Gokart

Régi bakancslitás tervünket pipáltuk ki vasárnap este, amikor végre eljutottunk gokartozni. 

Még bőven a balatoni nyarakat gyűrtük, amikor Milán már mondogatta, hogy menjünk gokartozni, meg hogy ő szeretné kipróbálni. Ő az egyetlen amúgy a nálunk, aki Forma1 rajongó, és nézi a közvetítések, szóval ez pont belepasszol az érdeklődésébe. De akkoriban mág túl kicsiknek gondoltuk őket hozzá, főleg Marcit, és nem akartunk úgy menni, hogy ő meg kimarad, mert akkor meg hallgathatjuk évekig. 

Aztán tavaly télen, amikor nem nmagyon vlt ötletünk, hogy Milánt mivel lephetnénk meg, mert ahogy nő, egyre nehezebb neki úgy ajándékozni, hogy karácsonyra is legyen valami, meg aztán a születésnapjára is, plláne, hogy egyre "kifinomultabbak" a vágyai, ( értsd: drágák) . és akkor jutott eszünkbe, hogy gokartkupont adunk neki. 

Jó ötletnek tűnt, ( jó is volt) , örült is neki, és gondoltuk majd tavasszal, mikor már jó idő lesz simán beváltjuk. Csak aztán úgy eltelt a tavasz, Milán műtétje, meg munkahelyváltás, meg nem is tudom, hogy kicsit ki is ment a fejünkből. Na de  majd jön a hosszú nyár! Nekem még az is a fejemben volt, hogy akár hétköznap valamelyik késő délután is tök jó lenne, a Hungaroring felé a munkahelyem majdnem útba esik, gondoltam jönnek majd a fiúk, felvesznek, elmegyünk, tök jó lesz. 

Nem számoltunk azonban az egész nyáron tartó 40 fokos hőséggel, és nemigazán volt kedvünk ekkora melegben még a forró betonon körözgetni. Így a nyár is eltelt. 

Így fordultunk rá az őszre. Hogy most aztán már tényleg muszáj keresni egy jó napot. Nem volt egyszerű, mert nyilván ami nekünk jó lett volna, akkor nem volt szabad hely, vagy fordítva, végül Feri csak lefoglalta ezt a vasárnap este 7 órát, ami először késői időpontnak tűnt, de mindegy volt már csak csináljuk, mert októberben sincs egy szabad hétvégénk sem, és egyre hűvösebb és sötétebb lesz. 

Szóval vasárnap Marci focimeccse, meg a futásaink után még felkerekedtünk, és elautóztunk Mogyoródra. Sosem voltunk még az F1 pálya közelében sem, igaz, abból most sem láttunk semmit, mert a gokartpálya pont mellette van, a Hungaroring meg a felújítás miatt jól körbe is van kerítésezve, még csak megközelíteni sem lehetett. 

3 menetre volt jegyünk, menetenként azt hiszem 12 perc volt. Vettünk maszkot, választottunk sisakot, és izgatottan vártuk, hogy sorra kerüljünk. Egy fiatal férfitársaság volt még rajtunk kívül, de szerencsére nem egy futamban mentünk, ők mentek épp, amikor mi érkeztünk, aztán mi egy kört, aztán megint ők, és mi még kettőt. Velünk még egy Mátéforma fiú is jött. A fiatal pasasok őrült gyorsan mentek, kívülről is félelmetes volt nézni, velük együtt én biztos nem mertem volna indulni. 

Én így is nagyon udvarias voltam, mert szépen mindenkit magam elé engedtem, menjen aki siet, én ráérősen elvezetgettem hátul. :-) Milán nagyon élte a meneteket, sokszor láttam, hogy elsuhan mellettem, és persze utána is nagyon fel volt spanolva. De mindegyiküknek nagyon tetszett. Abba sem akarták hagyni. 

Nem mondom, nekem is tetszett, de én nagy vagánykodásba nem mertem belemenni, és az utolsó 12 perces menetben meg már inkább  a végét vártam, mert az a kocsi amiben akkor ültem, nem volt túl jó. Rángatott, meg kényelmetlen is volt, és már nagyon vártam, hogy leteljen az idő. De egyébként jó volt azért, az első menetben feltérképeztük  a terepet, a másodikban még én is egész jó időket mentem, a fiúk a harmadikban is nagyon hajtottak. 

Már azt beszélték, hogy mikor jöjjünk legközelebb :-) Hahahaaaa :-D 

Áradás

 A múlt héten szinte minden nap a Duna áradástól volt hangos a sajtó. Hogy éppen hol, éppen mekkora, hogy állnak a gátak, hogy nem állnak, hogy homokzsákolás van ezerrel... A múlt hétvégi és a hét elejei esőzés  nem segített sokat. Akkor még az is benne volt a pakliban, hogy rekordméretű áradásnak lehetünk tanúi. 

Máténak vasárnap jött a körüzenet az evezősegyesületből, hogy aki csak tud menjen hétfőn bármikor, mert az alsó helyiségeket, a kondit, a hangárt biztos, hogy el fogja önteni a víz, onnan amit csak tudnak fel kell pakolni az emeletre. Ment is suli után, meg rajta kívül még nagyon sokan, és pikkpakk felmenekítettek mindent. Másnapra várták a zsákokat és a homokot. Nem a honvédségtől kapták, onnan semmilyen segítséget nem kaptal,  hanem magánúton vették. Kedden homokzsákoltak és körbebástyázták , amit csak tudtak. Az ajtókat, ablakot valami speckó fóliával lefóliázták, és körbeszigetelték, amit egy egyesületi tag hozott (szerzett), aki ohbbiból oda járni evezgetni heti egyszer. Szóval egy klassz összefogás volt, mindenki hozzáadta, amit tudott. Valakitől még házi kolbászt és friss kenyeret is kaptak. :-) 

Szerdán a Népszigetet már elöntötte a víz, akkor már nem tudtak bemenni. 

Állítólag az egyik helyiségbe beszivárgott a víz, mert megroggyant a homokzsákkupac, de hogy mi árja őket majd ott, az majd csak a jövő héten derül ki talán. Addig a Városligetbe járnak kondizni meg futni. 

Marciéknál pénteken Széchenyi születésnapja alkalmából projekt nap volt, és a Széchényi Könyvtárba mentek. Eredetileg úgy volt, hogy átsétálnak a Lánchídon, de pénteken erre már nem vállalkoztak, de azért ők s megnézték a vizet. 

Feri eleve minden nap látta, mert budán dolgozik. 

Milán leszarta. Hiszen ez csak víz. 

Úgyhogy nem volt mit tennem, szombaton muszáj volt befutnom nekem is a Dunához, hogy én is megnézzem. 

Láttuk már 2013-ban, hogy milyen magasra képes feljönni a víz, nem volt újdonság, sem meglepetés. De azért mégiscsak eléggé hűűűűhaaa látni, hogy ott ahol egyébként zajlik az élet, autók, gyalogosok, biciklisek közlekednek, ülnek a parton, ahol játszótér van egyébként és pihenőpadok, ott most mindenhol csak a víz hömpölyög. Félelmetes, mekkora ereje van a természetnek, és időről-időre mindig megmutatja, hogy ki az úr, de az emberiség sosem tanul belőle. 

A Jászai Mari térig futottam el itthonról, ott kicsit bámészkodtam, majd átfutottam az Árpád-híd- Duna Aréna vonalon,  mert nem akartam a liget felé menni visszafelé is, mert már nagyon készültek az esti Ricky MArtinra, és jó sok ember volt már kora délután is ott. A Duna Arénánál megnéztem a mi Rákos-patakunk torkolatát, és úgy futottam haza. Itthon még egy félmaratonra egészítettem ki a távot az ismerős utcékon körözgetve. 

Újtanév

 Nem mondhatom, hogy nagyon lázban égtünk, hogy kezdődik egy újabb tanév... sőt... de éppenséggel nem is nagyon lázadoztak miatta a fiúk. Persze nyilván mondták, hogy ódekár, ódeszar,  de nem volt ez oyan komoly, hogy komolyan is vegyem. :-) 

De hát ilyen ez a körforgás, szünet-iskola-szünet-iskola... 

A héten 2 szülőin voltam, Milánhoz jövő héten megyek, mert ott beteg lett az ofő. 

A tanévkezdős nagy tiltsuk be a mobiltelefont hisztiből nálunk sehol sincs túl nagy hajcihő, ( ennél sokkal nagyobb nyílt sebekből vérzik az oktatás, azokról kellene inkább cikkezni és azokra kellene fentebbről vmi jólátgondolt intézkedés, de szok nem annyira fontosak a vezetésnek, mint hogy van e telefon a gyerekeknél. Értem én, így ami a falakon belül van, az ott is marad. Ez is egyfajta intézkedés) Marciéknál eleve nem volt sosem megengedve, hogy náluk legyen napközben a telefon, nem is hord emiatt magánál. Milánéknál elreakják az osztályteremben egy szekrénybe, Mátééknál pedig mindenki elteszi a saját kisszekrényébe ugyancsak a saját termükben, de azokon az órákon ahol eddig használták ez után is fogják, és nem drámáznak ezen, sem a tanárok, sem a gyerekek, sem a szülők. 

Máténak még alakulóban van az órarendje, a faktokat talán a jövő hétre összefésülik, és reméljük, hogy nem fogja ütni a hegedűóráját, mert azt meg már a héten el kellett kezdeni, de elvileg kedden délután lesz a földrajz, a matekot meg álítólag nulladik órákban szokták nyomni. Máté ebben bízik, mert így a délután az övé. 

Az idén az ő feladatuk a szalagavató műsor összerakása, Máté nem túl lelkes, bár én javasoltam neki, hogy ajánlja fel, hogy elhegedül valami nótát, de egyelőre kéreti magát. Állítólag egy 12-dikes lány megkérdezte, hogy nem táncolna-e vele keringőt, mert kevesebb a fiú az évfolyamban, és kéne néhány kisegítő, de Máté lepattintotta. Vagy legalábbis nem ugrott rá rögtön a lehetőségre, úgyhogy gondolom már lett más jelentkező, mert egyik este már ott táncolgattak az aulában. 

Amúgy meg egészen döbbenetes, hogy jövőre már ők lesznek a végzős osztály!!!! 

Marci idén újra nekifut a felvételinek, ezúttal a hatosztályosnak, és egyelőre egész lelkes, mert most az a terve, hogy a Máté iskolájába megy, és akkor 1 évet még együtt járhatnak. Ha nem is nagy örömmel, de azért egész kis ellenállással csinálja a feladatsorokat, amiket viszonylagos türelemmel át is tudunk beszélni. 

Nem mondom, hogy nem lehetne nagyobbat álmodni, és megpróbálni egy erősebb iskolába bekerülni, bár ez ellen már tiltakozik, viszont az tény, hogy ez az iskola, a tanárok és a vezetőség borzasztó gyerekbarát, és úgy látom, hogy mindenkire annyi terhet raknak, amennyit elbír, vagy vállal. Vannak nagyon kimagasló eredményű diákok Máté osztályában is, akik országos kémia-fizika versenyekre járnak és nyernek meg, Máté sajnos nem tartozik ezek közé, de az, hogy nem vegzálják emiatt, és még segítséget is próbálnak nyújtani ( ha hagyják a diákok) már ez is egy jó pont. 

A másik, ami nagyon szívetmelengető nekem, hogy a most a szülőit egy igazgatói tájékoztató előzte meg, amit úgy kezdett az igazgató miután köszöntött bennünket, és örömét fejezte ki, hgoy milyen sokan eljöttek, hogy köszönetet mondott a gyerekeinkért. Hogy ide járatjuk őket, hogy rájuk bízzuk őket, és hogy ilyen szép, okos, rendes gyerekekkel tudják megtölteni az iskolapadokat évről-évre. 

Hát ilyet én nem sokat hallottam még más intézményben, más igazgattóktól, de még osztályfőnököktől sem, pedig hátrahagytunk mér néhányat az évek során. 

Szóval ilyen lelkületű ez az iskola. Talán ezért is nem nagyon ellenkezek Marcival, amiért ide szeretne járni. Jó lenne ez neki. A mostaninál mindenképpen jobb. 

Milán a kilencediket kezdte. Kicsit átrendeződött az osztály, mert most lehetet ttagozatot váltani, és néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel. Milán maradt a term.tud tagozaton, emelt matekot/fizikát és biológát  tanulnak. A matekot-bioszt- magyart- angolt csoportbontásban. Második nyelvnek a németet választotta, és heti egyszer nyelvvizsgára felkészítő angolra jár nulladik órában. Emellett rettenetesen kamasz, soha semmi sem jó neki, mindennek ellenszegül és puffog. 

Keddenként zenekarra jár, októberben lesz egy nagy közös zeneiskolai nagykoncert, arra készülnek. 

Az oboatanárnő pedig szeretné egy oboaversenyre benevezni, amin megint puffogott Milán egy sort, de azért mégiscsak elvállala, erre csüt-pénteken készülnek. Szóval nem lehet egy rossz szavam sem, mert végül mindent megcsinál, mindent elvállal, csak muszáj előtte lefutni a kötelező köröket. 

MÍg Máté minden idejét az evező egyesületben tölti, és ott offkol, addig Milán a főként a ligetben lóg a haverokkal suli után. És persze edzésre járnak. Hétvégén meg meccsre. 

Szóval nem unatkozunk idén sem :-) DE hát már csak százhetvenvalahány iskolanapot kell kibírni, és újra itt a nyári szünet. :-D

Prémium

 Beszélgetünk Milánnal, hogy milyen napja volt, ( semmi különös) mi volt zenekaron, ( nem volt olyan rossz! ) mi volt az ebédje, ( valami szószoshús rizzsel, szar volt)  ilyesmi. 

Ő is kérdezi hogy mi volt a munkahelyen, és hogy mi volt az ebédem. 

- én májgombóclevest ettem meg paradicsomos káposztát sertéssülttel- mondom. 

-Anyaaaa, honnan volt neked ilyen prémium ebéded???? -kérdezi felháborodva. 

Omis, Fortica-erőd

Most, hogy végre esik az eső, és egyelőre nem tudok futni menni, pedig a hétfő az futónap, mert egyszerre van Milánnak és Marcinak edzése, de esőben nem indulok el. :-( így legalább gyorsan elmesélem még az utolsó horvátországi kalandunkat, mielőtt végképp teljesen ősz nem lesz. ( Én még bízom egy napsütéses őszben, remélem nem kell még kabátot venni egy darabig) 

Az omisi Fortica-erőd a város felől nem látható magasabbik sziklás hegy tetején áll, és ódákat zengenek róla, hogy milyen szép onnan fentről a kilátás, meg arról is, hogy ezt a panorámát bizony adják ingyen, meg kell érte alaposan dolgozni, mert elég meredekre sikerült az útvonal. 

Kétféle megközelítésről olvastam a neten, az egyik egy rövidebb, de megerőltetőbb, és úgymond hátulról közelít,  a másik ami a város felőli némileg egyszerűbb, de hosszabb. 

Előző nap, amikor csónakáztunk, akkor megkerestük a hátsó feljáratot, mert az nem volt messze onnan, ahol kikötöttünk. És hát... nem volt nagyon bizalomgerjesztő, az út /örvény szinte nem is látszott, valódi sziklás meredélynek tűnt. Aztán pont ahol bevásároltunk, a sétálóutca végén, ráakadtunk a másik útvonalra, ami egy lépcsősorral indított, és másnap végül ezt választottuk. 

Azt terveztük, hogy viszonylag korán indulunk, hogy ne legyen még olyan meleg. A fiúk persze húzták a szájukat, de hiába mondtam nekik, hogy nyugodtan maradjanak otthon, mire felkelnek szinte már otthon is leszünk, mert nem akarok vernyogást egészt végig, hogy minek kellett ide jönni, nem vettek komolyan, és végül mindenki jött. Tény, hogy nem volt egy rossz szavuk sem végül. 

Az út felfelé valóban meredek volt, egy ideig lépcsős, aztán sziklás, de nem volt azért teljesíthetetlen, és annyira gáz sem, mint ahogy az interneten beharangozzák, hogy micsoda hú meg haaaa. 

Ez már a nehezebb részen volt. 

És amikor felbukkan az erőd

A Cetina-torkolat

Lefelé már sima liba volt. Bennem felmerült ugyan, hogy a másik úton menjünk le, de nem akartam a fiúknál túlfeszíteni a húrt, meg egyébként is rohadt meleg már mire végeztünk, úgyhgy szinte csak lesuhantunk, és mentünk haza. Várt még minket egy búcsústrandolás. 

Szép nagy hullámos tengert kaptunk búcsúzóul. 

És a búcsúcsevap :-)