Ünnepi Gerecse

Rohanok az idő után, és mielőtt átcsapunk a novemberbe még gyorsan megírom, hogy október 23-án a Gerecsébe mentünk, hogy magunkba szívjunk egy kis napsütést még, talán utoljára az idén. És milyen jól tettük, mert erre a hosszú hétvégére igaz hideg éppen nincsen, de olyan ködös, szötymörgős, nedves idő van...

A múlt héten, hogy a szombatot mivel töltöttük, már a jóég se tudja. Milánnak talán meccse volt, meg a szokásos vásárlás-főzés-mosás. Újabban már kár nagy terveket szövögetni vásárlás terén, mert nagyjából azt vesszük meg ami van, mert sokszor ütközünk üres polcokba, amin a még megfizethető cuccoknak kéne lenniük. A múlt héten pl már margarin sem volt, meg sonka sem, olyan, amilyet venni szoktunk. Zöldségekről nem is beszélve. Kenyér is csak hébehóba, a kistescóban meg már hetek óta nem sütnek magos zsemlét, cserébe a sima árát felemelték annyira, mint amennyibe a magos került, mikor még volt. 

De szerencsére vasárnap ünnepnap volt, és nem fenyegetett az a veszély, hogy boltba kelljen menni, nyugodtan mehettünk a zöldbe.

A Tatabánya fölötti Turul-szobornál kezdtünk, onnan sétáltunk tovább a Szelim-barlanghoz, amiről már sok szép képet láttam, és innen felmentünk az egykori bányafelvonóból átalakított kilátóba, ami egy bányamérnökről Razninger Vincéről kapta a nevét.

Út közben még jó nagy köd volt, de mire odaértünk már szépen sütött a nap. 

Elég sokan voltak, lenn a turulnál viaferrátázók csoportjai gyülekeztek, a barlangnál és a kilátónál gyerekcsoportok és nagyobb társaságok kirándultak, piknikeztek. Szép idő volt, igazi kirándulásra, feltöltődésre való. 

A barlang nagyon szuper volt, sok időt el lehetne ott tölteni bámészkodással. Nagyon különleges, hogy több bejárati nyílása és kürtője is van. 

A kilátó csak igazán bátraknak ajánlott, mert bár végig a lépcső mentén be van rácsozva, a keskeny lemezlépcső felkanyarogása eléggé gyomorforgató is tud lenni. 

Innen másik ösvényen sétáltunk vissza az autóhoz.

A Turul-szobornál egy látogatóközpont is volt/van. Hogy nyitva volt-e, és hogy mi van benbe, azt meg sem néztük, inkább a jó levegőn töltöttük el az időt. 

Balkán kalandok 7- Szarajevó

Miután a magasból megnéztük már a várost, belevetettük magunkat az utcák sűrűjébe. Vagyis először a a várost kettészelő Miljacka folyó mentén indultunk el. Az volt a terv, hgoy majd a híres-hírhedt Latin hídon kelünk át a folyó túloldalára. 

A Latin-híd, ha nem híresült volna el a Szarajevói-merényletről, és Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról, akkor egy jelentéktelen kis hidacska is lehetne.  A híd túloldalán van egy múzeum, melynek a falán a merénylet korabeli újságkivágásokból van egy kis tájékoztató kiállítás. 

A szarajevói városháza csodaszép épülete. Mikor itt jártunk, éppen zajlott  szarajevói filmfesztivál, és talán már a zárófogadás lehetett az este, mert a szemközti tér is le volt zárva, és késő délután, estefelé már kiterítették a vörös szőnyeget, és egymást érték az épület előtt a nagy fekete autók. 

Mi itt a kép jobb oldalán a mecset fölött laktunk nem messze.  A lakás elhelyezkedése mondjuk tényleg klassz volt, valóban pár perc sétára volt csak a központ. 

A hídon átkelve Szarajevó úgynevezett "Váci utcájára " jutottunk. A luxusboltok mellett felváltva hol egy mecsetbe, hol egy katolikus templomba, hol egy ortodox templomba botlottunk. 

Majd a bazársoron időztünk jó sokat. A Bascarsija  ami tulajdonképpen Szarajevó központja, és az óváros bosnyák negyede, és a 16. században a török hódoltság idejn alakult ki. A szűk, macskaköves utcácskák egy-egy mesterségnek vannak szentelve, így van ahol míves fémtárgyakat, van ahol gyönyörű szőtteseket, és hát ínycsiklandó illatok lengték körbe az egész területet, mert egymást érik az éttermek és a kávézók. 

Gazi Huszrev bég dzsámija (nagymecset) 

A város jelképe, a Sebilj, egy ivókút, amelyről úgy tartják, ha valaki iszik a vizéből, biztosan visszatér a városba. Nyilván ittunk belőle :-) Marci az egyik árustól kapőott egy Bosznia- zászlót, azt lobogtatta bőszen eztán mindenhol. 

Mikor már nagyon-nagyon éhesek voltunk, akkor betértünk egy étterembe, és jól teleettük magunkat mindenféle helyi finomságokkal. 

Aztán még bénáztunk kicsit a fagyivásárlással, bár a hűtőmágnesesek elfogadták az fém eurósokat, a fagyis nem fogadta el, konvertibilis márkánk meg nem sok volt, de végül mindenki kapott fagyit, aki akart, majd felsétáltunk egy közeli erődbe, a Sárga erődbe, hogy onnan nézzük a naplementét. Az igazi naplementéről mondjuk lecsúsztunk, de fenn  hallgathattuk meg a müezzin esti imára hívó dalát. 

Nagyon sokan voltak fenn, főként fiatalok, a fenti kávézóban egyébként modern zene szólt, de amikor felcsendült az imára hívás, akkor lekapcsoltak minden zenét, és minden elcsendesedett, és csak azt hallgattuk. 

A szállás abból szempontból viszont nagyon jó volt, hogy a kőfalaknak köszönhetően olyan hűvös volt, és a fenti franciaágy olyan hatalmas volt és kényelmes, hogy akkorát aludtunk, mint a huzat, így reggel nem volt kérdés, hogy a kelő nappal én keltem, és futottam egy rövidke, de annyál élménydúsabb néhány kilométernyi városkört, érintve az ébredező, még emberek nélküli bazársort is. 

Öröökmécses a  balkáni háború áldozatai emlékére.

Hazafelé már nem álltunk meg sehol. Egyetlen helyen kerültünk csak kisebb slamasztikába, ahol egy kiégett busz miatt egy kis faluba terelték a forgalmat, és az falu végén a kishídon megrekedt két kamion. Na ott álltunk egy jó darabig úgy, hogy nem tudtuk, merre tovább, mert visszafelé se tudtunk már fordulni. De végül megindult a forgalom, és zötyögtünk szépen hazafelé. 

Mivel másnap itthon ünnepnap volt, még Horvátországban betértünk egy Lidl-be, hogy vegyünk másnapra valami ennivalót. Az aznapi vacsorát még csak-csak megoldottuk volt a bosnyák cipóból, de két napi maradékunk már nem volt, úgyhogy a horvát lidl-ből felpakolva értünk haza a mi nagy balkáni kalandunkból :-) 

Balkán kalandok 6- Helló, Szarajevó (még a nyárról)

 Tartozom még, főként magamnak, egy szarajevói beszámolóval... csak hogy feledésbe ne merüljön...

Szinte már szürreális így az ősz közepén, a nyári fotókat nézegetni, mintha meg sem történt volna, hogy 35 fokban izzadtuk magunkat rongyosra. Pedig még igazán jó dolgunk van, mert langyos kellemes kinti 20 fok van délutánonként, és még bent sem fázunk. ( de már érezzük a tél szelét, és tudjuk, hogy szívni fogunk, amikor olyan levelet kapunk a létesítményfenntartótól, hogy 9szeresére növelték októbertől a gázárat, úgyhogy a minimálisnál nagyobb fűtésre ne számítson egyik bérlő se, melegvízről meg pláne ne. Egyelőre, amíg a kinti hőmérséklet nem hűl -3 fok alá, tudjuk majd használni a klímákat. Ami nyilván majd a villanyszámlát fogja megdobni... egyelőre jókat mosolygunk kínunkban azon, hogy majd a szerver- és műszerszobákba járunk majd melegedni, mert ott muszáj 17-18 foknak lennie stabilan, de hogy milyen tél elé nézünk, azt egyelőre senki nem tudja. Mindenesetre most az összébbhúzódzkodás terve is felmerült, de az sem annyira fekete és fehér, mert a készülékek mozgatása és újraverifikálása is súlyos milliókba kerül, szóval lehet, hogy ugyanott lennénk költségileg. na de majdcsak lesz valahogy. Zárójel bezárva. )

Na de Szarajevó.

Mostarból Szarajevó felé hosszan-hosszan követtük a Neretva vonalát, majd a Jablanica-i tó mellett haladtunk. A Neretva véges-végig gyönyörűszép kékeszöld színben kanyargott mellettünk, a tó partján pedig igazi turistaparadicsom volt, kempingekkel, strandokkal, extrém sportolási lehetőségekkel, hegyekkel körbevéve. Ide akár egy komplett nyaralást is lehetne szervezni. 

Az ilyen viaduktokról mindig a Harry Potter jut eszembe :-) 

Egy rövid szakaszon már Szarajevóhoz közel fel tudtunk menni az épülő autópályára, majd a városba érve átaraszoltunk a városon és kerestük a szállásunkat. 

Akkor még nem tudtuk, hogy az összes szállásunk közül ez lesz az úgymond "legrosszabb", de legalábbis nem az volt, mint amire mi számítottunk, és amihez hozzá voltunk szokva. A booking képekenn nem tűnt gázosnak, luxusnak sem, de az nem is volt kívánalom. 

Egy taradicionális bosnyák házat béreltünk, egy tradicionálisan lekendőzött hölgy várt minket. Parkolni nem tudtunk a ház előtt, de mikor megérkeztünk, akkor még a környéken sem, legalábbis nem volt egészen egyértelmű, hogy hogyan lehet itt megállni. Némileg arrébb sikerült csak Ferinek parkolnia. Majd a hölgy mondta, hogy ó nyugodtan, bárhová, az út szélén, ahol helyet látunk, mindenhol parkolhatunk. Mi azért nem voltunk annyira merészek, és szerencsénk volt, mert mire visszaértünk, épp megürült egy kis parkolóban egy hely. De valóban, mire este lett, addigra minden talpalattnyi helyen autók álltak, tulajdonképpen ki hol érte. 

A szállás maga elég lepukkant volt, minden olyan kopott volt és régi, semmiből nem volt elegendő, az ágyneműket is úgy kellett összevadászni a szekrényekből, ami nem volt szem előtt, ott állt a por, fent lógtak az ablakon a zsalugáterek, a konyhában csak 3 szék volt, meg két tányér, meg két bögre, abból is az egyik csorba...  az udvaron egyetlen drab műanyag szék, a hátsó kert ápolatlan. szóval ilyen "apróságok". Bosszantó volt, mert ha 5 főre hirdeti, és 5ért fizetünk, akkor szerintem alap, hogy 5-re legyen felszerelés, és legyen már alap, hogy le tudunk együtt ülni reggelizni, mindenkinek jut evőeszköz, tányér, pohár, ne kelljen már vetésforgóban bekapni egy szendvicset félig állva, mikor egy egész napos utazás van előttünk. Végülis túléltük, meg csak 1 éjszakát voltunk, de mondjuk több napig borzasztó bosszantó lett volna. 

A legnagyobb érvágás számunkra az volt, hogy nem volt wifi a lakásban, ami azért jól jött volna, hogy kicsit feltérképezzük a helyet. Ennek hiányában tulajdonképpen mentünk a fejünk után, és arra az egy darab kinyomtatott papírlapra hagyatkoztunk, amit még itthon nyomtattam. 

Ezen a papírlapon volt rajta, hogy a város nevezetes hegyére, a Trebević-hegyre  fel lehet menni a 2018-ban  felújított lanovkával is. Ez a hegy a szarajevóiak kedvelt kiránduló- és piknikező helye, hasonló a mi Normafánkhoz, és itt zajlottak az 1984-es téli olimpia szánkó- és bob számai. Ezeknek a pályái, vagyis, amik azokból maradtak most is ott vannak. 

Szóval ott kezdtük a szarajevói túránkat, hogy fellanovkáztunk az 1160 méter magasra. A hegy egyébként 1629 méter magas, de a felvonó csak eddig megy. Innen lehet tovább menni gyalog, számos kirándulóútvonal közül lehet választani. Sajnos nekünk erre most nem volt elég időnk, úgyhogy tulajdonképpen csak felmentünk, kicsit körbenéztünk, és lejöttünk. 

A 84-es olimpia idején ilyen kis 4 személyes vagonok jártak. ezek már csak emlékként vannak kiállítva, de az olimpia jelképeként néhány kocsit most is az olipiai karikák színeire festettek. 

A bobpályán, ami 84-ben a legmodernebb ilyen jellegű építmény volt. Most a graffitisek kánaánja. :-)

Lefelé még alaposan megnéztük magunknak a várost, aztán belevetettük magunkat a forgatagba. 

Amikor Máté fut

 Néhány hete kérte Máté, hogy nevezzük be a spar maratonon a 10 km-es távra. Azért kapott vérszemet, emrt az egyik evezős edzőtársa futott a wizz air-en egy félmaratont. Igaz, ő kicsit idősebb Máténál, 17 éves, azt hiszem. Szóval ez motiválta. 

Úgyhogy ma reggel megintcsak nem aludhattunk délig, nem mintha ez bármikor is előfordult volna, vagy előfordulhatna, de ez a hétvége sem a pihengetésről szól. 

Mivel még a rajtszámát is át kellett venni, indulnunk kellett időben, meg hát egyébként is, kell ott egy kis hangolódás. 7-kor már úton voltunk, Marci meg én voltunk a szurkolóstáb, Milánnak meccse volt 9-kor, Feri meg elutazott. 

Aki volt már ilyen rendezvényen, az pontosan tudja, hogy mennyire sodró egy ilyen esemény hangulata, hogy mennyire jó ott lenni, hogy sziinte érezni a levegőben a vibráló energiát. Még úgy is, hogy most csak szurkolóként vettem részt, még így is nagyon jó volt. 

Átvettük a rajtszámot, majd sétálgattunk kicsit még a kiállítópultok között, Marci ahol csak lehetett játszott, pörgetett, és kapott tollat, kulacsot, esőkabátot, meg még mindenféle apróságokat. Sajtkóstolót, Mg port, Máté napszemüveget. fél óra alatt jól megpakolták a szatyromat mindenféle cuccal. 

Aztán Máté bemelegített, majd elrajtolt. Marcival tettünk még egy kis kört, de aztán visszamentünk a korláthoz, hogy várjuk Mátét, hogy jó helyünk legyen. 

Nagyon gyorsan elszaladt az idő, mert alig telt el fél óra, már jöttek is az elsők. Mit jöttek... száguldottak... repültek. És onnantól már szépen csordogáltak a versenyzők, mi pedig online követtük Mátét, hogy hol tart, hogy le ne maradjunk róla. :-) Aztán persze én majdnem lemaradtam, mert azt hittem még van 1 perc, de nem volt, mert belehúzott a végére (is), és Marci kiabált, hogy ott jön Máté!!!!

Nagyon-nagyon szuoerül futott!!! És olyan szépen tartotta most magát, máskor volt már, hogy nagyon szétesett a mozgása, de most nagyon egyben volt, és nagyon gyorsan jött. Úgy örültem neki! Majdnem sírtam. :-) Emlékszem még a saját első hivatalos 10 km-emre, hát az olyan boldogság volt nekem, hogy csak na. Igazi mérföldkő. 

Aztán már csak meg kellett keresnünk, és örülni az eredménynek :-) 53:19 alatt teljesítette a távot, ami nagyon- nagyon jó idő, szerintem. Így elsőre meg pláne :-) Azt mondta elfáradt, de tudott volna még futni. Ez a legjobb érzés szerintem a világon. A jóleső fáradtság, de amikor van benned még egy kis szusz, ami további célokat tűz eléd, hogy többre is képes vagy. És úgy szeretem Mátéban, hogy ilyen határozott. Hogy kitalálja, megcsinálja. ( bár a fizikaleckével is határozott tervei lennének :-) ) 

És annyira hiányzott Monspart Sarolta a rendezvényről... olyan sokszor emlegette a speaker is, amikor az ő szavaival bíztatta a futókat. Hogy mosolyogjatok, fiatalok vagytok és szépek, fussatok örömmel, és jól álljon ám a frizura a célfotón :-)