Sulis farsang

A pénteki nap igenhúzósra sikeredett, mert délelőtt még volt egy utolsó korcsolya, de mivel a pótórához már nem jár oktató, így megígértük páran anyukák, hogy majd megyünk, és gardedámoljuk a gyerekeket. Nem mintha a nagyoknak kéne még bármilyen segítség, ők már úgy repesztenek a jégen, mint a huzat, de a kicsiknek még elkél a bátorítás. Némelyeknek. Milánnak pont nem. Végül Milánék nem is jöttek ki, mert fújt a szél, és állt a víz a jégen, de így legalább lett 1 óra plusszom, ami alatt sebtiben összedobtam egy kis csokis zabkekszet a délutáni bulira. Máté nagyon nyafogott, hogy süssek fánkot, de mivel úgy volt hogy a koripályáról csak fél 2-kor érek haza, 2-kor meg már menni kellett Mátét beöltöztetni, így nem készültem előre. Utólag begyúrhattam volna egy adagot, de hát nem tudtam előre, hogy fölszabadul egy órám. Mindegy. A csokis keksz is elfogyott. :-)

Szegény Milán most kicsit háttérbe szorult, mert az ő szupermen jelmeze nem igényelt túl nagy előkészületet, mármint a felvétele. Beszerezni nem volt annyira egyszerű, mint ahogy gondoltam, hogy lesz, mert az égvilágon nem volt rá való és lehetőleg izmosított ruha. Mind olyan kis gagyi volt, amit találtam, vagy persze volt nagyon penge, de 7-8ezer forintért, annyit meg nem adunk egy jelmezért. De végül csak lett neki is gúnyája, igaz palástot nekem kellett hozzá eszkábálnom egy párnahuzatból.

Milánnak csak beadtam a cuccát, és megígértem, hogy majd beugrom még lefotózni, mielőtt elkezdődik a mulatság, ( a buli szigorúan szülőmentesen zajlott) és rohantam föl Mátéhoz. Az osztály java része ekkor már jelmezben volt, úgyhogy gőzerővel készültünk mi is. A hajfújás volt a legkritikusabb része a dolognak. Hiába csináltunk előző este egy próbafújást itthon, az nem lett annyira jó, de szerencsére volt egy anyuka, akinek nagyobb rutinja volt ebben, mint nekem, és ő bevállalta, hogy Mátét is befeketíti.
Nagyon klassz lett végül, bagollyal, seprűvel, varázspálcával, Máté nagyon boldog volt, a többiek pedig csak úgy zsongták körbe, mert tetszett nekik, hogy befeketült a haja. :-)

A buli végén, amikor már bemehettek szülők, akkor még néptáncoltak egy kicsit. De nem voltak épp összeszedettek. Nagyon vicces volt, hogy a fiúk még a büféasztálnál csemegezték, miközben a lányok már javában ropták, de mikor jött a belépőjük, akkor szépen befordultak, és mintha minden így lenne benne a koreográfiában, mentek előre. :-)

Milánékról nem sok mindent tudok. Orsi néni ígérte, hogy készít fényképeket, és majd megosztja velünk, de ez még nem történt meg. Így Milánról csak annyit tudok mondani, hogy remek kis szupermen lett belőle, és nagyon boldog volt, hogy végre az lehetett. Nagyjából 1 darab kevésbé jól sikerült képem van róla, mint SuperMilánról :-)

Azt mondja jó volt a buli. Meg hogy különdíjat kapott a jelmezére. Ezt hogy? Csak azt tudom elképzelni, hogy produkálta magát benne, és látták, hogy rá van szabva a cucc.
És a legfontosabb, hogy megnyerte a fánkevő versenyt. :-D Azt mondja, a többiek még csak a felénél tartottak, amikor ő már végzett az egésszel.
- De én már olyan farkaséhes voltam, anya, azért tudtam olyan gyorsan megenni! - mondja.

Hát így történt. Az idei farsangon is túl vagyunk. Hálaistennek :-) Bár már most azon agyalnak, hogy mik lesznek jövőre, én még/már nem veszek erről tudomást.

Marci a pókember

Húú, de nagyon el vagyok maradva... jól besűrűsödött a február vége...Hogy időrendben haladjak, csütörtökön volt Marci farsangja az oviban, amin pókembernek öltözött. Hiába sorakoztattam fel előtte legalább 3 alternatívát, hogy mi legyen, amihez minden van itthon korábbról, autóversenyző, Miki egér, sima egér, denevér, akármi, nem volt jó egyik sem, mert ő a fejébe vette, hogy pókember lesz, és kész, punktum. Nekem meg nem volt se kedvem, se erőm vitatkozni vele, és hosszasan győzködni, egyszerűbb volt fejet hajtanom, és beszereznem a pókember jelmezt. Szerencsém volt, mert épp aznap, amikor Ferivel is megvitattam a jelmez kérdést, hogy ám legyen, pont föltett este egy csaj a kerületi adok-veszek csoportba egy pont Marcira való, pont olyat, úgyhogy le is csaptam rá, és két nap múlva már itthon várta az asztalon a nagy napot.

Végül is nem bántam meg, mert nagyon cuki volt az izmosított pókember jelmezében :-) ( bár ő pótembernek mondja 😜)

És jól is érezte benne magát, csak eléggé beleizzadt, állítása szerint, amit nem is csodálok. Az lett volna a csoda, ha ebbe a fincsi műanyag anyagba nem izzad bele. De túlélte. 

Az ovis farsang a szokásos rend szerint zajlott, voltak vetélkedők, móka, kacagás, evés-ivás, tánc, mulatság. Sütöttem a társaságnak egy nagy tál fánkot aznap reggel, amit ebéd után finom házilekvárral el is fogyasztottak. 

 Volt egy pókembertárs is :-D Külön poén, hogy mind a ketten Marcik is.

Aztán még másnap is farsangoltak a borókások. Csak én erről elfelejtkeztem, mert a másnapra már az iskolás farsang volt csak a fejemben, és annak minden összetevője. Lehetett megint jelmezt vinni, és abban bohóckodtak egész nap. Micsoda szerencse, hogy mindig lapul egy focimez a zsákban, amit elő tudunk kapni, ha úgy hozza az élet, így pénteken Marci focistának öltözött. :-)

Nyílt órák

Marciéknak az oviban ma van a farsang. Én botor pedig fánkot ígértem nekik ebéd utánra. Amíg kel a tészta, addig meg bepötyögöm, hogy kedden nyílt órák voltak megint a suliban. Mátééknál matek-nyelvtan, Milánéknál matek-környezet volt. Most én kezdtem Máténál, Feri Milánnál, majd cseréltünk, bár bevallom egyik porcikám sem kívánta kora reggel Angéla néni matekóráját. 

Minél több nyílt órán veszek részt, annál inkább megerősödik bennem az az érzés, hogy ez a reggel nyolcas iskolakezdés egy gyerekgyilkos felállás. Pláne matekkal indítani maga a pokol. Simán kezdhetnének énekkel vagy tesivel szerintem, ha már mindenképpen nyolckor kell kezdeni. Én nem tudom Angéla néni mit szed, de hogy úgy pörög kora reggel, hogy beleszédülök, az biztos. A gyerekek meg java részt csak kókadoznak, néhány kivétellel. Óra elején jó ha 3-4 gyerek tudta hogy hol is van egyáltalán. Angéla néni pedig csak bombázta őket a szorzótáblával, bemelegítésképpen. 20x30, 40x5, 6x50, stb... majd nehezítettek és jöttek a 17x5, 12x6, és társai. Mondjuk tudták a gyerekek, csak  kinek több idő kellett, kinek kevesebb. Óra végére kezdtek már úgy-ahogy magukhoz térni, akkor már nagyjából 50%-os volt az ébredtségi arány.  Nagyjából ekkorra véltem Máté szemében is észrevenni némi csillogást. Pedig időben lefekszik, még bőven 9 előtt, valahol fél9 és háromnegyed között. A 9 óra már horkolva találja az ágyában, az biztos. És reggel sem kelünk annyira korán, 3/4 7-kor. 

Az sem tesz túl jót a korai reggeli frissességnek, hogy a teremben nem igazán van könnyen nyitható ablak. Fülledt, meleg, álmosító levegő van. Nem csoda, hogy kész vannak a gyerekek teljesen. 

Milánéknál már egy fokkal már jobb volt, igaz, a környezet óra kicsit lazább hangnemben működött, nem volt annyira kötött, és nem is kellett annyira koncentrálni. A tisztálkodásról beszélgettek, csoportokban dolgoztak, matricákat ragasztgattak, és jókat derültünk rajtuk a hátsó sorban. :-) Meg a gyerekek is jókat kuncogtak olykor-olykor. Köztük Milán is, aki azt gondolta, hogy azért mert ott ülök karnyújtásnyira, akkor már mindent lehet, és a fél órát végpusmogta és kacarászta a kis barátjával. 

Még mindig nem tudom, hogy melyik gyerek kicsoda... olyan sokan vannak, 31-en, és olyan sok a fiú. 

Hát nagyjából ez volt. Csak a szokásos. 

Máté fellépése

Hétvégén, szombaton volt Mátéék szolfézs fellépése a zeneiskolában. Készültek már rá egy ideje, de sokat nem tudtunk a dologról, csak azt, hogy Máté egy részen szólót fog énekelni. Aztán egyszer csak, amikor kiderült, hogy a főpróba pont egybeesik a Zrínyi matekkal, akkor Ágota néni megpendítette, hogy lehet, hogy akkor mégsem Máté fogja énekelni a szólót, hanem egy másik fiú, aki ott tud lenni a próbán. Mátét ez teljesen összetörte. Mondta, hogy beszéljek Ágota nénivel. Bevallom, nemigen szoktam én belefolyni a tanítók munkájába, felülbírálni őket meg nem is tudom, hogy volt-e már rá példa, de most mindenképpen szükséges volt, hogy legalább kérdés szinten vitassuk ezt meg, így írtam Ágota néninek egy levelet, hogy mi lesz most, és hogy találjunk  már ki valami megoldást erre a helyzetre, bármilyen lehetőségben benne vagyunk, de Mátét nagyon bántaná, ha vissza kellene lépnie. Ágota néni megnyugtatott, hogy nem biztos még semmi, és csak felvetés szinten volt erről szó, hogy esetleg a Joci is énekelhetne. Végül a következő pénteken megállapodtak Mátéval, hogy ő fog énekelni. 

Erre, egy héttel a fellépés előtt elkezdett köhögni, mint a kutya. Gőzerővel kezdtünk neki a kigyógyításának, hogy legyen belőle valaki, mire eljön a szombat. És bár tökéletes állapotban nem volt még akkor sem, folyt az orra, de énekelni már tudott, így nagy izgalommal indultunk szombat délelőtt a zeneiskola felé. 

A zeneiskolában nagy volt a nyüzsi és az izgalom. Ágota néni "hatalmas zenei élményt" ígért a levelében, amit hittünk is meg nem is, lévén tavaly már volt egy hasonló fellépés, és hát.. azért messze volt az a hatalmas élménytől, persze a gyerekek mindig édesek és ügyesek meg aranyosak, de hát no... Szóval izgatottan vártuk, hogy mi lesz. 

Még a folyosón

A nézőtéren nem helyre szóló jegyek vannak, hanem szabad helyfoglalás, így kicsit variáltunk is, hogy hol lenne jó, hogy a kicsik is lássanak. Végül középtájon ültünk le, de mikor leültünk, akkor vettük észre, hogy egy zongora fedele pont majdnem kitakarja a mi gyerekeinket. Mármint a 3.b-t. De csak majdnem. Még éppen láttuk Mátékánk szép szőke buksiját. Aztán mikor énekeltek, akkor előre is jöttek a zongora mellé, szóval nem volt zavaró. 

Az előadás két részből állt, az első felében Bartók Béla dalokat énekeltek, majd ugyanazt zongorán is eljátszotta egy növendék. 

A második részben pedig összes gyerek, 130 fő, együtt énekelt, és a zeneiskolások zenekara kísérte őket az iskolaigazgató vezényletével. Hát az tényleg valami fantasztikus élmény volt! Ahogy az a sok gyerek együtt, szépen, csilingelőn énekelt erre a csodás zenére.... Ágota néninek, aki azért szeret túlozni, most valóban igaza volt! tényleg hatalmas volt az élmény! Szép nagy vastapsot is kaptak, melynek köszönhetően a végét még egyszer elénekelték. 

Mint kiderült, Máté szólója nem önálló szóló volt, hanem minden iskolából 1 gyerek kiment előre, és ők együtt énekelték a szóló részt. Máté a karmester, Kálmán bácsi keze mellett/alatt áll éppen. 

Milán olvas

Vacsora közben a tegnap esti Pettsonról beszélgettünk, amit Marcinak olvastam. Nagyon vicces volt, és mondta Milán, hogy olvassam el neki is. Mondtam, hogy jó, de majd fürdés után, akkor az lesz neki is a meséje. De ő nem akart addig várni. Lekuporodtak a kanapé sarkába Marcival és elkezdte felolvasni a mesét. Kábé félig el is olvasta, és olvasta volna tovább is, ha nem kezdődött volna épp a Jonalu a tévéban, amit nagyon szeretnek.

Ami a hétvégéről eszembe jut

tortázás, szülinap,  unokatesók, együttacsalád, hatgyerek, mindfiú, evésivás, Nándibaba, selyembőrű, tejszagú, kisbudha, mindenkiölében, vállamonalszik, szeretjük, összevesznek, kibékülnek, anyaaaa, Marcibánt, Lóribánt, elvette, nemhagybékén, nemhallomamesét, nemtudokígyolvasni, mikorjönnekCsongorék, mikormegyünkCsongorékhoz, nemvagyokálmos, nemalszom, demáraludtam, nemittülök, nemmelletted, ágyonülök, nemilyenkanalat, nemkellkispohár, nincskanalam, nekemkettőisvan, nemilyetkértem, nemeszek, holasüti, nekemnemjut, hogynejutna, kérekmégbaraclevet, nemezapoharam, leizzadtam, nerohangálj, neordíts, anyagyere, apagyere, nemmegyek, pisilnikell, kakilnikell,  végezteeeemmmm!!!!, mitcsináltatok, neménvoltam, sírvalaki, nemazenyém, mostmárazissír, Nándialszik, menjünkhaza, miismegyünk.

Ünnepeltek

A legkisebb és a legnagyobb :-)

Mindig csak a rohanás

A múlt hét egy merő rohanás volt, elejétől a végéig. Leginkább a farsang jegyében, mert minden egyes darabért külön-külön máshová kellett elmenni. Pedig azt gondoltam, hogy idén megússzuk a nagy jelmez parádét, mert Milán most már sokadik éve mondja, hogy ő szupermen lesz, és most idén beadtam a derekam. Nem volt erőm meggyőzni őt róla, hogy legyen inkább más. Meg most egyébként is rá van kattanva erre a szuperhős témára, szóval eldobtam minden elvemet, és rábólintottam. Csakúgy, mint Marci pókember ötletére. Marcinak tök véletlenül találtam a facebookon egy pont rá való pókembert, ráadásul izmosítottat :-)  Csak pár megállót kellett érte menni, szerencsére. Hazafelé pedig megettük egy hambit. Szegénykém úgyis örökké csak asszisztál a nagyok programjához, gondoltam, hadd legyen egy jó napja :-) Meg ilyenkor, amikor csak ketten vagyunk, akkor olyan kis cukorborsó tud lenni. Bezzeg, ha összekerül valamelyik tesójával...

Aztán Máté jelmezéhez is darabonként kellett beutaznom a városba. Már csak 1 dolog hiányzik, de remélem, hogy a köv. két hétben még sikerül azt is beszereznem. Majd mutatok róluk képeket, amikor mindenki egyben lesz. 

