Szép nyári nap

Múlt hétvégén Máténak a Velencei-tónál volt versenye, Sukorón, a Kovács Kati-féle akadémiának a pályáján. Szombaton és vasárnap is ott volt, de nem aludtak ott, mert a legutóbbi sukorói verseny óta átadták ezt az új komplexumot, és ezzel arányosan megduplázódott a sátorhely ára is, amit fizetni kellett volna, hogy ugyanazon a kiégett füvön felverjenek egy sátrat a versenyzők, szóval ezt most offolta az egyesület, és lementek szombaton is, meg vasárnap is. Először úgy volt, hogy vonattal mennek, és visznek biciklit is, de ez inkább csak jó viccnek bizonyult, és nem merték megkockáztatni, hogy nem érnek oda időben, így inkább kocsival mentek. 

Én már hét közben kigondoltam, hogy legalább az egyik nap menjünk le mi is, a Velencei-tónál úgyis ritkán járunk, mondhatni soha. Egy kicsit abban is reménykedtem, hogy ha lemegyünk, akkor majd lesz lehetőségünk egy kicsit a környező hegyekben is kirándulgatni, erre a szombati hűvösebb nap lett volna inkább megfelelő, de mivel vasárnap mentünk le, így a hegyi kirándulás már meg sem fordult a fejemben. 

Szombaton még itthon tettünk -vettünk, a szobacsere jegyében átnéztük a fiúk szekrényeit, és az összes olyan ruhát, amit kinőttek és/vagy nem akarnak hordani kiszanáltuk. Egy fél kanapényi ruha került ki a szekrényekből, és szerintem vannak még rejtett tartalékok... De a nagyja, meg azok, amikhez feltétlenül kellenek a gyerekek megvan. 

Így vasárnap, ha nem is reggel, de relatív időben már autóba ültünk és Sukoró felé tartottunk. 

Bőven időben megérkeztünk, volt még a rajtig időnk körbejárni, mosdóba menni, jégkását szürcsölgetni. Tűzött a nap, árnyék nemigen volt, néhány nyeszlett fa kókadozott a pusztaságban, de hát azok nem sok árnyékot adtak. 

Egy Kolonics-szobor. 

Máté és Zsolti egy hajóban.

Mátékám a stégen.

Ahogy lementek a futamok, még vártuk Mátét, hogy előkerüljön, de csak nem volt sehol. Aztán egyszer csak a nádas mögül kerültek elő, még evezgettek egy kicsit.  Azt mondta nem jön velünk vissza, mert egyrészt mi is még terveztünk ezt-azt, meg ők is, úgyhogy elváltunk. Mi gyorsan megebédeltünk a kajakközpontnál, egy sátorban volt valami kitelepült kifőzde, aztán a sukorói szabadstrandon a fiúk megmártóztak a vízben. 

Maga a strand nem egy nagy eresztés, de amit egy szabadstrandnak tudnia kell, azt mindet hozza, sőt.. van víz, lépcső amin be lehet menni, és két stég is a két végén, amire ki lehet ülni. Egyébként meg itt sincs egy darab fa sem, árnyék nulla, kiszáradt fű annál inkább, ide napernyővel kell jönni, vagy gyorsan megmártózni, ahogy a fiúk tették, és már menni is tovább. 

A fiúk szerintem jót csobbantak a nagy melegben, mi csak néztük őket a stégről. 

És még mindig nem volt vége a napnak, mert amikor Marci a googlemapsen szörfölt, hogy hol együnk, ráakadt, hogy Kápolnásnyéken van egy Vörösmarty emlékház, és teljesen rákattant, hogy azt ő meg akarja nézni, hiszen éppen most tanulta meg a Szózatot. 

Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg, de ha már mondta, hogy meg szeretné nézni, hát úgy voltunk vele, hogy persze, hogy megnézzük. Én, bevallom, nem fűztem hozzá sok reményt. Az ilyen jellegű kiállítások nem szoktak túl izgalmasak lenni, pláne, hogy Vörösmarty munkásságával sem vagyunk annyira százszázalékosan tisztában, de hát mentünk. 

ÉÉÉÉSSSS! Meglepően jó kiállítást hoztak össze ebben a néhány szobányi házban. 

A kiállítás Vörösmarty szülőházában van berendezve, és kívülről is nagyon szép kis udvarháznak néz ki. Igazából, bent megtudtuk, hogy nem itt született, de 1 éves kora körül költözött ide a család, és Vörösmarty ezt tartotta szülőházának. 

A Szózat kézirata.

Ugyanez tele áthuzigálásokkal és rajzokkal. 

A sok falon lévő információ mellett, amiről kerek képet kaphattunk Vörösmarty munkásságáról, a korról, amelyben élt és alkotott, a pályatársairól, a leginkább érdekesek az interaktív "játékok" voltak. Ezek nagyon tetszettek mindenkinek, de Marci egyenesen lubickolt a feladatokban és lelkesen hallgatta a falon lévő fülhallgatón keresztül a Szózat különféle feldolgozásait különböző korokból. 

Lelkesen kavarta a betűlevest is, amiből mindig más vers egy-egy versszaka jött ki. 

De volt interaktív verspárbaj, ahol hiányzó szavakat kellett berakni a versbe. Marci, bár nem ismerte a verseket, mégis örömmel és jól csinálta, főként nyert is. 

Egy másik képernyőn pedig a Csongor és Tündéhez voltak kép illusztrációk, amiket párosítani kellett a szöveggel. 

Nekem pedig az volt a kedvencem, hogy a Csongor és Tünde különböző színházi előadásaiba lehetett belenézni. Nagyon sok hazai színházban vitték már színpadra, különféle rendezésekben. Nekem a 2006-os Nemzeti Színházas Valló rendezés tetszett a legjobban, abban Kulka János volt Csongor. 

Szóval nagyon klassz élmény volt a múzeum, ha arra jártok, esetleg nézzétek meg, mi nagyon jól éreztük ott magunkat. 

Kint a padon még elmajszoltak a srácok egy-egy sütit, aminek a csomagolásán  Vörösmarty matrica volt, aztán indultunk haza, hogy a Balatonról jövő tömeget még megelőzzük. 

Nagyon jó nap volt! Olyan igazi nyárias, nyaralós, láblógatós.