A múlt hétvégénk igazán a turistáskodás jegyében telt, szombaton volt ugye a hajózás, meg a Margitsziget, és a vasárnap is úgy alakult a Belvárosban kötöttünk ki. Szeretünk egyébként a városban járni-kelni, és kicsit úgy nézni a mi fővárosunkat, mintha nem a lakóhelyünk lenne. Nem olyan nehéz ez, főleg azok után hogy Európaszerte már egy csomó kis- és nagyvárosban turistáskodtunk már az elmúlt években a szemem már nagyon át tud állni. Tök jó egyébként megcsodálni egy -egy ház szép homlokzatát, vagy egy szép felújított teret, megpihenni a szökőkút tövében.
Mivel szombaton eléggé kifárasztott mindenkit a hajózás és a séta, így vasárnap csak délutáni programban gondolkodtunk, és ekkor eszünkbe jutott, hogy még mindig nem néztük meg az Erzsébet téren felállított óriáskereket, pedig lassan már szétszedik és átköltöztetik a Szigetre.
Kihasználtuk, hogy mindkettőnknek volt még bérletünk, így villamosra és földalattira pattantunk, és pillanatok alatt a belvárosban találtuk magunkat.
Már messziről látszott a hatalmas óriáskerék, a maga 65 méterével szépen kimagaslott a fák közül, és nagyon szép látvány volt. (Európa legnagyobb mobil óriáskereke)
Akkor még csak arról volt szó, hogy esetleg majd én felülök. Milán volt az első, aki már a sarkon, amikor kiszúrta a kereket, elkezdte mondogatni, hogy üljünk fel, ugye anya, felülünk, és húúúú, meg haaaa, és teljesen odavolt. Máté ekkor még kicsit bizalmatlanul szemlélte, holott elsőre ő is rávágta, hogy ő is feljönne, de aztán ahogy közeledtünk elbizonytalanodott, mert a kerék úgy lett egy nagyobb.
Végül ő is bevállalta, de szerintem nagyban az volt a döntő, hogy nem akart Milán mögött lemaradni, nehogy már Milán felmenjen, ő meg nem.
Így hármasban vágtunk neki a kalandnak.
A fiúk nagyon lelkesek voltak, mindenre rácsodálkoztak, és izgatottan várták, hogy kapjunk egy kis fülkét. Nem kellett sokat várni, nem volt nagy tolongás. Hogy a vasárnap késődélutánnak, vagy a nem éppen alacsony jegyáraknak tudható ez be, ki tudja, mindenesetre nekünk jó volt, hogy nem kellett sokat sorbanállni.
Beszálltunk, és már indultunk is, és 4 egész kört tettünk meg, ami közben többször is megálltunk hosszabb-rövidebb időre, amíg odalent ki meg be szálltak, és amíg álltunk, addig jól lehetett bámészkodni. A gyerekeknek nagyon tetszett, egyáltalán nem féltek, igaz, hogy a magasságot leszámítva nem lehetett érezni, hogy egy kabinban csücsülünk éppen, nem lengett ki, nem rázkódott, szépen simán siklott körbe-körbe, tényleg nagyon nyugis volt. Különösen jó, hogy zártak a kabinok, tehát nem kell attól félni, hogy valamelyik gyerek kihajol, kipottyan, leesik valami, arcunkbafújaszél, stb... tényleg csak nézelődni kell, semmi mással nem kell törődni. Föntről pedig olyan ügyesen észrevették, felfedezték, és felismerték a nevezetességeket, amiket ők is ismernek, az Országházat, a Lánchidat, a Várat, a Gellért-hegyet, és persze mindig keresték, hogy hol van lent Apa és Marcika.
A ferdeszemű utastársunk fényképezte:
Nagyon jó volt, és bár nyilván a Gellért hegyről többet lehet látni a városból, vagy a Bazilika tornyából nagyjából ugyanezt (nem tudom, mert ott még nem voltam fenn) , de ez mégis más volt, olyan különleges, és még felülés nélkül is nagyon szép látvány. Érdemes megnézni, még talán két hétig lesz a téren.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése