Csúcstámadás, Kékes-tető

 Egy mátrai bejegyzéssel jövök még, mégpedig az utolsó nappal, aminek a főszervezője váratlanul Marci lett. 

Az, hogy hazaindulás előtt még csináljunk valamit, az nyilván az én fejemben is megfordult, de az előző napi Marci-kiborulás után, meg az után hogy a ők mégiscsak 2szer is megtették a falu-Fallóskút távolságot nem nagyon mertem már semmmi "megerőltetőt" javasolni. De végül nem is volt szükség az én javaslataimra, mert Marci már ébredés után azzal fogadott, hogy ő bizony nézegette a térképet, és hogy tudtam-e én hogy a Kékes itt van ám nem messze, és hogy ha már eddig eljöttünk, akkor menjünk már fel oda. Mert ő még nem járt a Kékesen. És valóban nem. Mert valahogy így jött ki a lépés. Meg mert kicsit mindig ódzkodunk a kékestől, hogy ott sok az ember. 

Persze mondtuk, hogy oké, menjünk, de csak ha tényleg akarja, és nem vernyog. Persze-persze... 

Úgyhogy gyorsan össze is kaptuk magunkat, megreggeliztünk, összepakoltunk, addigra a nap is kisütött, és már indultunk is. 

Mi régebben Ferivel Galyatetőről mentünk át a Kékesre, és hát az eléggé megerőltetőnek tűnt akkor, pláne egy nyári kánikulás napon, és elfogyott a vizünk idő előtt, szóval azóta emlegetjük. 

Most Mátrafüreden parkoltunk egy nagy parkolóban, és onnan mentünk fel gyalog. Úgy beszéltük meg, hogy fölfelé a hegyi úton megyünk, lefelé pedig lerongyolunk a sípályán. 

Az út elejn volt egy rövidke, de annál sárosabb rész, akkor kicsit átfutott az agyamon, hogy ha ez ilyen lesz, akkor MArci lelkesedése hamar el fog fogyni, de szerencsére később már nem volt semmi, csak meredek emelkedő. Egyébként fájdalmasan nagy volt a szárazság. Porzott gyakorlatilag az egész hegység, és rengeteg a kidőlt fa. 

Eléggé izzasztó kaptatón haladtunk fölfelé. Igaz, hogy az időjárás is fura volt, mert kabátban melegünk volt, levéve viszont fújt a szél. A fiúk csak úgy suhantak egyébként is itt felfelé. Mi lejjebb követtük őket Ferivel. És egyszer azt láttuk, hogy pont az orruk előtt szaladt el egy őz, majd nem sokkal arrébb megállt legelészni. Nagyon cuki volt. 

A csúcsra érve kicsit megpihentünk. A kilátóba most nem mentünk fel. Mi voltunk már fenn Ferivel, a fiúknak meg eszükbe sem jutott, úghyogy nem hoztuk szóba. Ha jól emlékszem elég  borsos ára volt. Majd visszakeresem az akkori bejegyzésemet. :-) 

Kicsit lődörögtünk ott fenn, míg elfogyott a kőnél a sor, megettük az elemózsiánkat, aztán indultunk is lefelé. 

Végül 6 km körül volt a vége, és fölfelé azért elég húzós, lefelé meg vitt a lejtő, de hála Marcinak ez sem maradt ki :-) 

Hazafelé útba esett a gyöngyöstarjáni szilvafasor, de sajnos már hervadóban volt, nem volt olyan szép világosrózsaszín, de sebaj. 

A fiúk pedig jól kiütötték magukat :-) 

A korábbi Kékestetős kirándulásunk. ITT