Siker

A tegnapi napot végül eredményesen zártuk. Matyi reggelije után elmentünk az okmányirodába, gondoltuk megnézzük mi az ábra, aztán legfeljebb elmegyünk a visegrádi utcába. Kértünk egy sorszámot, de mivel úgyis szünet következett meg még 12-en voltak előttünk, így elmentünk tescoba. Vettünk meggymagozót, meg napernyőt, meg műanyagszéket, meg lekvárhoz, befőtthöz való dolgokat.Aztán visszamentünk. A fényképes sorszámunk már lejárt, de nem volt baj, és még 6an voltak előttünk. Gondoltuk az már nem olyan sok, kivárjuk. Hát sok volt, kb. egy órát kellett várnunk, szerencsére Matyi nagyon jól tűrte, csak ppont akkor aludt el, amikor már az előttünk levőt hívták be. Így a fotózáshoz fel kellett ébreszteni. Nagyon gyagyás volt, mert nem akart felébredni, csak dőlt a buksija jobbra-balra, de aztán nagy nehezen sikerült, persze a kép gyagyás lett, kicsit bamba arcot vág rajta, és tátva van a szája, de aranyos.

Itthon pedig várt a röpke 6 szatyornyi meggy. Ebből este 3 szatyornyit sikerült kimagoznom, addig Feri foglalkozott Matyival. És ez még csak az egyik fa, a másikhoz még hozzá sem nyúltunk. Magozás közben eszembe jutott, hogy miért van még mindig a kamrában a tavalyi lekvárból is. Hát ezért. Mert már rá sem bírok nézni a meggyre. Pedig osztogatjuk ám bőséggel. Azt hiszem fagyasztok is le belőle. Tegnap bedobtak egy saturn katalógust, és 0%os thm-el lehet hűtőket venni. Mondtam Ferinek, hgoy akkor venni kéne egy nagyobbat, aminek mind a két raktere nagyobb picivel. Tervezzük egyébként, szóval nem csak egy kósza ötlet. De Feri szerint egy külön fagyasztó kéne. Persze van benne igazság, csak az a baj, hogy a konyhába nem fér be 2 hűtő, így azt le kéne vinni a pincébe, vagy a mosókonyhába. Az meg már elég macera, főleg télen. Egyelőre nem döntöttünk.

Fél siker

Feri ma csúsztatott, és el akartuk intézni az okmányirodában Matyi útlevelét. Persze nem sikerült, mert kiderült, hogy ma csak előjegyzésesek vannak, menjünk vissza holnap. Kicsit még aggódom a holnap miatt is, mert Matyi még nem tud önállóan ülni karfa nélküli széken, de remélem hogy hátulról azért lehet majd tartani. Már csak az a kérdés, hogy milyen arcot fog vágni. az biztos, hogy mókás lesz.

Azért nem volt teljesen haszontalan a nap, mert elvittük a fényképezőgépet a szervízbe. Először egy hozzánk közelebbibe mentünk, de onnan elkültek bennünket, hogy az újabb gépeket (a miénk 3 éves, nem gondolnám annyira újnak) csak a Somogyi Béla utcában javítják a Blahánál. Ez az egy hely van az egész országban ahová a Canon gépeket lehet vinni. A fickó jól ráparáztatott bennünket, hogy a javítás bizony drága lesz, éppen a monopolhelyzet miatt. Átmentünk a Blahához. Mondtuk, hogy mi a baja, a nő nézegette, piszgálgatta egy szemöldökcsipesszel, nem sikerült neki, elvonult valami paraván mögé, majd visszajött, és közölte, hogy nagy szerencsénk volt, mert csak kiakadt valami, amiatt nem záródott be a szeme. Szerencsére nem kell cserélni. Egyébként a csere 4700 Ft-ba került volna, plusz gondolom a munkadíj. Így nem fizettünk semmit. És jó a gépünk.

Azóta itthon ülünk, bevackoltunk a leghűvösebbnek gondolt szobába, de még így is nagyon melegünk van, nekem legalábbis, de szerintem Máténak is. Már előre félek mi lesz velünk nyáron, mert tavaly is nagyon gáz volt itthon, amikor a szobában 38 fok volt, kint meg 40 akárhány.

Matyi kidőlt:

Hogyan tovább

Mivel Máté igazi Mészáros, ezért nagyon csúszik neki az alma és az őszibarack. A sütőtökkel sem volt probléma, de az nem gyümölcs, és az sajnos csak üveges formában elérhető mostanság, én meg mégiscsak jobbnak találom, ha frisset eszik Máté, és annak az ízét szokja meg. Felhívtam hát a védőnénit, akinek még több hét múlva esedékes a látogatása, hogy akkor mi legyen, maradja a jól bevált alma, barack összeállításnál, és ezeket váltogassam, vagy vihetek bele valami újdonságot. Azt mondta, ha Máténak ennyire bejönnek az alapok, akkor nyugodtan léphetünk egy szinttel feljebb, azaz keverhetek az alapokhoz egy-két szem meggyet, vagy pici körtét, egy-két karika banánt, és kipróbálhatjuk a sárgarépát és a krumplit, hogy ahhoz mit szól a fiatalember. De szigorúan egyszerre csak egy változtatást hajtsak végre, és azt egye 3-4 napig.

Mivel újra itt a meggyszezon, és nálunk két meggyfa is ékesíti a kertet, igaz az egyiket már két éve halálra ítéltük, azóta annyit terem hogy tavaly a fél munkahelyemet elláttuk meggyel, szóval gondoltam a meggy lesz az első újítás. Óvatos duhajként két szemet paszíroztam bele az almapüréjébe, És megette. Szerintem szerette is. Úgyhogy a meggyet is kipipálhatjuk.

Az idén is sok meggyünk van, de mag tavaly csak lekvárt tettünk el, idén befőttre is készülök, jó lesz majd a meggyes rétesbe.

 

És így szedtük a meggyet:

 

Vasárnap

Hogy mi történt Matyival tegnap, nem tudom, de rá nem jellemző módon olyan tündérien viselkedett, hogy szinte már kételkedni kezdtem abban, hogy valóban az én Mátém-e ő vagy elcserélődött. Délelőtt itt voltak a nagyszülők,és kicsit aggódtam, hogy megint sírással fogja őket fogadni, de nem, most fülig ért a szája, és nagyon barátságos volt. Hétvégén ha úgy alakul meg szoktuk nézni a hupikék törpikéket a tv-ben. Megállapítottuk, hgoy Matyi olyan mint törppicur, legalábbis úgy "beszél". Nagyon aranyos. Délután mi mentünk vendégségbe. Korábban írtam, hogy féltem Peti vanálságától, nem ok nélkül. A dackorszak kellős közepén nem igazán tudja elfogadni, ha nem körülötte forog a világ, minden figyelemnek rá kell irányulnia, és a figyelmet bármi módon képes kiharcolni magának, leginkább a randalírozással. A nagy figyelemfelkeltés közben sikerült a fényképezőgépünkben is kért tennie, valamihez odacsaphatta, mert a "szeme", ahogy én hívom, az a rész, ami be-és kikapcsoláskor kinyílik, és becsukódik nem működik. gondolom valami rugó kipattanhatott. Legalábbis remélem csak ennyi a baj, de majd elvisszük szervízbe. Nem örülnék, ha le kéne cserélni, még nászajándékba kaptuk. Akkor egy erős középkategóriás gép volt, most már azért annyi pénzért, amennyibe ez került lehet jobbat venni, de nekünk ez is teljesen jó volt, mivel csak hobbifotósok vagyunk. Szóval igen nagy az eszmei értéke. Annyit legalább elértünk, hogy most nyitva van a szeme, mert először zárva volt, és nem nyílt ki, így tudunk vele fényképezni. Szóval Peti kitett magáért, és szemmel láthatóan nem nagyon tudta tolerálni egy kisbaba jelenlétét, kicsit féltettem is Matyit, hogy majd megijed, de Matyi annyira jó volt. Gondolom az új hely is lenyűgözte, sokat bámészkodott, és egyáltalán nem volt nyűgös, igaz, elmentünk sétálni és séta közben aludt egy jót, de még hazafelé a kocsiban is vidáman fecsegett, pedig ekkorra már mindig eltörik a mécses. Összességében jó napot zártunk, a szívem tele volt gyönyörűséggel amikor ágyba kerültünk.

Más: A csoda még tart, szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mikor Matyi olyan fél 12-kor a szokásos zokogásában tört ki Feri magától ölbe vette, a mellkasára fektette és úgy pihiztek. De még 10 perc nyugizás után sem akart Manó a saját ágyába feküdni, így Feri kiköltözött vele a nappaliba, egyrészt azért mert a kanapé karfáján jobban meg tudja támasztani a fejét, és így ő is tud egy kcsit aludni, míg Matyi a mellkasán piheg, másrészt, hogy lekapcsolhassuk a kislámpát a hálóban, hgoy én is tudjak aludni. Csak 3 kor kaptam vissza Manót, amikor már enni kért, de ilyenkor rögtön visszaalszik. Így sikerült kipihenni magunkat. Na de hogy meddig tart a csoda? Remélem nem csak 3 napig.

Kuglóf

Ahhoz képest, hogy először próbálkoztam a kuglófsütéssel egész jól sikerült. Bár az a 20 perc sütésidő, amit lespóroltam még belefért volna, de annyira féltem, hgoy meg fog égni, és már jónak tűnt. Jó is lett, nem maradt nyers, melegen volt a legfinomabb. Feri annyira dícsérte, hogy megkínáltam vele az ősöket is, szerintem ízlett nekik. Legközelebb már bátrabb leszek, és kivárom a kiszabott másfél óra sütést.

Frissen

Most, hogy csak kétszer kellett felkelni éjjel Manóhoz, (ha a 11 órát, és a reggel 6-t nem számolom az éjszakához) teljesen kipihentnek érzem magam. Olyannyira, hogy egy kuglófsütésre készülök. Még sosem csináltam, igaz sütőformám is csak a múlt hét óta van. A receptek tömkelegéből végül Farkasházi Réka vacsoracsatában sütött kuglófját választottam, olvasva igen-igen egyszerűnek tűnik, és nagyon dícsérték versenytársai a műsorban. Hát kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni.

Holnap jönnek anyósomék Matyinézőbe, ha jól sikerül nekik is felszolgálom majd. holnap délután pedig mi megyünk vendégségbe, na attól kicsit tartok, mert Peti (3 éves9, ha vendégeket lát belébújik a kisördög. És hát Matyi sem egy deákné vászna, szóval érdekes lesz.

Sütőtök

Matyi az almát és az őszibarackot gond nélkül elfogadta. Mondhatom azt is, hogy szereti, nagy élvezettel cuppogtatja, tátja a száját, és vigyorog evés közben, vagy mint egy igazi gurmand becsukott szemmel majszol és élvezi az ízeket. Gondoltam, itt az idő, hogy egy újabb merényletet kövessek el ellene, mégpedig a sütőtököt. Igazából az igazi ok az volt, hogy kifogytunk itthon a manóennivalóból,és mivel nem aludtunk már két napja nem éreztem magamban kellő erőt ahhoz, hogy nekivágjak a piacra gyümölcsöt venni és ez az üveg sütőtökpüré ott várt a sorára a kamrapolcon. Hát levettem, kivettem belőle egy kisebb adagot, megmelegítettem, és hajrá. szegény máté a szokott mosollyal tátotta a száját, és szinte már sajnáltam is, hogy nem azt kapja szegény, amire várt. Hát amit előadott, azt nem lehet leírni, látni kellett volna, szegényen végigfutott a hideg, és olyan fintort nyomott, amilyet még sosem láttam tőle. De kitartóan adtam neki tovább, és a végére szerintem már meg is szerette. De legalábbis megbékélt a sanyarú sorsával. Holnap folytatjuk a terrort:)

Második éjjel

Túl vagyunk az egymás után második átalvatlan éjszakán. Szó szerint. Máté vagy sírt, vagy nyűgösködött, és ha elaludt, akkor fél óra múlva újra sírva ébredt. Szóval tényleg úgy érzem, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam.

Este 101edszer is elmondtam F-nek, hogy mi az ami nem jó nekem. Persze megint mindent megígért, és hogy igyekszik, de tudom, hogy minden csoda csak 3 napig tart még nála is, és semmi nem fog változni.

Csalódottan

Hogy mennyi ideig kell zokognia a gyereknek, hogy életem párja, akivel közös jövőt, gyereket, családot terveztem felébredjen és a segítségét ajánlja (furcsán néz ki, így kell írni?) sosem fogom megtudni. De tény, hogy negyed 3-tól háromnegyed 5-ig hiába vártam. Ekkor részben elkeseredettségemben, részben fáradságomban, részben a Matyi miatti tehetetlenségemnek köszönhetően én is zokogásban törtem ki, ami már lehet hogy tényleg sok volt egy mélyen alvó férfiembernek is, mert megfordult, és megkérdezte, hogy "miért sírsz nyuszi?" Persze én voltam a hibás, hogy mért nem szóltam, hogy segítség kéne. Merthogy mindig szólni szoknam. Igen, mindig szólni szoktam, csak most már elegem van abból, hogy mindig szólnom kell, ha segíteni kell valamiben. Az örökös szólongatástól már házisárkánynak érzem magam, és lehet túl sokat akarok, de igazán jól esne néha ha önként jelentkezne, hogy vigyáz Mátéra, megfogja, felkel hozzá, stb... De nem, nálunk ez nem szokás. Több mint 5 hónapja nem voltam sehol Máté nélkül, pedig én is szívesen elmennék tornázni, maszíroztatni, vásárolni, fodrászhoz, vagy ezek olyan nagy dolgok lennének?
Tegnap este is mondtam neki 3/4 8kor hogy fogja már meg Matyit 10 percre, csak hogy kicsit becsukjam a szemem még fürdetésig, mert már nagyon fájtak a szemeim. Erre Ő: Én akartam becsukni a szememet addig! Na kössz! Igen tudom, hogy neki dolgoznia kell, és tudom, hogy ez mivel jár. De szerintem az sem kevésbé felelőségteljes feladat, amit nekem kell csinálnom, itthon. Én sem aludhatok ha fáradt vagyok, nekem is folyamatosan figyelnem kell a gyerekre, egyre jobban, ha nyőgös le kell kötnöm valamivel, ha sír meg kell nyugtatnom.

El vagyok keseredve. Mert nem ezt akartam. Nem így akartam. Azt gondoltam Matyi a MI gyerekünk lesz. De egyre jobban úgy néz ki a dolog, hogy ha jó akkor a mi gyerekünk, ha sír, akkor csak az enyém.

Sokszor volt már köztünk emiatt vita. Én szeretném, ha Ő jobban kivenné a részét a gyereknevelésből, Ő szerinte nincs itt semmi probléma, csak én vagyok túlérzékeny. Lehet. De nem leszek kevésbé érzékeny, ha azt érzem, hogy nem számíthatok rá.

Nem tudom, hogy mit tehetnék. Nem tudom, hogy meddig mehet ez így tovább. Nem tudom, hogy hosszú távon nem megy- e rá a házasságunk. Én próbálok toleráns lenni. Tényleg. Nagyon nehéz. De nem tudok hátralévő életemben minden gonddal egyedül megküzdeni. És nem is akarok. De amikor nagyon elkeseredek valóban megfordul a fejemben, hogy ha már így van, akkor lehet hogy egyedül mégiscsak jobb lenne, mert akkor legalább nem idegesíteném magam még őmiatta is.

Nem akartam panaszkodni, és sajnáltatni magamat sem, és gondolkoztam is, hogy írjak-e egyáltalán erről. de annyira tele van most a fejem hogy muszáj volt leírni. És igen, sajnos ez is az életem része.

Esti levegőzés

Most, hogy ilyen meleg volt az elmúlt napokban, minden este még fürdés előtt lementünk a kertbe. Egyrészt mert kint jobb idő volt, mint bent, másrészt ilyenkor már Matyi fáradt és nyűgö, és ezeket a kerti sétákat ő is nagyon élvezi, kicsit megnyugszik. Apa nyakában pedig különösen izgalmas az esti kerti túra.



És még három, ami nagy kedvencem.
Ez almaevés után:

Itt pizsamában, kipihenten:

És a fotel sarkában ücsörögve, természetesen segítséggel, a kép oldalán ott van apa vigyázó keze, ha valami történne:

Szundimanó

Nem tudom, hogy a hirtelen jött hűvös levegő, vagy egyszerűen csak a fáradtság az oka annak, hogy tegnap estétől egy álommanóval van dolgom. Éjjel is jól aludtunk végre, igaz felébredt 3kor és 6 kor, de néhány puszi, és egy kis ölelés után ment tovább az alvás, reggel fél 9ig. Reggeli és őjra alvás. Most ébredt megint. Én persze megint kicsit túlaggódtam a dolgot, mert nem jellemző az én porontyomra az ilyen maratoni alvás, reggel rögtön lázméréssel indítottam, de semmi, Matyi makkegészséges. Ez ad egy kis okot a reményre, hogy egyszer talán nekünk is lesz egy nyugodt éjszakánk, hisz a mi Máténk is képes több órát aludni egyhuzamban.

És amit most az imént csinált..., a fotelében magától odahőzta magát a játékokhoz, azaz egyedül ülésbe tornázta magát. Nem hittem a szememnek. Majd kipróbáljuk talajon is.

Ügyintézés

Tegnap az ügyintézés napja volt, Feri szabadságon volt még, ill. csúsztatott. A polgármesteri hivatlaban kezdtünk, mert van egy peres ügyünk a szomszéd ellen. Mátét teli pocakkal indítottuk útnak, felszerelkezve teával és baracklével, ami most az új kedvenc és nagy hasznát vettük a hőségben, csak úgy csúszott le neki a fincsiség a torkán. Ennek köszönhetően sírás nélkül megjártuk az utat, ami azért 5 óra hossza volt összesen. Polg. hivatalban hamar végeztünk, Máté végig aludt. Utána a munkahelyemre mentünk, mert hamarosan lejár a tgyás-om, (vége a jó világnak), és a gyed-et külön kell kérvényezni, 2-szer 3 oldalon. A bárd, ami szerintem már régóta ott lógott a cég feje felett, legalábbis azóta amióta az amerikaiak megvettek minket mostanra kezdett el lecsapni, egyelőre egy 20%-os leépítés képében, ami olyan 20-30 embert jelent, attól függően, hogy melyik rétegből tervezik az elbocsátást. Mivel a bérköltség csökkentése a fő cél, így értelemszerően a felsőbb rétegből kevesebb ember egyenlő az alsó rétegből sok emberrel. Egy baj van, hogy az amcsik óta a felsőbb réteg nagyobb számúvá duzzadt, mint amennyire ez indokolt lett volna, szerintük csak a dr-el kezdődő nevűek a jó munkaerők, épp ezlrt ebből vettek fel jó sokat az elmúlt 2 évben. Persze nem utolsó szempont, hogy minél nagyobb a cégen belül a phd-sok aránya, a cég tőzsdei megítélése annál jobb, kint Amerikában. A bibi csak ott van, hogy alapvetően mi egy termelő cég vagyunk/voltunk, tehát szükség volna egy-két munkás emberre is, nem csak íróasztal mellett okos dolgokat kitalálókra, mert hiába a jó gondolat, ha nincs aki kivitelezze.

Szóval ilyen hangulatban érkeztünk, amikor a munkakedv minimális, viszont nagy találgatás, hogy kik lesznek a "szerencsések". És van persze ujjal mutogatás , fúrkálódás, helyezkedés, ami ilyen helyzetben még normálisnak is mondható. Szerencsére, elvileg engem ez most nem érint, devolt már néhány érdekes hózása a cégnek, lehet, hogy még én is belekerülök a szórásba.

Amiért mentünk sikeresen elintéztük, Máté mindenkit levett a lábáról, most különösen jókedvű volt , pedig alig aludt az előző éjjel. Bár volt akire csak ránézett, és lefelé görbült a szája pl. a 4 gyerekes főnökömben nem tudom mi rémísztőt láthatott. Lehet, hogy emlékezett rá, hogy a múltkor felébresztette békés álmából, és ezért orrolt meg rá.

Mindig felemás érzésekkel távozom, mert jó ott lenni kicsit a többiekkel, bár az idő mindig rövid, viszont mindig örülök, hgy nem kell ott lennem nap mint nap, és nem kell részese legyek mindannak ami most ott zajlik. És csak reménykedem, hogy mire eljön az idő a nagy visszatérésre, addigra minden más lesz, és szép és jó, mégha ez hiú ábrándnak is tűnik csak.

Kisfiú vagy kislány?

Délelőtt elmentünk Auchanba. Nemkellett sokminden, de így is otthagytunk egy csomó pénzt, igazt vettünk egy bőröndöt is, ami a meglévő két méret között van félúton, és pont jó lesz Ferinek, ha megy Milánóba (megint). Matyi is kapott egy zacskó habtapit, még nem raktam össze, de remélem hogy egy darabig lefedi azt a területet, amit bejárni képes, és így megszabadulok a mindennapos porszívózástól, amit igen-igen gyűlölök. Kapott még egy igazi vagány kiscipőt is, holott igen, annak idején én magam is luxusnak tartottam egy ekkora gyereknek cipőt venni. DE Matyinál azért tartottam szükségesnek, mert szegénykémnek csak olyan zoknijai vannak, amik taszítják a lábát, és indulás után kb. 10 perc múlva a babakocsi különböző zugaiból halászom elő őket, és ha van rajta olyan pamutcipő is, akkor azzal együtt is simán lepöndörgeti a lábáról. Szóval kicsit most abban bízom, hgoy az igazi cipőt nem fogja tudni majd olyan könnyen levenni.

A pénztárnál mögöttünk állt egy néni, kedvesnek tűnt, Matyi is szimpatizált vele, mert szórta felé a mosolyait, de lehet, hogy csak a néni auchanzacskós kenyere nyűgözte le annyira, nem tudom. Mindenesetre jól szórakoztak ők ketten, míg egyszercsak a néni megkérdezte, hogy kisfiú vagy kislány? Na ekkor majdnem dobtam egy hátast. Azt gondoltam, hgoy Matyi az maga 5 hónapjával már van annyira karakteres, hgoy messziről is látszik, hogy kisfiú, egyrészt. Másrészt pedig, ilyenkorú gyerekeket, szerintem, már erősen nemüknek megfelelően öltöztetnek a szülők, Matyi sem piros fodros kisblőzban és kisszoknyában volt, hanem vagány zöld naciban, és világosbarna sárkánymintás pulóverben, szóval egyáltalán nem volt megtévesztő még avatatlan szemnek sem. Gondoltam, megkérdezem a nénit, hogy mit gondol, fiú vagy lány? De nem tettem, udvariasan válaszoltam neki, hgoy fiú, és Matyi felé fordultam, hogy együtt játsszunk. Ne kokettáljon nekem olyan emberekkel, akik nem tudják őt megkülönböztetni egy lánytól.

De legalább kitartó

Mindkét elvnek vannak pártfogói ismeretségi körömben is. van aki arra esküszik, hogy hagyjuk sírni a gyereket, majd belefárad, megunja, rájön higy hiába, és majd elhallgat, elalszik. Vannak, akik épp ellenkezőleg, ha sír a gyerek fel kell venni, nyilván nem sír hiába, valami baja van, nyugtassuk meg. Én tudattalanul is a második tábort erősítem, mindig az volt, hogy ha sírt Máté felvettem, megcirógattam, megöleltem, összebújtunk, és már nem is volt semmi baj, vagy legalábbis hamarosan sikerült orvosolni. Leginkább az én gyengeségem volt ez, mert sosem bírtam hallgatni, ahogy sír, majd később üvölt. Inkább beáldoztam magam, és bármennyire fáradt voltam, fájt a hátam, mentem, felvettem, öleltem. Aztán olyan sokan letorkoltak miatta, hogy elbizonytalanodtam, és megkérdeztem még Máté igen zsenge korában, hogy jó-e ha ezt teszem, vagy még most a kezdet kezdetén csapódjak át a másik táborhoz. A védőnő megnyugtatott, nem nem baj, ha felveszem, sőt, jó, mert így a baba érzi, hogy számíthat rám a bajban, és különben is az ilyen picik valóban nem sírnak hiába, és 1 éves korig a szeretetből sosem elég, és nem lehet vele elkényeztetni.

Máté pedig nőtt, nőtt, okosodott, és sajnos mostanra van, hogy olyan mértékű hisztiket képes levágni, hogy semmi sem segít. Leginkább hajnalban jut eszébe, gondolom a fáradság miatt is van, hogy vígasztalhatatlanul felsír, majd ez átcsap az idegesítő nyekergésbe, és majd a visításba, és végül jön a keserves zokogás. Ma hajnalban sem volt ez másképp, a fent írt sorrendben, plusz még hozzájön, hogy ilyenkor már apa is bekapcsolódik a manónyugtatásba, igazi családi program lesz ebből immáron több hete hajnalonként. A helyzet már annyira kilátástalan volt, hogy gondoltam, nincs mit veszteni, visszatettem a kiságyába, és reméltem, hogy egyszer majdcsak elfárad, és elalszik. Vártunk...., vártunk..., és még mindig vártunk...., semmi, Máté üvöltött. Egész másfél órán keresztül bíztam a szakemberek által tanácsolt módszerben, reméltem, hogy az én gyerekem sem más, mint a többi, de be kellett látni, hogy igen, az enyém más mint a többi. Másfél óra kitartó üvöltés után nem bírtam már tovább hallgatni, zsongott a fülem, fájt a fejem, és nem volt mit tenni, mint felvenni. Két perc múlva aludt. Gondolom azért mert kifárasztotta magát.

Így sikerült még 2 órát aludnunk. Csak hát nem tudom, mit remélhetnék a jövőtől. Nem tudom, miért van ez, hogy minden hajnalban ennyire sír. Nem tudom, hogyan orvosolhatnám a baját. Sem a fogínyre való kence, sem a tea, még a cici sem nyugtatja meg.

Egyben bízom csak, hogy ezt a kitartását nem növi majd ki, mert az élet más területein még nagy hasznára válhat a jövőben.

Egy nehéz nap éjszakája és egy mókás reggel

A tegnapunk, hát...., nem nagyon találok rá szavakat. Az előző alvásmentes éjszaka meghozta a hatását, Máté egész délelőtt csak nyűglődött, nem tetszett neki semmi, nem akart aludni, nem akart játszani, még enni sem.. de legalább anyu is megtapasztalhatta, milyen is, amikor azt mondom, hogy hisztis volt a gyerek. Most már belátta, hogy egy csepp tőlzás sincs benne. Délutánra kicsit javult a helyzet, szinte már jó is volt, megint körbepörögte a szobát, betornázta magát az eddig ismeretlen, felderítetlen helyekre, mint pl. a szék alá, és onnan pislogott ki nagy büszkén. Miután hulla fáradt volt, gondolom, így a fürdést is előrébb hoztuk, és 8kor már aludt is. Az éjszaka egész jól telt, tulajdonképpen, ha a 11-es ébredését nem számolom, akkor csak egyszer ébredt fél4kor. Fél 6-kor viszont mozgásra lettem figyelmes, és amikor odapislantottam a kiságy felé, csak két égnek álló lábacskát láttam, meg egy mancsot, ami kilógott a rácsvédő alatt. Majd hatalmas altáji durrogtatást hallottam, aztán rotyogás, és nem hittem a fülemnek, hgoy ezzel mind megküzdött egyedül az én kis kópém. Máskor ilyen esetekben sírás van, és jön a nyugifotel, ami enyhíti a küzdelmet. De most nem kellett. És látni kellett volna mindenkinek azt az elégedettséget az arcán, amikor óvatosan mellé osontam, és meglestem mi újság. Rém büszke volt magára! Jogosan! A kiágyban olyan kép fogadott, mint háború után, a takarók, a pelus szétdobálva, a rácsvédő lerángatva, látszott, hogy nagy volt ott a küzdelem:) Leszedtem a már félig úgyis leszedett rácsvédőt, Máté örömmel nyugtázta, hogy újabb teret kapott a randalírozásra, és gyorsan fel is csavarodott a rácsra, kilógott keze lába, és élvezte, hogy lóg, mint egy kismajom. Őj fejezetet nyitunk a játék terén, és egyre jobban durvulunk kérem szépen. Kérdés, meddig tudok én ezzel lépést tartani?

5 hónapos

Egy kacagó 5 hónapos:

Elérkeztünk az 5dik hónaphoz. Gyorsan, gyorsabban, mint gondoltam volna. Máté most már igazi kisfiú, rakoncátlan, minden rosszaságra vevő. Már igazi dögönyözős, jókat lehet vele hancúrozni, de igényli is a törődést. A szókincse egyre csak bővül, a gá-gő-gi-go, geö, hegő szókezdeményeket igen változatosan használja, össze is kapcsolja őket. Figyelme az ismeretlen dolgok iránt töretlen, mindent megszemlél, mindenre rácsodálkozik, ami a keze ügyébe kerül, azt alaposan megvizsgálja, egyik kezéből a másikba teszi, megrázogatja, majd ha mindezzel végzett a szájába veszi. Az ujjszopást már mesterfokon űzi, most általában csak két ujjal nyomja, de azt úgy teszi a szájába, hogy a tenyere felfelé néz. Hogy ez neki miért kényelmes, nem tudom. Fogacskákkal még nem büszkélkedhetünk, de hát korai is lenne az még, egyelőre csak nyáladzik, egy kölyökkutya is megirigyelhetné azt a nyálmennyiséget, amit naponta kicsorgat. Az elmúlt egy hónp alatt hihetetlen sokat fejlődött a kommunikációja, őrültem figyel, ha beszélek hozzá, még válaszol is a maga kis szókincsével, mosolyog, vigyorog, kacag, huncutkodik.

Az idegenekkel először bizalmatlan, kérdőn néz rám, hogy na most mi legyen, jobb esetben nem fakad sírva, de aztán nem kell sok idő, és már mehet is a hancúr. Ilyenkor keze-lába egyszerre jár, fut, kapálódzik.

A hónap nagy lépése a hasra fordulás, most már ha kell, ha nem hasra fordul, persze aztán nyávog, ha nem jó úgy neki, mert valahogy azt még nem találta ki, hogy ha nem kényelmes, akkor forduljon vissza, pedig hasról hátra már régóta megy a fordulás. Olkor körbeforogja az egész szobát, megmássza a széklábat, összeszedi a szöszöket a szőnyegről. Rém mulatságos.

Hamarosan szerintem fel is fog ülni, mert annyira húzza fel megát, és ha segítek neki felülni, akkor már úgy is marad egy darabig, egy kicsit előredőlve még, de hát mégiscsak ülés ez. A kúszás még nem akar neki összejönni, mert a fejével nem tud mit kezdeni, csak húzza fel a fenekét, de a kezét nem teszi előre, így leginkább orra bukik.

A legjobb hely a világon még mindig anya karjaiban van, ilyenkor nagyon aranyos, a fejét a vállalmra hajtja, a nyakaba szuszog, a pici kezével pedig ölel.

Ezek a kedvenc pillanataim!

Időjárás

Ez a délelőtt hőség van, délután szélvihar és esik az eső, ez nem nagyon bejövős Máténak. Délelőtt mindig mosolygós és aranyos, délutánra meg csa a hiszti a hiszti. Persze mindig séta közben éri utól, mert kb. a séta felénél kezd el elromlani az idő, függetlenül attól, hogy mikor indulunk. Sajnos nem nagyon mondanak változást a hétre. Ferinek meg nagy szerencséje van, hogy pont egy ilyen nyűgös időszakban nincs itt. A nyűglődéshez még pluszban jön a fogzás miatti rosszkedv. Pár napja újra elkezdte az egész kezét a szájába tömni, de van amikor az sem segít, ilyenkor végigpróbáljuk az összes játékot, hátha valamelyik jó neki, kevés sikerrel. Ráadásul minden csupa nyál. Az éjszakáinkról már nem is írok semmit. (sírás, sírás, sírás) De szerintem még mindig nem lesz ebből fog, lesz még következő felvonás is.

Reggel a kertben

Feri Milánóban van, tegnap ment, pénteken jön. Így rám maradt a locsolás, ami nálunk minidg Feri dolga, én csak gyönyörködöm a végeredményben. Alapvetően csak a teraszon locsolunk, és a kertben a kis facsemetéket. Alapos kiképzést kaptam, mit hogyan, hányszor, így reggel nekivágtam a felkelő nappal megvilágított kertnek. Gyönyörő volt, kellemes meleg, kicsit nedves fű. Én mezítláb, papucsban, éreztem, ahogy a selymes nedves fű simogatja a lábamat. Nagyon jó érzés volt, igazi feltöltő erejű így korán reggel. (Máté már fél 5 kor nem nagyon akart tovább aludni, de 6 ig valahogy még sikerült ágyban tartanom) Nyílik a pünkösdi rózsa és a sima rózsa, és bimbóznak a muskátlik. Kát nap múlva kell legközelebb locsolnom, de azt hiszem holnap is teszek egy kört.

Szoptatás

Van egy hatalmas fotelem. Amitől korábban meg akartam szabadulni, mert nem illett a lakásban kialakított színvilághoz. Még az előző lakásból maradt meg. Aztán mikor Mátét hazahoztuk rájöttem, hogy igen kényelmes benne szoptatni, mert meg tudom támasztani a könyökömet, így kényelmesen tudom tartani az éhes kismanómat, és a vágott hasammal is viszonylag egyszerűen ki tudok belőle kecmeregni. Ez a fotel volt több hónapig a fő megtalálási helyem a lakásban, mivel Matyi igencsak cicifüggő volt/van, és stresszevő, szóval sok időt töltöttünk mi itt el kettecskén. Aztán az én kismanóm nőtt, nőtt, erősödött, és kinőttük a fotelt. Már nem olyan jó benne a szoptatás, mert Matyi megtámasztja a lábát a karfán és evés közben rugózgat, mintha rögtön le is akarná dolgozni a bevitt kalóriát. Ez neki gondolom jó, nekem kevésbé, mert néhány erőteljesebb rugózáskor csillagokat tudok látni. Így küszködtünk már egy ideje, aztán a múlt heti hosszú hétvégén volt egy nagyon rossz éjszakánk, és nagyon fáradt voltam. Máté minden nap fél 7kor ébred, és 8 körül kapja a reggelijét. Ez alkalommal fekve az ágyban. Evés után elaludt, és aludt 2 órát. Azt gondoltam biztos a rossz éjszaka miatt. Aztán másnap újra, és azóta minden nap ez van. Reggeli az ágyban, aztán 2 óra alvás. Ez nagyon jó! Kényelmes is, mert nem kell Mátéval küzdenem a fotelben, és utána kapok 2 extra órát. Sajnos Máténál az ilyen jó szokások nem tartanak sokáig, ezért próbálom minden percét kiélvezni. Nem utolsó sorban a nagy kipihentség nagy virgonccá is teszi, és ébredés után tele van huncutsággal, és ilyenkor ha lehet még jobban imádom!

Hajhullás és forgolódás

Engem is utolért a hajhullás, de valami iszonyat mennyiségben. Szinte markostul jön kis minden fésülködéskor. Igyekszem ezt a műveletet minél ritkábban, tényleg csak a legszükségesebb esetben csinálni.Először megijedtem, hogy el fog fogyni, mert rám sosem volt jellemző az ilyen jellegű tömeges hajveszteség. De tegnap a védőnő megnyugtatott, hogy ez teljesen természetes jelenség. A hormonok miatt van. Míg a 9 hónap alatt ezek a hormonok visszatartották a hajhullást, ennek köszönhetően szép dús hajkoronával büszkélkedhettünk, addig ezek a hormonok mostanra már távoznak a kismama szervezetéből és a szervezetünk bepótolja a kimaradt 9 hónapot. Hát remélem, hogy hamarosan vége lesz. Majd szedek valami csodaszert. Főleg most nem jött ez jókor, mikor Matyi egy nap alatt olyan szintre fejlesztette a forgolódást, hogy már nem is áll meg a köztes pozíciókban, hanem egyben lefordulja a 360 fokot. Szóval porszívózhatok ezerrel, mert forgó Manóm mindent felcsipeget a szőnyegről, kíváncsian megszemléli és természetesen muszáj a szájába venni, mert anélkül nem igazi a felfedezés.

Végre!

Régóta készült már Matyi a nagy műveletre, hogy a hátáról a hasára forduljon. Korábban már már megcsinálta egyszer-kétszer, de szerintem az csak véletlen volt,mert utána nem csinálta többet. Aztán sokat dolgozott, emelgette a kis fenekét, dőlt oldalra, de valahogy sosem akart sikerülni, hiányzott még egy kis lendület. De ma végre minden összeállt, a csillagok állása is megfelelő volt, hogy végrehajtsa hibátlanul a tettet. Nekem meg tátva maradt a szám, annyira precíz volt minden mozdulat. A siker annyira fellelkesítette, hogy aztán egész nap pörgött mint a körhinta. Talán ennek köszönhetem, hogy ebéd után 2 órát úgy aludt, mint a bunda, aztán még séta közben is lehúzott egyet. Remélem még éjszakára is marad ebből a fáradságból.

És úgy látszik ez a meglepetések napja, mert egy negyed almát reszelve úgy bepuszilt, hogy szinte még kevés is volt neki, pedig még csak most kezdtem el egy hete ízleltetni vele a levét, de tegnap nem tudtam eléggé levesre reszelni így került bele egy kis sűrű is, és megette, így ma már rögtön a sűrűvel kezdtük. Nem gondoltam, hogy ennyire ízleni fog neki.

Tévézik

Időnként rámtör, hogy elgondolkozom dolgokon. Most megint eszembe jutottak amiket korábban az a jó anyaságról gondoltam. Most is így gondolom, de most már azt is tudom, hogy én sosem leszek álmaim szereplője, és hogy azért még lehetek jó anya. Álmaim mintaanyája ( egyébként ismerek élőben ilyet, szóval nem csak holmi délibábot kergetek) elsősorban nagyon következetes. Én is próbálok az lenni, főleg a későbbiekben, de már most tudom, hogy egy fárasztó nap után nem egyszerű dolog a következetesség. Itt van pl. a tévé-kérdés. Tévézzen-e a gyerek vagy sem. Alapvetően nem vagyok a tévézés híve, persze pár gyereknek való műsort nyilván megnézhet, vagy mesedvd-t, de olyan sok rossz példát látok magam körül, és tényleg nem szeretném, ha az én gyerekem tévéfüggő lenne. Persze akkor itt jön képbe a kreatív anyuka (aki csak szeretnék lenni, de egyelőre, hát..., az elején vagyok még az útnak) aki tévé helyett mindenféle mókás dologgal próbálja lekötni gyermeke figyelmét. Gondolok itt kézműveskedésre, szerepjátékokra, stb...Már most is próbálom fejleszteni magam ezen a téren, szerintem kevés sikerrel. Sokat játszunk együtt Mátéval, "beszélgetünk", mesélek neki. De hát néha én is elfáradok, és ilyenkor nincs erőm a prüntyögésre, ilyenkor jó csak úgy feküdni az ágyon, miközben látom, hogy Máté szeme a tévére van tapadva. Ilyenkor csak arra van erőm, hogy elteszek valami kevésbé káros műsorra, és együtt nézzük, ahogy a kis koalamaci világgá megy a mesecsatornán. És közben tudom, hogy most döntöttem romba az elképzelésemet a jó anyaságról. Majd erőt veszek magamon, és magam felé fordítom érdeklődő kis buksiját, és játszani kezdünk. Ő pedig hálásan mosolyog, az én szívem olvadozni kezd, és máris teli vagyok energiával, és jöhet az újabb menet a randalírozásban. De azért ott marad a lelkiismeretfurdalás és a félelem, hogy mi lesz ha nem tudok majd elég következetes lenni, hogyha egy perc csendért bármit megengedek majd neki, (amit nagyon nem szeretnék). Van még mit tanulnom! De igyekszem Mátéval együtt felnőni a feladathoz. Remélem sikerül. De ez csak nagyon-nagyon soká derül majd ki.

A kis vadóc

tegnapi egész napos eső ellenére szinte egész nap nevettem. Bár az esővel egy kis nyűgösködést is kaptam, de a köztes időben Máté igazán kitett magáért. Ott tartunk a fejlődésében, hogy minden amit megkaparint a szájába akar venni, vagy a szájába is veszi. Így van ez a szobanövények levelével, az anyák napjára szedett gyöngyvirággal, a ruhájával, és mindennel de mindennel, neki mindent meg kell kóstolnia. Amikor hason fekszik, akkor a szájába veszi az alatta lévő pelenkát, és mint egy kiskutyus, felemeli a fejét és rázza jobbra-balra. Pihenésképpen pedig rámsandít, hogy ott vagyok-e még, nem hagytam-e magára, teli szájjal rámvigyorog, és folytatja tovább. Tegnap megkaparintotta a vasalódeszkáról lelógó nadrág szárát. Persze a szájába vette. Aztán a konyhában elkapott egy földre hulló alufóliadarabot. Micsoda reflexek! Hát az maga volt a csoda. Először csak nézte ahogy megcsillan rajta a fény. Aztán észrevette, hogy ha mozgatja a kezét, akkor ez a valami csörög is. Na innentől kezdve olyan volt, mint a vasútállomáson búcsút intő, zsebkendőt lobogtató szerelmes. Csak ő nem sírt, hanem nagyot kacagott közben.

Délután amikor a kiságyában aludt, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy csörög a tehene. Óvatosan belestem a szobába, de a takarótól nem láttam az én kis vadócomat, csak azt, hogy a tehenet fogja a lábánál és lóbálja. Aztán 10-15 perc múlva sírás volt, mert betornázta magát a sarokba ahonnan nem tudott kijönni. Mostanában néhányszor megfordult már a hátáról a hasára, de leginkább aza jellemző, hogy a csípőjét mozgatja jobbra-balra és így mindenféle helyváltoztatása képes, a körbeforgástól kezdve az előre haladásig.

Hát így telnek a napjaink, teli nevetéssel, huncutsággal.

