Hízelegnek

- Hmmm.... Te vagy a legjobb szakács, Anya!!!!- mondja Máté, miközben az ötödik tescós barackos gombócot tolja az arcába.

Míg a másik, Marci, aki az általam főzött tojáslevest eszi:
- Én nem tudom, hogy csinálod ezt a levest, de az óvodában sokkal jobb!
(valóban nem tudok rendes tojáslevest főzni.)

A harmadik pedig duplán eszik a csokismüzliből, mert neki " az a legeslegfinomabb eledel a világon!"

Hálás jószágok, nem?

Betegségnapló folytatódik

Naaa.... a múlt héten sem voltam túl produktív írásilag. Nem tudom... mindig van valami... még mindig nem mondhatom azt, hogy mindenki 100%-os.
a múlt héten hétfőn-kedden Marci még itthon volt a kiütései miatt. Nem volt már vele baj, nem viszketett, nem nőtt tovább, mondjuk nem is lett volna hová, mert a legszélsőségesebb pillanatban az egész kis habteste merő pirosság volt, de szépen múlt neki, szerdán már ment oviba. Pláne ment, mert a bábszínházba mentek megnézni a Misi mókust. Sokat nem mesélt róla, csak annyit, hogy óóóó hát az nagyon jó volt, sokkal több energiát fektetett abba, hogy nyafogjon amiatt, hogy gyalog kell az iskolába menni a fiúkért, és hogy utána még hegedűre is kell menni. Beígértem neki egy automatás forró csokit, és ez a következő szerdáig megoldotta a dolgot.
Pénteken Mátét hazaküldte Angéla néni a suliból, mert állítólag hőemelkedése van/volt. Itthon megmértük, semmi. Egész hétvégén mértük, figyeltük, semmi. Azt mondja Máté, hogy 36, 1 a rekordja, mármint hőmérsékletileg. Két napig József Attila Kései siratóját szavaltam neki, hogy "36 fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám!" Hétfőn elment suliba, erre fél 10-kor már telefonált A. néni, hogy Máténak 37.7 a hője. Nemigen hittem, mert 37.7-nél Mátét már az asztal alól kéne felmosni, annyira kiüti a legkisebb hőemelkedés is, de A. néni hangja nem volt ennyire drámai. Mindegy. Hazahoztam. 36.3-t mértem. Egész nap nem volt baja, semmi. Elmentünk hegedűre, elmentünk hegedűt cserélni, mert nagyobb kell már neki, semmi baja nem volt. De ma elviszem orvoshoz, nézzen rá, adjon igazolást, és ha eddig nem volt semmi baja, akkor majd most lesz, mert tuti összeszedünk valamit a rendelőben.
Milán egyelőre tünetmentes.

Jaaaa, a legjobb, hogy tegnap tudatosult bennem, hogy a jövő héten az összes gyereknek farsangja lesz! Este gyors brainstormingot tartottunk a fiúkkal, ennek következtében Milánnak le is csaptam egy jelmezre a jófogáson, amit elvileg ma át is tudok venni. Máté ötlet híján fejet hajtott, és bevállalta Milán korábbi varjú jelmezét. Kicsit kell rajta alakítani, de legalább az alapok megvannak. Marci tűzoltó szeretne szeretni. Égre-földre keresek egy rá való, minimáláras tűzoltó jelmezt, egyelőre sikertelenül, de még nem adom fel. Ha minden kötél szakad megpróbálom rátukmálni a menő autóversenyzős jelmezt, amit tavaly nem akart felvenni. Hátha idén felveszi. Már ha jó rá még. Vagy van egy fél mikiegér jelmezem is az ágyneműtartóban. Vég-vég-végszükségben még mindig lehet focista. Bár az már volt, de majd lesz még egyszer. Mondtam már, hogy utálom a farsangot????
És azt, hogy mennyire szeretnék egy nyugis, betegségmentes, sorozatnézős, kakaót/teátszürcsölőcs napot?

Dióhéjban az elmúlt napokról

Talán az volt az utolsó mondatom a múltkor, hogy Milán lebetegedett. Ő persze 2 nap alatt makkegészségesre gyógyulta magát. Én kedden este már hőemelkedéssel feküdtem a kanapé végén összegömbölyödve, és arra várva, hogy elteljen a nap, és ágyba kerülhessek. Szerdára teljesen lerobbantam. Semmire nem voltam képes csak az ágyban fekvésre, láz-köhögés-rossz közérzet, néha olyan se kép-se hang állapotba kerültem, elég rémisztő volt. Nem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ennyire rosszul. Péntekre sikerült levetkőznöm a lázas állapotot, és már "csak" köhögtem. De az olyan igazi fulladozós fajta volt. Vagyis van, mert a köhögés még mindig nem múlt el teljesen. 

De hogy ne legyen minden annyira egyszerű, mert csak százezernyi dolgunk volt hétvégére, úgymint zuhanytálcát kéne választani, meg mosdót, szögletes vagy íves, merre nyíljon, mekkora legyen, nem gondoltam, hogy ez ennyire sokszempontos. Aztán ott vannak a kapcsolók és konnektorok, hol legyen, mennyi, melyik falon mit kapcsoljon, elfér-e, nem fér el. 

Marcinak péntek estére lett valami folt a mellkasán. Csalánkiütésszerű. Kezeltük. Szombatra halványult, és már el is felejtettük volna, ha estére nem lett volna a tegnapinál sokkal-sokkal brutálabb. Csupa piros lett, de csak ott, ahol előző nap nem volt az. Fenistil cseppet és kalciumot kapott, és tanakodtunk, hogy mi hozhatta ki. Először a pénteki levesre gyanakodtunk az oviban, mert azt mondták vmi különleges fűszerezésű volt. De megnéztük sima burgonyakrém levest írtak, attól elvileg nem kéne , hogy baja legyen. Aztán egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy a napokban az oviban elcserélt pulcsi lehet a ludas. Marci padszomszédjáék véletlenül a Marci pulcsiját vitték haza, és visszahozták kimosva-vasalva, és odatették a polcra. Marci pedig azt vette fel, amikor kimentek az udvarra. Szerintem ez az idegen mosószer-öblítő lehet csak a hibás. 

Vasárnapra gyönyörűszép hó esett. Még itt nálunk is. A gyerekek persze teljesen bekattantak, hogy menjünk szánkózni. Mondhatom, hogy semmi, de semmi kedvem volt kimozdulni sem, nemhogy szánkózni menni, de mivel úgyis el kellett mennünk a Praktikerbe, hát beraktuk a szánkót is a csomitartóba. Végül gyorsan végeztük a barkácsboltban, gyorsan beláttuk, hogy olyan zuhanykabin, amit egyszerűen csak meglátunk és megszeretünk, olyan nincs, így a maradékból majd választunk valamilyet. 

Így hát Visegrád felé vettük az irányt, mert a fiúk teljesen beindultak, hogy oda menjünk szánkózni, ahol tavaly voltunk. És végül igazuk volt, mert tényleg tök jó hely, pláne annak tükrében, hogy most a hegy másik oldala felöl közeledtünk, a Nagy-Villám-hegyi sípálya felől, ahol irdatlan tömeg volt, és rengeteg autó, és abszolút nem volt szimpi, így tovább is gurultunk, és a bobpálya melletti lejtőn csúsztunk pár órát. Vagyis többnyire a fiúk. Én nem éreztem magamban kellően sok energiát a szánkózáshoz. Na de a fiúk már annyira megbátorodtak, hogy egész fentről csúsztak lefelé. Olyan fentről, hogy lentől már nem is láttam őket. De nagyon szuperül lejöttek, már jól irányítanak, és hát nagyon élvezték. Csak fölhúzni ne kellene mindig azt a szánkót a hegytetőre! :-)

Marci pedig bobozott is. Ez már-már hagyomány nála :-)

A szánkó végeztével Marcinak nagyon piros lett mindene, így hazafelé még az orvosi ügyelet felé kanyarodtunk, hogy mégiscsak nézzenek rá, hogy valóban csak csalánkiütés-e vagy ez már valami egyéb. Szerencsére nem volt a rendelőben senki, így gyorsan végeztünk, még úgy is hogy elkezdtek lecseszni, hogy  miért csak most viszem a gyereket. Mondtam is majdnem, hogy minek hoztam volna korábban, hogy itt üljünk megint az influenzások között, és amikor most ugyanazt elmondta, hogy mit csináljak vele, amit már eddig is csináltam, szóval igazából most is fölöslegesen vagyunk itt, de inkább nem mondtam semmit, csak annyit, hogy most értünk rá. Mára már sokkal szebben néz ki. Holnap elvileg már megy oviba, de szerdán mindenképp, mert akkor bábszínházba mennek.

Dióhéjban ennyi történt az elmúlt napokban. De hogy mindig van valami!!!! Csak egy igazán láblógatós, könyvolvasós, sorozatnézős napot szeretnék már, betegségmentesen, csak egyet! Légyszi!!!

Apró

Nem emlékszem, hogy minden január ilyen nehezen indul? Ideért a tél. Esik a hó és hideg van. Vagy nem esik, de hideg van.

A gyerekek felváltva betegeskednek. Múlt héten Máté fájlalta a hasát. Amikor kijött a suliból már mondta, hogy fáj, de nem volt rosszul. A hegedűórán már nem érezte jól magát, vége is lett hamarabb, de nem volt hányingere, hasmenése, semmi. Akkor még. Elindultunk hazafelé. A buszon láttam rajta, hogy nincs annyira jó bőrben, és minden megállóban megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Mire ő mindig azt mondta, hogy igen. Pont egy ilyen igen után, mielőtt begurultunk volna a következő megállóba kidobta a taccsot. Kétszer egymás után, mert nem bírta kivárni, hogy kinyíljon az ajtó. Nagyon durva volt! Hazasétáltunk. Utána már jobban volt, reggelre pedig már teljesen jól volt. Csak azt a másfél percet tudnám feledni!

Hétvégén Milán betegedett le. Lázas, fáj a torka, de nem influenza szerencsére. Az osztályuk szép lassan elfogy. 30-ból tegnap már csak 12-en zárták a napot, és van közöttük influenzás is. Szóval nem túl kecsegtető a helyzet.

Újra indult, vagyis beindult a lakásújítás. Milyen fűtés, hol a vízcső, hová kell konnektor/kapcsoló, hol legyen wifikiállás, hogy legyen a fürdőszoba, ... ezer kérdés. Hétvégén megvettük a radiátorokat, Feri megrendelte a törölközőszárítót, és néztünk zuhanyfülkét. Lassan ki kéne alakítani valami koncepciót, hogy milyen padló, milyen csempe, milyen burkolat, milyen ajtó. Nem könnyű. Se kitalálni, se megnézni, beszerezni meg pláne nem. Kevés energiát érzek magamban ahhoz, hogy 3 gyerekkel a barkácsboltokat járjuk. De majdcsak jobb lesz ez is, ha közeledik majd a tavasz. :-) Már egyre világosabb van! Tegnap még fél 5-kor is szinte világos volt. Apró örömök ezek a szürkeségben.

Hétvégi foci és színház

Túl vagyunk az első iskolai héten. 3 nap volt csupán, mégis belefáradtunk. Pedig hol van még a következő szünet????
Az év első hétvégéje is olyan volt, mint a tavalyi utolsók, a munkások újult erővel érkeztek, és nekikezdtek a vízszerelésnek, de szombat délután volt a foci évzáró/évnyitó családi nap, amit idén nem a téli szünetben rendeztek, mint tavaly, kicsit talán azért is, mert többek között mi sem tudunk ott lenni a szünetben, úgyhogy muszáj volt ott lenni, de az utolsó pillanatig kérdés volt, hogy ki megy, ki marad a munkásokkal, és meddig. Végül Feri kivitt minket a helyszínre, de ő hazajött, és a végére jött vissza. A srácok jól érezték magukat nagyon. Mondjuk én is, mert jót beszélgettünk az anyukákkal, de olyan fejfájással jöttem ki a csarnokból, hogy már-már hányingerem lett.

Valahol mindannyian ott vagyunk:-)

Vasárnap délelőtt színházba mentünk. A Bors nénit néztük, amire decemberben még épp sikerült jegyet venni. Igaz, már eléggé hátra szólt a jegyünk, de mivel a Kolibri színház nem túl nagy, és az ülések is felhajthatóak, szerintem elég jól lehetett látni.
A Bors nénit két ok miatt akartuk megnézni, egyrészt a Bors nénisége miatt, másrészt Molnár Piroska miatt, aki megörökölte Dayka Margittól a szerepet, és azt gondoltuk, hogy ez Marcinak is tetszeni fog. Nehéz olyan előadást találni, ami 5-től 10-ig érdekes lehet a gyerekeknek.
Az előadás nem a színpadon kezdődött, hanem az előtérben, ahol betanultuk a dalokat, amiket aztán eléneklünk majd Bors néninek. Ebben Marci is részt vett, és látszólag tetszett neki. Aztán bent a nézőtéren valamiért elunta magát, és csak időnként sikerült újra felcsigázni, de voltak percek, amikor a széksorok között ücsörgött, és a lábujjai közül szedegette ki a zokniszöszöket.
Az előadás amúgy pontugyanolyan mint régen, persze a szereplők azóta lecserélődtek, kivéve Novák Jánost, a játékmestert.
A legnagyobb durranása az előadásnak számunkra az volt, amikor felhívták a gyerekeket a színpadra, és ott együtt énekeltek. Majd néhányat fent marasztaltak, köztük Mátét is, akikre aztán szerepeket osztottak, ők voltak a boltban az árúk. Máté végül bors lett, és csak a borsoknak volt szövegük, azt kellett mondaniuk, a "hol a bors?"-ra, hogy  "Itt vagyok!".
Mondtuk is utána Máténak, hogy mekkora királyság, egy színpadon állni Molnár Piroskával, a nemzet színészével, ráadásul úgy, hogy szöveges szerepe van, nem csak holmi néma karfiol :-)



