Táncszínházban

Kicsit sűrűre sikerült a szombatunk, azok után, hogy egészen véletlenül az ölünkbe pottyant két jegy egy szombat délelőtti táncszínházas meselőadásra, a Müpában. A két nyeremény jegy mellé gyorsan intéztem még egy harmadikat, hogy mind a két nagyfiú el tudjon jönni.

Kicsit korábban érkeztünk, volt még bő 10 perc a pénztárnyitásig. Hogy addig se tétlenkedjünk, sétáltunk egy kicsit. Nemigen szoktunk erre járni, pedig nagyon szép a környék. Felsétáltunk a színház és a Müpa között lévő kilátótoronyba is, ahonnan még szebben és még jobban látszik minden. Mondjuk jó nagy szél volt, majd elvitte a fejünket. Oda is lett a nemlétező frizurám :)

Miután jól szétfújattuk magunkat a széllel, bementünk az épületbe. Óóóó milyen jó volt odabent lenni!!! Nem csak a meleg miatt, hanem mert olyan szép. Van már vagy ezer éve, hogy itt voltunk, még valamikor a gyerekek előtt.

Átvettük a jegyeket, nézelődtünk az épületben, és vártuk az előadást. Sosem voltunk még táncszínházban. Se felnőtt eladáson, se gyereken, se semmilyenen, de mindig terveztük, hogy majd kipróbáljuk. Kíváncsi voltam, hogy hogy fog tetszeni a fiúknak. 

Most a Szaffit néztük.  Kicsit nehezített pálya volt, hogy nem ismerjük annyira a mesét. Valahogy kimaradt. A hiányt szombat kora reggel próbáltuk pótolni mese formájában. Néztük egy darabig, de aztán készülni kellett, úgyhogy a vége már lemaradt, de reméltem, hogy ez nem lesz akkora baj. 

Az előadás végül nagyon jó volt szerintem. 1 órás volt, pont elfogadható hosszúságú. Szerencsére volt mesélő is, úgyhogy nem maradtunk szöveg nélkül, de a szereplők csak táncoltak, azt viszont nagyon jól csinálták. Közben Milánnal néha meg kellett sutymorogni, hogy mi történik, ki miért megy el, vagy jön vissza. 

Szerintem tetszett nekik, nekem is. De hiába, hogy csak 1 óra volt az egész, nagyon fárasztó volt. Ráadásul baromi meleg lett, mire kijöttünk, és csak cipeltük magunkkal a kardigánjainkat. Milán már majdnem elaludt a villamoson :) Csak azt mondogatta, hogy nagyon fáradt vagyok, mikor érünk már haza, és hogy lesz-e ebéd. Úgy kellett hazahúzni, mint egy kiskocsit. 

Szerencsére, az itthon maradottak ebéddel vártak minket, így szegénykémnek nem kellett üres pocakkal lefeküdnie.