Búék

Hogy milyen volt az elmúlt év.... magam részéről felemásnak mondanám. Nem írtam annyit, amennyit szerettem volna, de még annyit sem, amennyit tudtam volna. Maradtak bennem ki nem mondott szavak, és el nem mesélt érzések. Nem voltam annyira türelmes, mint amennyire szerettem volna, sőt év végére, karácsony előttre  már szinte nullára csökkent az energiatartalékom. Vesztettem el embereket, de találtam is barátokat, és rámtalált a futás szenvedélye. Bár nem futottam annyit, amennyit szerettem volna. Ez a fránya jeges hideg keresztülhúzta a számításaimat. :( 

A fiúkat tekintve, Máté éve volt a mögöttünk lévő, bár törekedtem az egyensúlyra, mégis nagyjából körülötte forgott a világ, hiszen lezártuk az ovis éveket és elkezdtük az iskolát. 

A következő év a Marcié lesz, aki elvileg ovis lesz ősszel. Az azt követő pedig Milánkáé, aki akkor lesz iskolás. Így áll majd helyre a világ rendje.

Nem szerettem annyira az elmúlt évet, na de majd a következőt!

Az évet mégis mosollyal az arcunkon, és szeretettel a szívünkben zárjuk, hiszen karácsony után igazi kistündér érkezett közénk, Fannika, a fiúk harmadik unokatesója, és így lett kerek a világ :)

Kedves Olvasóim, örülök, hogy velem tartottatok, tegyetek így a következő évben is! Legyen nagyon szép, boldogságos, vidámságos, álombeteljesülős évetek 2015-ben! (is)

Milánvideó

Milánnak is egész jó éve volt. Szerintem.:)

Milánszülinap

Ez a nap is eljött hát, Milán 5 éves lett.

Nagyon vártuk. Főleg Milán. Kábé november közepe óta nézzük a naptárt, és számoljuk, hogy mennyit kell még aludni.

Tegnap, ahogy szoktuk a makói strandon ünnepeltük a kis 5 évesünket. És milyen jó, hogy elmentünk, pedig nagyon nem volt kedvem a strandoláshoz, Marci sem 100%-os még mindig, de végül olyan jó volt! Az hittem, hogy ebből a fürdőből már mindent kihoztunk az elmúlt két év alatt, fontolgattuk is, hogy most Mórahalomra menjünk, de végül az útviszonyok miatt maradtunk Makónál. És a fiúk most is találtak maguknak szórakozást. Fura volt, hogy most már Milánnak is többnyire leér a a lába, és így szuperül boldogultunk a nagyobb medencékben is. Ők úszkáltak, ugráltak, merültek, én meg néztem őket :) Aranyosak voltak.

Már csak kifelé fényképeztünk, a nagy karácsonyfa alatt.

Milán nagyon boldog volt, hogy végre őt ünnepeljünk. Nekünk meg jó látni az örömét. Mostanában kicsit dúsítva kapjuk a hisztisMilánt, az akaratosat, a dacosat, a duzzogósat, de aztán varázsütésre tovatűnik minden, és marad a bújós, a szeretgyáros, az ajándékkészítő, a versetmondó, a mindig daloló, a kedves, aranyos, kis Milánkánk, akit úgy szeretünk!

Nagyon boldog Ötödik szülinapot Milánkám!

Karácsony előtti

Ma reggel Máté azzal ébredt, hogy kiesett a foga. Alulról a bal 2-es. Lógott már egy ideje, várható volt. Szerencsére nem nyelte le, azt mondta a párnáján volt. Így be tudjuk tenni a másik kettő mellé a szívecskés dobozba. Hogy a fölsőkkel mi van, nem, tudni, azok egyelőre masszívan ülnek a helyükön.

A fa is elkészült. Végre. A gyerekek nagyon lelkesek voltak díszítésileg. Marci is bőszen besegített, majd inkább töréstesztet végzett, és az asztal alatt focizott a fáról levadászott gömbökkel. Bírták. De azért az alsó sor feljebb pakoltuk, így az fa alja még az idén is csupaszon pompázik. Csináltunk pár saját készítésűt díszt is, Máté hóembereket vágott ki papírból, tettünk rá mézeskalácsot is, igaz díszítetlenül, de így is szép.

A fiúk reggelre várják a Jézuskát. Addig még be kell csomagolnom az ajándékokat, amit napok óta halogatok. 

Vasárnap, az adventi koszorú mellett elénekelték az összes karácsonyi dalt, ami eszükbe jutott. Aranyosak voltak. Néhol hamisak, néhol hangosak, néhol egy kicsit magasabb hangon énekeltek, mint bírták volna, és néha a sorokat is elfelejtettek, de mit számít ez, mikor olyan kis lelkesek :) 

Ezzel a karácsonyi dalegyveleggel kívánok Nektek boldog, vidám, süteményillatú  karácsonyt! 

( nemrokonoknak és gyengébb idegzetűeknek elég csak az utolsó 1 percet megnézni :))

Mézeskalács sütés

Már majdnem elmaradt, de végül mégsem. Tegnap délelőtt Marcival begyúrtuk a tésztát, aztán este nekiálltunk és megsütöttük. Mindenki segített, még Marci is egy darabig, az ő keze közül is került néhány tetszetős darab, majd átváltott az egyedi stílusra, és születtek szebbnél szebb remekek. Az ő részéről a munkának ott vetettem véget, amikor elkezdte a szájába tömködni a tésztát, amitől még nem kapok frászt egyébként, de aztán távolbaköpő versenyt rendezett a szájában lévő nyálas tésztadarabbal, és baromira mókásnak találta, ahogy a nyálas cucc fennragad a csempén. Én kevésbé találtam ezt viccesnek, bár tény, hogy eléggé megkopóban van a régi humorérzékem.

A nagyok már valódi segítségnek bizonyultak, a nyújtásban kellett kicsit segíteni, de onnan már ment minden mint a karikacsapás. Igaz, így is lettek törött lábú babáink, meg lefejezett, majd visszatapasztott fejű rénszarvasaink, de ez a kalács értékből mit sem von le :) 

Azóta rájárnak, és bár megmenekítettem néhány szép példányt a fára, de nem biztos, hogy megélik a fárakerülést, úgyhogy bár én még nem jutottam oda, hogy megkóstoljam,  jónak gondolom, mert már csak alig félig van a doboz. Most, hogy kisült a zserbó is, fontolgatom, hogy összedobok még egy adagnyi mézest.

Csillag karácsony

Milyen jó, hogy végül mégsem egy időpontban volt a két ünnepség. Igaz ugyan, hogy így az iskolások csütörtöki templomi fellépésére nem tudtunk elmenni, de mivel Máté ott nem is volt szereplő, csak az énekkarosok, így nem volt ez nagy baj. Annyiból volt csak kényelmetlen a dolog, hogy Mátét így el kellett hozni ebéd után, így Marci nem feküdhetett le időben, a héten már másodjára, pedig egészségileg nem volt épp csúcsformában. (Sőt, még pénteken is ki kellett húznia fél 2-ig, mert akkor meg nem volt napközi) 

délután egész időben talpon voltak a fiúk, Milán az oviban aludt, vittük reggel az ünneplős ruhát, mert ki tudja, mikor érünk oda, ne legyen ezzel gond. Épp elkezdtek öltözni, amikor odaértünk. 

Csoportban már minden elő volt készítve, kis közös kézműveskedéssel indult a program, ahogy az lenni szokott. Tavaly nem voltak annyira lelkesek a fiúk, úgy emlékszem, de most nagyon ügyesen leültek az asztalokhoz, és készítettek papírkarácsonyfát, meg hajtogattak tortapapírt, díszítettek narancsot. Most már Marci is ügyesen próbálkozott :) 

A kézműveskedés végére meg is érkezett minden gyerekhez valaki, és a gyerekek énekeltek, táncoltak, mondókáztak. Milánnak a páros mondókázásnál pont egy kis huncut kislány jutott párnak, akivel kicsit elvirgonckodták az előadást, de aranyosak voltak amúgy, csak amíg a többiek visszafogottan lóbálták a kezüket, addig ők szinte elrepültek a nagy lendülettől. :) 

Az egyik kisfiú szülei fuvolával és csellóval zenéltek, ami nagyon hangulatos volt, elhallgattam volna még jó darabig, de a gyerekek is tátott szájjal figyeltek és hallgattak. Milán is azt mondta itthon, hogy milyen nagyon szép volt a zenélés, csak nagyon rövid. :) 

Végül itt is, mint mindig, kis vendégséggel zárult a nap. Ja, és persze készítettek a gyerekek ajándékot, mécsest festettek üvegfestékkel, meg karácsonyfadíszt, ünnepi képeslapot. Ügyesek és aranyosak voltak.
Milánnak ott volt a kis szerelme is. :) El is lejtettek egy táncot.

Iskolás karácsony

Megvoltak az iskolás, óvodás karácsonyok.

Szerdán az iskolába mentünk. Izgatottan készültünk, szépen felöltöztünk. A teremben volt a rendezvény, ami zsúfolásig tele volt már akkor  amikor mi érkeztünk. Tébláboltunk jobbra-balra, hogy hol helyezkedjünk el, míg végül sikerült még egy sor széket keríteni, így végül első sorból nézhettük a gyerekeket, akik előadtak egy kis karácsonyi színdarabot, énekeltek, verseltek, és nagyon aranyosak voltak. Hasonló volt az ovis karácsonyokhoz, csaknem ugyanazok a dalok is hangzottak el, annyi volt a különbség, hogy a verseket már nem 2-3 gyerek mondta együtt, hanem mindenkinek volt saját, önálló része. Hát nagyon viccesek voltak, ahogy verseltek. Máté inkább a halkszavú típus ilyenkor, de most nagyon szépen verselt, egész hangos is volt, és szépen mondta. De a 30 gyerekből voltak suttogósok is meg zengőhangúak is. 

Az egyik versük: Mentovics Éva- A hóember vándorútja

A másik, amit a fiúk mondtak: 

Mentovics Éva: Mese a karácsonyról

Elérkezett már december,
foga van a télnek,
házak meghitt melegében
kis gyertyácskák égnek.

Faluvégi házikóban
fénylik minden ablak.
E takaros, kicsiny házban
iskolások laknak.

Édesanyjuk vacsorát főz,
apjuk mesél nékik.
– Szóljon most a karácsonyról! –
kedvesen azt kérik.

Mosolyog az édesapjuk:
– Szívesen mesélek,
hisz karácsony a legszebb
ünnepe az évnek.

Megszületett a kis Jézus –
mindenki őt várta.
Boldogságot, melegséget
hozott a világra.

Decemberben e napon van
születése napja,
ezt ünnepli kerek Földünk
apraja, és nagyja.

Ünneplőbe öltöztetjük
szívünk, és a lelkünk -
szép karácsony érkezését
boldogan köszöntjük.

Végül a gyerekek megajándékozták egymást, mindenki húzott még december elején egy nevet, akinek az őrangyala lett. Máté egy kislányt húzott, és szarvasos hajcsatot meg hajgumit, meg egy nyakláncfűző szettet ajándékoztunk neki. Úgy tűnt, hogy nagyon tetszett neki az ajándék. Máté pedig egy kisfiútól kapott egy társast, (igaz, az pont megvan nekünk, de sebaj), és egy csokis adventi naptárt kapott, és mindenki kapott osztályajándékot, egy szótagoló munkafüzetet meg egy marokkó játékot. Örültek a skacok nagyon :) 

Volt még egy kis evés-ivás, a fiúk jól teletömték magukat édességgel. 

Szerencsére Marci egész jól viselte a megpróbáltatásokat, és nem bomlasztotta szét az ünnepséget. :)

Apja fia

A minap az esti káoszban kitöltöttem magamnak egy bögre tejet az új rénszarvasos bögrébe, de aztán a tej valahogy ott maradt a konyhapulton, mert a fiúk már elkezdtek készülni a fürdéshez, Marci már félig pucéron volt és épp a pelusát tépte le magáról, szóval nem lehetett tétlenkedni.
Kicsit később, mikor a skacok már a kádban áztak, eszembe jutott, hogy akkor ennél jobb alkalom már úgysem lesz arra, hogy megigyam a tejemet, így kirongyoltam a konyhába, és gondolatban  már éreztem is ahogy csúszik le a torkom a hűs tej.
És amikor gyanútlanul nyúlok a bögrém felé, mit látok???? Valaki megitta a tejemet!
Én:- Te megittad a tejemet?- kérdem Feritől
F:- Nem tudtam, hogy a tiéd, azt hittem a valamelyik gyerek hagyta itt.
Én:- De ez az én bögrém! Te megittad a tejemet? - hitetlenkedtem, és elsírtam magamat.
F:- Hm-hmmm. Hát tölts másikat, van még egy csomó tej!

Nyilván nem a fél bögre tejet sajnáltam, és nem is azért szöktek könnyek a szemembe, hanem úgy az egész minden miatt, hogy nincs már ebben a nyomorult lakásban egy négyzetcentiméternyi hely sem, ami csak az enyém lenne, ahová biztonságban  le tudnám tenni a kis dolgaimat, hogy bárhová is visszahúzódjak, arról meg már álmodni sem merek, és erre tessék... még a tejemet is megisszák! Hát valami ilyesmi futott át rajtam, ami miatt sírnom kellett. Meg hát Máté születésnapjának előestéje volt, biztos ez is megdagasztotta kicsit a  könnycsatornáimat.

Még könnyes volt a szemem, amikor visszamentem a fürdőbe a fiúkhoz. Máté rögtön rákérdezett:
- Anya, te sírsz? Anya, miért sírsz?
Nem akartam válaszolni, mert ekkor már magam is éreztem, hogy elég banaliti a dolog, de Máté nem tágított, és csak azt kérdezgette, hogy miért sírok.
- Azért, mert Apa megitta a tejemet! (jó viccesen hangzik, de ezért sírtam. )
És mi volt Máté első reakciója????
Kicsit eltágította a szemeit, látszott, hogy nemigen érti hogy ezért miért kell sírni, és azt mondta:
- De hát van még egy csomó tej a konyhában!

Hát így történt. Néha azt érzem, hogy senki sem ért meg ebben a családban.

Szülinapi videó

Csak elkészült. (Mondhatni családi összefogással, ez most olyan divatos kifejezés, mert Ferinek is be kellett segíteni hogy láthatóak legyenek a képek.)

De a tavalyi rövidfilmes után mindenképp vissza szerettem volna térni a hosszúfilmes összefoglalóhoz.

Hát most ilyenre sikerült az év, Mátészempontból.

Plusz egy mai Mátészáj.
Iskolából hazafelé beszélgettünk, hogy milyen volt a napja, hogy ünnepelték az osztályban, ilyesmik.
Máté egyszer csak:- Gyorsan eltelt ez az év!
- Igen? Úgy érzed? A tavalyi szülinapodtól az ideiig?
- Igen. Gyorsan eltelt. Most már mindjárt 8 éves leszek! 
(Na tessék!) 
- A nyár is gyorsan eltelt! Emlékszel, amikor itt volt Klárimama, és minden nap lementünk a kertbe, és nyakig koszosan jöttünk fel?
- Persze, hogy emlékszem :)
- Az nagyon jó volt!

Hetedik

Készültünk rá, vártuk, és tessék! Eljött a nagy nap, amikor Máté 7 éves lett! 

Focistás tortát szeretett volna vinni az iskolába. Ezt már hetekkel ezelőtt eltervezte. Majd azt is, hogy milyen ízű legyen. Így hát nem volt más választásom, mint kitalálni valami egyszerű, de mégis focival kapcsolatos tortadekorációt. 

Nem lett tökéletes, nekem, de Máténak nagyon-nagyon tetszett. Munka közben néha odasomfordált, és megdicsért, hogy jó lesz, jó lesz, közben pedig láttam a csillogást a szemében, ami erőt adott. 

Imádom! Úgy ahogy van! A maga kis érzékenységével, a lelkesedésével, persze a duzzogásával együtt is.

Az iskolával valahogy úúúúúgy megnőtt! Olyan nagyfiú lett. Néha olyan komoly, de azért nem nehéz még neki lemenni egy 2 éves szintjére sem. Imádom a feladattudatosságát, ahogy dolgozgat az asztalánál, ahogy alkot, ahogy magától mondja, hogy gyakorolni szeretne. (nincs mindig így, de azért ilyen is van). Imádom, ahogy látom rajta, hogyan nyílik ki számára egy új világ, a tudás világa. Látom, hogy élvezi. Látom, hogy érzi, hogy milyen jó, hogy már majdnem mindent el tud olvasni, sokmindent le tud írni. Látom rajta az érdeklődést, a mindenre nyitottságot, hogy mindent ki szeretne próbálni, meg szeretne ismerni.

Imádom a kis történeteit, még akkor is ha többnyire a fociról szólnak. Imádom, ahogy csillog ilyenkor a szeme, ahogy mosolyog az arca.

Tegnap futás közben, mert akkor jönnek a világmegváltó gondolataim, azon gondolkodtam, hogy talán most van az első év, amikor a kiskori képeit nézegetve már nem az jut eszembe elsőre, hogy milyen jó lenne, ha még ilyen kis cukigombóc lenne, hanem csak az, hogy milyen aranyos volt, milyen pici, milyen Mátés volt már akkor is. Persze most is el kell morzsolnom egy-egy könnycseppet, de inkább a MOST büszkesége miatt, hogy milyen szép Nagyfiam van már,  mintsem amiatt, hogy 7 éve milyen pici volt.

Jó most ez a kor. Szeretem. Talán most  kéne egy kicsit megállítani az időt, még mielőtt elkezd vészesen kamaszodni pár év múlva :) Most jó lenne egy kicsit elidőzni itt a 7 év tájékán. 

Reggel együtt baktattunk az iskola felé, vittük a tortát. Nagyon aggódott, hogy nehogy leejtsem. :) Nem ejtettem le, sőt fel is vittem az osztályba, ahol jól meg is rohanták Mátét a gyerekek, hogy "Húúúú, Máténak szülinapja van! Boldog szülinapot Máté! Úúúúú focis torta! Tudtam, hogy Máténak focis tortája lesz!" Édesek voltak nagyon :)  Még Angéla nénit is azzal fogadták, hogy Máténak szülinapja van, és hozott tortát, és hűűűű meg haaaa! ( Remélem ehetőre sikerült. )

Boldog születésnapot Mátékám!

Hazafelé

Toporgok az iskolakapuban, várom, hogy Máté felbukkanjon. Startra készen vagyok, hogy tudjak neki segíteni, mert pénteken plusz 3 hátizsákot kell lecuccolnia. Megjelenik az ajtóban. Húzza maga után a táskákat, szegénykém. Elveszem tőle, amit tudok. Pakolunk, biciklit kilakatolunk.
- Mi újság, Máté? Milyen napod volt?
- Jó. - vágja oda szűkszavúan és morogva.
- Történt valami?
- Nem.
- Mérges vagy?
- Nem. (nem túl meggyőző)
- Volt valami érdekes?
- Semmi. 
Közben már tekerünk hazafelé.
- Voltatok korcsolyázni?
- Igen. 
- Jó volt?
- Igen. 
- És a karácsonyi műsort próbáltátok?
- Igen. 
- Na és fociedzésen mi volt?- hangzik el a varázskérdés
A felragyogó arcát és a csillogó szemeit nem tudom írásban hűen visszaadni, azt látni kell. Varázsütésre eltűnt a mufurc kisfiú, és a helyére egy csupaizgalom, lelkes focista került.
- Húúú az foci az jóóóóó volt!. Képzeld el, hogy 2 meccset is játszottunk, és mind a kettőt megnyertük és képzeld el, hogy már a Mirjam is jár az osztályból focizni, és mi voltunk narancssárgában, és a kékeket 3-0-ra, a zöldeket meg 2-0-ra vertük meg, és sok gólt lőttem én is, meg DobosTomi is..... trataratratara.... (itt egy hosszabb beszámoló következik arról, hogy hogyan is születtek egész pontosan azok a gólok, ki hova pöckölt, ki hova passzolt, ki hol állt, stb... és hogy hogy védett  a kapus. )  Nagyon jó volt! Igen! - hadarja lelkesen, közben vigyorog, és vigyorog, én meg hallgatom, néha belekérdezek, és csodálom a lelkesedését, a rajongását. 
- Öhöm... szuper! Ügyesek vagytok! És matekórán mi volt?
- Hát ott semmi.

Pörögnek a napok

De még hogy! Lassan ennek a hétnek is vége. 

Hétfőn lesz Máté szülinapja. Az ajándékot ha nem is elsőre, de másodjára sikerült megrendelni, és tegnap este óta ott figyel a gardróbszekrény utolsó előtti polcának leghátulján néhány egyéb ajándék társaságában. Nem vagyok még készen a teljes ajándéklistával. Hiányzik még ez-az. Milán társasát megrendeltem ugyan, de még be kell szerezni. Marci még semmit sem kapott. Vele elég nagy bajban is vagyok, hogy mit kaphatna szegény harmadik gyerekként, de majd biztos kitalálok valamit. 

Hogy milyen tortát csinálok, azt még ma megálmodom. Hogy mit viszünk hétfőn a suliba, remélhetőleg azt is. Máté olyan sütit szeretne, amit Apa névnapjára sütöttünk, csak focipálya legyen a tetején. Hát öööö.... majd valamit kitalálok.

Milánék és Mátéék ezerrel készülnek  a karácsonyra, de nem mondanak semmit, titkos. Viszont tegnap este voltam bent a suliban karácsonyfát állítani a gyerekeknek, és nagyon sok szép kézműves munkával van díszítve a terem és a faliújság. Nemrég volt bemutatóórájuk, az igazgatónő meg még 2 tanár(?) volt bent, és nagyon megdicsérte őket. Márti néni azt mondta, hogy csak tátották a szájukat, hogy elsős létükre milyen szép dolgokat készítettek a terembe. 

Faliújság - Máté a kék zoknis mikulást színezte.

Faliújság másik oldala

Egyelőre félkész rajz Mátétól. Rénszarvas, Mikulás, és a család. Mindenkin valósághűen színezve a ruha. :)

A rajzszakkörön mécsestartó poharat festettek üvegfestékkel.

Tanulás terén is így év végére egész belejött Máté. Olvasásból, ami kicsit nehezebben indult be, állítólag kiválókat kap. Mivel a tájékoztatót október eleje óta nem láttam, nem tudom, hogy ezek csak szóbeli dicséretek-e vagy írott nyoma is van. De tény, hogy nagyon ügyesen olvas már. Úgy szeretem, amikor betűzgeti a könyvében a szavakat :) Mindig eszembe jut, amikor én tanultam olvasni, és mindig a műsorújságot betűzgettem. A legnehezebb szó a műsorismertetés volt :) Amikor meg már úgy ahogy tudtam olvasni, akkor meg belekezdtem a Nagy indiánkönyvbe. Talán a második oldalig jutottam hosszú hetek alatt. 

Matekból nincs gond, igaz, néha elfelejt egy-egy oszlopot megoldani. 

Most az írás a nagy mumusunk. Az s-ek és a k-k nem olyan egyszerű betűk. A hétvégén mondta Máté, hogy írjak neki s-eket a gyakorló füzetébe, hát... össze kellett kapnom magamat, hogy ki tudjak hozni magamból két-két szabályosan kanyarodó s betűt. Írás terén elnézőbb is vagyok vele. 

Milán már most tűkön ül, hogy mikor lesz a szülinapja. A héten nagyot léptünk előre, ugyanis most volt Fannika szülinapja, amit már nagyon vártunk, mert Fannika után Milán a következő szülinapos. Vittünk is Fannikának egy gumikarkötőt, amit Milán készített. 

Nagyfiú

Persze mind a ketten szeretnének játszóházas bulit. Nem zárkózunk el teljesen tőle, de egyelőre a meghívandók létszámában sem tudunk dűlőre jutni, meg abban sem, hogy külön buli legyen, vagy együtt. Én hajlanék arra, hogy külön legyen egy iskolás nagyfiús, meg egy óvodás játszóházas, de aztán még minden lehetséges.

Marci pedig hozza a formáját. Jön-megy, tesz-vesz, és van amikor a sírba visz. A minap beleöntött egy lábasba egy fél liternyi tejet, majd az egészet beborította a konyhaszekrény fiókjába. Folyt a tej mindenhol.

Égetnivalóan rossz Tündibündi imádnivaló egyébként.

Marci és a tornya

Én meg tele vagyok náthával. És olyan jó lenne nem csinálni semmit, csak feküdni a meleg teámmal és egy jó könyvvel a takaró alatt, de ez nem mostanában lesz.

Még át kell néznem néhány ezer idei fényképet, és kiválogatni belőlük a legjobbakat előhívatni. Nehéz lesz, de megcsinálom, ahogy Boribon mondaná. :)

Napi jó

Az imént kiderült, hogy az előzetes híresztelések ellenére, mégsem egy napon lesz az iskolás és az óvodás karácsonyi ünnepség!!!! Hip-hip-hurrá!
És még csak köröket sem kellett futnom, hanem magától megoldódott. :)

Most úúúúgy örülök!!!!!

Persze, hogy megérkezett

Hiába, a Mikulás már csak ilyen. Hiába mondogatom én, hogy meglátjátok, ide nem fog jönni a Mikulás, és társai,  habár az idén lényegesen kevesebbszer hangzott ez el a számból, pedig hajajj!!!! Csak már arról is elfeledkeztem, hogy a Mikulás nemjöttével bírjam őket szófogadásra. 

Ők persze készültek. Amúgy édesek voltak, egész addig, amíg fürdésre  nem került a sor, amikor persze megint veszekedés lett a vége. 

Pénteken a suliban és az oviban is járt már, volt is ebből egy kis vita Máté és Milán között, hogy akkor most melyik volt az igazi, mert hamar kiderült, hogy Milánéknál nagy magas botja volt, Mátééknál meg nem, ott nagy göndör szakállas volt. Máté még a koripályán is találkozott a Mikulással, és nagyon tetszett neki, hogy ő is korcsolyázott. Meg is beszéltük, hogy a Mikulásnak ilyenkor sok segédje van, hogy mindenkihez eljusson az ajándék, amit el is fogadtak, de ettől függetlenül kitartottak. Hogy mi lett a vita vége, azt már nem is tudom, mind a ketten kitartottak a mellett, hogy márpedig náluk volt az IGAZI, slusszpassz.

Itthon aztán Máté minden ablakra készített egy képet, amit ki kellett ragasztani a Mikulásnak. A szobájuk ajtajára már korábban csináltak csizmákat. Mondta is Milán, hogy a csizma krémjét vattából fogja csinálni. Nem tudtam meggyőzni róla, hogy az prém, nem krém. :)
Szóval nagyon dolgosan telt a délután és az este. Máté mostanában nagyon kis kreatív, szívesen és magától ül le és alkot valamit, rendszerint ő találja ki, hogy mit, vagy valami olyat csinál, amit az iskolában is csinálnak épp,  rajzol, vagy vág-ragaszt, én meg úúúúgy szeretem, ahogy dolgozgat. :) Nem mellesleg pedig jó hatással van ilyenkor a kisebbekre, mert ha Máté csinál valamit, akkor ők is leülnek az asztalhoz.

Aztán mindenki szépen kipucolta a cipőjét. Marci nagyon lelkesen takarította, még meg is köpködte a magáét, és még belülről is áttörölte, biztos, ami biztos.

Kicsit tanakodtunk, hogy hová is tegyük, mert a szobacsere miatt, a gyerekszoba ablaka nem túl jól megközelíthető ajándékosztásilag. Végül a mi hálónk ablakába raktuk a csizmákat, ahová szoktuk, hogy ne zavarjuk össze a Mikulást.

Reggelre persze megtöltődtek a csizmák. Marcinak volt a legnagyobb a csoda, ő egyesével végigmutogatta, mi van a csomagjában, és reggeli előtt még frissiben be is tolt egy dörmi mackót :)

 

Találkoztak a plázában a Mikulással.  Marci eléggé meg volt illetődve, nem is merte elvenni a szaloncukrot, Milánnak kellett segíteni :)

Naptáras

Az idén annyira kreatív vagyok, hogy hujujuj. A készen vásárolt adventi koszorú még nem volt ám a legalja, ugyanis semmi, de semmi ötletem nem volt adventi naptárat illetően. Vagyis volt a fejemben néhány dolog, amiről tudtam, hogy most nincs hozzá affinitásom. Valami egyszerűt szerettem volna, de mégis jót, és hogy ne menjen rá egy fél napom. Már az is megfordult a fejemben, hogy simán csak kiikszeljük a naptárban a napokat. Áááá. Aztán eljött az elseje, és még mindig nem volt naptárunk. És még másodikán sem. És igazából már fel is adtam. Ennél lejjebb már nem lehet menni. Csak hát az a baj, hogy ha az oviban meg a suliban szóba kerül, és az én gyerekeim azt mondják, hogy nekik nincs semmilyen naptáruk, az megint nekem égő. Azt meg nem is merném remélni, hogy egy ilyen szituban bármelyiknek is beugrana pl. a tavalyi sokdobozos, vagy a tavalyelőtti mézeskalácsos, ugyanmár.

Na de, milyen véletlen, hogy pont ma jött velem szembe a tökéletes ötlet. Gyorsan meg is ragadtam a fellángoló lelkesedésemet, és meg is vettük délelőtt a hozzávalókat, délután pedig meg is csináltam. Annyit változtattam rajta csupán, hogy a fejét a tappancs újság hátulján lévő mikulásfejből készítettem, azaz kivágtam az újságból. És tadammm! Fél óra alatt kész volt, igaz azt a fél órát sikerült pont akkorra időzítenem, amikor Marci is ébren volt, szóval nem könnyítette meg a dolgomat. 

Hát ő az, akivel a karácsonyig hátralévő napokat számoljuk. Végül teljes elégedettség töltött el, mert klasszul néz ki szerintem. 

Huhh... adventi naptár 2014. pipa.

Advent első vasárnapján

Advent első vasárnapja nálunk rendszerint el szokott maradni, mert nagyjából ilyenkor tudatosul bennem, hogy hoppá, már advent van???? De a másodikra azért egyenesbe szoktunk jönni. 

Idén kivételes év van, most majdnem minden klappolt már az első gyertyagyújtásra is. Igaz, idén először nem homemade koszorúnk van, mert Mindentszétszedek Marci mellett nem nagyon éreztem késztetést magamban a kézműveskedésre.

Ennek ellenére mégis szerintem messze a legemlékezetesebb adventen vagyunk túl, evör. Bár tény, hogy nem a meghittségével tette magát emlékezetessé.
Történt, hogy délután 3-kor a templomunkban karácsonyváró bábszínházat rendeztek. Máté hozta a meghívást az iskolai hittanról, és szeretett volna elmenni. A 3 órái kezdetű rendezvényeket egyébként nemigen szívlelem, nálunk az még pont alvásidő, hétvégén meg különösen, amikor rendre később kerülünk ágyba. Persze minden gyereket ébreszteni kellett, még Mátét is, pedig ő nem is mindig szokott aludni. Most ő is aludt. 
3 előtt valamivel autóba ültünk, és végszóra, mellbedobással meg is érkeztünk. Le is huppantunk szépen hátulról a harmadik-negyedik sorba, ahol mindannyian elfértünk egymás mellett.

FIGYELEM!!!! GYENGE GYOMRÚAK, EVÉS ELŐTT VAGY EVÉS UTÁN NE OLVASSÁK! GUSZTUSTALAN RÉSZ KÖVETKEZIK.

Aztán elkezdődött a mese, és Máté nem nagyon látott, így mondtam neki, hogy nyugodtan térdeljen fel a padra. És ekkor.... megcsapta az orrom az a förtelmes bűz!
Kiderült, hogy Máté, szegénykém, amikor kiszálltunk az autóból és átvágtunk a másfél méternyi füves részen, belelépett valami kakiba. Nem kicsibe. Jó vastagon állt a cipője talpán a szagos massza. Kicsit a nadrágjára is sikerült rákenni a feltérdelés közben.
Gyorsan cselekednünk kellett. A cipőjét levettük. A nadrágját amennyire tudtam megtöröltem, a cipőjével pedig kiosontam a templomkertbe, hogy letakarítsam. Ennél több részletbe nem megyek bele, el lehet képzelni. Nem volt könnyű dolgom, de azért sikerült újra cipőt varázsolnom a cipőből. Jó sok nedves kendővel még a végén alaposan áttöröltem. Teljesen steril lett. De az a szag... az bizony beférkőzött az orrunkba egész estére, bearanyozva ezzel az ünnepet.

GUSZTUSTALAN RÉSZ VÉGE!

A színház elejéről a kis incidens miatt így jól le is maradtam, de a fiúk este a vacsoránál ügyesen elmesélték. Amit láttam, az aranyos volt, és gyereknyelvű, egy nagymama-unoka beszélgetésbe volt beleszőve Jézus születése.

Utána még volt egy kis sütizés, meg teázás, a fiúk ettek is valamit, ittak is valamit, Marci pedig örökké ellavírozott a lábak között, és nyomtalanul eltűnt. Már kifelé tartottunk, amikor még vissza kellett fordulnom megkeresni, és sokadjára leszedni a terem túlsó végében lévő színpadról.

Hát így telt nálunk az első advent. Akaratunkon kívül emlékezetesre sikeredett.