Tizenhatos

Milán áprilisi hónapfordulója azért is jelentős, mert éppen egybeesik a tesztévfordulójával:) Tizenhat hónapja van velünk, de éppen 2 éve, hogy tudjuk, hogy minket választott.

Néhány hónapja még olyan kisbaba volt... most meg már kész kisfiú. Jön-megy, szaladgál, lépcsőzik, mindenhová felmászik gond és gondolkodás nélkül, nemcsak a lakásban, de a játszótéren is. Igazi játszótérbetyár:) Csúszik, mászik, homokozik, mesterien lapátol.

Hihetetlen jókedélyű, ami nekem Máté után még mindig maga a csoda. Máté mindig távolságtartó volt, idegenekkel bizalmatlan, rá se nézett volna senkire akit nem ismer, nehogy odament volna hozzá bratyizni. Milán ezzel szemben maga a közvetlenség. Mindenkivel lepaktál. Az oviban úgy járkál, mintha ő is oda tartozna. Ha vadásznám mindig össze a csoportszobából, akkor szerintem fel sem tűnne neki, hogyha otthagynám.

Többnyire mosolyog, kacérkodik. Tudja, hogy nem tudok neki ellenállni, és bármit csinál, elég egy huncut mosoly, és nem tehetek mást, csak jól megölelgetem, megpuszilgatom.

Imádom a kis puha testét, a nyálszagú kis pofikáját, imádom, amikor szórja a kis nyálas puszijait, meg amikor küldi őket az ablakból az oviba menő Nagytesónak, vagy szkájpon a nagyszülőknek.Imádom, amikor odadugja a kis buksiját a nyakamhoz, közben pedig néz felfelé a nagy barna szemeivel.

Imádom, amikor koncentrál. Látszik az arcán, hogy forognak a kis buksijában a kerekek, hogy próbálja megérteni, hogy mi miért van, és hogyan működik. Hosszasan el tud bogarászni bármivel, ami felkelti az érdeklődését.

Imádom, ahogy fecseg:) Már egészen elfelejtettem, hogy milyen az, amikor félszavakból is megértjük egymást. Konkrétan félszavakból, mert többnyire csak a szavak első szótagját mondja, vagy ha nem hát hozza, mutatja, mit szeretne.

Szereti, ha mondókázunk. A "fújja a szél a fákat"-ra emeli magasba a kezeit, a csipcsipcsókára hesshessezik. Az "Ez elment vadászni"-ra tekergeti az ujjacskáját, a kerekecske dombocskára pedig a tenyerébe karikát rajzol, majd nagyot kacag, amikor csikizem. Szereti a lovagoltatós mondókákat, és nagy kedvenc a kukucsozás.

Tudja, melyik az ő ruhája, cipője, amikor mondom neki, hogy öltözzünk, menjünk Mátéért, akkor hozza a cipőjét. Tudja, hogy hol az ovi, és ha épp nem oda megyünk, csak elmegyünk előtte, akkor pánikba esik, és néz tanácstalanul vissza, hogy most mi van. Pláne, ha Máté sincs velünk.

Nem annyira jóevő mostanában, van, hogy napokig alig eszik valamit, vagy pedig borzasztó válogatós.   Ez a pocakján egyelőre nem látszik meg:) Joghurtból bármennyit képes lenne megenni.

12 fogú.

Mostanában jól illik rá a Sebhelyesarcú név.

Nem tudom hány kiló, de 10 és 11 között lehet valahol.

Nem tudom hány centi, de 74-es 80-as ruhákat hord.

Nyuszika nélkül még mindig nincs élet.

Szereti ha lóbáljuk, ha birkózunk, ha gyömöszöljük.

Profin telefonál, számítógépezik és irányítja tévét.

Megtévesztően jól ugat:)

Kedvenc pillanataim egyike, amikor reggel mesét néz, és közben rágcsál, piskótát, pogácsát, kölesbogyót, bármit.

És mivel nálunk a porszívó a nappali dísze, így sokszor porszívózik is:)

És végül egy tesós kép:) Mindig be kell ülniük az ilyen pénzbedobós járgányokba. Ezer méterről kiszimatolják, ha ilyen van a környéken. Mentségükre legyen mondva, hogy pénzbedobás nélkül nyomulnak, de így is nagyon élvezik:)

Húsvét képekben

Mivel hétvégére Ózdra utaztunk, így nálunk a húsvét igazi 3 napos ünnep lett, mert már szombat reggel elkezdődött, amikor a fiúk kivonultak a kertbe tojásokat keresni. Jobban mondva Matyi, mert Milánnal nem sikerült megértetnünk a feladat lényegét, így ő csak kivonult, de nem keresett. Helyette szaladgált, hintázott, és lépcsőzött, de Matyi volt olyan jófej, és az ő kistáskáját is megtöltötte csokitojással.

Aztán Ózdon bő 2 szatyornyi tojást, nyulat, csirkét, és társait szedtek össze a 3 nap alatt. Máté nagyon lelkes volt, még verset is mondott, bár volt amikor nem a locsoláskor, hanem csak utána, amikor már levetkőzte a lányos zavarát, és (mint utóbb kiderült, több kortársával egyetemben) ezzel óvodában tanult 4 sorossal remekelt:

Ákom-bákom berkenye,

Szagos húsvét reggele,

Megöntöm a virágot,

Viszem már a kalácsot.

Milán pedig lelkesen asszisztált mellé, bár őt jobban érdekelte hogy a parfüm kupakját le-, és feltegye.

Két locsolkodás között, pedig feltöltődtünk pihepuha babaillattal:) A fiúk el voltak/vannak varázsolva a kicsi Csongitól, Máté mindenhol ott volt, ahol csak tudott, segített etetni, pelusozni, sétálni ment Csongival, szeretgette, puszilgatta. Persze annak ellenére, hogy most így 3 évesen már sokkal finomabban szereti a Picibabát, mint tette azt anno Milánnal, szegény Csonginak néha még így is sok volt Mátéból. Milán is megbarátkozott már a gondolattal, hogy a már nem ő a legkisebb, és már nem akarta mindenáron kitépni a kezemből a Trónbitorlót, inkább Máté mellé csapódva  pajtáskodott volna:)

Kedden pedig Zitáékat látogattuk meg, akik kölcsönöztek nekünk egy csodaszép halacskás meitei-t, és egy gyerekhordó hátizsákot, aminek májusban remélhetőleg igen nagy hasznát fogjuk venni, cserébe Milán átólzettig kiporszívózta Zitáék lakását.

Bár Milánnak tegnap esze ágában sem volt kipróbálni, de Máté szívesen magára vállalta a próbababa szerepét:)

Délutáni szösszenet

Kábé 50-szer mondtam neki, hogy ne dobálja Milán nyuszikáját. De ő csak dobálja, és dobálja és dobálja. Egyszer csak odaszalad, átöleli a lábam, rámnézni nem mer, és csak hajtogatja, hogy:

- Szeretlek Anya, én is nagyon szeretlek, szeretlek!

Nem kicsit volt gyanús ez a hirtelen jött nagy szeretet, sejtettem, sőt tudtam, hogy ludas valamiben.
- No mi van, hová dobtad a nyulat? - kérdem én.
- Oda fel! - mutat a szekrény legfelső polcára, ahol a nászajándékba kapott porcelán vázát tartjuk.
Ott figyelt szerencsétlen nyúl, fejjel lefelé. Szerencsére a váza is és a nyúl is épségben megúszta az esetet.

Ebéd

Máté gondos nagytesóként  megebédeltette Milánt spenóttal és hússal. Mindezt ő maga készítette. Gyurmából. Kék színűből.
Milán pedig mint egy jó kistesóhoz illik, meg is ette szó nélkül.
A maradékot pedig Máté szépen áttette egy kisebb tálba, amit a mosogatógépből vett ki, és eltette a hűtőbe, mondván jó lesz még holnapra:)
Most várom az eredményt. Alul is meg fölül is.

Fás-szivárványos

Hogy megmaradjak a kreatív vonalnál, Máténak van néhány itthoni alkotása is, amit még nem örökítettem meg.

Még amikor betegszabin volt, akkor fákat ragasztottunk. A fát először én festettem meg, arra rózsaszín papírvirágokat ragasztottunk.

Majd közösen festettük a fát, és erre pattogatott kukoricát ragasztottunk volna. Ez kicsit macerásabb volt abból a szempontból, hogy Máté inkább enni akarta, és ette is, a kukoricát, mintsem ragasztani, de azért sikerült pár szemet megmenteni, ami végül felkerült a fára.