A fiúk rákaptak az olvasásra. Gyakorlatilag versenyt olvasnak, és ez olyan jó! Ma reggel pl. már korábban ébren voltak, mint ahogy fel kellett volna kelniük, és mindketten az ágy végében olvastak az ablak alá kuporodva. Máténak már könyves bakancslistája is van, köszönhető ez Angéla néninek is. Részben. 

Angéla néni azt találta ki, hogy egy nagy kartonpapírra mindenki írja fel, hogy mit olvas éppen. Ezáltal motiválva a kevésbé olvasókat, és ötleteket adva a többieknek. Szoktak olyat is csinálni, hogy ha valaki olvas egy jó könyvet, akkor kiállhat a többiek elé, és bemutathatja, mesélhet róla, hogy kedvet csináljon hozzá a többieknek. 

Péntekre Máté kutyául elkezdett köhögni. Durván szárazon ugatott, mint egy jól megtermett kutyus. Elkezdtem neki tolni a szirupot, meg a szopogatós tablettát, mert most szombaton szólót énekel(ne) a szolfézs fellépésen. Ma már egész jól van, csak az orra folyik, remélem szombatig összeszedi magát. 

Szóval így... ma sem vagyok író formámban....

Padlás

Nagyjából 1 évvel ezelőtt merült föl bennünk, 3.b-s anyukákban korcsolyázás közben, hogy szervezhetnénk közös színházazást, és  jó lenne megnézni együtt a  Padlást. Akkor még nem sejtettük, hogy mennyire nem egyszerű ennyi jegyet szerezni egyszerre egy hétvégi előadásra. Eleve relatív kevésszer játsszák, és akkor is leginkább hétköznap este 7-kor, és csak egyszer-egyszer hétvégén. A hétköznap esti előadást pedig egyelőre nem vállaltuk be, pláne kedd-szerda, ezek felejtősek.

Végül aztán múlt vasárnapra sikerült jegyet vennünk, és így is csak a karzaton tudtunk leülni.  De nem volt ez baj! Sőt... persze, messze volt a színpad, de jól lehetett látni. Jóóóó, a mimikából nem sokat   (semmit sem) láttunk, de ettől függetlenül nagyon élveztük. A gyerekeknek is tetszett. 7 gyerekkel voltunk  négyen anyukák. Szóval kicsit csajos program is volt, meg kicsit gyerekes is. 

Persze, hogy ne menjen minden simán, eleve késésben indultunk itthonról, mert nem találtam a színházbajárós nadrágomat. ( azóta sincs meg.) Aztán teljesen amatőr módon az Oktogonnál azt gondoltam, hogy innen már nincs messze, és sikerült behozni a csúszást, úgyhogy sétáljunk oda, ne szálljunk villamosra. Hahahah... csakhogy elvétettem egy megállót, és így viszont jóóó sokat kellett volna gyalogolni. Közben pedig csak teltek a percek. Végül csak felszálltunk egy villamosra, de így is szaladtunk a színházhoz, mert ráadásul nálam voltak a jegyek. De nem késtünk el, szerencsére :-)

Én még sosem láttam a Padlást élőben. Persze felvételről láttam már, és a youtube-on is fenn van az igazi, az eredeti, a Kaszás Attilás, Tábori Nórás, uitánozhatatlan társulattal, és persze attól nehezen lehet elvonatkoztatni. Ki ne ismerné a híres slágereket, Fényév távolság, Örökre szépek, Szilvásgombóc, és társai? Ugye, hogy mindenkinek ott van a fejében. :-) Akkor is, ha soha nem látta az előadást.

Pont az előadás hetében került elém néhány olyan nézői vélemény, akik sok év után látták újra a darabot, és nagy volt nekik a csalódás. Én nem féltem attól, hogy csalódni fogok, mivel nekem nem volt összehasonlítási alapom. Aztán olyat is olvastam, hogy valóban volt Kaszásék után egy gyengécskébb szereposztás, amit aztán ez a mostani váltott, és ez most már nagyon jó. Tényleg az volt. Bennem nem volt hiányérzet sem hangilag, sem előadásilag. Még fönt a "tetőn" is jól hallottunk mindent, és Wunderlicht József remek Rádiós.

Örülök, hogy megnéztük. Talán nem utoljára :-) Hiszen most Marci kimaradt a mókából.

Judósok

Pár héttel ezelőtt, egy vasárnap délután, amikor a franciaágyon judómeccset játszottak, kitalálták, hogy jó, akkor ők holnaptól judóra is járni fognak. Hahaha :-) Mondtam én erre! Meg ahogy azt Móricka elképzeli. :-) Máskor is emlegették már, de sosem vettük elég komolyan, és le is csengett a fellángolás. 

DE. Máténak van egy jóbarátja, akinek a tesója meg Milán osztálytársa, és ők járnak már régóta. Máté hétfőn ki is faggatta Hubát a judóedzésről. A suli tornatermében van egyébként kedden-csütörtökön fél 6-tól. Nekem a fél 6 már elég későn van, eléggé bántja a szememet. Plusz a csütörtök ütötte a hegedűt. 

Ahogy mentünk hétfőn hegedűre Máté elújságolta, hogy mit beszélt Hubával. Én még mindig csak nagyokat hümmögtem... 

Hegedű után jött ki Máté fülig vigyorral az arcán, hogy hát bizony ő beszélt a hegedűs nénivel, és azt mondta, hogy szerinte előre tudjuk hozni a csütörtöki hegedűt fél5-re, mert a Ferkó úgyis mindig késik, és akkor ha neki is jó, akkor meg tudják cserélni az időpontot. 

Teljesen leesett az állam... lezsírozta tök egyedül az egészet, hogy járhasson judóedzésre. 

Ekkor már éreztem, hogy muszáj lesz most már akkor tényleg utánaérdeklődni. 

Elmentünk köv. kedden próbaórára. Hogy egyáltalán tetszik-e nekik a valóságban is, és hogy a Zsolt bácsi tud-e velük kezdeni valamit, így fél év lemaradásban. Tudott. Sőt. Tök lelkes volt, hogy milyen ügyesek, és jöjjenek csak, de abba nem ment bele, hogy csak kedden járjunk. Így végül tényleg elcseréltük a csütörtöki hegedőórát Ferkóval. 

Most itt tartunk. 

Tegnap voltak harmadjára, és a lelkesedés még mindig tart. 

Csak ez a fél 6, ez baromi szívás. Mert ahhoz korán van, hogy eljöjjenek a suliból, és visszamenjünk, mert kb. 20 percet lennénk otthon, de ahhoz meg későn, hogy addig ott legyenek a suliban. Szerintem. Bár ők ezt választották. Milán mondjuk szeret sokáig ott lenni, mert igazából ekkor van idő játszani, és pont 2 jóbarátja is későn hazajáró, így jól elvannak. Máté meg csak kedden van sokáig. 

Ezen a héten úgy volt, hogy odamentem kezdésre, és Feri hozta őket haza. Ha kicsit jobb idő lesz, akkor nem lesz akkora gáz ottmaradni Marcival, mert akkor ki lehet menni vele az udvarra. 

Egyelőre nagyon tetszik nekik. Nagyjából úgy fest az edzés, hogy az első fele erősítés, futás, fekvőtámaszozás, talicskázás, bordásfalon húzódzkodás, ilyesmi, a második fele pedig a technikai. Eddig még csak az esést tanulták. Elvileg Zsolt bácsi külön is foglalkozik velük, hogy behozzák a lemaradást, és meg van velük elégedve. Azt mondja szépen dolgoznak, és ha ez így marad, akkor nem lesz velük nehéz dolga, könnyen fölzárkóznak. Az erőnlétüket meg különösen dícsérte. :-) Meg Milán feladat tudatosságát, hogy mennyire figyel és koncentrál, és pontosan hajtja végre a feladatot. 

Így állunk. Már csak Marcinak kéne valami mozgás, mert ő meg szegény csak asszisztál folyton a nagyoknak. Pedig ő is nagyon ügyes, és rengeteg levezetendő energiája van. Lenne benne lehetőség.