Őszi kirándulás

Igazán nagyon dühített már, ( szépen mondva) hogy itt volt ez a szép hosszú idián nyaras szeptember, és mi egyszer sem jutottunk el a hegyekbe, mert minden hétvégén van valami. És már nagyon parában voltam, hogy bezzeg, majd amikor meg tudnánk menni valamerre, akkor meg majd esni fog az eső, és hideg lesz, és annyira nem vagyunk azért hardcore-ok, hogy embertelen körülmények között kimozduljunk. 

De a múlt hétvégén úgy alakult, hogy vasárnapra nem volt a gyerekeknek semmi programjuk. Az igaz, hogy előtte a péntek-szombaton eléggé meghúztuk, mert mindenkinek volt valamije, na de vasárnapra kinyafogtam egy kirándulást. Bármilyen rövid kis túrácskában benne voltam, csak hegy legyen és erdő, és végül  Szentendre közelébe mentünk a Vasas-szakadékhoz. 

Igazából amit kinéztem körtúra az úgy szólt, hogy Lajos-forrás- Vasas-szakadék- Kő-hegy, ebből nekünk a Lajos-forrás pont kimaradt. egyelőre nem tisztázódott még bennem, hogy azért mert nem abban a parkolóban parkoltunk, amit a leírás mondott, bár a Lajos-forrás táblánál kanyarodtunk le, szóval nem tudom... vagy, ami valószínűbb, hogy mikor a parkoló felé lekanyarodtunk, akkor őrületesen nagy tömeg fogadott bennünket. Egy nagyobb társaság éppen előttünk érkezett, vélhetően valmai iskolai közös kirándulás résztvevői voltak családostul, vagy 60-an. És mivel ők gondolták, hogy ők már megérkeztek, leparkoltak, teljes nyugalomban szédelegtek az út közepén csapatostul, gyerekestül, mintha mások már nem is akarnának leparkolni. Szóval itt kicsit megzavarodtunk. De találtunk parkolóhelyet, és amikor nekiindultunk csak az lebegett a szemünk előtt, hogy gyorsan-gyorsan előzzük meg ezt a csoportot, mert ha beragadunk mögéjük, akkor kész... Na és szerintem ittvolt az a pont, amikor nem akartuk keresgélni a sárga utat, hanem ami elsőre szembejött, arra gyorsan rátértünk, vezet, ahová vezet, csak menjünk. 

Végülis nem volt rossz útvonal, csak így a Lajos-forrás felé pont nem kerültünk el, viszont hamarabb jutottunk el a Vasas-szakadékhoz, vagy hasadékhoz, mindkét néven benne van a köztudatban. 

A 8 m magas vulkáni andezittufa képződmény úgy néz ki, mintha a hegyoldalt kettévágták volna. A név a Vasas turistaszakosztályától ered, ők fedezték fel, még az 1970-es években. 

A hasadék végében egy barlang van, azt hiszem vagy 50 méter hosszú is lehet, próbáltunk bevilágítani, de a sötétségen kívül nem sokat láttunk. Milán simán bement volna, de nyugira intettük. Valószínű tele van denevérrel. És hát brrr... 

Míg mi itt nézelődtünk, beért minket az iskolás társaság, úgyhogy megszakadt a bámészkodásunk, és a hely varázsának a kiélvezése, mert hirtelen mindent elleptek, és beözönlöttek abba a keskeny nyílásba, nem zavarta őket, hogy mi nem tudunk Milánnal kimászni onnan lentről, csak jöttek, jöttek, mint a  vakegerek. Egy felnőttnek sem jutott eszébe, hogy türelemre intse a gyerekeket, hogy várják már meg, amíg kimegyünk. Csak jöttek, csak jöttek, kiabáltak, zajongtak. Engem borzasztóan zavart. 

szóval fejvesztve menekültünk, szinte, és a kereszteződésben találtuk ezt a lovas jelzést. Sosem láttam még ilyet. Nagyon megtetszett. 

És itt találtunk végül rá a sárga útra, és mentünk rajta egészen a Kő-hegyig, aminek a tetején egyébként egy igen klassz tisztás van, jó kis piknikezőhely, meg egy turistaház remek büfével. Mi is letoltunk itt egy-egy zsíros kenyeret. 

Bár a fák levelei közelről már egészen ősziesek, a nagy színpompás ősz még nem köszöntött be a hegyoldalakra. Azok még inkább zöldek. 

Szentendre házai a domboldalon. 

A közeli Petőfi-pihenőnél áll a Kalapos-kő, vagy Napóleon-kalapja. 

A Z-jelzésen meredeken jövünk lefelé, és egy erdészeti útra értünk. Itt  vétettük a következő hibát, mert az egyik oldalon sorompó volt, és ez egészen megzavart, pedig ott a sorompó előtt kellett volna lemenni az árokba, és akkor ott lett volna a János-forrás, makd a K+ jelzés, és onnan az S+, ami a Lajos forráshoz vezet, de a hegyen egyáltalán nem volt térerőnk, ami fura is volt, mert általában szokott lenni, legalább az egyikünknek, így a lementett útvonalat nem tudtuk megnézni, és mi nem a sorompó felé kanyarodtunk, hanem jobbra. És mint végül kiderült ez arra a lovas útra vitt minket, amivel odafent már találkoztunk. 

De végülis mindegy volt, mert itt is szép volt az út, fent haladtunk  a Bükkös-patak szurdoka mentén. És végülis kilométerben is hoztuk a korábban tervezett, de be nem tartott túratávot, csak kicsit másfelé haladtunk. Sebaj. A lényeg, hogy végre kirándultunk!