Így alkot a mester:

Aztán egyedül is festett fát, de az elég szélfútta lett. Az önmagában lett szép, arra nem ragasztottunk semmit.

Aztán készül még egy leveles fa, ami még csak félig van kész, mert Milán bojkottálta a munkát, és lerántotta és szétszórta az összes általam kivagdosott levelet, amit azóta még nem pótoltam.

Néhány napja egy csodás szivárványban gyönyörködhettünk a teraszunkról. A fotó nem adja olyan jól vissza, nincs szivárványfényképező opció a gépünkön, de szemmel nagyon szép volt, és Máté nagyon ügyesen elsorolta, hogy milyen színek vannak a szivárványban.

Az már csak mellékes, hogy a Bogyó és Babóca mese hatására fel is szeretett volna mászni rá, és ebből volt egy kisebb konfliktunk, de sikerült meggyőznöm az igazamról. (ritka esetek egyike volt ez kérem), és javasoltam neki, hogy fessünk egy szivárványt, és nagyon lelkesen festett is egyet.

(A narancssárgánál Milán meglökte az asztalt, és azért csúszott bele a citromsárgába, de így is szép)

És elkészült Milán első festménye is. Erre nem nagyon találok szavakat:))) Egyébként nagyon ügyesen elleste, hogy vízben öblít-festéket ken- maszál a sorrend, és így is csinálta, csak kicsit túl nagy volt a lelkesedés, és minden vizes és festékes lett 1 méteres körzetben:) Sebaj.

Ovis húsvéti készülődés

Ma volt az oviban a húsvéti vásár, ami annyit tesz, hogy mi szülők jelképes összegért megvásárolhattuk a gyerekeink által készített húsvéti díszeket :)(az összegyűlt pénz pedig a csoportpénzt fogja gyarapítani)

A gyerekek már hetek óta nagyon készültek, és lelkesen dolgoztak, még titkolóztak is, legalábbis volt amikor kérdeztem, hogy mit csináltak, akkor azt kaptam válasznak, hogy nem mondhatom meg. Persze volt tojásfestés, mert a kifújt tojást mi vittük, Mátéval közösen fújtuk ki nagy munkával, én nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz meló, bár mentségemre legyen mondva, hogy éppen tele voltam náthával amikor ezt kellett csinálni, lehet hogyha az orromon is kaptam volna levegőt, akkor könnyebben ment volna. De egész jó arányban dolgoztunk végül, 3-ból 2 tökéletes lett, és a harmadik is csak azért nem lett jó, mert nem akart kijönni belőle a sárgája.

Szóval ma végre kézhez kaptuk a meglepi húsvéti alkotásokat, és NAGYON tetszettek:)))) Először el sem akartam hinni, hogy ezt mind Máté csinálta. Nem győztem álmélkodni és dícsérni, hogy milyen ügyes, ő meg nagyon örült, hogy tetszik nekem, és nagyon büszke volt.

Íme: volt a csomagban egy húsvéti bárány, aminek vattából ragasztották a bundáját:

Aztán volt papírtojás, amire szívószállal fújták a festéket, aztán összehajtották és mintás lett:

És persze az igazi hímestojások, kis papírkosárkába fektetve:

Szerintem csodaszépek:))) Ilyen tojásokat lehet, hogy még én magam sem tudnék csinálni:)

Főtt tojásos

Máté nagy húsvéti lázban ég, és már másodjára  kér főtt tojást  vacsorára, hát tojást főzünk.
Már pucolom a kész tojásokat, mikor Máté nagy hévvel kirongyol a szobából:

-Én szeretném vetkőztetni a tojást! Én szeretném!!!!

Hajógyári-szigetes csúszdás játszótéren

Mivel a délelőtt elég napsütésesnek és viszonylag szélmentesnek tűnt, és végre a fiúk sem betegek, így szabadtéri programot terveztünk, és kimentünk a Hajógyári-szigetre a csúszdás játszótérre. Már több helyen is olvastam, hogy milyen jó ez a hely, de még csak most voltunk itt először, valamiért ez sosem jutott az eszünkbe.

A kocsiban Milán elaludt, így egy kis szigetsétával indítottunk. A napsütéses és szélvédett helyeken nagyon kellemes idő volt, árnyékban azért már nem annyira, de nem fáztunk. A csúszdákhoz érve Máténak rögtön felcsillant a szeme, azt sem tudta merre induljon, csak nézte, ahogy a gyerekek másztak-csúsztak, aztán körbesétálták Apával a terepet és végül pont azt szemelte ki magának, amelyik aztán tényleg nem neki való még, ami nem a domboldalról jött le, hanem egy kilátószerű építménybe kellett létrán felmászni, és onnan jött le két elég meredek fedett csúszda. Semmiképp nem akart másikra menni, bezzeg Milán, aki két kavicsevés közben bárhonnan lecsúszott volna. Így jobbnak láttuk, ha átvonulunk a szomszédos játszótérre, ahol van kicsiknek való csúszda, meg mindenféle egyéb forgó-pörgők. Itt jól el is töltöttük az időt, a fiúk élvezték.

Végül amikor mondtuk, hogy na akkor menjünk haza, akkor Máté még kitalálta, hogy mégiscsak lecsúszna a pöttyös csúszdán, menjünk vissza. Visszamentünk.

Apával felmentek, mi meg Milánnal lent vártuk. Milán kavicsot szedegetett, aztán ő is mászott fel a nagyok után a falon. Nagyon ügyes volt egyébként, úgy mászik mint a nyúl. (vagy mi).

Máté pedig nagyon bátran csúszott le a hosszú pöttyös csúszdán:)  Először ugyan még kicsit rémült arccal ért földet, de aztán az volt első, hogy fordult vissza még egy körre. Végül már kacagva csúszott:))) Aranyos volt nagyon.

Jól éreztük magunkat, még az idő is elég kegyes volt hozzánk. Hazaérve mindketten jól beebédeltek, és családilag aludtunk egy életmentőt. Ránk fért:)

Kicsit duzzogós

Nem könnyű héten vagyunk túl...

az elején még Máté beteg volt, na akkor azért volt elviselhetetlen, szerdától már jól, azóta azért nehezen elviselhető. Minősíthetetlen hisztiket képes lenyomni szinte bármiért, hogy miért oroszlános pelust kapott Milán, miért nem elefántosat, vagy miért a zöld bögréből kapta a tejet, (mert fél perce még abból kérte), de úgy alapvetően mindenen képes hisztizni, még azon is, hogy miért piros a tulipán a kertben. Vagy ha épp nem hisztizik, akkor értetlen. 500szor visszakérdez, hogy mi????? Én meg 499szer mondom el ugyanazt. 500adjára már nem mondom. Addigra elszakadnak az idegszálaim, és bereked a torkom.  Idegőrlő. Legalábbis nekem.

Milánnak kibújt a 11-es fogacskája (bal alsó 4-es) még a múlt hét végefelé, de a jobb oldali szimmetrikus még nem. Emiatt szenved mint a kutya. Vagy nem tudom hogy mi miatt. Lehet, hogy a nyári meleget felváltó szélvihart sem szereti nagyon. Mindenesetre nagyjából egész nap nyafog, sír, hisztizik. Egyébként meg teljesen kezelhetetlen, mert mindenhová felmászik, mindent szétpakol, ha pedig véletlenül le van tiltva valamiről, akkor megintcsak hisztizik. Ezzel párhuzamosan gondolta úgy, hogy a két alvását egybehozza, így most csak egyszer alszik egy nap, kb. fél11-től 1-ig. Ez két okból is remek, egyrészt mert 5kor már teljesen használhatatlan (értsd ordít mint a sakál)  még akkor is, ha kint vagyunk. Másrészt így pont felváltva alszanak Mátéval, tehát egyetlen egy perc sincs a napomban amikor csönd lenne körülöttem. Éppen ezért az én fülem még mindig fáj.

Különösen jó, ha a két gyerek hisztije egy időpillanatra esik... na akkor gondolkozom azon, hogy feladom. Összepakolok, és elmegyek a világ végére, ahol még senki se járt, és nem is fog.

DEEEE!!!!! Ma voltunk a fülészeten kontrollon, és Máté hétfőn mehet oviba!!!! Juhé!!! Ha már ott jártunk akkor gondoltam Milánra is nézzünk már rá, mert időnként piszkálja a fülét, de lehet, hogy az a fogzástól is van. Máté nagyon ügyes volt, egyedül ült a nagy székben és tartotta szépen a fülecskéjét. A doktornéni nagyon meg is dicsérte. Milcsi persze végigüvöltötte a vizsgálat 2 percét, 2-en is alig tudtuk lefogni. Szerencsére nála nem volt gyulladás, csak egy kis hurut.

Aztán meg amikor jó perceik vannak, akkor meg olyan aranyosak. Énekelgetnek, együtt játszanak, meg bújnak, és amilyen idegesítőek tudnak lenni, a másik percben teljesen ellenkező módon viselkednek, és akkor meg olyan imádnivalóak.

No de most már itt a hétvége. A jövő hét meg már csak jobb lehet:)

Harmadik kéz

Reggel van. Majdnem egyszerre ébred a két kisfóka. Ilyenkor még mindketten kómásak, bújósak, ölbenlevősek. Ketten ülnek az ölemben. Először egymás mögött, de akkor megy a harc, mert mindketten a vállamra szeretnék még hajtani a buksijukat. Aztán pozíciót váltunk, egyik a jobb oldalamra, másik a balra kerül, mindegyiknek jut egy váll, de így sem jó, Milán mindenáron fel akar mászni az asztalra és meg akarja kaparintani a kávésbögrémet, így eléggé küzdök vele, és míg a bal kezemmel Mátét ölelem, a jobbal próbálom Milánt kordában tartani.

Mire Máténak támadt egy remek, világmegváltó ötlete:

- Anya, majd délután menjünk el a doktorbácsihoz, aki majd vág neked ide egy lyukat, (és a köldököm felé mutogat), és betesz neked ide egy harmadik kezet, és akkor majd meg tudod fogni Milánkát. Jó?

Hát persze hogy jó:) Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe????

Fülészeten

Tegnap délután családilag látogattunk el kerületünk fülészetére, mert  délelőtt Máté a 39 fokos láza mellett fülfájásra is panaszkodott.

A gyerekfülészeten hamar sorra kerültünk, betoppanva a rendelőbe kicsit megrémültem a jobboldalról bevágó bibircsókos boszorkány kinézetű doktornénitől, és kicsit féltem is hogy Máté is meg fog ijedni, de szerencsére nem volt baj. A doktornéni minden külsőség ellenére nagyon kedves volt, bár nehéz volt meggyőznöm arról, hogy Matyit nem kell kézzel lábbal lefogni, mert tudja, hogy mi fog történni, és nem lesz vele baj, okos nagyfiú ő már.

Végül csak túlestünk a vizsgálaton, és kiderült, hogy Matyi panasza nem volt alaptalan, gennyes középfülgyulladása van. Kapott antibogyót, meg fülcseppet, és ha mára nem javul a helyzet láz ügyben, azaz ma is brutálmagas hője lesz, vagy még mindig fájlalja a fülét, akkor ma vissza kell vinnem. Ha már jobban van, akkor pénteken van kontrollunk. És ma már jobban van, nem volt magas láza eddig, csak hőemelkedése, és nem fájlalja a fülét.

Interneten utánaolvasva jó sok rémtörténettel sokkoltam magamat, fülfelszúrással, meg nagyothallással. És már magam sem tudom, hogy Matyi kóros nagyothalló-e, vagy csak a mostani betegsége miatt nem hall rendesen, vagy egyszerűen csak lusta rám figyelni, és ezért nem hall, vagy nem akar hallani. És hogy nem azért beszél-e mindig hangosan mert hall. De ha pénteken megyünk akkor mindenképpen megkérdezem.

Én is kivártam a soromat a felnőtt fülészeten, és kiderült, hogy nekem biza orrsövényferdülésem van, és csodálkozott is a doktorbácsi, hogy ez eddig nem derült ki, és hogy eddig  nem voltam fülfájós. Soha, egészen tegnapig nem jártam még fülészeten, nem voltam extrém sokszor náthás, legalábbis szerintem nem sűrűbben és nem komolyabban mint bárki más, nem horkolok, amik a tünetei egy ilyen ferdülésnek, szóval nem értem, hogy került az oda!!!!  No de egyelőre még nem mentünk bele távlatokba, mert ha nem jelentkezik a fülfájásom eztán sem gyakrabban, mint ez a 30 év, akkor simán megúszom a műtétet.

Szóval gyógyulunk most már!

Jól tükrözi a nálunk uralkodó állapotokat Matyi egyik napokban elhangzó mondata:

- Anya, ha majd Milán is óvodás lesz, akkor Nurofen lesz a jele!

Megintbeteg

Jó ideje nem jártunk már az orvosi rendelő környékén sem, így már eléggé sanszos volt, hogy előbb-utóbb sor fog rá kerülni. Milán már jó ideje náthásodott, hol jobban lett, hol visszaesett. Máté is beriasztott másfél hete, de aztán semmi nem lett belőle, egészen csütörtökig, amikor délután már majdnem 39 fokos volt a láza. Így pénteken az orvosi rendelőben köszöntöttük az áprilist, és ha már Mátéval úgyis jelenésünk volt, hát gondoltam vigyük Milcsit is, nézzünk most már rá, miért nem múlik az orrfolyás, miért tér vissza mindig a fránya köhögés.

Máténál piros torkot, és begyulladt nyirokcsomókat állapított meg a doktornéni. És már meg sem lepődtem, hogy a látszat ellenére megint csak Milánt nyilvánította betegebbnek, ő antibogyót is kapott. Ennek fényében pedig a rettegett 15 hós oltása is eltolódott, pedig azon már annyira szeretnék túllenni. Délutáni alvásból ébredve  az egész addig láztalan Milán produkált egy 39 fokos lázat. Máté egész hétvégén és még ma is, hol belázasodik, hol jobban van. Milcsi péntek óta makkegészséges.

Nekem egy hete nem dugul ki az orrom. Tegnap estére már a fülem is nagyon fájt, így ma délutánra én is orvoshoz készülök, mert már elég volt.

Úgyhogy jó idő ide, meleg tavasz oda, szinte egész hétvégét az ágyban fekve töltöttük, csak épp a kertbe merészkedtünk ki, amikor Máté épp lázmentes volt, mert úgysem lehetett volna bent tartani, ha Apa kint van.

Nagyon, de nagyon jó lenne már ha végre kilábalnánk mindannyian ebből a nyavalyából. Bár sem az óvónénik sem a doktornéni nem nagyon biztat ezen a téren, azt mondják ez majd csak akkor ér véget, ha itt lesz a nyár, és az oviszünet, mert addig mindig lesz valami.

Szuper! Az már csak 3 hónap:)

(Jól?) indul a nap

Akár megy Máté oviba, akár nem, minden reggel van egy kis mesenézés. ezalatt én nyugodtan el tudom készíteni a reggelit, úgy hogy nem rángatja senki a nadrágom szárát sem jobbról sem balról. Ma reggel sem történt ez  másként, csak ahogy szokott.

Máté:- szeretnék Kisvakondot nézni!

Épp be van kapcsolva a laptop, így elindítom neki ott.

M:- Nem, nem, a tévében szeretném nézni!

Jó! Rámásolom az usb-.re. Már éppen készen vagyok, amikor kitalálja, hogy nem, mégsem kisvakondot akar, hanem Pampalinit.

Oké, reggel van, türelmem még töretlen, rámásolom a Pampalinit is.

Elindítom a tévében, és nem kis megelégedéssel a konyha felé veszem az irányt, amikor Máté sopánkodni kezd:

- Nem ezt a részt akarom, nem ezt! Az oroszlánosat! Nem ezt! Indítsd el az oroszlánosat!

Ekkor már mély levegőt veszek, de visszamegyek és megkeresem az oroszlánosat.

Elindítom. De még ki sem vettem a hűtőből a reggelialkatrészeket, már hallom, hogy

- Anya, anya, mégis inkább Kisvakondot szeretnék!!!!

Bemegyek. elindítom a kisvakondot, de figyelmeztetem, hogy ez az utolsó, és most már vagy ezt nézi, vagy nem néz semmit. Különben is, mindjárt reggeli.

Erre ő nagy puffogva, csapkodva látványosan bevonul a kisszobába:

- Akkor nem nézek semmit!!!!!

Ezt már csak magamban kommentálom.

Éljen a hisztikorszak!!!!!