A Prágai Vár 1918-ig a cseh uralakodók hivatalos koronázási helyszíne volt, 1918 óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Elhelyezkedése, és felépítése sok szempontból is hasonlít a mi Budai Várunkéhoz, hiszen a Moldva partján lévő domb tetején épült, templommal, képtárral, kisebb nagyobb palotákkal, tornyokkal. A várfalról pedig ha épp nem olyan csúnya ködös idő van, amint amikor mi ott voltunk, akkor remek a kilátás, hiszen elénk tárunk a kanyargó Moldva a folyón átívelő hidakkal, remek a rálátás a híres Károly-hídra, az óváros tornyaira, és a prágai háztetőkre.
2003-ban rengeteg helyre bementünk, és nagyon sok mindent megnéztünk itt a várnegyedben, egy egész napot töltöttünk el itt. A közeli Strahovi kolostorban és a Lorettói kápolnában kezdtünk, a legemlékezetesebb nekem onnan a fantasztikusan szép könyvtárterem, a világon egyedülálló miniatűr könyvgyűjteménnyel, és földgömbökkel, köztük Kopernikusz földgömbjével.
Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer iformációt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.
Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.
A vár kapujában ott álltak az őrök, és bár én mindig azt gondoltam, hogy milyen már ezekkel fényképezkedni, mert hogy nekik biztos tök gáz, hogy ők mozdulatlanul ott állnak, és csak néznek ki a fejükből, mellettük meg emberek ezrei őrültködnek, de mivel korábban úgy tetszettek a fiúknak, így mi is odaálltunk egy fotó erejéig. Persze a skacoknak, addigra inukba szállt a bátorságuk, elég megszeppenve álldogálnak a fotókorlát mellett.
Itthon vettem észre, hogy Milánka cseh nemzetiszínekbe öltözött :)
A kapun átlépve hirtelen a hatalmas várudvaron találtuk magunkat, kupacokban turistacsoportok gyűltek az idegenvezetőjük köré, mi pedig titkon örültünk, hogy ezen már túl vagyunk, és most kedvünkre lófrálhatunk. A fiúk rögtön meg is találták a számukra legérdekesebbet, a tér közepén álló kutat, egy kovácsoltvas ráccsal, amire fel is kapaszkodtak rögtön.
Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és a katedrális kincstáraként és galériaként működik.
A kút melletti kis alagúton átmenve közvetlenül a Szent Vitus hatalmas főoromzatához érkezünk meg. Nyakattörő művelet, ha ebből a szögből fel akarunk nézni a tetejéig, és hát fotózni sem igen egyszerű ebből a szögből. Erre akkoriban nem gondoltak.
A Szent Vitus-székesegyház Prága legnagyobb temploma, (124 méter hosszú, és 60 méter széles, és 33 méter magas, a főtorony 99,6 méter), itt található a cseh királyok mauzóleuma, és itt őrzik az állami függetlenségi jelképeket, a királyi koronát, és a koronázási ékszereket is.
Eredetileg egy 929-ből származó kis rotunda állt a helyén, ennek maradványait a Szent Kerszt Kápolnából lehet megtekinteni. A jelenlegi templom építését 1344-ben kezdték meg, IV: Károly rendelésére. Építésén több jeles cseh építőmester is dolgozott, mindegyik rajta hagyta a keze nyomát,és mivel évszázadokon keresztül épült, bővült, így a hozzáértők több stílust is felfedezhetnek a templomon, templomban. A katedrális nyugati főhajója készült el a legkésőbb, ezt 1873-1929 között építették. Én nem értek hozzá, én csak azt látom, hogy eszméletlen nagy, csillogó, fenséges, és hogy rengeteg ember dolgozott rajta évszázadokon keresztül. Nem semmi dolog lehet, egy ekkora katedrális megépíteni. ( és ilyenkor mindig eszembe jut Ken Follett Katedrálisa :))
A fényképezhetetlen főhomlokzat:
Most nem mentünk be sehová, csak a Szent Vitus főhajójába néztünk be, (ez a rész még ingyenes, minden további kápolna, kripta, torony, kincstár stb. belépődíjas) oda is csak azért, mert Milánka ragaszkodott hozzá. Az a 10 évvel ezelőtti többórás templomnézés még ma is élénken él bennem. Sajnálatos azonban, hogy csak a nem túl pozitív élmény maradt meg, hogy alig váram már, hogy kimehessek, hogy zsongott a fejem a rengeteg csillogástól, aranyozástól, a rengeteg embertől, akik százféle nyelven beszéltek, nagyon nem volt jó. Abból a sokmindenből azonban, amit ezalatt a sokóra alatt megnéztünk, és amiről ezer iformációt hallgattunk meg, hát... nem igazán maradt meg semmi.
Ez alkalommal viszont nagyon élveztük, hogy csak úgy lófrálunk egyik térről a másikra, benézünk kapukon, és kívülről bármennyi templomot bármeddig képes vagyok csodálni. A tereken persze sokan voltak, de szerintem nem volt akkora hatalmas nagy a tömeg, hogy kényelmetlen lett volna, emlékeimben minden sokkal zsúfoltabb volt. Persze csúcsidőben nyilván más.
A vár kapujában ott álltak az őrök, és bár én mindig azt gondoltam, hogy milyen már ezekkel fényképezkedni, mert hogy nekik biztos tök gáz, hogy ők mozdulatlanul ott állnak, és csak néznek ki a fejükből, mellettük meg emberek ezrei őrültködnek, de mivel korábban úgy tetszettek a fiúknak, így mi is odaálltunk egy fotó erejéig. Persze a skacoknak, addigra inukba szállt a bátorságuk, elég megszeppenve álldogálnak a fotókorlát mellett.
Itthon vettem észre, hogy Milánka cseh nemzetiszínekbe öltözött :)
Az udvar végében áll a Szent Kereszt kápolna, mely Mária Terézia uralkodása idején épült, 1762-ben, és a katedrális kincstáraként és galériaként működik.
A kút melletti kis alagúton átmenve közvetlenül a Szent Vitus hatalmas főoromzatához érkezünk meg. Nyakattörő művelet, ha ebből a szögből fel akarunk nézni a tetejéig, és hát fotózni sem igen egyszerű ebből a szögből. Erre akkoriban nem gondoltak.
A Szent Vitus-székesegyház Prága legnagyobb temploma, (124 méter hosszú, és 60 méter széles, és 33 méter magas, a főtorony 99,6 méter), itt található a cseh királyok mauzóleuma, és itt őrzik az állami függetlenségi jelképeket, a királyi koronát, és a koronázási ékszereket is.
Eredetileg egy 929-ből származó kis rotunda állt a helyén, ennek maradványait a Szent Kerszt Kápolnából lehet megtekinteni. A jelenlegi templom építését 1344-ben kezdték meg, IV: Károly rendelésére. Építésén több jeles cseh építőmester is dolgozott, mindegyik rajta hagyta a keze nyomát,és mivel évszázadokon keresztül épült, bővült, így a hozzáértők több stílust is felfedezhetnek a templomon, templomban. A katedrális nyugati főhajója készült el a legkésőbb, ezt 1873-1929 között építették. Én nem értek hozzá, én csak azt látom, hogy eszméletlen nagy, csillogó, fenséges, és hogy rengeteg ember dolgozott rajta évszázadokon keresztül. Nem semmi dolog lehet, egy ekkora katedrális megépíteni. ( és ilyenkor mindig eszembe jut Ken Follett Katedrálisa :))
A fényképezhetetlen főhomlokzat:
A piros nadrágomban nem vagyok éppen templomhoz öltözve, de hát ki gondolta:
Nekünk most ez a főhajós bekukkantás bőven elég volt, kicsit körbenéztünk, megcsodáltuk, aztán kimentünk a templom melletti térre. Itt áll a Kolozsvári testvérek híres Sárkányölő Szent György szobrának eredetije, de tulajdonképp ez is csak egy másolat, mert az eredeti az a Prágai Nemzeti Galériában látható. Ez az egyetlen mű, ami a testvérpáros munkáiból fennmaradt. Most nem volt túl jól sem megközelíthető, sem fényképezhető, mert vagy valamit dolgoznak rajta, vagy egyszerűen csak téliesítik, de egy undorító zöld paravánnal volt körbekerítve, és csak egy kis helyen volt rajta egy lyuk, ahol valamennyire meg lehetett nézni.
És amíg én próbálkoztam az adott helyzetből kihozni a maximumot, addig Marci hátizsákba került, a Nagyok megtámadták a kekszes zacskót, és csemegéztek.
Az elnöki erkély. Innen mond beszédet a frissen beiktatott elnök az ünneplő tömegnek.
A királyi udvart elhagyva egy újabb téren találjuk magunkat, és itt áll a Szent György bazilika, ami egyedülállóan őrizte meg eredeti román jellegét, annak ellenére, hogy többször is próbálták barokkosítani.
Visszanézve pedig a Szent Vitus keleti oldala:
Innen elindultunk lefelé, és mivel az Arany Utcácskát, az apró házacskákkal nem tudtuk most megnézni, így egy másik úton mentünk lefelé. (2003-ban láttuk ezt, és ezért gondoltuk, hogy a fiúknak is tetszene. Aranyos egyébként, de mintha úgy emlékeznék hogy elég rövid. ) A monda szerint az arany utcácskában keresték egykoron az aranycsinálás, és a bölcsek kövének titkát, de valójában a vár egyszerű iparosai laktak itt. Némelyik házba be lehet kukkantani, némelyikben ajándékbolt van, és Franz Kafkának is van itt egy emlékháza, a 22-es számú.
Arany utcácska helyett mi itt mentünk a várfal felé:
A várfalhoz érve komoly erőpróba volt, hogy kilátóhelyhez jussunk, mindenki a fal mellett tolongott, fényképezett, vagy fényképezni próbált, mert igazából a város felett szép egyenletes ködfátyol honolt, ami nem kicsit rontott az élvezeti értéken. Persze lehetett azért látni, meg ki lehetett venni a dolgokat, de fényképezni sajnos nem lehetett igazán jól, én legalábbis nem tudtam. De az emlékezetünkbe azért jól bevéstük a kanyargó Moldvát a hidakkal, a fentről, ködben is zsúfoltnak tűnő Károly-hidat, a távolabbi templomtornyokat. Jó volt egyébként nagyon, hogy már ismerősként jártunk itt, pontosan tudtuk, ( én legalábbis), hogy mi micsoda, melyik torony melyik templomhoz tartozik, és mi merre van. Ebből a szempontból nagyon jó volt az az idegenvezetős túra, mert akkor tényleg MINDENT megnéztünk a városban, rengeteg olyan dolgot is, amit most nem, de pont ezért most nem is volt miatta lelkiismeretfurdalásunk, hiszen egyszer már láttuk, átéltük, élveztük, most kicsit csak újra részei szerettünk volna a városnak.
Elhagytuk a várnegyedet, elindultunk lefelé a lejtőn, az Óváros felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése