Marci halacskás állatkertje

Van az a mondás, hogy újszülöttnek minden vicc új. Marci pont így van a családi programokkal. Most, így kiscsoport végére már neki is határozott elképzelései vannak, hogy mit szeretne látni a nagyvilágból. És a bakancslistája egyre csak bővül. :) Segítség ebben az újabban nálunk reneszánszát élő AnnaPeti örökbecsű, amiben mindig találunk valami érdekeset. Marci lelkesen kérdezgeti, hogy "ide majd elmegyünk?" a Nagyok pedig még lelkesebben mondogatják, hogy "Elmegyünk majd még egyszer?" Hát persze. 

Itt volt ez a 3 napos ünnep, ami szerencsétlenségünkre megint olyan volt, hogy 3 napig alig lehetett kint lenni, nemhogy kirándulni! Így aztán még szombaton eldöntöttük két bolt között, hogy hétfőn akár el is mehetnénk a Tropicariumba, mert Marci még nem volt, és mi is már nagyon régen. Marci különösen nagy állatbarát, a halacskákat pedig az oviból is ismeri. Ő az, aki mindig csinál valamit, de például órákat képes lenne elácsorogni a teszkóban a halas pult előtt, és nézni az egymás préselt pontyokat az akváriumban. 

Szóval hétfőn felkerekedtünk, és már az odajutás is egy élmény volt, hiszen az egész városon át kell autózni ahhoz, hogy kijussunk a Camponába, a Tropicariumba. 4 éven alul nem kell fizetni, úgyhogy még jó, hogy most jutott eszünkbe, nem fél év múlva, mert Marci így még benne volt a gratisz kategóriában. 

Elég hosszú sor állt a pénztárnál, de meglepően gyorsan haladt, még a fiúk sem vesztették el a türelmüket. Bent viszont visszaköszönt az a rengeteg ember, iszonyat tömeg volt! Pláne, hogy rögtön az első kis helyiségben rögtön megállt mindenki. Bár később sem lett nagyobb hely. Valahogy azt vártam, hogy majd bentebb jobb lesz, de nem lett igazából az, mert a szűköcskés folyosók nem adtak lehetőséget arra, hogy elrendeződjenek az emberek. 

Persze várható volt, hogy ünnepnap, rossz időben sokan lesznek. 

Marci ehhez képest jól bírta, igaz, néha nagyon oda kellett figyelni, hogy ne szlalomozzon el a lábak között, de aranyos volt és lelkes, és nagyon tetszett neki minden. Nézd, Apa! Nézd Apa! Csak ezt hallottam a szájából. 

A Nagyok már hamarabb elunták a tolongást. Igaz, ők már nem is tudtak odafurakodni a lábak között az akvárium falához, mint Marci, nekik ki kellett várniuk, amíg akad egy hely. És ami nagyon-nagyon nem tetszett, hogy ott volt az a rengeteg hal, de semmilyen leírás, kép ismertető nem volt kitéve az akvárium mellé, hogy mi micsoda, hol él, mit eszik, stb... Csak elvétve volt egy-egy digitális képernyő, amin váltakoztak a képek, de infó ezeken sem sok volt, és sokszor nem is azokat a halakat mutatta, amiket épp láttunk. 

Volt viszont minden akvárium falán az a fekete-fehér telefonnal leolvasható kód. Nem tudom ennek mi a neve, én sosem használtam ezt, nem is tudom hogy kell, azt sem, hogy egyáltalán az én telefonom alkalmas-e erre. Elvileg ha telefonnal ezt beolvassuk, akkor megkapjuk a hőn áhított információt. Elvileg. Nem tudom. Nem próbáltuk ki. 

Ez engem végtelenül elkeserített. Pláne, hogy ide biztos járnak iskolás csoportok is, meg ovisok is, meg biztos jönnek nyugdíjasok is, nagypapák, nagymamák, akik nem annyira pengék a modern technikában. Miért annyira egyértelmű, hogy mindenkinél van egy ilyen ilyen kód olvasására alkalmas eszköz. Vagy ha van, akkor miért kell az állatok helyett már megint a telefonnal bizergálni. Szerintem a kiírásnak és ennek a digitális akárminek simán működnie kellene egymás mellett. Hogy ki találta ezt ki, hogy ez így legyen? 

Persze a nagy attrakció a cápa. Marci kicsit tartott is tőle, ő legalábbis azt állítja, hogy "pétem tőle!" , de azért háromszor is visszament és álldogált még ott egy darabig. Igaz, a cápás medencét jól körbe is lehet járni, és megnézni jobbról-balról, alulról-fölülről. Tényleg látványos. 

 A fiúk a kedvenc "akváriumuk"előtt. (Csokiautomata)

A fiúk mérgesek voltak, hogy végül a rájasimogatóban nem sikerült ráját simogatni. Azok a büdös dögök nem jöttek föl, csak csalinkáztak lent a homokban. Pedig egész kitartóan tartották a vízben a kezüket, hátha elcsípnek egy pillanatra egy ráját, de nem. 

Marci ekkorra viszont már kezdte elveszíteni a türelmét, úgyhogy nem állhattunk ott estig, rájára várva, hanem kijöttünk. 

Benyomtunk még egy kis lángost, hogy ne kelljen üres hassal hazaautózni, a fiúk végigpróbálták a folyosó összes pénzdebobós kütyüjét pénz nélkül, amiben nem tudom egyébként mi a kaland, de ők így is élvezik, és jöttünk haza. Délutánra még a nap is kisütött, úgyhogy ilyenkor nagy motiváció, hogy haladjunk gyorsan az ebéddel, alvással, hogy lehessen még délután focizni menni.

Szóval Halacskás állatkert pipa.