Kicsit bedarált minket a február, a múlt héten, meg az előtt szülői értekezletek voltak sorra, jól eltelt velük az idő.
De a hónap fő eseménye igazából az volt, hogy Feri nagynénje, Júlia néni 11-én töltötte be a 90-dik évéta, mit jól meg is ünnepeltünk. Volt persze városi ünnepség is, ment a polgármester, meg a képviselő, meg a nemtudomkik köszönteni a lakásába, ahogy azt kell. Címlapfotó jelent meg róla a városi újságban.
Aztán mivel 11-e pont vasárnapra esett, és szerencsére senkinek nem volt semmilye aznapra, így vasárnapra gyorsan leugrottunk egy ünnepi ebédre.
Aztán most vasárnapra Feri unokatestvéréék rendeztek egy családi ebédet, itt Budapesten. Meglepetésbuli volt, Júlia néni nem tudta, vagy ha tudta is, azt nem sejtette, hogy itt megint fel fogunk bukkani. Jól sikerült ez az ebéd is. És még a fiúk is teljesen jól viselték, pedig inget kellett venniük :-)
Erről az eseményről még nincs képem.
Azért 90 év nem semmi... elképzelni és kimondani is nagyon sok, és sajnos keveseknek adatik meg. És ahhoz képest, a 90 év ellenére Júlia néni még nagyon aktív és tevékeny. Reméljük még sokáig süti nekünk a sajtos rudat és a szülinapi tortákat.
Ki kell használnunk még azokat a hétvégéket, amíg nem indul be a fociszezon, és vannak szabad hétvgéink, amikor kényünkre-kedvünkre azt csinálhatunk, amihez kedvünk nem, nempedig rohangálunk a focipályák között, mikor épp hol melyik gyerek játszik.
Mi pedig ezeket a szabad hétvégéket kirándulással töltjük. Szerencsére az időjárás is a kedvünkre való, nincs zord hideg tél, nagy eső, van viszont jó levegő, kényelmes kaptatók, csodálatos erdő, és némi sár, de hát azzal nem foglalkozunk :-)
A múlt hétvégén, miután már háromszor a Pilisben és a Budaiban voltunk, most a Börzsönybe mentünk. A börzsöny nagy kedvencem. Ismeretlenebb és vadregényesebb is a budai oldal népszerű útvonalainál, és sokkal kevesebb ember jár erre. ( most nem Zebegényre gondolok, ahol zsufi van, hanem egyéb helyekre) Most például úgy tudtunk 12 kilométert sétálni, hogy talán ha egy emberrel találkoztunk, de lehet még annyival sem.
Kismaros után parkoltunk, és innen indultunk el a zöld háromszögön. Ezúttal csak MArcit hoztuk magunkkal, mert Máté az előző napi edzésére és a hangversenyre hivatkozva azt mondta offolná a programot, Milán meg egyszerűen csak nem jött, és az előző heti produkciója után nem volt kedvem leállni vele vitatkozni, eltölteni ezzel egy csomó értékes időt.
Úgyhogy hármasban vágtunk neki a hegyeknek, és ez már szinte olyan volt, mintha nyaralnánk. 1 gyerekenek a nyafogásai már annyira ingerküszöb alatt vannak, hogy észre sem vesszük. De amúgy Marci nem is szokott nyávogni. Ő nagy túrázó. Annyira mondjuk nem nagy, hogy bele ne toccsanjon az első fél órában egy méretes saras pocsolyába, mert meg akarta nézni, hogy be van-e fagyva. Mert hártyás volt a teteje! Na de volt vagy 12 fok!!! Nyilván nem volt befagyva, ellenben bokáig süllyedt a saras vízben.
A Fehér- források völgye volt a kirándulásunk fénypontja. Csodaszép volt. Még így télen is.
Innen a Törökmezőre mentünka a turistaházhoz, ahol beültünk egy meleg levesre. Marci palacsintát is kapott, amolyan jutalomként, hogy vállalta az egy gyerekességet. Nem járt rosszul :-) A többiek addig itthon éheztek. :-)
Megnéztük a mini állatparkot is.
Hazafelé pedig még a Dunát is megcsodálhattuk.
Jajjj nagyon klassz volt! Most hétvégén nem lesz időnk kirándulni, és sanszos, hogy utána sem... úgyhogy most ebből kell majd töltekezni.
Trappolunk előre az időben, máris hipphopp február van, és csak kapkodom a fejem, nem jó ez így, hogy csak úgy peregnek ki a napok az ujjaim közül... Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem töltjük meg a napokat emlékeznivalóval. Na jó... a hétköznapokra nem nagyon van mit emlékezni, mert egy merő rohanás és kapkodás az egész...
A januárt például két remek színházi előadással zártuk. Az Egyasszonyt Tenki Rékával a barátnőmmel néztem, és kicsit féltem is tőle, hogy majd megüli a lelkemet, mint a könyv, de szerencsére kívül tudtam helyezkedni a történetből, vagy legalábbis sokat segített, hogy nem volt ismeretlen a sztori, nem értek meglepetések, nagy megrázkódtatások. Tenki Réka viszont remekül hozta a szerepet, tényleg.
Azt, hogy a színház előtt beültünk még beszélgetni a barátnőmmel egy csehóba ott a Moszkva tér környékén, és mellettünk egy fiatal lány félrészegen, de legalábbis ittasan arról magyarázott a vele lévő srácnak, hogy majd jövőre, amikor tizedikes lesz, majd előrehozott érettségit akar tenni... na ezt még sokáig emlegetni fogjuk :-) Először az futott át rajtunk, hogy atyaég, mit keresünk mi itt... aztán az is, hogy basszus, mit keres itt ez a lány???? Na mindegy. Öregszünk. El kell fogadni.
Aztán színház után hazafelé, mikor kiszálltunk a meróból a Keletinél, akkor vette észre Alíz, hogy nincs meg a telója. Felhívtuk, és ott maradt a színházban. Úgyhogy visszabumszliztunk érte. Az éjszakában. Pedig akár még időben is hazaérhettünk volna :-)
A hónap legvégén pedig végre-végre megnéztük az Őrült nők ketrecét! Négyesben mentünk Alízékkal.
Hát az valami fergetegesen jó volt! Tényleg. Talán azt is merem mondani, hogy az eddigi legeslegjobb előadás volt, amit valaha láttam. És most voltam először olyanon, hogy állótaps volt a végén. ( Leszámítva a Pál utcai fiúkat, de ott csak az első soros kislányok csujjogattak a srácoknak) Stohl András pedig tényleg fantasztikus. Most már nincs mese, be kell látnom. Már a Házassági leckékben is jó volt, de amit az Őrült nőkben művel, az valami mesteri. De látszik rajta, meg minden szereplőn, hogy nagyon élvezik a szerepet, szívből játszák. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg! Még addig, amíg lehet. :-(
Aztán a múlt szombaton nem színházban voltunk, hanem hangversenyen Mátéval a Zeneakadémián 👆 A zeneiskola, ahová jár rendszeresen hirdeti a rendezvény-sorozatát, amit Feribácsi, Máté hegedűtanára rendre mindig ajánl is, hogy menjünk. Olykor-olykor el is megyünk egyre-egyre, amikor épp úgy adódik, hogy belefér. A szombati hangversenyt viszont erősen ajánlottnak titulálta, mint minden estét, amin Baráti Kristóf a fellépő. Én nem vagyok nagy műértő, úgyhogy elhiszem, ha mondják, ő most jelenleg a legelismertebb magyar hegedűművész Európában. Úgyhogy nem volt mese, ott volt a helyünk. A nehezen megszerzett helyünk :-) Mert mire eldöntöttük, hogy jó, menjünk, és hogy ki nem akar jönni, addigra már eléggé megfogyatkoztak a jegyek.
És valóban kár lett volna kihagyni, mert remek előadást hallhattunk. Pont annyira volt hosszú, amit mág simán bírtunk, és pont olyan darabokat játszottak, amik a laikusoknak is emészthetőek, sőt mi több, szórakoztatóak. Csajkovszkij zenéje mondjuk engem minig elvarázsol, Prokofjev Rómeó és Júliája pedig igazán élvezetes volt. Máténak is nagyon bejött, és nagyon klassz estét töltöttünk együtt.
Csak mondom, hogy én magassarkúban vagyok 😀
Miközben sorban álltam a vécénél, csináltam egy lesifotót :-)
