Még mindig nyár...
Egyik reggel, amikor Ferivel a közeli cédrusligetben futottunk, akkor még annyira korán volt, hogy láttuk, ahogy a mókusok szaladgálnak a fák között eleséget keresve. Nem zavarták még akkor őket a fürdőzők, a napozók, a zsibongó gyerekek, az a néhány futó, meg reggeli úszó pedig semmiség volt nekik. Akkor gondoltuk, hogy este majd errefelé fogunk akkor sétálni, hátha akkor is előbújnak majd a rejtekükről, mert Marcinak biztos nagyon tetszenének.
Este persze nem nagyon szaladgáltak a mókusok, csak egyet láttunk, azt is csak épphogy, és nem mertünk nagyon közel merészkedni, nehogy megijesszük.
Cserébe leültünk a nagy kövekre naplementét nézni.
Itt volt az, amikor először botlottunk bele magyarokba. Ráadásul a rosszabbik fajtából. ( a nem idén barnultak közül) Akik olyan ordibálással és hangoskodással voltak körülöttünk, mert 50 méterre kiabálgattak egymásnak, hogy ki mit talált a parton, hogy nem győztem csittegni Mátét, hogy meg ne szólaljon, nehogy levegyék, hogy magyarok vagyunk mi is.
Volt ott a parton egy fára rögzített hinta, a tengerrel a háttérben. Gondoltam, hogy lőhetnék is pár képet, már nem is tudom melyik gyerek volt mellettem, de ezek korábban meglepték a helyet, és mire ezek tizen meg még akit felcsődítettek a partról ( Fernandóóóó, szójjáááá mán a Lúcsiááának is, hogy jöjjön mán egy fényképre a Rikardóval!) mindenféle kombinációban lefotózkodtak, hát ember legyen a talpán, aki azt kivárja. Nem is vártuk ki.
Nagyon cuki a mókus! Valahol olvastam, hogy Japánban van egy park tele szelít mókusokkal (is), de akkor ne is kell addig menni. :) :)
VálaszTörlésMókusokért nem kell még csak a kapunkon kívülre sem menni, mindjárt mutatom :-)
VálaszTörlés