Idén nagyon megfogalmazódott bennem, hogy jövőre ha egy mód van rá, akkor nem a fővárosunkban töltjük az ünnepet. Be is írom a naptárba piros betűkkel, hogy el ne felejtsem!
Ugyanis hiába a sok jól hangzó gyerekprogram a Várban, ha oda feljutni lehetetlenség a város másik végéből és még tömeg is van. Leírva olyan szép, hogy ilyen meg olyan kézműveskedés, meg bemutató, de nekünk ahhoz nincs elég türelmünk, hogy kivárjunk egy kilométeres sort csak azért, hogy csináljunk papírból egy kokárdát, vagy hogy megsimogassunk egy lovat. Tavaly voltunk fent a várban, hát az valami elképesztően szörnyű volt! Idén eszünkbe sem jutott felmenni.
Viszont Milánék nagyon készültek az ünnepre. Készítettek papírkardot, a lányok pirosfehérzöld pártát, festettek kokárdát, csináltak zászlót, és mindenféle katonadalokat fújtak egész héten.
Péntek reggel a tornaórán is huszárosat játszottak, mindenki vitte a kis kardját, a lányok pártában, és úgy masíroztak le énekelve a tornaterembe :)
Nincs szebb a virágnál,szép szál katonánál,
libegő, lebegő
zászló lobogásnál.
Jön már, jön a század!
Nézd a katonákat!
Fegyverük, vaskezük
védik a hazánkat.
Torna után pedig elbuszoztak a szomszéd kerületbe, ahol van egy 48-as emlékmű, és leszúrták a zászlóikat. Szerintem még a Talpramagyart is elszavalhatták, mert ha nem is az egészet, de Milán sok sort tud belőle, és fel is csillant a szeme, amikor meghallotta valahol, hogy ő ezt ismeri.
Szóval ilyen előzményekkel, mikor Milán megkérdezte, hogy:
- Elmegyünk majd hétvégén valamilyen szabadságharcra?
akkor én nemigen tudtam neki nemet mondani.
És ha szabadságharcra nem is mentünk el, (de majdnem), azért célba vettük, hogy megnézzük a huszárokat meg a rezesbandát, amint átvonulnak a zászlófelvonásról az Múzeumkertbe.
Csakhogy, mire odaértünk volna, addigra a mi buszunkat már nem engedték az Astoria felé menni, hanem elterelték a körúton. Így viszont csak a Kálvinon tudtunk leszállni, ahol már jó nagy tömeg verődött össze. Eleinte nem túl durvának a dolog, még meg is álltunk, hogy kezdődik-e valami, elvileg 10-től volt műsor, de az már rég elmúlt, és nem volt semmi. Ahogy haladtunk át az embereken, hogy a tömegen túlra kerüljünk, úgy lett egyre forrongóbb a hangulat, végül aztán volt már minden, beszólogatások, kiabálás, verekedés, rendőrök, stb...
Milán meg is kérdezte, amikor a rendőrök elkezdtek egy kiabáló csoportot kiszorítani, mi pedig oldalról vártuk, hogy enyhüljön a hangulat és tudjunk tovább menni, hogy :
- Anya, ez már a szabadságharc?
(hát majdnem)
A másik, hogy pont ma reggel kaptak Apától egy lelkifröccöt, hogy a takarodj szót nem használjuk emberekre, max. a kutyáknak mondjuk, és nem illik, és nem szép, és a többi, erre itt minden oldalról jött a fülünkbe, hogy orbántakarodj. Milán meg is jegyezte:
- Anya, az a bácsi azt mondta, hogy takarodj! De az csúnya szó, ilyet nem is szabad mondani!
Végül egész gyorsan sikerült elhagynunk a gócpontot, és a Himnuszt már a körúton hallgattunk a villamossíneken állva, a Nemzeti dalt pedig már csak menet közben skándáltuk Milánnal.
Az Astoriánnál végül csak elcsíptük a huszárokat, aki katonás rendben ácsorogtak az út szélén, várva, hogy majd felmennek a várba.
Innen a szokásos utunkat tettük meg, Duna part, majd villamosra szálltunk a Parlamentig, a reggel felhúzott nagy zászlót, rohangáltak a fiúk egy kicsit a téren, pancsoltak a vízben, Milán megkérdezte, hgoy Kossuth Lajos meghalt-e már, és Rákóczi?, és Tisza István?, Marci kínlódott, mert gyalog is akart jönni, meg a kocsiban is akart ülni, de mindezt egyszerre. szóval tényleg minden a megszokott módon történt. Közben szépen kisütött a nap, jó volt kint lenni a levegőn, sétálni, nézni a Dunát.
Végül bekaptunk egy hamburgert, villamosra, majd buszra szálltunk, gyalogoltunk még egy kicsit, és már itthon is voltunk :)
Nagyon fárasztó délelőtt volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése