandra, a déli napsütésben nem akartuk Matyit szétégetni, meg akkoriban neki amúgy is alvásideje van, és ha álmos, de nem tud aludni akkor csak nyűglődik, rosszabb esetben hisztizik. Inkább autóba vágtuk magunkat, és hazafelé vettük az irányt a hangulatos hegyi úton veszprémi megállóval.  Mindig megállunk Veszprémben, ha arra járunk, nosztalgiázni és ebédelni.

Összességében jó kis hétvége volt. Balaton felé idén már biztos nem megyünk.  A hazaúton pedig elképzeltük milyen lesz jövő ilyenkor, amikor Matyi már igazi fecsegő-kérdező-vagány kisfiú lesz, és lesz velünk még egy nyolchónapos. Furcsa volt elképzelni. De hát tavaly is furcsa volt elképzelni, hogy milyen lesz Matyi idén.  Ma meg már olyan természetes, hogy ilyen, amilyen.

Az elmúlt napokban...

... volt vidéki nagyszülő látogatás, szülinapozás, tortaevés, egyéb rokonlátogatás, diópakolászás, pohártörés, fecsegés, aranyoskodás, mindenhová puszitadás, hisztizés, pocakban lakó Kistestvérnek beszélés, simogatás, köldökön benézés, pohárból most már csakisegyedül ivás, és csakis azt amit mi, viráglocsolás, lépcsőnmenés egyedül a harmadikra, új kalap hordás, és ehhez hasonló hétköznapi, mégis érdekes dolgok.

Volt nagy kirándulás, Szilvásváradon jártunk, ahol Matyi tanubizonyságot tett a teherbírásáról, mert a völgybe kifelé szinte végig a saját lábán jött, ami azért nem kis táv. Tesómék bő háromnegyed óra alatt tették meg, mi ezt Matyitempóban két és fél óra alatt abszolváltuk, de megérte, mert nagyon élvezte. A mindenhol csordogáló patak teljesen lenyűgözte, szinte csak rohangált az út egyik oldaláról a másikra, és csodálkozott, hogy itt mindenhol víz van. Ha hagyjuk, akkor bele is ment volna, de nem hagytuk, mert akkor garantált lett volna a hiszti, amikor abba kell hagyni a pancsolást. Szerette az állatokat, az őzeket, a kacsákat, a halakat, de a kedvence egy sétalovaglásra odatámasztott ló volt, akit nagyon bátran meg is simogatott oda és vissza is. Tetszettek neki a hatalmas  fák, aminek meg akarta fogni az ágait, nagy nehezen sikerült lebeszélni róla, de először még egy botot is magához ragadott, hogy hátha azzal majd eléri. Tobozokat gyűjtött, dobált, bottal az utat kapirgálta, kavicsot dobott a tóba, ugatott, hápogott, halacskázott, színészkedett, bohóckodott. Élvezte. És mi is. Este nem kellett altatni, egy nyikk nélkül elaludt olyan fél 9 magasságában, és reggel 9-ig egy hangja sem volt. Már ezért megérte:)

A Kisebbik is egyre gyakrabban és félreértést nem tűrően jelzi bentlétét. Mozdulatai egyre határozottabbak, már nem csak lágyan simogat, ajajj, mi lesz itt még később:))) Ha evésről van szó türelmetlen, én szinte még fel sem fogtam, hogy éhes vagyok, a következő pillanatban már érzem azt a mostazonnal érzést, de igazán kívánósnak nem mondanám magamat.  A közérzetem elég ingatag, hol jobb, hol még magamat is a pokolba kívánnám inkább. De lassan félidőhöz érünk, hihetetlen gyorsan telik az idő, és én még mindig nem gondoltam bele, hogy két gyerekem lesz, nem is olyan sokára.

Egyre inkább kisfiúnak gondolom, érzem, de lehet, hogy csak azért töményedett be bennem ez az érzés, mert az elmúlt napokban mindenki csak kislányról ábrándozott, hogy az milyen jó lenne Matyi mellé. Szerintem juszt is kisfiú lesz!!!!

A titok...

...az még mindig Titok. De annyit tudunk, hogy egy tökéletesen fejlődő, uh-t végző doktorbácsi szavaival élve "jófej" kisbaba lakik odabent, aki élénken mozog, DEEEE szigorúan csak összezárt lábakkal.Szóval nemet illetően nem lettünk okosabbak, de tudjuk, hogy remek AFP-vel rendelkezik, hogy mindene a helyén van, hogy szép a gerincvonulata, kerek kis buksija, hosszú combjai,  teli pocakja,  (pont mint a pontpontvesszőcskében, kicsi nyaka, nagy pocakja) már alig fér egy egyben a képernyőn, és hogy makacs és akaratos, és már most az van, amit Ő akar, és jusztse mutatja meg, hogy kisfiú-e vagy kislány. Ezen jellemzők alapján tipikus NŐ. 

Számosítva Kistesó paraméterei:

BPD(koponya haránt átmérője): 43.5mm

AD1(gerinctől a hasfalig a poci): 40.1mm 

AFP: 1.16 MOM, 40.5 ng/ml

OFD(koponya hosszanti átmérője): 55.3mm

AC(pocakkerület):131.7mm

HC(buksikerület):156.3mm

FL(combcsont): 28.5mm

Becsült súlya: 254gramm

 

Méretei szinte milliméterre azonosak Matyi hasonló korabeli  méreteivel, ezek alapján egy hozzá hasonló Buksitojásra számíthatunk.

A vizsgálat amúgy az enyhe késésre való tekintettel, (nem mi késtünk, ők voltak elcsúszva), eléggé futószalagosra sikerült. Talán ezért is nem sikerült magamutogatásra bírni Legkisebbünket, talán egy-két pocakpöckölésre reagált volna, na de mindegy. A lényeg, hogy minden rendben van Vele. 

DEEEE, az utolsó kimerevített búcsúfotón nekem nagyon huncutul csajosnak tűnt. De lehet, hogy már csak beképzelem. 

Most várjuk a következő találkozást a doktorbácsival, hátha a vele kialakított bizalmi viszony majd megmutattatja a megmutatnivalót. 

Tegnapi friss pocakfotó

Bár tegnap nem volt semmi jeles dátum, hacsak az nem hogy 18+1 napos kismami lettem, de eszembe jutott, hogy csináljunk egy pocakfotót a már szépen alakuló Kistesófészekről. Két hét alatt hihetetlenül megnőtt, ami csak azért érdekes, mert kilóban viszont ugyanott vagyok, mint két héttel ezelőtt. Furcsa ez:)

És ami még fontos, hogy most már biztosan érzem, hogyy valaki lakozik odabent. Estén ként most már menetrendszerűen érzem a kis kezek-lábak kapirgálását, most már nem csak akkor amikor véletlenül ráfekszem egy óvatlan hasrafordulással. Sőt.. ma épp főzés közben is jelzett, gondolom éhes volt ő is, mert én az voltam. Olyan jó érzés tölt el ilyenkor. Már el is felejtettem ezeket a kellemes, finom mozgásokat, Mátéból már csak a végére emlékszem nagyon, hogy nyomott mindenhol, legfőképp az oldalamon. Kíváncsi vagyok, hogy PocakTesóval milyen lesz majd később. Most valahogy úgy érzem, hogy Ő egészen más, Őt mindig a bal oldalamon érzem inkább, Matyit inkább a jobbon éreztem. Persze tudom, hogy ez még ezerszer fog változni, amíg van bőven helye, addig tud fészkelődni. 

Most megint izgatott vagyok a holnap miatt, de ez most már olyan kellemes izgatottság, csak jó lenne tudni, hogy kell-e fiúneveken gondolkodnunk, vagy nem. Mert hát azért jó ha egy gyereknek van neve, és egyelőre fiúneveink nincsenek egyáltalán. De ha muszáj, majdcsak találunk valamit neki is, hisz Matyi sem maradt név nélkül:)

Hogy hogyan éltük túl a hőséget, és egyebek

Ha minden úgy maradna, ahogy ma van,azaz, kellemes szél, kellemes hőmérséklet, akkor nyugodt szívvel kijelenthetném,hogy túléltük az idei nyarat is. De ezt még nem merem ilyen határozottan kijelenteni. Az elmúlt pár napban tényleg borzasztóan szenvedtem, és már saját magamat is idegesítettem, hogy szenvedek, hogy nem találom a helyemet, sehogy nem volt jó.  De mára virradóra végre jól aludtam, és talán most már minden visszazökken a régi kerékvágásba. 

