Ma

Ez a nap is eltelt, úgy-ahogy. Volt már ennél vidámabb születésnapom is, nem mondom, de azért nem vagyok szomorú, csak olyan ez nekem, mint másoknak a karácsony(amit én utálok), nem szeretek egyedül lenni. De ha már így esett, hát nem tétlenkedtem. Kicsit rendbeszedtem a lakást, mert holnap jönnek a kollégáim egy kis lájtos sörözésre. Közben pedig buta dolgok jártak a fejemben. Régen sok mindent elterveztem, hogy  majd hogy szeretném az életemet hogy alakuljon. Ebben a tervben 28 éves koromra már szerepelt egy gyerek. Ami akár igaz is lehetett volna...., de nem lett. Biztos így volt sorsszerű. Én hiszek a sorsszerűségben. Talán ezért is szeretem annyira Kunderát, mert a könyveiben sokszor megjelenik ez a téma. Most A lét.....-et olvasom. Még csak a felénél járok, és eddig az a kedvenc részem, amikor a véletlenekről ír. Hogy mennyi véletlen kell ahhoz, hogy két ember találkozzon ezen a földön. Így vagyok én a Ferivel is. Néha elgondolkozom, hogy ha másik városba kerülök, akkor ott is biztosan megtaláltam volna társam. Vagy ha Feri nem oda jön, ahova én. Van pár ember az életemben, akivel azt hiszem rossz időben találkoztunk. Akikkel olyan mértékig egy hullámhosszon mozgunk, hogy korábban biztosan szerelmes lettem volna beléjük. De az is lehet, hogy Müller Péternek van igaza, és őket már ismerem az előző életemből(amiben egyelőre nem tudom hogy hiszek-e). De már elég késő is van.