Tegnapi hírek

 Tegnap Milán cuki volt, mert bejelentkezett, mikor mentek a strandra. Felsőtoldon nincs térereje, ami annyiból szerencsés, hogy legalább nem nyomogatja a telóját minden csepp szabadidejében, de tegnap, mikor mentek a pásztói strandra, akkor vitte magával, és tudtunk váltani pár szót. 

Jól vannak, egyben vannak, és jól érzik magukat. A tömény lényeg az ez. 

Más tészta, hogy Marci nem tud aludni éjjel, és míg első éjjel az edzőt találta meg, második nap Milánt is. Nem volt teljesen tiszta, hogy végül kit hol ért utol az álom, hogy Milán visszakísérte-e szobájába, vagy ott maradt Marci nála, vagy hogy volt pontosan, de végül Gyuri is bevonódott megint a történetbe... mindenesetre nem volt túl pihenetető az éjszakájuk. 

De ezt leszámítva azt mondta minden rendben, fogy a költőpénzük, mert hétfőn a strandon is vásároltak, és a falusi kisboltban is voltak :-) 

Milán nagyon lelkiismeretesen vigyáz Marcira, mondta, hogy mindig nézi, hogy be van-e kenve, meg ilyesmi. Már lelkiismeretfurdalásom is van miatta, hogy ekkora terhet kell cipelnie... bár ő bizonyára nem érzi ezt tehernek, különben nem csinálná, de semmiképp sem szeretném, hogy kötelességének érezze a Marcira vigyázást, erre vannak ott a felnőttek, de azért jól esik és nyugodtabb is vagyok, hogy Milán is szemmel tartja. Ő azért  egész jól ért a Marci nyelvén. 

Holnap már megyünk értük. Már nagyon várom!

Ugyancsak tegnap, Máté megint volt evezni. Vizet még mindig csak a partról látott, de azt mondja Normanka (az edző) hogy jól haladnak. Mindig kap egy adag elméleti oktatást is, hajórészek, hajózástörténet, csomókötés, ilyesmi, és lesz állítólag majd vmi minivizsga is ezekből. 

Aztán be kell jelentkezni sportorvoshoz is. 

Ma megint megyünk. Ma még elkísérem, de aztán remélem a jövő héten már egyedül is tudja intézni. egyetlen új eleme van az odajutásnak, a metró, de szerencsére pont jó irányba halad ahhoz, hogy ne kelljen az Árpád-hídnál az aluljáróban kavirnyálnia, hanem csak beszáll-kiszáll, és már ott is van a lépcső a villamoshoz. eltéveszteni sem lehet. Máté meg ügyes gyerek. Még ha néha idegesítően infantilis is tud lenni. 

Tegnap déli életkép a Dunán. 

Nyári szünetes újdonságok

 Belecsaptunk a nyárba. Nemcsak hőmérsékletileg, hanem szünetileg is. 

Kánikula van ezerrel, de most legalább megvárta a tanév végét ez a 35 fokos hőség, és nem kell a suliban aszalódni. Mondjuk aszalódni itthon is lehet, de legalább koncentrálni nem kell senkinek a mindenféle dolgozatokra. 

Megvoltak az évzárók is, csak Milán nem tudott részt venni a saját maratoni évzáróján, de nem maradt le semmiről, hacsak azt vesszük, hogy hétfőn délután 3-kor kellett volna talpig díszben, sujtásos mellényben feszítenie 2 órát, plusz az utazás... szóval még jól is jött, hogy nincs itthon. Csak azt sajnálom, hogy így viszont egyszer sem volt rajta az idén az méregdrága egyenmellény, mert nem volt megtartva semmilyen ünnepi alkalom, amikor felvehette volna, de reméljük nem növi ki őszre. Persze nagyobbat vettünk, de hát ki tudja... Máté is tudott nőni 15 centit egy este alatt :-) 

A bizikben nem voltak meglepetések, olyan értelemben, hogy mindenki olyan jegyet kapott, amit kiérdemelt. Se jobbat, se rosszabbat. Így kicsit mindenki maga alatt teljesített, nem vészesen, de egy hangyányival jobb bizonyítványnak kicsit jobban örültem volna. Az eredményben biztos közre játszik az is, hogy iskolát váltottak a Nagyok, új tanárok, új elvárások, új barátok, új közeg... Milánnak több idő kellett mire beleszokott, hogy itt bizony tanulni is kell. Reméljük nem felejti el ezt a konklúziót őszig. végül sikerült is kicsit javítania a félévhez képest, és még jutalomkönyvet is kapott a jeles bizonyítványért. 

Máté a szokásosnál is lassabb és lustább lett, ráadásul novembertől májusig itthon tanult, ami táptalaja volt a délutáni semmittevésnek, és kockulásnak. 

Marci meg csak Marci :-) Magasról tesz mindenféle külső nyomásra és kényszerre, úgyhogy ahhoz képest, egész tisztességes bizit villantott, csak 2 négyese lett. 

Na de ami a lényeg! 

Marci és Milán a héten focitáborban vannak Felsőtoldon. Hollókőtől egy köpésnyire. Ottalvósban. Először úgy volt, hogy csak Milán megy. Ő már akkor nagyon rákattant, amikor kiderült, hogy lesz. Tavaly nem volt ottalvós focitábor, azelőtt meg a lába miatt nem mehetett. Aztán az utolsó pillanatban Marci is meggondolta magát, hogy mégis menne. Ebben némi edzői ráhatás is volt. Úgyhogy most ott vannak. Marci még sosem volt ottalvós táborban, és nem is igen aludt még máshol nélkülünk. 

Plusz para, hogy a héten gigameleg, hőségriadó van, Marci pedig extra leégős, puhabőrű. ezermilliószor rábíztam, hogy kenje magát mind az őrült, meg Milána is odafigyel rá, meg az edzők is, de neki tényleg elég egy fél pillanatnyi nemodafigyelés és pecsenyére sül. Nincs olyan nyári kánikula, amikor Marci pár nap naponlevés után már nem kezd el szédelegni, még ha strandon vagyunk is, és ezerrel kenjük, árnyékban tartjuk, odafigyelünk rá, akkor is. 

Egyelőre jól vannak, bár tegnap csak Gyurival, az edzővel tudtunk beszélni este, de mondta, hogy minden oké, jól érzik magukat, cukormókusok mind a ketten. Marcival éjjel átment hozzá, hogy nem tud aludni, de no para, minden rendben van. hát remélem, hogy ezt a két nagyon hőséges napot is túlélik valahogy. Én merő para vagyok! Mondanom sem kell kell. 

A másik izgalmas dolog, amibe belevágtunk, hogy Máté végre elkezdett evezni járni. Mondogatta már egy ideje, de amíg kisebb volt és nem voolt olyan rutinja az egyedül közlekedésben, nem tudtuk ezt megoldani. Most viszont úgy alakult, hogy a fociedzőjüket elküldték, vagy lecserélték, és felmondott,  elég zavaros sztori... a lényeg, hogy az eddigi felállást nagyon szerették, a 2 edző, aki dolgozott velük, nagyon szimpatikus és lelkiismeretes ember volt, a gyerekek is szerették, végül már eredményeket is tudtak hozni, miután összeállt rendesen a csapat. De most jövőre akkor mások lennének /lesznek, és a csapat egy része máshová igazolt, vagy szeretne igazolni, Máténak pedig ez jó lehetőség lett, hogy kiugorjon és sportágat váltson. 

Így aztán tegnap délután izgalommal telve megjelentünk az evezős egyesületnél. Had ne mondjam, hatalmas gombócban volt / van a gyomrom azóta, mióta lebeszéltem az időpontot. :-) De ez csak a víziszonyomnak és a " remek" úszótudásomnak köszönhető, mert egyébként sokkal inkább Máténak való sportnak tartom az evezést, mint a focit. 

