Újabb fejlemények

 Talán nem kellett volna a múltkor leírnom, hiszen tudvalevő, hogy az írott szónak ereje van, hogy Milánék mindezideáig rendesen jártak iskolába, mert most " eljött az ő idejük" is. 

Pénteken délután, mármár estefelé kaptuk az értesítést, hogy az egyik kisfiú az osztályból koronavírusos lett, emiatt a jövő héten digitális oktatás lesz az osztálynak, és karantén. A karanténról még nem kaptunk hivatalos értesítést, gondolom péntek este, és hétvégén még a minisztériumban sem nő a fű se. 

A fiú egyébként, az anyuka elmondása szerint, nincs annyira rosszul, lázas volt és köhögött, de már szombaton is azt írta, hogy jobban van. szerencsére. 

Milán először nagyon elkeseredett, mert így ki kellett hagynia a szombati szülinapi bulit, amire hivatalos volt. Bár nem gondolom, hogy Milán beteg lenne, kutya baja, a fiú nem a barátja és nem is ülnek közel egymáshoz, és kedd óta nem volt iskolában sem, de hát jobb félni, mint megijedni. Aztán gyorsan megvígasztalódott, hogy így viszont 2 szolfézsórát is kihagyjat, legálisan :-) apró örömök. 

Ami kicsit elszomorító, hogy pont a jövő héten lesz a síszünet a suliban, meg Máténak is szünet lesz a péntek, mert pót szóbeli időpontot kellett kijelölnie az iskolának, mert 5szörös lett a túljelentkezés. Szóval lett volna egy hosszú hétvégénk, és már mindenfélében gondolkodtunk, hogy hogyan tegyük hasznossá, terveztünk klassz kirándulásokat, amikből így valószínű nem lesz semmi. 

Na de majd túlleszünk ezen is. 

Így ( nem) járnak

 A február úgy telt el, hogy valamelyik gyerek mindig itthon volt. A hónap elején még itthon volt Máté. Ők 8-tól járnak újra suliba. Fura volt, hogy annyi hónap után megint elő kellett szedni az iskolatáskát, tornacuccot, és visszaállni a bejárós napirendre. 

De attól függetlenül, hogy bejárnak most is vannak online óráik, mert van olyan tanár, aki otthonról tanít. 

Aztán most, mire két hét után belerázódtak, most 3 napot megint nem mennek, tegnap meg ma, mert most van a szóbeli felvételiztetés az iskolában. Fél szemmel követtem csak az idei felvételit, egy felvételis szülői csoportból megint kaptam néhány értesítést, ( lehet, hogy még tavaly iratkoztam fel, ki emlékszik már rá) és ott látom néha, az idei helyzetet. Állítólag idén sokkal magasabbak a ponthatárok, 10-15 ponttal is többek, mint tavaly, pedig tavaly is 5-8-cal több volt, mint azelőtt. Hogy ez a feladatlap " könnyűsége" miatt van-e így, vagy valóban annyival több lenne ebben az évfolyamban a gyerek, hát nem tudom... lehet hogy is-is. Mindenesetre nagyyon durva, hogy néhány helyen szinte a maximális pontszám az, amivel egyáltalán esély van szóbelire bekerülni. Ez eléggé irreálisnaak tűnik, csak mellette ott van az is, hogy ha az elitgimikben emelkedik a ponthatár, akkor a nemelitekben is fog. Szóval ez egy ördögi kör. 

Úgy örülök, hogy tavaly megléptük ezt az iskolaváltást, és nem kell most idén a pontszámokért teperni erőn felül. Legalábbis nem mindenáron. 

Aztán meg majd jön Marci. De erre még gondolni sem akarok.

Szóval Mátéék most nincsenek suliban, és mára kirándulást szerveztek az osztállyal, mert ma már nem felvételiztet az ofőjük. a Gellért hegyre mennek, sétálnak, beszélgetnek, bandáznak, majd hazajönnek. Rájuk fér, szerintem nem is lesz engedélyezve ennél nagyobb kaliberű hagyományos osztálykirándulás az idén :-( Pedig egy csomó lehetőség lenne testvériskolákba, meg táborokba menni, országhatáron kívül és belül egyaránt. 

Aztán lesz majd síszünetük is. Ez számunkra még egy új dolog. Bár sajnos pont elutazásra és síelésre nem lehet majd kihasználni, de a szünet az meg lesz tartva. 

Milánéknál ma áramszünet van az iskolában, és itthon nyomják digitálisban. Milán teljesen be volt ettől zsongva, ő az, akinek egyy napot nem volt még zárva az iskolája, nem voltak szerencsére karanténban sem, és ősz óta folyamatosan nyomja az iskolába járást. Ami persze normális, csak úgy hogy mellette hol az egyik testvér, hol a másik van itthon, úgy eléggé bosszantó tud lenni, megértem. Van  is belőle duzzogás elég. Jövő héten náluk is lesz síszünet. Azt hiszem 2 nap. Most nincsenek előttem a jegyzeteim. 

Marciéknál volt két hét iskolabezárás februárban. Előtte 1 hetet itthon volt, mert fájt a torka. Úgyhogy összesen 3 hetet dekkolt itthon. Ezen a héten tértek vissza a suliba. Mondjam, hogy mekkora lelkesedéssel indul el minden reggel, vagy el tudjátok képzelni? 

Tényleg nem értem, hogy mi az oka annak, hogy ennyire nem szeret iskolába járni, mert a tanítónénije nagyon kedves, aranyos, és nagyon szereti Marcit. A napközis tanítónéni ugyancsak tünemény. Az osztályban amennyire én tudom, Marcinak jó a pozíciója, nincsenek ellensége, sőt inkább úgy tűnik nekem, hogy egyfajta "vezéregyéniségként" működik a többiek között, és keresik a barátságát. Marci nem az a kifejezetten barátkkozós fajta, nem kezdeményez barátkozást, ő csak fogadja a barátságokat. :-) És látszólag Marci jó pozícióban van osztályon belül, nem éri attrocitás, nincs ellenségeskedés, szóval tényleg nem tudom, miért kell a minden reggeli cirkusz. 

Mondjuk már az oviban is ezt csinálta....

Marciéknál nem lesz síszünet. Nekik majd csak tavaszi szünet lesz. Az viszont mág jó messze van. 

Hát így járnak mostanában suliba, hol az egyik nem megy, hol a másik, néha nehéz követni, hogy épp ki van itthon, és meddig, és miért. 

De jön a tavasz, és végre van egy kis napsütés, és lehet jóóóó sokat kint lenni a szabad levegőn! 

Hétvégi séta a Velencei-tónál

 Rengeteg gyönyörűszép fotót láttunk a hétvégén a jégbefagyott Balatonról, fel is merült bennem, hogy jó lenne megnézni. De nemigen lett volna annyi időnk, hogy a Balatonig autózzunk, meg kedvünk sem volt annyit autóban ülni. Az a baj, hogy ha nyugis reggelt csinálunk, és közben szépen kisüt a nap, akkor pont mire összekészülünk, elindulunk, és még órákat autózunk is, akkor már pont mire megérkeznénk valahová, addigra már nem lenne szép napos idő, és nem lenne kedvünk kint lenni. Így volt ez szombaton is. Úgyhogy nem is mentünk el a Balatonig, csak a Velencei-tóig, ahová úgyis ritkábban járunk. ( szinte soha) és ott sétáltunk egy bő órát. Megnéztük a katonai emlékhelyet és sétáltunk a parton egy kicsit a nádasban. 

A tó nem volt annyira jégbe zárva , mint a Balaton déli partja, de a széle be volt fagyva, oda kicsit rá is mentek a fiúk, bár én nagyon féltem, hogy beszakad alattuk. És itt is jégtappancsosak voltak a nádasok lábai. 

Először Miska huszárt néztük meg. 

Majd a történelmi emlékhelyhez is felsétáltunk. 

A domboldalban találtunk egy Ninja warrior pályát. 

Aztán még megnéztük a vizet. Vagyis a jeget. 

Nagyon klassz sétát tettünk, és most végre megérett bennünk az elhatározás, hogy most már aztán tényleg sort kerítünk ennek a térségnek a felfedezésére is :-)

Hosszabbítás

 Ma kaptuk a hírt, hogy Marciéknál még a jövő héten is zárva marad az iskola :-( 

Merthogy újabb pedagógus megbetegedést találtak, és a korábbi kettő tanító sem gyógyult még fel teljesen. Úgyhogy jövő héten Marciék is úgynevezett digitális oktatásban lesznek. A héten még nem voltak úgy elvileg, de Marika néni küldött nekik feladatokat, amiket Marci szépen meg is csinált. De a jövő héten kezdődhet megint az oda-vissza fotózgatás :-( Mert online óra náluk szóba sem jött. Nem tudom felsőben van-e, tavasszal még nem volt, Mátéék is csak megkapták a feladatot, aztán visszaküldték, jól vagy rosszul. 

Milán szerint az ő angol tanárjuk is covidos, mert már második hete nincsen. Bár erről hivatalosan nem kaptak tájékoztatást, de Milán hallott valamit. Mondtam neki, hogy a pletykáknak azért nem feltétlenül kell felülni. Én még mindig azt gondolom naivan, hogyha egy tanár beteg lesz, akkor arról jó lenne, ha tudnánk, még akkor is, ha nem küldik karanténba az osztályt, mert... aztán lehet, hogy totál más baja van, csak már mindenki rásüti a másikra hogy covidos, aki egy kicsit is rosszabbul van. 

Amúgy meg elég hideg van. Tegnap Milánnak a jeges szélben volt edzése. Szerencsére félidőben bevonultak egy terembe és kielemezték a múltkori meccset, úgyhogy nem fagytak kockára. 

Egész ezideáig ezen a héten volt először az, amikor úgy igazán zavart a maszk. Eddig nemigen foglalkoztam vele, hordom, mert kell, de nem problémázok rajta, hogy valóban ér-e valamit is, vagy sem. Tegnap viszont annyira hideg volt, hogy szinte egy perc alatt nedvesedett be az arcomon a maszk, és nem volt jó érzés, és egészségielg is több kárt okozott szerintem, mint hasznot, mert be is dugult az orrom elég rendesen. 

Mindig van nálam néhány cseremaszk, de tegnap már mindet elhasználtam, és végül még a karácsonyi szarvasos mintásat találtam meg a táskám alján, úgyhogy azt vettem fel. Gondoltam, hogy az időjárás úgyis olyan karácsonyos :-) De azért jó lenne már valami tulipános, vagy még jobb, ha nem is kéne már hordani. De az még odébb lesz szerintem. 

A hét

 A héten Mátéék újra elkezdtek suliba járni. Eddig többet tanultak itthonról, mint bejárva. 

Nem mondom, hogy hatalmas lelkesedéssel indult hétfőn reggel iskolába... Nehezítésként 3 napos folyamatos esőzést kapott. Nem csoda, hogy púp volt a hátára az egész hercehurca... felkelni, felöltözni, odamenni... esőben??? 

Marci a hetet itthon nyomja. Kap némi feladatot Marika nénitől, de azért nem szakad bele. Hétfőn, ha minden igaz, már megint mennek. Szerencsére a 2 alsós kolléga, akik kórházba kerültek, már gyógyul és jobbul. 

Milánnal tegnap visszamentünk az ortopéd klinikára az ujjával. 

Minden simán ment, bejelentkeztünk, felmentünk röntgenre, majd vissza az ambulanciára, ahol is kiderült, hogy a kézsebész doktornő, na az nincs. Nem is tudják, mikor lesz, mert beteg, és még az is lehet, hogy covidos, de azt még nem tudják. Juhéééé.

Először simán elküldtek volna, hogy kérjünk valamikorra időpontot. Az időpontkérésnél egy május végi időpontot akartak ránk sózni. Mondom, nehogymár... egy kis nyavalyás ujjsínje van, amit ráadásul én raktam fel neki a múlt heti telefonos útbaigazítás szerint, az se biztos, hogy jól van fenn, nézzen már rá valaki, aki legalább szakmabeli. 

Akkor egy több körös egyeztetés után végül ránézett az osztályvezető orvos. És végül megnyugtatott, hogy no para, mert az ilyesmi leginkább magától gyógyul, de jó lenne egy merevebb sín, ami jobban tartja. Azt hordja még vagy 2 hétig, aztán már elég ha csak éjjelre felveszi. 

Úgyhogy szereztünk egy merevebb sínt. Ehhez csak 2 orvosi segédeszközboltba kellett bemenni, mert a Sotésban megint nem volt semmilyen, úgyhogy hazafelé kerültünk az Uzsoki felé. Ott már úgyis összebarátkoztunk a kedves nénivel. A múlt hét óta került a kapuba egy fertőtlenítő kapu, és jól lefújt minket ózonnal. Amúgy meg tök para, mert az egész előtér hemzseg a katonáktól. komolyan, mintha nem is kórházban lennénk, hanem valami katonai bázison. 

A hét híre volt mifelénk, hogy végre-végre lehetővé tették, hogy nálunk is lehessen távkölcsönözni a könyvtárakból. Amint megláttam a hírt hétfőn, rögtön ugrottam is a könyvtárunk honlapjára, és előjegyeztem 5 könyvet, tegnap pedig kórház után el is rongyoltam értük, és az október óta nálunk lévő cirka 20 könyvet meg vissza is vittem egyúttal. 

A könyvtár előtt dühöngő tömeg fogadott. Vagyis volt egy bácsi, aki épp az ablaknál bizniszelte a könyveit, előttem egy 70+-os néni, meg én. Szóval irdatlan nagy fertőzésveszélyt jelentettünk volna ám, ha azt a néhány könyvet nem az épület előtt a szakadó esőben, hanem épületen belül kényelmesen átvehettük volna.... Eskü még ki is vártam volna, hogy a két idős könyvmoly végezzen a válogatással. A sarki kisboltban több ember szokott bent lenni.  Na mindegy. Dühöngtem már ezen eleget, most örülök, hogy legalább az ablakrésen kiadják a kért könyveket. :-) 

Mára meg csak ideért a dermesztő hideg. Az egész heti eső reggelre szépen ráfagyott az egész városra. Esett rá némi hó, és fújt a jeges szél. Egy élmény volt iskolába menni. Mondtam is Milánnal, ahogy az elemekkel küzdve vergődtünk át a zebrán, hogy a Delta főcíme jutott eszembe, amikor küzdenek a hóban. Persze ő nem tudta, hogy miről beszélek, (meg mondjuk akkora hó sem volt nálunk, csak szél)  de majd ha hazajön megmutatom neki. 

Csütörtöki hírfolyam

 Tegnapra volt időpontunk Milánnal a Klinikára az éves kontrollra. 

A Klinika épületében pont az ortopéd ambulancia folyosóján alakították ki az oltóközpontot, úgyhogy az egész rendelés felköltözött az osztályos folyosóra. A folyosó másik felét, ahol korábban a felnőtt betegek fekvőosztálya volt, ott pedig covid fekvőosztályt alakítottak ki. Az előtérben egy kordonnal volt leválasztva a fertőző rész a várakozó résztől, és egy biztonsági őr jellegű masszív hölgy ordított mordult rá mindig az emberekre, aki véletlenül a kordon mögötti üresen álló fotelokban akartak helyet foglalni. Volt aki nem értette, hogy a kordon ugyan milyen gátat tud szabni a vírus terjedésének, ellenben a kijelült részen heringekként ültek/álltak a várakozó betegek. Az úgynevezett fertőző osztályról pedig orr alá húzott maszkkal jöttek ki a takarítók, és átlépve a kordon alatt ugyanazzal a lifttel mentek tovább, amivel a szimpla betegek is járnak. És akkor ennél több szót nem is vesztegetnék arra, hogy a megelőzésben mennyire topon vagyunk. Csak az nem betegszik meg, aki hermetikusan lezárt légmentes szobába zárja magát. De még az sem biztos. 

Szóval itt ácsorogtunk, majd kaptunk egy rtg. lapot, és lementünk röntgenre, ott is ültünk egy kicsit, majd visszamentünk  és megint vártunk. 10. 15-re volt időpontunk. 10-kor már ott voltunk. Fél 12-kor még mindig a folyosón ültünk. Én közben kiolvastam egy könyvet. 

Aztán végre bejutottunk az orvoshoz. 

Szerencsére Milán lábával minden rendben van. Tök jól mozog, és a forgómozgásaiban sincs már szinte semennyi eltérés a két lába között. Ettől függetlenül továbbra is kímélőben van, és időnként javasolt egy kis csípőtorna, hogy az izmok ne szűküljenek be. 

Kértünk új lúdtalpbetét receptet is. 

Aztán ha már ott voltunk, akkor megmutattuk Milán ujját is, mert néhány hete beütötte a kapufába. De nem is szólt akkor rögtön, csak később vettük észre, hogy valami nem stimmel vele, úgyhogy most megmutattuk az orvosnak ezt is. Kaptunk egy új rtg.papírt. 

Megint lementünk a rtg.re, megint fel, megint. A rtg. alapján a miorvosunk konzultált a kézsebésszel, mert egy kis szilánk lepattant a felső ujjpercéről. Most kaptunk időpontot a jövő hétre a kézspecialistához, és vettünk ujjsínt, amit hordania kell. 

Csak egy röpke 4 óra hosszát töltöttünk a kórház falai között. Teljesen szétcsúszva tántorogtunk onnan ki. De még mindig volt egy körünk, mert az ottani segédeszközboltban nem volt Milánra való sín, így hazafelé még beugrottunk az Uzsokiba. 

Máté ofője reggel küldött egy emalt, hogy végül úgy határozott a tantestület, hogy a jövő héttől 4 nap online 1 nap rendes oktatás lesz. Nem örültünk neki annyira, de elfogadtuk, de nem is igen volt idő ezen gondolkodni, mert Milánnal már indulófélben voltunk. Épp csak említettem Máténak, aki tudomásul vette. 

Aztán kora délután jött egy másik email, hogy a reggeli levél strono, mégiscsak lesz jövő héttől rendes oktatás, a részleteket majd ma küldik. Hát kíváncsi vagyok. 

Ezzel párhuzamosan jött a hír Marci iskolájából, hogy mivel több pedagógus is beteg lett, ebből ketten a pletyák szerint kórházban is vannak, és sok gyerek is hiányzik ( ők nem feltétlenül covid miatt) 15-ig bezár az iskola. 

Szóval Máté épp visszamegy( remélhetőleg), Marci pedig kényszerszüneten lesz a jövő héten. 

Aztán tegnap volt az is, hogy Máténak sportorvoshoz kellett mennie. Úgy terveztük, hogy ezt most egyedül intézi, mert Feri közben Milánt fuvarozta, én meg Marcival voltam itthon.  Hegedű után rögtön odament. Itthon kitöltöttük a papírokat, vitte az iratait, és reméltük, hogy minden rendben lesz. A Bethesdába ment, ott ismerős már a terep, megbeszéltük, hogy jelentkezzen le a főépületben, aztán menjen hátra a rendelőbe. Így is tett. mikor megérkezett szólt, hogy ott van. Nem volt semmi plusz dolog, csak a portán lázat mértek neki. Pikkpakk végzett. 

Aztán csak várom, várom haza, mert már egy csomó idő eltelt onnantól, hogy írt, hogy már kész van. Azt beszéltük meg, hogy hazafelé nem jön át a Bethesdától a Mexikói útig az aluljárón, mert ott a két aluljáró közötti rész nagyon gáz, és elhagyatott, jobb a békesség, úgyhogy az volt az útiterv, hogy visszajön 1 megállót a 1-es villamossal, és úgy száll át a hazafelé jövő járatra. Azt a részt jól ismeri, és ott sokan is járnak. 

De Máté csak nem jött. Ilyenkor sosem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, ha felhívnám, és akkor akkor az út közepén, vagy ahol van elkezd kotorászni a holmija között, és ezért fogja baj érni, vagy főjjek itthon a levemben, bízva abban, hogy nincs baj. Ahogy így tanakodtam magamban, közben megérkezett Máté is. 

Azt mondja azért csúszott meg, mert rossz irányba szállt fel a villamosra, és már csak a Lehel térnél tudott korrigálni. Azt mondja a régi Kikánál lett neki gyanús a dolgo, hogy nem jó felé megy, le is csekkolta a googlemapsen, és akkor leszállt, és várt egy másik villamost az ellenkező irányba. 

Na, szóval így történt. Még szerencse, hogy nem ment el a végállomásig, mert akkor még mindig utazna :-) De azért jól megdicsértük, hogy ügyes volt, és nem esett pánikba, hanem orvosolta a problémát. 

Ma már péntek van! Reméljük ma már eseménytelenebb lesz a nap. 

Túl a féléven

 Mármint iskolailag. 

Most, hogy idén nem volt  az életünk része a felvételi hercehurca, és ez olyan nagyon jó érzés volt, a félév végéről már-már meg is feledkeztünk. Ami a kisebb baj... a nagyobb, hogy a gyerekek is. Legalábbis a januári iskolai szereplésükön ez látszik. És ez szorosan össze is függ a félévi értesítőikkel. 

Ha egyben értékelném őket, akkor mindegyikre ugyanaz mondható, van még hová fejlődni. Kinek több energiát kell ebbe beletenni, kinek kevesebbet, de mindenképp többet, mint amennyit most raknak bele. 

Máté egész szépen dolgozott egészen a téli szünetig. Addig tényleg úgy nézett ki, hogy foglalkozik a feladatokkal, és az online térben is elboldogul. aztán a téli szünettel ez a kezdeti lelkesedés elapadt, és januárban nemigen sikerült visszarázódni az iskolai követelményekbe. Nagyjából minden tárgyból sikerült egy-egy 3-assal lerontani a jegyeit. Oké, hogy az érdemjegyek csak számok, de azért jól tükrözik a belefektetett energiát és szorgalmat. Szóval eléggé pipák voltunk. Nem a hármasok miatt elsősorban, hanem azért, mert meg sem erőlteti magát, és videózásra meg pötyörészésre arra bezzeg mindig van idő. 

Na mindegy.Levontuk a tanulságot, hogy egy percre sem lankadhat a figyelem, és  most újult erővel vetjük bele magunkat a második félévbe. 

Pláne, hogy ha minden igaz, akkor jövő héten a hetedik-nyolcadik visszatér az iskolába. A nagyok még otthon vannak, a legfrissebb korményrendelet szerint március 1-ig mindenképp, de szerintem ezt az évet már megszívták úgy ahogy van, nem fognak ők már az idén bejárni. De volt egy igazgatói közvélemény kutatás, a kisgimnazisták hogyantovábbjáról, és az lett a végeredmény, hogy még ha kompomisszumokkal is, de a hetedikesek-nyolcadikosok menjenek vissza. A héten kidolgozzák a suliban ennek a mikéntjént, és akkor jövő héftőn , február 8-án lesz nálunk az új szeptember 1-je. 

Ennek örömére átpakoltuk a minap a szekrényét, hogy van-e még ruhája, amit fel tud venni. Kiszedtem a polcáról vagy 8 hosszú ujjú felsőt patent állapotban, volt amelyik egyszer sem volt rajta, és átraktam a Milán szekrényébe. Most újabban a vadiúj Sylveszter-es pulcsijában online órázik, mert mondtam neki, hogy kezdje már el legalább a gép előtt hordani, mert azt is ősszel vettük, de már majdnem rövid. 

Milán, miután év elején rögtön banyalt néhány hármast, azt egész félévben javította. Van amit sikerrel, van amit csak félsikerrel, és csak négyesig sikerült eljutni, de reméljük, hogy év végére sikerül még kicsit kozmetikázni a bizin. Azt mondja ne aggódjunk, sínen van. Bár sokszor nekem ez a sínen levés nem jön át. Mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, akkor sem mindig sikerül, vagy neadjisten más szülők lamentálásából szűrök ki infókat, amiket aztán Milánnak szegezek, és akkor persze, jaaaa, igen.... !!! 

Emellett vészesen kiskamaszodik, és újabban rászokott a dacosokodásra és az arcoskodásra, ami nem annyira fekszik nekem, de majdcsak túléljük ezt is. 

Marcika . Nem tudom, hogy cukiságból meddig lehet megélni.... reméljük jó sokáig, mert cukiságból és dörgölőzésből  nincs hiány, ellenben szorgalomról és itthon gyakorlásról nemigen hallott még a drága. 

És bár a január neki is igen félrecsúszott, a félévije nem lett rossz, a nyelvtan az, amire jobban oda kéne figyelni, de nem hagyja hogy segítsünk. Még csak szóban sem hajlandó kérdésekre válaszolni, nemhogy rá tudjam venni, hogy írjunk pár sort gyakorlásképp. 

szóval... tanulságokat levontuk, és arccal a nap felé fordulunk. 

Amúgy meg... 

Marci  ma reggelre megköhögősödött. Eléggé rámhozta a parát, mert a semmiből egyszer csak kutyaugató hangokat adott, és fájlalta a torkát. Gondoltam, hogy remek lenne, ha kiderülne, hogy covidos... Ma felhívtam a doktornőt. Elmondtam a tüneteket, láza nincs, még csak hőemelkedése sem, orra nem folyik, csak fájlalja a torkát és olyakor köhécsel. Küldetem fotót a torkáról. Nem mondom, hogy egyszerű volt befotóznom a torkába úgy, hogy ne csak a nyelve látszódjon.... Elküldtem a fotót, és megkaptam a diagnózist, és hogy szedje azt amit eddig, ( izlandi zúzmót adtam neki tegnap) aztán majd elmúlik. 

A kisbeteg kutyás sapkában a szurikátájával. 

Hétvégén Milánnak megint Csömörön volt focija. Ennek örömére most a Kálvária-hegyen tettünk egy kört. Lassan úgy járunk már ide, mint aki hazajár 🙂