Matyit persze nem zavarta (volna) a hőség, ő kint lent volna napestig, meg is kell vele küzdeni rendesen, ha be kell jönni az udvarról.  Hogy enyhítsen a melegen, megmártózott a hűs habokban, a teraszon. Bár nem nagyon vágja a medence funkcióját, eddig csak igazi nagy vízben fürdött, úgyhogy gond nélkül beleül ruhástól is, és séta után belemossa a szandálját. De azért aranyos.

A lakásba bejőve pedig sebtiben szabadul meg az összes ruhájától, a pelust is beleértve. (by HuncÚr, ebből is látszik, hogy nagyon egy húron pendülnek az azonos korúak:)). Ezen naturalizmusán felbuzdulva ki is próbáltuk az újonnan beszerzett wc-szűkítőt, amin néhány röpke percig szépen elücsörgött, majd gyorsan lekívánkozott róla. Két órás nudizmusa alatt nem történt úgymond baleset,  úgyhogy a szobatisztaságfelé vezető első fél lépcsőfokot kipipáltnak tekintem.(ha ez ilyen egyszerűen menne!) 

Pucérhuszár vs. szellemmotoros:

Aztán ma délelőtt látogatott meg a védőnő, és ezen felbuzdulva még tegnap este előkerestem a Matyi-korabeli kismamakönyvemet, és bár nem így érzem, és nem úgy látszik, eget rengető különbségek nincsenek, a két évvel ezelőtti és mostani paramétereim között. Pedig azt hittem, hogy most  hamarabb kezdtem a kilók felszedését, és a pocakkerekítést, de ezek szerint nagyon nem, mert a mostani 18. hetes számaim a Matyi-korabeli 19. heteseknek felelnek meg, ezt pedig én nem veszem eltérésnek. Úgyhogy most újraéledt bennem a remény, hogy talán most sem szedek majd magamra olyan rémesen sok kilót, amivel aztán nem tudok mit kezdeni. 

Közben pedig várom a pénteket, amikor újra találkozunk Kistesóval, és reméljük, hogy utána tudunk már Kisöcsiről, vagy Kishugiról beszélni. Bár a kíváncsiságom a pár héttel ezelőttihez  képest alábbhagyott, csapongok a tulajdonképpen mindegy is hogy mi, és a lehet, hogy mégis inkább kisfiút szeretnék között, közben pedig lányneveken gondolkozom:) 

És nagyjából az utolsó mondathoz hasonló összevisszaságban telnek a napjaink:) 

Ami sok az sok

Nem mondom, szeretem én a meleget, csak nem bírom. Én, aki egyébként sem vagyok annyira nyár fun, napról-napra nehezebben tűröm a hűséget. Kintre már csak alig-alig merészkedem, utálom, hogy bármit veszek fel, mindenképpen melegem van. A lakás kezdi nálam megütni az elviselhetetlen szintet.Most 28 fok van, de tegnap este 29 volt. Ilyen melegben én már nem tudok aludni, és ventillátor mellett sem, mert az is zavar. Külön öröm, hogy Kistesólakot már ki kell párnázni az esti alváshoz, ami pluszban melegít. Hajnaltájt, olyan 4 körül már jó lenne, akkor tudnék nagyot aludni, de mire épp jól aludnék, addigra Matyi kezd ébredezni, és nincs apelláta, fél8-8 körül indulnia kell a napnak, nekem ez a pár óra háborítatlan alvás úgy látszik, most már nem elég. Matyinak is melege van, a nappali alvásai a minimálisra csökkentek, gyakran már az 1 órát sem ütik meg, éjszaka aludna szegény, de csatakos, forgolódik, keresi a helyét, keresi a hűvöset, amit nem talál.  Szenvedünk! 

Tegnap egész nap plázáztunk, hogy kellemes hűs levegőt érezzünk magunk körül, és összekötöttük persze az aktuális vásárlással és nézelődéssel. 

Én már lassan képtelen leszek mindenre, fáradt vagyok, és emiatt ingerült, és ezt Pocaktesó is érzi, pocakkeményedéssel jelzi, hogy hékás, nyugi.

Kellemes 25 fokot akarok! Maximum! Farmert szeretnék hordani egy lenge hosszúujjas pamutfelsővel! Érdekes, hogy sosem szerettem a nyarat, talán még kisgyerek koromban igen, de aztán már inkább nem, és az ellenszenvem az idő előrehaladtávalcsak nőttön nő. 

Szerdán az internet szerint 23 fok lesz. Már várom. Pedig valószínű fejfájással fog rámköszönteni a hirtelen lehülés. De hogy nekem semmi sem jó!?