Belvárosi séta

Az óriáskerékről lepattanva kicsit még ácsorogtunk a tövében, és gyönyörködtünk benne, erről is arról is jól megnéztük magunknak, és azt találtuk ki, hogy elsétálunk a Szabadság térre. Azért oda, mert az nincs messze, és mert régen nem jártunk már ott, nem igazán szokott arra dolgunk lenni. Én szerintem akkor voltam ott utoljára, amikor a tévé székház még tévé székház volt. Nem mostanában volt ez.

Út közben persze mindig találtunk egy-két érdekes dolgot, olyat is, ami a fiúknak volt érdekes.

A Szabadság térre érve rögtön szembetaláltuk magunkat egy olyan földből kijövő szökőkúttal, ami Füreden is van, és ami a gyerekek nagy kedvence, mert lehet a vízsugarak között rohangálni és hűsölni. Nem mondom, egy kis hűsölés nekünk is jó lett volna, de sajnos mi egyáltalán nem egy belvárosi fürdőzésre készültünk, így Milán nagy bánatára kimaradt a pancsolás. Szegény csak nézte a többi gyereket a nagy bociszemeivel. 

A tér egyébként tök szépen fel van újítva, két játszótér is van, igaz mind a kettő inkább csak a nagyon kicsiknek való, de van. Középen egy jó kis kiülős-beülős hely, két oldalt szép árnyékos sétány. Tényleg szép.

 A szovjet emlékmű:

Visszafelé elmentünk a Bazilika előtt, a fiúk kezet mostak a szökőkútban, amit nagyon élveztek, csak Máté hiányolta a szappant, majd futottak néhány kört a téren,  tartottak egy rögtönzött koncertet és elénekelték a Kedvesemet.

 Milán le van nyűgözve:

És mivel Milán már NAGYON éhes volt, innen már csak a földalattihoz mentünk vissza, és kellemesen elfáradva értünk haza. Nekem azóta sem sikerült simára pihennem magamat:)