Egy elbaltázott várlátogatás

Mivel a prágai városlátogatás egyértelműen inkább felnőtt program volt, és a mi kedvünket szolgálta, ezért másnapra valami olyan kirándulást találtam ki, amiről úgy gondoltam, hogy a fiúknak is érdekes és izgalmas lesz, mégpedig egy igazi lovagvár látogatást. 

Pernstejn vára Morva föld legnagyobb vára, és az egyik legszebb, legépebb a középkori várak közül. Nem véletlenül szeretik a filmesek is, nyaranta szinte lehetetlen a várba bejutni, mert egymást érik a filmforgatások. (Angelina Jolie is forgatott is többek között)

Szóval ezt a várat tűztük ki célul aznapra.

A vár nagyjából egy fél órás autóútnyira van tőlünk, és az út nagyon szép dimbes-dombos vidéken vezet keresztül. Annyira szép ilyenkor a táj, amikor minden olyan színes még, az út széli fák és a távolabbi hegyek erdői is mind ezer színben pompáznak, a sárgától a pirosig minden árnyalatban. Imádok ilyen utakon autózni, közben valami jó zenét hallgatni, míg a gyerekek hátul vagy alszanak, vagy ők is csak néznek ki a fejükből. Út közben néha csöpögött az eső, de nem bántuk. 

Pernstejn felé közeledve egyszer csak megpillantottuk a hegy tetején a várat.  A színes fák közül előbukkanó vártorony már innen lentről is csodás volt.

A várat Pernstejnből csak gyalogos túraútvonalon lehet megközelíteni, autóval a szomszédos Nedvedicéből lehet felmenni egészen a várkapuig. Itt viszont fizetni kell a parkolásért, a házikós bácsi könyörtelenül behajtja a napidíjat.
Nagyon jó volt kiszállni az autóból az őszi erdő közepén. Körülöttünk mindenhol fák, a lábunk nedves színes leveleken taposott, és mindennek olyan friss erdőillata volt.
Milán nagyon lelkes volt, meg sem várt minket, már szalad is a kapuhoz. Mátéból már ekkor sem lehetett sok mosolyt előcsalni.

 A kapun átlépve a várudvaron találtuk magunkat, fölöttünk pedig ott volt a hatalmas vár, ami a 13.században épült, és eleinte Pernstejn család lakta. Az évszázadok alatt többször is alakítottak rajta, leginkább a belsőjén, így nem ritka benne a 19. századi berendezés.

 A gyalogosok innen érkeztek:

Ahogy egyre közeledtünk a várhoz, nyilván úgy lett az egyre hatalmasabb, egyre zordabb, egyre félelmetesebb. Az én képzeletemben pontosan az ilyen várakban laknak a kísértetek. Szerintem nagyon félelmetes volt még ránézni is, de mellette olyan jó is volt, hogy olyan nagy, olyan mogorva. Valahogy a félelmetessége mellett biztonságot is sugallt, hogy ide aztán nem jöhet be az ellenség. Nem tudom, milyen filmeket forgattak már itt, próbáltam rákeresni az interneten, de nem találtam semmit róla, érhető nyelven legalábbis nem, de én biztos valami borzongós-sikítósat csinálnék, ha én lennék mondjuk Angelina Jolie :)

Na és akkor itt kezdődtek a mi tortúráink. Merthogy befizettünk egy várnézésre. Vagyis én mondtam, hogy ha már itt vagyunk menjünk be, és akkor még tényleg azt gondoltam, hogy jó lesz ez. Valahol azt olvastam, hogy van fegyverkiállítás, meg azt gondoltam, ha már egyszer ilyen híres középkori vár, akkor biztos lesznek páncélok, meg zászlók, amik egy normális lovagi várban vannak, és amik szerintem tökre érdekelték volna a fiúkat.
Ehelyett. Hozzácsapódtunk egy 10 fő körüli jobbára cseh turistához, akiknek egy cseh idegenvezető folyamatosan ontotta az infót a várról úgy 1 órán keresztül. Mi kaptunk egy néhány oldalas angol összefoglalót, és ezt osszuk be. Eleinte még izgalmas volt, a nyirkos, hideg várudvar, a nagy várkapuk, a rácsos kutak és börtönszerű lyukak a gyerekeket is érdekelték. Ekkor még Morci is nagyjából elvolt, akit kivetettek a hátihordóból, mondván, hogy nem fog bent elférni, mert szűkek lesznek a járatok. Hát annyira azért nem voltak szűkek, hogy egy hátizsáknyi gyerek ne fért volna el a Feri hátán, inkább meredekek voltak a lépcsők, mintsem szűkek. Így aztán Morcit eleinte nyakban vitte Feri, majd végig ölben kellett cipelni, és csak néha tudtunk letenni.

Kilátás a vár egyik kistornyának a teraszáról. Ez mondjuk sokmindent megért. Lenyűgöző volt.

Rengeteg termen végigmentünk, de gyakorlatilag a harmadik után már borzasztó fárasztó volt hallgatni azt a visszhangzó cseh karattyolást, egyre nehezebb volt olvasni és megérteni az építészeti szakszavakkal teletüzdelt angol tájékoztatót, ( én már az elején feladtam és Ferivel fordíttattam) és a  fiúkat is egyre kevésbé kötötte le az újabb komód, a festmény a falon, vagy egy barokk ágy. Marci is egyre jobban feszengett, ha ölben volt, akkor le akart menni, ha lent volt, akkor el akart menni, áhhhhh , borzalmas volt.
A túra végén volt néhány érdekes terem, egy hatalmas fogadóterem, vadászterem agancsokkal, aztán egy csomó kitömött madár, és a legvégén a könyvtárterem. Ez tényleg szép volt, és itt végre volt  néhány páncélos lovag is, de ekkorra a gyereknek már végképp elveszett az összes türelmük és érdeklődésük. Fényképezni nem lehetett odabent.
Az egész túra egyébként úgy van megcsinálva, hogy csak a csoporttal együtt tudsz mozogni, mindig zárta utánunk a kiscsaj az ajtót, és nyitotta a következőt, tehát még azt sem mondhattuk félúton, hogy akkor mi most kimennénk.
A végén majdhogynem futva menekültünk ki a levegőre. 
Annyira bosszantott, hogy így alakult, hogy miattam tönkrement az egész várnézés, pedig olyan klassz dolognak tűnt.
Kint még sétáltunk egy kicsit a vár körül, megnéztük jobbról-balról, oldalról, de igazából kint nem lehetett mást csinálni. Ja, volt még egy makett kiállítás közvetlenül a szuvenír bolt mellett, de én addigra annyira magam alá kerültem, hogy már nem volt kedvem megnézni. Még a szuvenírboltba se mentem be, pedig képeslapot akartam venni.

 Várkápolna:

Keserű szájízzel távoztam. Olyan jó is lehetett volna. Persze így sem volt rossz, csak hát...

Hazafelé menet a szomszéd hegyről még kaptunk egy jó kis várpanorámát:

A fiúk elaludtak az autóban. Meziricibe érve ragyogó napsütés fogadott bennünket. Én még gyorsan elmentem futni, mielőtt Feri bement a munkahelyére. A gyerekek persze ebéd után már nem akartak aludni, hiszen aludtak majdnem fél órát a kocsiban. Nem volt jó kedvem,  minden idegesített, és óránként legalább háromszor bőgtem el magamat valamin. Szép kilátások voltak ezek a délutánt illetően.
Végül aztán jobban alakult, mint vártam.