Tavaszi Börzsöny

 A 3 napos hosszú hétvége úgy eltelt mint a huzat... szinte észbe sem kaptunk, már megint hétfő volt, pedig milyen jó volt itthon lenni. Ha minden héten ilyen leosztásban lenne a hétvége és a munkanap, szerintem sokkal kevesebb fásult, beteg, fáradt ember lenne a világon, beleértve ebbe a gyerekeket is. 

Pénteken, 15-én, Máté elment reggel edzésre, és onnan már haza sem jött, hanem onnan mentek egy haverjával Szentendrére a painballos szülinapra. vitt itthonról szendvicset, de rábíztam, hogy mindenképpen keressenek valami ennivalót a városban, nehogy éhes hassal menjenek lövöldözni. Ettek is valahol egy pizzát. Csak este 7 körül láttuk újra. Hazafelé már hazahozták valakik autóval. 

Szombaton Milánnak volt meccse délután kint a világ végén, a 2. kerület legtúlsó felében, Hűvösvölgytől egy köpésre. És ha már odaáig kiautóztunk, akkor ettünk egy rövid kis sétát a Remete -szurdokban is. 

Odvas keltikék tömege a hegyoldalban 💓

Na és akkor másnap, végre eljött az én időm, és mehettünk fel a hegyekbe! Most én választottam útvonalat, szó-szó, mert volt néhány lementett útvonalam, amik közül választhattak a fiúk. Nyilván a legrövidebbet választották :-) És gondoltam is, hogy az fog nekik a legjobban bejönni, fel a Morgó-hegyre, és a mókás nevű Csömöle-völgyben vissza. Mindezt a Börzsönyben. 

Kismarosról indultunk, nem messze a kisvasút végállomásától. Persze nyilván a fiúk bepróbálkoztak, hogy menjünk inkább kisvasutazni, de most nem mentünk, de megígértük, hogy majd szervezünk egy vonatos kirándulást is. Ők meg ugyebár nem felejtenek, szóval előbb-utóbb sor fog erre kerülni. 

Nagy-Morgó-hegyre egy igazán meredek és már-már megerőltető kaptatóval jutottunk fel. Majd annyira belejöttünk, hogy egy pár száz métert vissza is kellett jönnüónk, mert elvétettük azt a leágazást, ami a Nagy -Kősziklához vezet, ahonnan a legjobb a panoráma. ( láttuk, hogy ott megy a zöld háromszög, de nem gondoltuk, hogy arra kéne mennünk, csak később jöttünk rá, hogy de. ) 

Innen már úgymond csak lefelé kellett menni. A Száraz fák rétjén megcsodálhattuk a Börzsöny egész nyugati vonulatát. Nekem ez volt az egyik kedvenc részem. 

Jókora részen jókora sárdagonya is volt. Valamennyire meg lehetett ugyan kerülni, de a sáros cipőket nem úsztuk meg. 

A Csömöle-völgy pedig egy csoda. Pont olyan, amilyet nagyon szeretek. Vadregényes, szinte érintetlen. 2 forrást is érintettünk a túraútvonal végén, az egyikből, a Riezner-forrásból épp csak csordogált a víz, de a másik, a Testvér-forrás, igazi bővízű volt. 

Kellemesen elfáradva, a naptól kicsit kipirult arccal tértünk vissza az autóhoz. Jajjj, úgy szeretem a Börzsönyt ( is)! 

Virágkereső

Még március legelején volt, hogy tettünk egy kisebb sétát a Budai-hegyekben, amolyan tavaszi virágkeres címszóval. Én a Börzsönybe mentem volna szívem szerint, de Marci meg Milán a Budakeszi felett lévő hegyeket nézte ki az internetről, és nem akartam velük vitába szállni, hogy menjünk inkább máshová, örültem, hogy kitalátlak maguktól valamit, és akkor talán jönnek hang nélkül. És tulajdonképpen így is lett. Marci mostanában nagy kiránduló lett, a múlt héten is menni szeretett volna valhová, de akkor nem volt időnk erre, az oboaverseny, meg a focimeccsek miatt. De nagyon cuki, ahogy keresgél, és jön, mutatja, hogy hová menjünk legközelebb. 

Igaz, hogy errefelé, a Tarnai-pihenő - Csergezán Pál kilátó -nál már jártunk korábban, de hát szigorúan véve a  környéken nehéz már olyan magaslatot találni, amit nem másztunk még meg soha, úgyhogy nem volt ezzel semmi baj. Hacsak az nem, hogy ez volt az a hely, ahol nekimentek a parkolóban az autónknak annak idején, mert annyira kevés parkolóhely van, hogy már mindenhol és mindenhogy állnak az autók végül. Most szerencsére még időben érkeztünk, és egészen fent egy egészen jó helyen sikerült megállnunk, bár mire visszaértünk most is jól körbeállták már. 

Kényelmes sétával pikkpakk elértünk a Tarnai-pihenőre, ahonnan nagyon remek a kilátás mindenfelé, és még  virágokat is találtunk :-) 

A kilátó tövében megettük az elemózsiánkat, kicsit pihengettünk, és visszaindultunk. 

Visszafelé is megpihentünk a Tarnai-pihenőn. 

Megerőltetés nélküli, kellemes séta volt, ezúttal sár és autómeghúzás nélkül. 

Remélem még ezen a hosszúhétvégének mondott 3 napban is tudunk még menni valahová az erdőbe. 

Mátét ma reggel óta nem láttuk, elment reggel edzésre, onnan pedig egy evezős haverjának a szülinapjára ment rögtön Szentendrére. Paintballozni mentek. 

Holnap Milánnak meccse van. Innen is csókoltatom azt az észlényt az mlszben aki egy 3 napos hétvége közepébe rak be egy meccset. Kicsit még reménykedem, hogy lemondják, mert nem lesznek meg a csapatok, de eddig még nem írtak. 

Marcinak jövő héten lesz meccse valahol, Máténak Csepelen evezőversenye, Ferinek meg évfolyamtalálkozója Kecskeméten. 

Szóval muszáj lesz még most vasárnap felmenni egy hegyre. 🙂

Oboa fesztivál

 Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment. 

Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem  az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén. 

Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat. 

Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a  fellépésig inkább jártunk egy kört. 

Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani. 

Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt.