Januári kirándulások 2.

 Már teljesen hómentesen, de elég nagy szélben, tegnap a Pilisben jártunk.

Régóta nézegettem már a Csobánkához közeli Ziribár-hegyet, ahová nem vezet jelzett ösvény, és talán picit ez is tartott vissza tőle, de pont a háten olvastam egy jó kis cikket róla, úgyhogy a szombati kirándulásunkkor ezt vettük célba, érintve a múltkoriban ( amikor pár éve itt jártunk  😊) kimaradt Macska-barlangot. 

Csobánkára már ismerősként gurultunk be, megmásztuk már itt az Oszoly-sziklát, megnéztük a Mackó-barlangot, és most a másik irányba indultunk a kék kereszten. 

Milán vállalhatatlanul viselkedett. Erről többet nem is akarok beszélni. 

az útleírás nem volt pont egyértelmű, néhányszor tanácstalanul is álltunk a kereszteződésnél, hogy akkor msot merre is az arra, de végül csak sikerült viszonylag könnyen ráakadnunk a barlangra. 

Óóóó ez a barlang nagyon szuper! Kb. 140 méter mélyen lehet besétálni, de mivel mi nem vittünk fejlámpát, és csak a mobiltelefon lámpájával próbáltunk világítani, így nem mertünk nagyon mélyre menni, de azért elég jól besétáltunk mi is. 

Hónak nyoma sem volt, és a szélvédettebb oldalon teljesen tavaszias idő volt már tegnap is. 

Innen vágtunk neki a fölöttünk magasodó Ziribár-hegynek. A barlang felé nemigen volt szintemelkedés, bezzeg a hegyre fel néhol már sikerült megizzadnunk a kaptatón. De kárpótolt minket a szép kilátás. 

Fenn a hegytetőn egy hintában lehet ejtőzni és csodálni a panorámát. 

A hegy túloldalán jöttünk lefelé, na itt jó nagy szél volt, viszont itt már érződött a tavasz közeledte. :-) 

Ma pedig olyan tavaszias meleg időre ébredtünk, hogy ma mindenképpen futnom kellett. :-) Addig - addig futottam, míg végül egy félmaratont sikerült összeraknom, aminek úgy örültem :-) 

Januári kirándulások

Január elején nem nagyon mozdultunk ki, de aztán a hónap végére belehúztunk, és két egymásutáni hétvégén is tettünk egy kört a hegyekben.

Múlt hétvégén a budai hegyekben jártunk egy kört, azon a héten esett a hó is, és még pont elcsíptünk egy kis havas erdőt. Az úticélt Marci választotta, a Virágos-nyerget nézte ki, én pedig az odautat találtam ki. Két irányból közelítheő meg viszonylag egyszerűen, a Hármashatár-hegy felőle, de ott voltunk újévkor, úgyhogy most a másik irányból a Rozália- téglagyártól indultunk el felfelé. 

Nagyon szép volt a téli erdő, nem volt már hatalmas hó, és nem volt még jeges sem, éppen járható volt.

Nagyon jóleső 11 km-t sétálgattunk a kellemes téli hidegben. Igaz, hogy Milán felfelé szinte végig vergődött, ( Máté edzésen volt aznap délelőtt, mert egyébként az ő feladata szokott lenni a rángatózás, de ilán jól hozta) de visszafelé talán elfogyott az energiája és szinte eseménytelenül csorogtunk vissza az autónkig.  

Aztán másnap, megint csak szép napos, de hideg idő volt, és mondta Feri, hogy menjünk aznap is valami rövidet valahol, és azt találtam ki, hogy nézzük meg akkor a dunakeszi Auchan mögötti Teknős tanösvényt a tőzeglápos tavaknál. A volt kollégiám a közelben laknak, és ők sokszor járnak ide ki csak úgy sétálgatni, és már egy ideje a fejemben volt, hogy meg kéne nekünk is nézni. 

Tényleg nagyon klassz hely, szinte hihetetlen, hogy  egy nagy bevásárló terület mögött egy szinte érintetlen természetbe botlunk. A tavak viszont sajnos jól körbe vannak épíve házakkal, a kisebbeket nem is lehet az utcáról látni a házaktól, de a nagy tó partján lehetett sétálni. A tanösvény pedig nagyon látványos volt, még befagyva is. 

2023as színházas

 Még valamikor a kovid előtt, de amikor már elég nagyok voltak a gyerekek, akkor szoktunk rá a barátnőmmel, hogy havonta egyszer beültünk a moziba, előtte persze már beültünk valahová csacsogni, meg ha olyan volt a film és a körülmények, akkor utána is, és így egy kerek csajos estét csaptunk. Aztán a kovidkor nyilván ez a széria megszakadt, a kovid után pedig olyan nehezen indult újra az élet, főleg ami a mozifilmeket illeti. Hiába voltak nyitva a mozik és játszottak filmeket, vagy nagyon ősrégi ismétlések voltak, abból is olyanok, amiket nem akartunk megnézni, vagy olyan filmek, amiket még újonnan sem akartunk megnézni, viszont, ráébredtünk, hogy a kovidnak köszönhetően a színházakba a felkapott/ népszerű előadásokra is mondhatni könnyedén lehet jegyet venni, mert oda is lassan szivárogtak vissza a nézők. Így kezdtük el a színházas pályafutásunkat. Mondanom sem kell, hogy azóta duplájára emelkedtek a jegyárak... Akkoriban még 3500-4200 ft-ért már nagyon jó helyen ültünk, most 6500-7500 ft között mozog egy-egy jobb előadásra szóló jegy, ami nem a legfelső emelet leghátulja. 

Így néztünk meg több több Centrál színházas darabot, a Házassági leckéket pl, a Radnótiban a Futótüzet, de voltunk a Vígben és az Örkényben is, a Belvárosiban Hernádi és Kern darabot néztünk.  

2022 meghatárzó darabja nálunk akkor a Futótűz volt, ami annyira drámaian sokkoló volt szinte minden percében, minden megmozdulásában, hogy szinte lélegzetvisszafojtva néztük elejétől a végéig, mert pisszenni sem mertünk, ( senki amúgy a nézőtéren), nehogy akár egy mélyebb lélegzetvétel is kiszakítson bennünket  a színpadon megteremtett feszültségből.  Teljesen a bőrünk alá férkőzött és nem engedett, hogy utána nehezen indult újra a színházas létünk. Még ma is, ha erre az előadásra gondolok, beleborzongok... És akkor még nem tudtuk, amit ma már sajnos igen, hogy micsoda szerencsénk volt, hogy Nazira szerepében még Csomós Marit láthattuk. Ha tehetitek nézzétek meg, de csak akkor ha bírjátok a nehéz történeteket. Nem fogtok csalódni. Pál András akkor  lett a kedvencem. 

Erre az élményre muszáj volt valami könnyedebb darabot kinézni, amit a barátnőmre bíztam, mert a Futótűz az én választásom volt. Így kerültünk 2023 év elején a Belvárosi moziba egy bugyutának mondható vígjátékra,  A feleség negyvennél kezdődik címűre. A leírásból arra következtettünk, hogy nekünk íródott, rólunk szól, és tulajdonképpen jó is volt, kellemes kikapcsolódás, és amolyan fejfogós és bólogatós komédia. 

Rögtön ezután március elején én választottam Mácsai Pál és Máté Gábor irodalmi estjét a Katonában, a Különkiadást, ahol Örkény és Esterházy írásokból olvastak fel részleteket, egymásra reflektálva, Lukács Miklós cimbalomkíséretével. 

Áprilisban Ferivel voltam színházban, tőlem kapta a jegyet, vagyis az utalványt egy Pintér Béla darabra, és a Titkainkat választottuk. Kicsit az én nyomásomra, mert én nagyon szeretem Csákányi Esztert, meg Thuróczy Szabolcsot is, és a kollégám is ajánlotta, hogy szerinte jó. És tényleg jó volt,  igazi Pintér Bélás( Csákányi Eszter ebben a szerepben is zseniálisat hozott), aki szereti az ő munkásságát, annak én is bátran ajánlom. Van még néhány darab, ami még rajta van a listámon az ő színházából. 

Áprilisban még Szabó Balázs koncerten is voltam a barátnőmmel az Akváriumban. Itt volt az, hogy a koncert után hozzánk akart csapódni egy fiatal lány, mert állítása szerint mi olyan szimpatikusak vagyunk, ( ahogy ott támasztottuk a ruhatár melletti pultot a poharunkkal, hogy szeretett volna velünk bulizni a koncert után kezdődő koreai pop buliban, bármi is legyen az :-) Mi sosem hallottunk erről az irányzatról, még a létezéséről sem tudtunk egész addig, úgyhogy szegényt ki kellett ábrádítanunk, hogy mi abban a buliba biztos nem megyünk. 

Májusban, egy véletlen folytán, lecsaptunk egy kínálkozó akciós jegyvételre, és elmentünk megnézni a József Attila színházban a Portugált. Ezt a darabot sok évig  a Katonában játszották örökteltházzal, de akkoriban nekünk még kisgyerekeink voltak, nem szabad színházas estéink, úgyhogy arról lemaradtunk, pedig a kritikák szerint az azért jobb volt. A József Attila féle sem volt rossz tulajdonképpen, még ha kicsit fura is volt Nemcsák Károlyt nem Vágási Feri szerepében látni, mert egyébként a mimikája és a hanghordozása simán hozta Vágási Ferit. Nagy katarzis nem volt ugyan, de csalódottak sem voltunk. 

A júniust Szabó Balázs koncerttel kezdtem a Belvárosi Fesztivál keretében, és Tankcsapdával zártam a Budapest Parkban. 

A nyarat színház szempontjából kihagytam, cserébe nyaralni voltunk. 

Szeptemberben megint egy erős darabbal sikerült kezdeni a szezont, az Örkényben láttam a Lélek legszebb éjszakáját, Jászberényi Sándor írása nyomán, és mondanom sem kell, hogy ez is az én választásom volt. Nem vagyok annyira képben a Közel-Kelet háborús konfliktusával kapcsolatban, féltem is, hogy nem fogom érteni a sztorit, de Nagy Zsolt miatt muszáj volt megnézni, és bár ez is egy léekreülős darab, szerintem megnézős. Nagy Zsoltot igenigen kedvelem. Többek között őt is. 

Aztán Péterfy Bori koncerten voltam a Jazz Clubban. Majd ezen felbuzdulva novemberben az Akváriumban is. 

Az októberi színdarabunkat Csákányi Eszter betegsége miatt átrakták novemberre, de helyette becsúszott egy Médeia a Katona-Sufniban. Na ez volt az, ami megint a bőröm alá mászott, gondolkodásra késztetett, és sokáig eszembe jutott a legváratlanabb pillanatokban is. 

A novembert Csákányi Eszterrel kezdtük, a 6színben néztük az Amikor találkoztam Barisnyikovval című egyszermélyes darabot. Fergeteges volt! Csákányi Eszter szerintem egy zseni. Bármit játszik, én mindent elhiszek neki. A Titkainkban férfi pártvezért játszik, abban is zseniális, a Barisnyikovban egy kiöregedett balett táncosnőt, és itt is elhittem neki minden mozdulatát, és ennyire nagybetűs nőnek még sosem láttam ez előtt. Túl rövid volt a darab, néztem volna még sokáig, és erre mondtuk azt a barátnőmmel, hogy ezt akár újra is tudnánk nézni, bármikor. 

November végén az Átriumban néztük a Hannibál tanár urat, amit egyrészt Mucsi Zoltán miatt szerettünk volna látni, másrészt kisgyerekkoromból rémlik a film, amit talán nem is nézhettem, mert azt mondták nem nekem való, de azért valahogy mégiscsak láttam belőle darabokat, és a filmnek a végére máig úgy emlékszem, hogy az akkor olyan megrendítő volt. A színdarabnak nem az lett a a vége, amit én vártam. De simán lehet, hogy a filmre emlékszem rosszul, szóval ez nem minősítés. Jó volt a darab, de nem volt hidegrázós, Mucsi Zoltánt viszont jó volt színpadon látni. 

Még ugyancsak november, de egy másik barátnőmtől átvettünk 2 jegyet a Katonába, a Dante-Purgatórium-Paradicsom-át hallgattuk meg Gyabronka József előadásában, tudjátok a Zsebtévé :-) Akkor és ott nem ugrott be a Zsebtévé, már csak itthon, amikor rákerestem, hogy honnan olyan ismerős. Hát innen volt. Mellesleg ekkora méretű szöveget, így megtanulni és előadni, hát mesteri volt mindenképpen. Még meg is értettem a sztorit, pedig emlékeim szerint Dantét a középiskolában gyorsan skippeltem, mert egy mukkot sem értettem a szövegből. :-)

Decemberben Ferivel néztük az Átriumban a Mefisztót, Alföldivel. Tulajdonképpen olyan volt, amilyet vártunk, nagyon Alföldis, és rendkívül kritikus, és sajnos nagyon valóságos. Nem a hagyományosan vet szórakoztató színdarabok közé sorolnám, hanem inkább a gondolatébresztők közé. Ami szerintem csaknem az összes Átriumos darabra elmondható. 

Rögtön ezután egy különleges Mácsai-esten voltam a barátnőmmel, a Bodor Tibor Alapítványnak ( aminek  a hangoskönyvkészítés a fő profilja)  a szervezésében és annak támogatására létrejött Vaksötétben előadás-sorozat egyik estjén, melyen Mácsai Pál beszélt és mesélt mindenfélét az életéről, a gyerekkoráról, a munkásságáról, mindezt vaksötétben. Ó hát ez remek este volt. Mácsait egyébként is bárhol bármeddig tudnám hallgatni az Azt meséld el Pista óta, hogyha a telefonkönyvet olvasta volna fel, nekem akkor is best of lett volna. :-) 

Az évet, karácsony előtt egy Pintér Béla darabbal zártuk volna Ferivel, amit azonban lemondtak, és csak februárra tudtuk átfoglalni. Úgyhogy ez még előttünk van, reméljük, hogy Gálvölgyi János addig jó egészségnek fog örvendeni, mert miatta megyünk. Én legalábbis, Feri meg elkísér. 

Azaz, egész pontosan én Szabó Balázs bandájával zártam az évet, az A38-on, az meg persze, hogy nagyonnagyon jó volt, mint mindig. Vagy még annál is jobb. 

Na, hát azt hiszem nem felejtettem ki semmit, és most jó hogy összeszedtem mennyi kulturális élmény jutott nekem a tavalyi évben, mert különben ahogy pakolódnak rá az újabb és újabb előadások, úgy kezdeném a kevésbé meghatározóakat elfelejteni, így viszont bármikor vissza tudom keresni. :-) 

Idénre is vannak már jegyeinket, hajajjjj, de még milyenek! Majd mesélek azokról is :-) 

Menjetek színházba! Jó buli, nagyszerű élmény, remek kikapcsolódás! 

Ez volt

 Fogalmam sincs, hogy hol tartottam legutóbb, leginkább sehol, úgyhogy tulajdonképpen bármit is írok most, mindenképpen újdonság lesz :-) 

Igazából mondhatnám azt is, hogy nem történik semmi különös, ami egyrészről így is van, másrészt meg nyilván nem, mert azért mindig örténik valami. 

A januári első hét felemás volt még, a gyerekek itthon voltak, én dolgoztam, de igazából még ott sem történtek nagy egetrengető dolgok, mert még sokan szabadságon voltak, akik meg nem, na hát ők is még csak próbálták felvenni a decemberben leejtett fonalat. 

Aztán a múlt héten már volt iskola. Volt egy kis nyafogás is, hogy miért, de mivel én 5ből 3 nap is korábban induétam el, minthogy a gyerekek kidugták volna az orrukat az ágyból, vagy éppcsak kidugták, így a nyafogásból én ki is maradtam. 

Úgy van most a próbaidő alatt, hogy nagyjából felesben vagyok bent laborban, és kint az irodában. A laboros napokon, mivel nyilván egyedül még nem lehetek, és nem tudnék, igazodnom kell a lányokhoz, ( rettenetesen fiatalok 🙈 egészen más univerzumba kerülök, amikor hallgatom a cseverészésüket) így ezeken a napokon  negyed8-fél 8 között szoktam becsusszanni, attól függ, melyik buszt érem el. Felkelni nem esik jól, de közlekedés szempontjából egyébként teljesen korrekt, mert még nincsenek sokan sem a buszon, sem az utakon, és nem mellesleg hamarabb is telik le a munkaidőm, és ezek a napok egyébként is gyorsabban eltelnek érzésre, mint amikor csak a gép előtt ülök.  Bár most már gép előtt ülős feladatot is kaptam, nem csak szimpla olvasgatás a "dolgom", persze ez még mindig jócskán a fonalfelvevés része a munkafolyamatoknak, amolyan belekóstolgatás. Számtengerek, exceltáblák, értékelések, riportok, summary-k, egyebek. Na ez a része az, amit eddig sosem csináltam önállóan, csak láttam már ilyet :-) 

Aztán hétfőn a szülinapomat itthon ünnepeltük, rendeltünk vacsorát, meg volt torta, meg ilyenek, kedden pedig beváltottuk Feri karácsonyi ajándék szusi kuponját. Én tudtam, hogy nem annyira szeretem a szusit, de régóta beszéltük, hogy majd egyszer elmegyünk egy szusibárba, de mindig csak halogattuk, és  jó alkalomnak tűnt, hogy Feri akkor kapjon egy ilyen lehetőséget. Rettenetesen hideg volt kedden este, hármasban mentünk szusizni, Feri- Marci meg én, mert Máté edzésen volt, Milán meg nem szertei a szusit, Marci viszont igen. Ő ilyen kis gurmand. Most is nagyon ízlett neki, a maradékot meg hazahoztuk Máténak, és ő is szerette. 

A Kálvin téri reformáts templom. Ide járnak Mátéék az iskolából ünnepekkor istentiszteletre. 

Aztán még az első hétvégén elkezdtünk kirakni egy nyomozós kirakót, amit Milán kapott karácsonyra. Egy kis füzetben van egy Sherlock Holmes történet, ami nincs befejezve, ki kell rakni a kirakót, és állítólag abból ki lehet találni a megfejtést. Nos a kirakó elkészült, elég nehéz volt, mert nem volt mellé kép, úgyhogy vakon kellett kitalálgatni, hogy mi mi lehet, és hogy, és eleinte az sem volt egyértelmű, hogy milyen irányban van az egész, szóval jóóóó sokáig rakuk, először én meg Milán, aztán én meg Feri, aztán mikor én dolgoztam, akkor Feri egyedül, majd a végét megint Milánnal közösen, szóval mindenki belerakott egy kicsit -) 

A hétvégén nagyon szerettem volna felmenni a hegyekbe, megnézni egy fagyott hegyi patakot, de valahogy nem fért bele, vagy elbambultuk az időt. A héten pedig már teljes gőzzel megy minden, elkezdődtek a fociedzések is e héttől. Hétvégén félévzárás, de nem nagyon hatotta mélyen egyik fiút sem a dolog. Most Milánnak van csak tétje, mert náluk most kell jelezni, hogy milyen tagozaton akarnak továbbmenni 9-dikben. Milán marad a term.tud. vonalon, azt mondja, hogy meg is van hozzá minden feltétele, úgyhogy no para. Én meg hittem neki. 

Nem bánnám, ha már a télnek, de legalábbis a hidegnek vége lenne már, rendületlenül várom a tavaszt. ( meg a nyarat) 

Újévi Hármashatár-hegy

Kicsit dühös vagyok most, mert futást terveztem délutánra, és amióta kiestem a konyhából, hogy na akkor megyek, azóta egyfolytában esik. Időnként amikor kinézek a teraszon, akkor úgy tűnik egész rendesen esik, nem csak úgy csepereg, vagy valami, hanem esik. Esőben pedig bár lehet futni, meg szoktam is néha, ha mondjuk el kell menni még boltba, akkor esőben is elfutok, és akkor már teszek egy kisebb kört, de most semmiféle ilyen külső kényszer nincsen, hogy elinduljak, és alapvetően pedig, bár úgy tartja a mondás, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözet, esőben nem szeretek elindulni, mert nem szerteek elázni. Félek nagyon, hogy megfázom, és akkor abból olyan nehezen lehet később kilábalni, és többet vesztek vele, mint nyerek azon a néhány kilométer esőben szaladgáláson. Szóval most duzzogok kicsit, mert csak hétvégén tudnék világosban és tisztességes távokat futni, erre tessék, keresztülhúzza az időjárás a számításaimat. 

Na de mindegy is. Mindennapi zsörtölődéseimet hallottátok. 

De ha már így alakult, és több mint egy ótár próbáltam akkor pihenni, miközben sasoltam ki az ablakon, hogy eláll-e az eső, akkor inkább gyorsan levakarom ide, hogy az új évet már-már hagyományszerűen egy kis kirándulással kezdtük. Nem naggyal, mert annyi időnk nem volt, meg az időjárás sem volt akkor sem épp a legkedvezőbb, de azért mégiscsak kint töltöttünk a természetben egy kis időt, megalapozva, hogy remélhetőleg majd így lesz ez az évben még nagyon sokszor. 

Előző nap, szilveszterkor, Máténak volt a Hármashatárhegyen egy evezős évzáró focidélelőttje, és a Fenyőgyöngyénél raktuk ki. Innen jött az ötle másnap, hogy már jó régen jártunk a Hármashatárhegyen, menjünk oda kirándulni. Igaz, hogy azért nem szoktunk erre járni, mert itt mindig sanszosan sokan vannak, hiszen rettentő könnyen megközelíthető a város több pontjáról is, én meg nemigen komálom, ha az erdőben túl sokan vannak rajtunk kívül, vagyunk mi is elegen. 

Nem volt ez most sem másképp, plláne, hogy egy újévköszöntő terepfutó rendezvény is zajlott pont a HHH körön, szóval egy jó darabon futók jöttek sorra szembe. De aztán ők valahogy elfogytak, vagy másfelé mentek, ki tudja... 

Mivel nem akartunk nagy kört menni, a két kardio-kör egyikét néztük ki magunknak, kék- és piros szivecske, az egyik hosszabb, a másik rövidebb, mi a kéken mentünk, nekünk ez 5 km körüli megerőltetésmentes, mégis jóleső séta lett. És persze vannak ám még ezen kívül lehetőségek dögivel, egy csomó kis ösvény kanyarog a hegyoldalban, felfedezésre várva. 

Kicsit sáros volt, kicsit csúszós, főleg felfelé, de nem volt vészes. 

A kilátóból jól szemügyre vettük a várost. Távolban a Megyeri-híd háromszöge, Csillaghegy és Békásmegyer balra, jobbra pedig Újpest. 

Valahol arrafelé van a mi házunk. 

Ott helyben nagyon szépen látszódott, ahogy kanyarog a Duna, rajta a hidakkal, a fénykép sajnos nem adja vissza, de menjetek fel a kilátóba, és nézzétek meg a saját szemetekkel. :-)

Máté nem jött velünk, mert ő az előző napi focival úgy gondolta már kimaxolta a természetbenlevést. De bánhatja, mert az erdő még így télen is gyönyörű. :-)