Itthoni napok

December 20. csütörtök

Fecsónak zsúfolt napja volt, mert a védőnénije és a doktornénije is ma jött megnézni, és leltárba venni. Szegényt mind a ketten felköltötték. Ez nem nagyon tetszett neki, meg az sem hogy egész nap csak leöltöztették meg fel. Kedvesek voltak, elmondtak egy csomó dolgot, mire figyeljünk majd.

Az esti fürdetés egy katasztrófa volt, ilyen üvöltést én még életemben nem hallottam, ráadásul úgy belehergelte magát, hogy már a lélegzete is akadozott. Nagyon rémisztő volt. Még szerencse, hogy anyu itt volt, nem tudom, mit kezdtünk volna vele egyedül.

December 21-29.

Pontosan már nem emlékszem melyik nap mi történt, mindegyik tartogat valami meglepetést. Próbáljuk kiismerni egymást. Arra már rájöttünk, hogy nagyon zavarja a nagy fény, így hangulatvilágítással dolgozunk. Gondolom a műtős élményeire emlékezteti a fény, ezért sírt tőle. A fürdéssel még mindig küzdünk, már a levetkőzést sem szereti, pedig rá is fűtünk a szobára, nehogy az legyen a baj, hogy fázik. A helyzet csak kicsit javult. A fuldoklós sírás abbamaradt, de még hova fejlődni. A sírást sokszor a pelusozásnál is előadja, de azt már lassan megszokja, és rájött, hogy az jó neki.

Karácsonykor itt voltak a nagyszülők, meg a nagybácsik nagynénik, közös családi ebéd volt. Aggódtam Fecsó majd hogy fogja viselni, de egy tünemény volt, szerintem annyira megilletődött, hogy csak bámészkodott jobbra-balra, nagyon cuki volt.

Sajnos utolért minket is a pocifájás, ami elég szörnyű, mert nem lehet igazából semmit sem tenni ellene, próbáljuk itatni vele a gyógyteáját, de nem mindig lehet vele átverni. Pedig annyira keservesen szenved szegény. Ma kipróbálunk egy gyógyszert, hátha segít. A helyettes védőnő mondta, aki tök rendes volt, mert csak úgy felhívott tegnap, hogy minden rendben van-e. Furcsa volt ilyet tapasztalni a kórházban történtek után, pedig ez lenne a normális.

Mióta itthon vagyunk nagyjából úgy alakul, hogy van egy jó napunk, aztán egy rosszabb, nyüszisebb. Van amikor teljesen jól alszik éjszaka, van, hogy órákat kell foglalkozni vele, mire hajlandó elaludni. Sokszor nem akar az ágyában aludni, ilyenkor amikor megunom a nyuszogást, odaveszem magam mellé, és szopi közben mind a ketten bealszunk. Aztán, amikor felébredek, akkor berakom az ágyába.

Anyu tegnap hazament. Most jön majd csak az igazi neheze a dolgoknak. Kicsit aggódom is.

Az anyaság: Hát nem tudom. Furcsa dolog ez, mert nagyon aggódom Fecsóért, meg szeretem, meg gyönyörűnek találom. De azért még nem érzem magam igazán anyának. még eszembe jut a régi életem, a kettesben töltött esték, a kirándulások, és hiányzik is nagyon. Ha rá gondolok, hogy ennek vége, akkor azért még sírásra görbül a szám.

Hát így vagyunk mi mostanában....

Máté megszületett

Próbálom behozni a lemaradást, kicsit el vagyok úszva, és olyan sok minden történt.

Az elejéről:

December 15. szombat

14-én este rendesen lefeküdtünk, addigra valamennyire mérséklődött is derekam, és már bántam, hogy nem mentem el a karácsonyi partira, amit végül mégis beterveztem.

Aztán kb. fél 3-kor keltem fel arra, hogy megint fáj a derekam. Nagyon. De mivel még nem estem át egy szülésen sem, nem tudtam, hogy ez már az-e, vagy várnom kell még valamire. Mindig azt hittem, meg olvastam, hogy ilyenkor az ember hasa fáj. Hát én a hasamban nem éreztem semmit. De olyan rosszul voltam, hogy kiköltöztem a nappaliba, legalább Feri pihenjen egy kicsit. Ekkor már sejtettem, hogy lesz valami, mert kb. 20 perces rendszeres fájásaim voltak. Közben volt hogy tudtam egy kicsit aludni. Aztán egyszer csak vérzést tapasztaltam. Nagyon megrémültem, hogy mi lesz, de eszembe jutott hogy ez normális, és ekkor tudatosult bennem, hogy igen, most már lesz valami. Közben baromi rosszul voltam. 4 után felköltöttem Ferit, hogy tudja, mi a helyzet. Az orvosnak ekkor még nem telefonáltam, gondoltam várok még. 3/4 5-ig bírtam. Aztán indultunk a kórházba. Az út szörnyű volt, és mire odaértünk a fájások idején alig álltam a lábamon. A szülőszobán telt ház volt, de hamar sorra kerültem. Egy csomó szerintem felesleges kérdést nekem szegeztek, de biztos fontos volt nekik, nekem nem annyira, én elég rosszul voltam. Kaptunk egy szülőszobát. Volt benne mindenféle alternatív dolog, de nem nagyon fogott meg, örültem, hogy élek, nemhogy mindenféle labdákon bohóckodjak. Itt rámkapcsolták a ctg-t, ami ekkor 80 körüli méhtevékenységet mutatott, és még nem volt vége. Közben persze megjött az orvosom, kedves volt, mondta, hogy elvileg normál úton is meglehet a baba. Közölte, hogy most elmegy megcsinál egy császármetszést, kb. 3/4 óra múlva jön, addig legyek ügyes. Ekkor eléggé kétségbe estem, úgy gondoltam, az nekem a világ vége, nem fogom addig bírni. Közben mindig történt valami, de nem emlékszem mindenre, csak hogy a sláger rádió szólt, amit utálok, és hogy csak szorítottam Feri kezét, aki egy hős volt. Aztán megint jött a doktorbácsim, megvizsgált, és innenmár csak azt tudom, hogy felpörögtek az események, mondta, hogy mégiscsak császár, és hogy a másik lány elé vesz engem. Bekötöttek egy infúziót, hirtelen nagyon sok ember ott termett, mindegyik egyszerre akart dolgozni, engem meg gyötört a fájdalom, és alig bírtam az ágyon maradni, nemhogy nyugodtan.

Aztán egyik ágyról pakoltak a másikra, betoltak a műtőbe. Ekkor már annyira fájt mindenem, úgy éreztem folyamatos fájásaim vannak, nem érdekelt már más, csak hogy ne érezzem tovább ezt, és hogy legyek túl az egészen, ha császárral, hát azzal. (mondjuk fel voltam rá készülve.) A altatóorvos (nő), hisztizett egy sort, hogy mért nem szóltak neki időben, mert már lejárt a műszakja, és különben is, nagyon gáz volt. Aztán kettőt szippantottam a gázból és már nem is emlékszem semmire, csak arra, hogy a szobába érkezünk. Kicsit kába voltam még. Fecsó végül 8 óra 13-kor született meg. 3070g-al, és 53 cm-rel.

Feri közben követte Fecsó útját a csecsemősnővérrel és fényképezett meg videózott. Ezekkel a képekkel éltem egészen estig, mert addig nem láttam Fecsót. Kb. 5ig feküdtem infúzióval a kezemben. Szerencsére aranyos szobatársaim voltak, valahogy eltelt az idő. Egész nap azt vártam, hogy megmozdul a pocakban, aztán ráészméltem, hogy nem fog már:)

5 körül felkelhettem, kivették a katétert, és átköltözhettem az alapítványi szobába. Ekkor kitoltuk Fecsót az őrzőből.

Nagyon furcsa volt az első találkozás, gyönyörő baba volt, de igazából furcsa érzés volt, hogy ő a miénk, és hogy ő az aki eddig a pocakban lakott. Csak ültünk és néztük, és alig mertem még a kezecskéit is megfogni.

Aztán éjszaka a csecsemős nővér hozta megszoptatni. Odarakta mellém az ágyba. Azt sem tudtam, mit kezdjek egy ilyen kis jószággal. Próbáltam szoptatni úgy ahogy a könyvben olvastam, mert a nővér nem igazán segített. Én azt hittem, majd visszajön és elviszi, elvégre reggel felvágták a hasamat, és alig bírtam mozdulni, de nem jött érte. Én meg meg sem mertem mozdulni az ágyon, nehogy leessen. Nem is aludtam szinte semmit, féltem, hogy nem fog levegőt venni, vagy ráfekszem, vagy valami. Jól elgémberedtem reggelre.

December 16. vasárnap

A szobatársamat hazaengedték, de nem bánkódtam, mert nem volt túl beszédes. Délelőtt megnézte a gyerekorvos Fecsót, és mindent rendben talált. Délután jöttek Fecsó első látogatói, a nagyszülők. Fecsó elvarázsolt mindenkit. Ekkor még tényleg nem sok mindent csinált, leginkább csak aludt. És mindenki odavolt érte, akárkivel találkoztunk, mindenkit levett a lábáról. Valóban nagyon aranyos, és mivel nem egy óriásbébi, tényleg olyan kis picinek tőnt a többi baba között.

Éjszaka megint együtt aludtunk, egyrészt mert még nem mozogtam olyan jól, hogy felugráljak hozzá, másrészt mert így jobban a közelemben éreztem, és jó volt érezni a kis testét, ahogy ott szuszmákol mellettem.

December 17. hétfő

Ez volt az első nap, amikor végre valaki foglalkozott velünk. Egész eddig senki nem kérdezte meg, hogy tudok-e bánni egy gyerekkel meg tudom-e szoptatni, egyáltalán láttam-e már élőben egy kisbabát, vagy csak a tv reklámokból tudom, hogy létezik ilyen. Két nagyon kedves idősebb néni volt, ha rájuk gondolok nagy hálát érzek a szívemben, nem is tudom, mit csinálnék, ha ők nem segítenek akkor. Persze addigra a két nap latt sikerült kisebesíteni a mellemet, de ők megmutatták, hogy kell helyesen mellre tenni, hogy mire figyeljek a pelusozásnál, ilyesmi. És többször is benéztek, hogy minden rendben van-e. A csecsemős viziten is kedves doktorbácsi volt, aki rögtön megállapította, hogy Fecsó sárgaságos, és kért egy vérvételt, hogy kell-e kék fény alá tenni. Szegénynek a buksijából vették a vért. Nagyon szánalmasan nézett ki, amikor visszahozták beragasztott fejjel. Jól meg is tornáztatta szegényt, de ez azért vicces is volt. De rémülettel néztem, miket csinál, mert én alig mertem még mindig megfogni. Du. megjött anya is. Teljesen be volt zsongva, ami azért kicsit érthető, első unoka.

Kilátásba került a szerdai hazamenetel, és már csak ez éltetett, hogy mielőbb kijutni erről a helyről. Nem tudom, minden kórház ilyen-e, de úgy éreztem felesleges időt töltök ott, mert nem foglalkozik velünk senki.

December 19. szerda

Reggel a doktorbácsim kicserélte a kötést, és hazaengedett. Mivel Fecsó vérképe jó lett, így őt is hazaengedték. Már csak a zárójelentésekre kellett várni, de senki nem akarta megmondani, hogy mikorra várhatom. Sőt..., az a szőke r...nc, aki szombaton is volt, majdnemhogy még fel is háborodott, hogy merek valamit kérdezni. Végül nagy nehezen 11kor megkaptuk a papírokat. Ekkor szóltam Ferinek, hogy jöhet értünk. Fél 12-kor jött az a hülye pi...a, hogy "délig el kéne ám menni, mert jönnének a helyemre" Irritálóan gusztustalan stílusban. Azt hittem megütöm. Szabályosan kidobtak a szobából, amiért ráadásul fizettem. Annyira mérges voltam, felháborodott és csalódott, hogy mikor megérkezett Feri, elkezdtem bőgni. Fecsót gyorsan átvittem a csecsemősökhöz, hogy elintézzük a papírokat, aztán jöttünk haza. Szinte sírva menekültem onnan. Mást sem akartam , csak végre otthon lenni, bármennyire is féltem tőle.

Furcsa volt az autóban hátul ülni, egész más onnan a világ, azt sem tudtam szinte merre megyünk, pedig százszor is megtettük már ezt az utat. Fecsó végigaludta az utat, és otthon is egész du. csak aludt. Teljesen kiütötte magát a levegőn, pedig alig volt kint.

Az első éjszaka nyugodtan telt, csak egyszer kelt fel éjszaka enni, utána már csak hajnalban.

Derékfájás

Hajnal óta iszonyat derékfájás gyötör. Kb. fél 5 kor kezdődött. Azóta nem múlik. Ill. vissza-vissza tér, és már úgy fáj az egész medencém, hogy csillagokat látok. Remélem, hogy ez már valóban Fecsó előszele, és hamarosan eljön a nagy pillanat. Bár nem tudom ennél nagyobb fájdalmat hogy fogok tudni elviselni, mert már ez is eléggé meggyötör. Kíváncsian, és izgalommal várjuk az éjszakát, hátha....

Még mindig semmi

Fecsó még mindig bent, és esze ágában sincs kijönni. Hülye lenne, kint hideg van, meg egyébként is.... Én egyre hisztisebb, nyűgösebb vagyok, tegnap még el is sírtam magam kétségbeesésemben, hogy ennek már sosem lesz vége. Szégyellem is magam miatta....

Tény hogy eléggé szenvedek, ez a nyavalyás mindenhol nyom, és ez nagyon fáj. Nem jó se ülni, se állni, feküdni meg pláne nem. Ha nem történik semmi, akkor szerdán reggel kell jelentkeznem a kórházban. Jó lenne ezt nem megvárni.

Holnap céges mulatság lesz. Végül mégis elmegyek. Mit veszíthetek? Hátha Fecsó besokall odabent. Hátha....

39+1

Még 8

Ebéden túl, sütin innen. Ma fogom megcsinálni a mézessütit. Aztán vagy én, vagy Feri majd befejezi, ez Fecsótól függ. Éjjel már majdnem azt hittem, hogy lesz valami, annyira furcsán viselkedett Fecsó, és annyira rosszul voltam. De semmi. Néha keményedik a hasam, de leginkább csak séta közben.

Pénteken lesz a karácsonyi céges bulink. Ez lesz az első, amit kihagyok. Szívesen mennék, de nincs igazából ünneplős ruhám, meg Feri nem is jöhetne csak 10 után, egyedül meg nem mehetek. Mindegy is, mert az 5 éves díjat úgyis eltörölték az amcsik (köcsögök), persze pont akkor amikor én is kaptam volna. Hát ilyen az én szerencsém.

Fecsónak van még 8 napja. Remélem nem akarja kihasználni maximálisan, mert már napról napra nehezebben viselem a várakozást.

9 nap

A hétvégén sem történt semmi. Mármint Fecsóügyben. Pedig volt hosszú séta, meg főzés, meg félős film. Fecsónak meg se kottyan. Bár, kicsit másképp érzem magam. Lehet, hogy ez már valami előjel? Nem rosszul, de nem is jól, csak olyan másképp. Kicsit könnyebb most az élet Fecsóval, nem olyan nehéz, és aludni is egész jól tudok tőle. Sőt... Hatalmas álomkór lett úrrá rajtam.

Majd kiderül. Mindenesetre a hétre havazást mondott Németh Lajos:)

Azt hiszem ma mézeskalácsot fogok sütni. Csak még be kell szereznem a hozzávalókat.

Orvosnál

Fecsónak esze ágában sincs kijönni. Még. Legalábbis doktorbácsi szerint. Nincs mese, várnunk kell rá türelemmel, amiből nekem elég kevés adatott az élet más részen is, nemhogy amikor Fecsóról van szó, és egyrészt már megöl a kíváncsiság, hogy milyen lesz, hogy fog kinézni, meg hasonló dolgok, másrészt ettől az "áldott" tehertől is már szabadulnék szívesen. Mindenesetre minden ellenérzésem ellenére tegnap ittam egy málnalevél teát, rutinosabbak szerint ez akár hatásos is lehet. kettőt lenne ildomos inni belőle naponta, én óvatos duhajként, meg a népi boszorkányságtól való távolságtartásomnak köszönhetően egyet iszom egy nap. Hátha....

Ha Fecsó nem akar majd magától világra jönni, akkor legkésőbb 19-én jelentkeznem kell a kórházban, és akkor nincs mese, császármetszés. Most egyelőre simán indulunk neki, minden korábbi terv ellenére. Nem mondom, hogy emiatt boldog vagyok. Én nem vagyok az "bármit megteszek, csak természetesen akarok szülni és rögtön szoptatni, és no kórház, no kötöttségek." Biztos a munkám miatt is van, de ha amikor a császár lehetőségéről volt szó, nem omlottam romjaimba, nem hisztériáztam az ellenkezőéért, nem bújtam a szaklapokat, fórumokat, hogy akkor hogy dolgozzam fel a lelki törést, amit ez okoz nekem, na meg a gyerekemnek. Beletörődtem, és elfogadtam.

Most viszont, hogy megfosztottak a biztonságérzetemtől, eléggé pánikolok. Mikor indul meg a szülés? Ha napközben amikor egyedül vagyok, mit fogok kezdeni? Egyáltalán meg tudom-e majd különböztetni A FÁJÁSOKAT, minden egyéb más fájdalmaimtól. Időben fogunk-e a kórházba érni? És mennyire fog fájni? Mi lesz ha nem leszek elég erős és elég hős?

Szóval tele vagyok félelemmel. Számomra nem természetes, hogy egy kis lyukon ki akar jönni egy nagyobb valami, ami még ha az én gyerekem is (furcsa ezt így leírni) jóval nagyobb mint az a lyuk ott lent. Még belegondolni is rossz!

De bíztatom magam, hogy más is túlesik rajta, többször is, majdcsak én is.

Mai

Újabb rossz éjszakán vagyok túl. Fecsó persze fél éjszaka ugribugrizott, neki valószínű jó volt, nekem kevésbé. Jó lenne tudni, mennyi van még hátra. Azt írják, mondják az okosok, hogy szülés előtt már nem annyira aktívak a babák odabent. Hát ha ez igaz, akkor én nagyon messze vagyok még ettől. Már csak a málnalevélteában bízhatom, de eddig még nem próbáltam.

Ma nagyon szép idő volt, gondoltam kihasználom, meg holnapig van bérletem, így gyorsan elmentem az ikeába, vettem még ezt-azt. Meg olyat is amit nem terveztem, de hát mit tegyek?

Mindenhol karácsonyi készülődés. Most valahogy nem bosszant annyira, mint az elmúlt években, lehet, hogy azért mert az idén nem kell kötelezően részt vennem ebben a ki ad nagyobb ajándékot a másiknak versenyben. Nem szeretem a kényszeredett ajándékozást, venni sem szeretek csak azért mert kell, és kapni sem. Utálom a mit szeretnél karácsonyra kérdést. Idén nem kérdezte senki. Igaz, már ősszel mindenkinek mondtam, hogy nem vagyok hajlandó ajándékok után futkosni szülés előtt. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben jó sok pénzt kellett költenünk Fecsó miatt, és kell is majd még biztos, szóval na....

De a Mikulást szeretem. A hétvégén még reménykedtem, hátha a Mikulás elhozza nekünk Fecsót, most már nem nagyon bízom benne.

Elmaradt mozi

Elmaradt a mai Fecsómozi. Lebetegedett a néni. Csütörtökre lett eltolva. Viszont beszéltem dokibácsival telefonon, és azt mondta, hogy várjuk meg amíg Fecsó magától ki akar jönni. Sutba dobva ezzel a korábbi álláspontját, hogy vegyük ki a hegeim miatt hamarabb. Jó, persze, tudom, hogy ez így a helyes, de mégiscsak a bizonytalanságba taszított, mert most várhatom, hogy mi lesz, kétségbeeshetek minden fájásnál, hogy talán most, és egyébként is, már rákészültem, hogy hamarosan velünk lesz Fecsó. Erre tessék. Mi van ha nem akar majd időben kijönni?

Nem tehetek mást, csak várok, és győzködöm Fecsót, hogy hajrá, kifelé. Aztán csütörtökön lehet hogy megint más lesz a helyzet, attól függ, mit mutat az uh. Egyébként Fecsó nagyon aktív, sokat mocorog, és továbbra is kitolja a lábát az oldalamba, különbség annyi, hogy most már mindkét oldalamat használja. Édes pofa:)