Anyák napján

A mi kis (most már) 3 fős családunkban az a szokás, hogy ha van valami ünnep, akkor vagy együtt veszünk ajándékot, ami valami hasznos dolog kell, hogy legyen, plusz az ünnepelt dönti el, hogy mivel teljen a jeles nap. Anyák napját idén ünnepeltük először, ebben a formában. Egy újabb alakalom amikor nem csak köszönteni, de köszöntve lenni is jó érzés. valamiért egész hétvégén az én szívem a városligetbe húzott, de nem tudom miért. Vasárnap alakult úgy, hogy ki tudtunk menni, ez volt az én anyák napi kívánságom, és hogy együnk olyan lepényt, amilyet egyszer ettünk, amikor az orchideakiállításon voltunk még régen. Szóval útra keltünk. A ligetben még mindig a majális hangulat uralkodott, fűszerezve egy kis tűzoltó parádéval, mert hogy Flórián napja is volt egyben. Sétálgattunk, bámészkodtunk, elképzeltük milyen lesz jövőre itt lenni, amikor már Máté is részt vehet a mulatságban, és akkor beülhetünk vele a mesekörhintába, tűzoltóautóba, lovagolhatunk, és még egy csomó érdekes dolgot csinálhatunk majd, és mi is egy kicsit megint gyerekek lehetünk. Ettünk lepényt, , láttunk kiscsikót, ( és Bk nézőknek, Berényi Mikit is láttuk, de ezt csak suttogva jegyzem meg). Máté egy ideig a babakocsiból nézelődött, de gondolom onnan nem volt elég jó a kilátás, mert aztán ölbe kéretszkedett, és onnantól felváltva vittük, ő meg bámészkodott, szívta magába az információt.

A hosszú szünetek azért jók, mert ilyenkor együtt lehetünk mi hárman. Játszhatunk, nevethetünk együtt, amikor Máté alszik, gyönyörködhetünk benne közösen. És azért rosszak, mert 4 nap alatt igencsak megszokom/juk az együttlétet, és rossz ilyenkor az elválás. Ilyenkor újra bele kell kicsit szokni a szürke hétköznapokba. Most hogy Matyi olyan dögönyözős korba lépett, nagyon megtalálták Apával a közös hangot. Egyfajta cimboraság van köztük. Míg én inkább puszilgatós vagyok, Apával jöhet a vandálkodás, sikogatás. Irtó viccesek. Mi lesz itt még később....

Tűzoltóautóval:

A kacsák egyelőre nem érdekelték:

Vandálkodik:

Szuperhősködik:

Máté majálisa

Új hónap új szokások, már jól indult a nap, mert a szokásos fél 7-es ébredés és egy gyors kaki után, Máté úgy döntött szolidarit apjával, aki előző este csocsózni volt és igen hajnalodott mikor hazaért, szóval aludt mint a bunda, és a reggeli után Matyi is bealudt. Aludt is majdnem 10-ig. Egy időre én is visszafeküdtem, elvégre ünnepnap van, nekem is jár ennyi luxus, de nem nagyon tudtam már aludni, inkább csak néztem Matyit ahogy alszik. Aztán lefejtem neki egy adag tejet, hogy biztos, ami biztos, legyen neki, ha du. megyünk valahova. A Tabánba mentünk végül, ott találkoztunk a fiúkkal. Nem tudtuk pontosan milyen lesz a forgalom, meg hogy hogy, és hol lehet arrafelé parkolni, így a buszozás mellett döntöttünk. Én 5 hónapja nem ültem bkv-n, Máténak ez volt az első találkozása a busszal belülről. Hát nem mondom, hogy megszerette. Egész úton sírásközeli állapotban volt, amit csak úgy lehet ilyenkor kordában tartani, ha a pörgő hasú kutyájának extra sebességgel pörgetem a hasát, és emellé vagy bárgyú dalokat énekelek kitalált szöveggel( mert élt. csak a dallamokra emlékszem de a szövegre nem), vagy ami mostanában nagyon bejön, ha a számmal pattogtatok, és egyéb hangokat adok ki. Szóval így utaztunk végig a városon, gondolom mókás látványt nyújtva, bár nekem minden szememet lefoglalta Matyi, így nem láttam a körülöttem utazó emberek rám szegeződő furcsa tekintetét, de ha elképzelem milyen látványt nyújthattunk, akkor én magam is nevettem volna. Amikor leszálltunk, akkor persze már minden rendben volt, békésen nézelődött ez a gyagyás, és én is eléggé odavoltam, mert jó ideje nem voltunk már ilyen tömeges happeningen, Matyi pedig még egyszer sem. Volt sok ember, sok furcsa is, de voltak hozzánk hasonlóak is babakocsival. Persze nem mentünk be a dühöngő tömegbe, csak tisztes távolságból figyeltük az eseményeket, így még a zenéből is hallottunk valamicskét, de beszélgetni is tudtunk, és Máté sem ijedt meg. Nem voltunk sokáig, pedig maradtam volna még, jól éreztem magam, de nem akartuk annyira későig elhúzni az időt, mert ha Matyinál egyszer elfogy a türelem, na akkor kő kövön nem marad. De mivel békésen aludt, gondoltuk sétálunk egy darabon, így elmentünk egész az Astoriáig. Régen nagyon sokat sétáltunk így a városban, leginkább ilyen alkalmakkor, ilyenkor nem számítottak a kilométerek, bárhonnan hazagyalogoltunk. Hát most hazáig kicsit messze lett volna, de mivel sima 7-esre szálltunk nem 73-asra, így a Bosnyáktól is még kellett gyalogolni. Érzem is a vádlimban, pedig Matyi óta egész jó a kondim. Itthon még egy kis játék, evés, fürdés, és Máté már aludt is.

Ma reggel megint aludt még reggeli után. Régen is szokása volt ez, aztán leszokott róla, de nem bánnám, ha újra visszatérnénk ehhez a verzióhoz, mert nekem így jobban tetszik. De hát itt Matyi a főnök, és mindenki akkor alszik, amikor Ő fáradt. Ami egyre kevesebbszer van, mert egyre jobban élvezi a játékot.

Ma kapott 3 kiskanál almalevet, és nem ellenkezett, sőt..., tátotta száját, hogy kér még. Remélem nem csak az újdonság varázsa volt, hanem valóban szeretni fogja. De egyelőre nem megyünk ennél tovább, kihozzuk az almaléből a maximumot.