Az előadás végén még lehetett rajzolni Bors néninek, aki a kötényébe gyűjtötte össze a gyerekrajzokat. Marci is rajzolt végül valamit, pöttyöslabdával, és kapott is érte egy buksisimit. :-)

Bár Marcival még mindig nem felhőtlenül önfeledt a színházbajárás, de amikor Milán egész délután és még másnap is az ott hallott dalokat énekelgette, azért ő is be-beszállt. Szóval figyelt ő, csak nem bír megülni a fenekén.

Ma este pedig megint színházba megyünk Ferivel. Majd erről is mesélek.

Odaáig jutottunk

.. hogy tegnap tegnap reggel Máté erősen rám bízta, hogy mindenképpen korán menjek érte a suliba, már pontban 4-kor legyek ott, mert sietni akar haza, olvasni a könyvét. Érte mentem, hazahoztam, volt még egy kis leckéje, befejezte, és olvasott.
Aztán estefelé, vacsoratájban azt találta mondani, hogy szerinte ő holnap, azaz ma, nem megy fociedzésre. Kérdem tőle, miért? Ez lesz az első edzés az évben, és decemberben volt az utolsó héten egyáltalán. Azt mondja azért, mert inkább hazajönne OLVASNI! Merthogy el van maradva a könyvével. Állítólag. Ugyanis azt találta ki, hogy minden nap elolvas egy fejezetet, és ki is számolta, hogy mikorra kell akkor befejeznie a könyvet, és ehhez képest volt egy kis elmaradása. Mondtam neki, hogy gondolja azért ezt át még egyszer, holnap már péntek, és hétvégén kicsit több ideje lesz olvasni, és lehet, hogy akkor majd be tudja hozni amit be akar, sőt még előre is olvashat. De ő csak erősködött, hogy nem, nem inkább kihagyja az edzést. ( Mi van???? Beteg???? ) 
Aztán vacsi és fürdés után kérdezte, hogy olvashat-e még egy fél órát, mert ha elolvas még x oldalt, akkor egyenesben lesz, és akkor tud menni edzeni. Hát persze, hogy olvashatott :-)

Döbbenet! Hogy még nekem kell rátukmálnom a fociedzést... még ilyet...



Nyulász Péter Helka trilógiájának első kötetét olvassa egyébként. A tartalma szerint nagyon izgi, kicsit misztikus, kicsit fantasztikus, kicsit kalandos, kicsit meseszerű, és a Balaton vidékén játszódik. Szuperlatívuszokban írnak róla mindenhol, és erős a gyanúm, hogy Máté után nekem is el kell olvasnom :-)

Ropiláz, avagy ezt nézzük, ezt olvassuk

Valamikor még ősszel, amikor iskolaszünet volt, letöltöttem a fiúknak a Ropi naplója aktuális mozifilmjét, amit talán a nyáron játszottak a moziban. Megnézték, de annyira nem ütötte őket agyon. Aztán ahogy elkezdődött a téli szünet, egyszer megint elindítottuk, és ímmár együtt néztük. És ez alkalommal annyira bejött mindenkinek, hogy aztán a téli szünet 12 napja alatt számtalanszor megnéztük ezt a részt. 

Marci olyan, hogyha megtetszik neki valami, akkor azt milliószor is képes megnézni, egészen addig, amíg már mindenkinek az agyára megy vele. Így volt a Kis kedvencek titkos életével is, és így volt a ropival is. Volt, hogy reggel, mikor kijöttem a hálóból, ő már ropit nézett, majd délután megint kérte. (volna). De a nagyok is nagyon sokszor végignézték. Olyan sokszor, hogy már kívülről fújjuk a poénokat, és ebből idézgettünk a karácsonyi autózásokkor is, és jókat nevettünk. 

Aztán, hogy ne csak ezt az egy részt nézzük rongyosra, letöltöttük a korábbi 3 részt is, és azokat is megnéztük. Azok is jók voltak, de valahogy mégis a 4. maradt a nagy kedvenc. 

Szeretjük az ilyen Szeleburdi család-jellegű filmeket, amikben magunkra ismerhetünk, és kínunkban nevetünk, hogy nahát, mintha csak velünk forgatták volna a filmet. 

24-én durva napunk volt, mert délelőtt Ropi 4.-t néztünk, délután Ropi 1-2.-t, este pedig Reszkessetek betörőket. :-D 

Ééééés, hogy teljes legyen a téli szünetes ropi-láz, a könyvtárból épp kint volt egy Ropi kötet, a 3.dik talán, amit Milán kezdett el ugyan olvasni, de a film hatására Máté is nekiesett. Pár napig folyton vitáztak azon, hogy épp ki olvassa a könyvet, mígnem Máté pikkpakk a végére nem ért, és mondta, hogy majd hozzak másikat a könyvtárból. ( Persze nem volt bent egy sem, de most úgyis mást olvas.)

Volt-nincs

Ennyi, kész, eddig tartott Marci foga.
Ma délután a kakaóscsigája ki is rántotta a helyéről. Szerencsére nem nyelte le, hanem a padlón csilingelt a kis hangyafogacska.
Marci nagyon büszke. Percenként elmondja itthon mindenkinek, hogy "képzeld, kiesett a fogam!" És már ott is figyel a csontfog pici recécskéje a tejfog helyén.
Én még emésztem. Nehezen tudom felfogni és elfogadni, hogy már Marci is fogat hullat.
Nincsen már kicsi fiam :-(

Újévi friss

Hogy ne rögtön egy utólagos beszámolóval jöjjek, hanem egy idei friss ropogós hírrel, mit hírrel???? HÍRREL!!!!

Ma este mikor egy gigahosszú társasjátékozást félbeszakítva vacsorához invitáltam a gyereksereget, Marci Máté íróasztala alól került elő, és közölte, hogy mozog a foga. Legyintettem, hogy ugyan már... be szokta dobni ezt időnként, pláne, hogy mostanában Milán is búcsúzott egy fogától, ilyenkor felélénkülnek az emlékek. Szóval nem vettem túl komolyan. De csak erősködött, hogy de, de nézzem meg. És megnéztem. És tényleg mozog!!!! Nemhogy mozog, de egyenesen lóg! Marcinak! az én édes kis puhatestű cukorborsómnak hamarosan  ki fog esni az egyik alsó hangyafoga. Számomra ez felfoghatatlan, hihetetlen, és döbbenetes. Egyszerűen nem is találok szavakat...
Bánatomban bepakoltam a mosogatógépbe, és visszanyeltem pár könnycseppet.
Szép év elé nézünk, mondhatom :-)

Mindemellett Milán majdnem 4 órát aludt délután. Fél 7-kor úgy ébresztettük fel Mátéval. És még ez után kellett elkezdeni társasozni, mert valóban megígértem neki, hogy ma délután játszunk, csak akkor még nem gondoltam, hogy ekkora hatalmasat fog aludni.

Máté teljesen belefeledkezett az új könyvébe. Reggel már a könyvével a kezében ébred, este azzal fekszik. Nyulász Péter Helkáját olvassa. Most kapta, és úgy tűnik bejön neki. A téli szünetben 2 könyvet is elolvasott, egy Ropit, meg egy vékonyabbat, ugyancsak most kapta. Ezzel kicsit kompenzálni tudja, hogy egyébként meg elviselhetetlen volt egész szünet alatt. Többé-kevésbé.

Feri ma osztálytalálkozón van. Vagy évfolyamttalálkozón.

Én pedig futással kezdetem az évet.

Így indítottunk! Éljen a január!

Végére egy Milánmondta:

Csocsóznak Ferivel. Feri vezet. 
- Addig játszunk, amíg ki nem egyenlítesz!- mondja Feri
- Neeeeem!- tiltakozik Milán- addig, míg el nem kezdek sírni! 

Na így szoktunk mi játszani :-) az első sírásig.