Én azt hittem, hogy első alkalommal átbeszéljük mit és hogy, körbejárunk, körbenézünk, és csak óvatosan közelítünk a vízhez, de nem... rögtön belecsaptunk a lecsóba, adatfelvétel, miegymás, és már ült is a gyerek a csónakban. Szerencsére még csak a parton evezett :-)  egy tanmedenceszerű vízben gyakorolta a ki-beszállást, és az egyensúlyban tartást, de azt mondta a bácsi, aki egy öregebb fazon, de annál lendületesebb és elhivatottabb, hogy pikkpakk átveszik az elméletet és az alapokat, aztán szerdán már vízre teszik a hajót. De még akkor csak a vízbe esést, és a visszamászást fogják gyakorolni, és ha ez megy, akkor jövő héten már nyolcasokat kell majd csinálni. 

Máté tök lelkes, ő már nagyon várja a vízbeesés gyakorlást. Engem a hideg is kiráz a gondolatától, hogy a Dunába fog beleesni. Kis vigasz az nekem, hogy egyelőre csak az öbölben edzenek, nekem az is Duna. Nagy és víz. De igyekszem nagyon lazának tűnni. Még könyvet is viszek magammal, hogy látszódjon a lazaság. 

Tegnap voltunk először, ma délben megyünk megint. remélem nem kapunk hőgutát. 

Na, végre vége!

 Tegnap vége lett ennek a felemás tanévnek. 

Sokminden kavarog bennem, nem csak az elégedettség, de igyekszem a jót is meglátni, és értékelni. 

A többhetes itthontanulás után Milánnak volt nálunk a legnehezebb dolga, neki nagypn össze kellett kapnia magát, hogy legalább egy értékelhető szintre felhozza magát. volt februárban egy hatalmas mélyrepülése, amiből aztán nehezen, vagy nem is tudott kikeveredni. De most már ő is látja, hogy ez nem nem megengedhető. Sajnos, nem sajnos, egyre inkább oda kell figyelni, naprakésznek lenni, és nem mellesleg tanulni. 

Marcinak is nehéz dolga lett volna, de ő fittyet hány minden kötelezettségre, és nagyjából tesz a dolgok tetejére. Amit tud, tud, amit meg nem tud azonnal, azt egyáltalán nem hajlandó leülve megtanulni, hanem jobb esetben egyszer csak a fejébe vándorol. Nem hiszi el, hogy cukiságból aztán nem lehet évekig elboldogulni :-) 

Marciék a Tarzan parkban tölöttek el egy szuper napot az utolsó napok egyikén. Nagyon élvezték a nagy csúszdákat, meg mindent, de a legeslegjobban a vizes játszótér tetszett nekik. Vittem fürdőcuccot magukkal, szerencsére jó időt is fogtak ki. 

Mátéék a nagy visszatérés után már nemigen foglalkoztak tanulással, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az ismétlésre, és az együttlétre. Sokszor, amikor jó volt az idő, akkor kimentek az iskolakertbe, és ott tarrottak vmi beszélgetős órát. Rajzokat és kézműves dolgokat készítettek a ballagóknak, díszítették az iskolát, együtt voltak. Ők hétfőn, az utolsó napjukon csaptak egy remek osztálykirándulást, Siófokra mentek, és eldorbézolták az összes befizetett osztálypénzt :-) Vonattal mentek, hajóztak, óriáskeréken ültek, ebédeltek, dodzsemeztek,  a víztoronyban is voltak, és kicsit meglógatták a lábukat a Balatonban, ami ugyan mág hideg volt, és nem is volt strandolás betervezve, de vizes láb nélkül nincs Balaton, ugyebár :-) 

Azt ígérte János bácsi, hogy kerítenek majd sort legközelebb a fürdőzésre is. Rajta biztos nem fog múlni. 

Az utolsó tanítási nap pont egybeesett a magyar-portugál foci eb csoportmeccsével. 

Máté napokkal ezelőtt már arra készült, hogy majd menjünk ki a ligetbe a szurkolói zónába, és ott nézzük. Bevallom, nekem nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak ráálltunk. De előtte még össze kellett szedni a kicsiket a suliból. 

Milánéknál aznap volt a ballagás is. Nagyon furcsa volt az egész, mert pont egybecsúszott az egész a futballdrukkerek vonulásával.  A környéken teljes káosz, minden lezárva, mindenhol teljes rendőri készültség, felettünk egyre köröztek a rendőrhelikopterek... az iskola udvarán pedig a ballagók, gyönyörűszépen, mosolygósan, virágokkal búcsúznak a társaiktól, az iskolájuktól, és körbe az iskola kerítésén kívül az ünneplő, könnyet törölgető rokonság, egy játszótéri billegőhinta árnyékában állgodáló fehérblúzos nagymama, és akik már nem fértek be az engedélyezett fejenként 2 vendégbe.  Elég faramuci volt...  

De legalább megtartották a ballagást, ami azért fontos szerintem. 

Mivel Milánék is részt vettek az iskoladíszítésben ebéd után, így pont akkor mentem érte, amikor már a drukkerek nagyon gyülekeztek. Máté mondta ugyan, hogy 3-kor a Hősök teréről indul majd a felvonulás a stadionba, de valahogy nem raktam össze magamban, hogy ez pont keresztezi az mi útvonalunkat. Nem is engedték át a trolit már a Dózsa György úton, úgyhogy gyalog kellett tovább haladni, a drukkerek meg közben elindultak a Hősök teréről, és vészesen közeledtek. Nem mondom, hogy nem volt félelmetes izgalmas. 

Közben Milánnak mondtam, hogy induljon ki a suliból, mert ott meg ugye 3-tól már vonultak a ballagók, és akkor se ki se be. 

Szerencsére meglett Milánka, és gyalog indultunk hazafelé. Körülöttünk mindenhol piros mezes emberek, tele volt velük minden járda, minden kocsma, üde színfolt volt Milánka a fehér ingében a sok sört szorongató pirosmezes ordibáló focidrukker között. 

Mire visszaértünk a Dózsa Györgyre, szerencsére a menet nagy rész már lement, már csak a távolodó tömeg zaját hallottuk, és a lemaradókat, de  füstbombák füstje, a petárdák durrogása, és az  Alé, alé, Magyarország még sokáig kísérte az utunkat. Mint ahogy a Tek-es sorfal is elég bizarr volt. 

Ilyen évbúcsúsztatásban még nem volt részünk, szó mi szó :-) Pedig elég látványosan szoktunk örülni a tanév végének :-) 

A legjóképűbb focidrukker :-)

A napot a szurkolói zónában zártuk. volt egy kisebb sorbanállás a bejutáskor, de relatív gyorsan bejutottunk. 

A kapurarúgós játékban nyertek egy-egy csattogó kezet. 

Meglehetősen sokan voltak. 

A 80.percig egészen kellemes hangulat uralkodott, de aztán sajnos jött a fekete leves... végül csúnyán kikaptunk. :-(  eléggé lesújtó volt, Milán eléggé odavolt, de az egész szurkolói negyed hirtelen elcsendesedett, majd hirtelen őrült káromkodásba váltottak. Na ez a része már nem volt annyira szórakoztató.

Hazafelé még jó sokat gyalogoltunk,  de Marci mág lement este kilenckor trambulinozni. Hogy hogy nem fárad el? Elég későn sikerült mindenkinek lehiggadnia. 

Az utolsókat rúgjuk

 Nincs már sok hátra a tanévből, de Milánnak pl. még a jövő héten is lesz egy matek tz-je... ettől már az agyam eldobom. Ráadásul keddről átrakták ma szerdára. Az utolsó héten még tz-t íratni szerintem nem igazán fair, még akkor sem, ha nem nehéz a tananyag. De nyilván engem nem kérdezett a kutya se :-)  A matektanárnő egyébként is kicsit a bögyömben van, mert mindig kitalál valami huncutságot. Volt, hogy  másnapra kért mindenkitől 20 db négyzetrácsos lapot, kikötve, hogy nehogy füzetből tépjük ki, vagy a héten hétfőn kitalálta, hogy kedden mindenki vigyen be 10 kockát, mert a testeket fogják venni, és azokból fognak építkezni. Még szerencse, hogy Milánnak eszébe jutott, hogy van egy Cube nevű társasunk, és abban rengeteg dobókocka van, mindenféle színben. Mert amúgy szereti ám a minuszokat osztogatni felszereléshiányra, meg házi hiányra, meg órai magatartásra... Na. 

Milánnak most húzós hete volt, mert a múlt hétről erre a hétre toltuk a szolfézs alapvizsgáját, mert a múlt héten kirándultak. Plusz volt még egy természet tz-je, meg egy fogalmazásírása az ötösért, szóval nem unatkozott. De mind közül a szolfézs volt a legparább, mert az írásbelin mondhatni nem remekelt a kölök. Szó se róla, utána összekapta magát és becsülettel tanulta a dalokat oda-vissza szolmizálva. szegénykém már ezzel kelt, ezzel feküdt, a villamos utakon végig szolmizálgatott egész héten, de már én is jöttem-mentem, és azt vettem észre, hogy énekelgetem, hogy szó-szó-fá-ré-szó-szó-fá, vagy épp mit. 

Halálsápadtan közelítettük meg tegnap a vizsgahelyszínt, nem lehetett meggyőzni róla, hogy rendesek lesznek, nyugi, egy csomót tanult, nem fogja senki leharapni a fejét. eléggé megparáztatott, hogy ott fog nekem elájulni. De szerencsére nem történt semmi, és végül sikerült a vizsgája. Rém boldog volt. Meg mi is, hogy akkor ez a teher is levan. 

Jövőre elvileg zenekarba megy, ma már fel is írta az oboatanárnő a listára. Reméljük, hogy oda fog tudni érni, mert keddenként van fél3-kor a próba. Eléggé agyament időpont, mert ha épp sok órája van aznap, akkor nem biztos, hogy odaér. Na de ez már a jövő tanév :-) 

Aztán most nagyon fellelkesült Milán, mert ugyancsak ma mondta neki Orsi néni, hogy októberben lesz egy országos oboaverseny, amin szeretné, ha Milán is elindulna. Milánnak meg kellenek ezek a kihívások, hogy a lelkesedése fenntartható legyen, szóval most eléggé be van sózva. 

Mátééknál sosem történik semmi, legalábbis az ő elmondása szerint. :-) Mennek majd kirándulni ők is, és a többedik terv szerint most megcéloznak egy siófoki strandolást-hajózást-városnézést. Biztos klassz lesz. 

Ami most a leginkább foglalkoztatja, hogy most már lassan tényleg realizálódik az a terve, hogy most már tényleg kiszáll a fociból, és elmegy evezni. Erre adott még egy löketet, hogy mindkét edzője elmegy az egyesületétől, és ezen felbuzdulva eléggé szétszéled a csapat is, szóval most kell váltani. 

Kinéztünk már egy evezős egyesületet, amit nem olyan fájdalmas megközelíteni, és még Pesten is van :-) mert Budára elég macera átjutni, és akkor onnan még haza is kell jönni. De majd meglátjuk. Még nincs semmi konkrét, de hamarosan lépnünk kell az ügyben. 

Ma tartanak búcsúbulit edzés után. :-) 

Marciék agybafőbe dolgozatot írnak, én már követni sem tudom, hogy mikor mit és miért, és nincs is ez kifelé kommunikálva. Oké, a gyerekeknek biztos bejelenti Marika néni, de az hozzánk már nem jut el, csak amikor már megírták a dogát. az meg akkor már édes mindegy. Pedig ha egy icipicit is foglálkoznánk a leckével itthon, akkor nem rendre négyest hordana, hanem néha becsúszhatna egy ötös is. De ezt már elengedtem. tényleg. 

Jó lesz már ha nem lesz suli.